Beers & Books

Beers & Books

A Maláta folyóirat története 1. rész: Interjú Kovács „Maláta” Gáborral

2020. október 04. - Dr. Mabuse

Maláta. Ha ezt a szót halljuk vagy olvassuk nagy valószínűséggel a sörfőzés egyik alapanyaga ugrik be. Volt viszont egy azonos nevű komoly sörös újságunk a múlt század legvégén. Közel két évtized telt el a lap megszűnése óta. Azóta a sör is "újjászületett", írások pedig szinte már csak az interneten jelennek meg. Tekintettel arra, hogy egy reveláló jellegű, magas színvonalú peroidkáról van szó, megérdemli, hogy feldolgozzák a történetét. Azt gondoltam, úgy lesz a leghitelesebb, ha négy prominens személy mesél róla és az ott betöltött szerepéről. Elsőként természetesen Kovács Gáborral, a lap alapító főszerkesztőjével ültem le beszélgetni.

img_8865.JPG

Beers & Books: Kezdjük az elején!
Kovács Gábor Maláta: 1988-ban kezdtem a sajtóban dolgozni. Ez a Commodore című számítástechnikai újság volt. Itt mindent csináltam, így például én költöztettem egy haverommal a szerkesztőséget új helyre. Mondtam is neki, miközben épp pihenőt tartottunk két íróasztal cipelés között, hogy itt egy év alatt kitanulom alaposan az újságkészítést, aztán csinálok egy sörös lapot. Szép lassan tisztázódott, hogy az ez nem csak arról szól, hogy egy újságot teleírunk mindenféle hülyeséggel, hanem vannak bizonyos technikai, szervezési paraméterek, amiket be kell tartani és persze pénz is kell, nem is kevés. Több emberrel beszélgettem (főleg szesztestvérekkel) akik nagyon lelkesek voltak és megígérték, hogy írnak, de senki nem tartotta be az ígéretét, így aztán úgy nézett ki, hogy elhal az ötlet. 1992-ben GYED-en voltam a lányommal, viszont lejárt a GYED. Ekkor kaptam a feleségemtől egy ultimátumot, hogy vagy elmegyek dolgozni vagy elválunk. Elváltunk. Zenekarokat fuvaroztam akkoriban, ami jól fizetett amúgy, de csak heti két nap volt, úgyhogy elkezdtem a lapot tervezni. Nagy szerencsém volt, mert találkoztam Dr. Kocsis Elemérrel, a Magyarországi Sörivók Kulturális Egyesületének (a továbbiakban Egyesület) alapítójával. Ez egy hivatalosan bejegyzett szervezet volt, amiben megláttam a lehetőséget a lapindításhoz. Havonta csináltunk klubtalálkozókat és itt merült fel, hogy ezekkel az emberekkel milyen jó lenne megcsinálni az újságot, így nekiláttam az előkészületeknek. Elkezdtem járni az Országos Széchenyi Könyvtárba és ami sörrel kapcsolatos írás volt, azokat összegyűjtögettem, de sajnos nem sok mindent találtam. Aztán felhívtam Váncsa Istvánt, hogy szeretnék vele beszélni. Készséges volt, leültünk Vétek Gyurival hármasban az Ádám Sörözőben. Volt egy ragyogó írása a Playboyban, amit szerettem volna az első számba betenni, amihez Váncsa néhány sör és vodka után hozzá is járult..

B. & B.: Mikor eltervezted a lapot, akkor már tudtad, hogy kocsmakultúrával is akarsz foglalkozni benne vagy csak egy sörös folyóiratot akartál?
K. G. M.: Csak a sör. Nem volt akkor még koncepció. Aztán kiderült, hogy az ismeretségi körömben is vannak sörkedvelő újságírók, akik aztán ebbe beszálltak. Pl. Ugró Szilárd, Veress Jenő, úgyhogy kezdett összeállni a kép és meglett az újság neve, ami nagyon fontos, ugyebár.

B. & B.: Az hogy’ született meg?
K. G. M.: Azt megtanultam, hogy egyszerűnek, könnyen megjegyezhetőnek kell lennie és legyen köze a sörhöz, természetesen. Voltak mások részéről különböző ötletek, mint Korsó, Két korsó, Krigli, Snapsz, Ziccer én meg minden ötletért fizettem egy sört, de végül a Malátánál nem lett jobb.

B. & B.: Azt te találtad ki?
K. G. M.: Hát, én vagy egy közös ötletelés folyamán merült fel valaki részéről, már nem emlékszem pontosan. Mindenesetre az olyan triviális ötleteket rögtön elvetettem, mint a Sör, hisz olyan újság sem létezik, hogy Bor. Aztán nagyon hamar jött az alcím, hogy sörirodalom és kocsmakultúra. Én azt komolyan is gondolom, hogy a kocsmának van kultúrája, a sörös irodalom meg adta magát. Összeállt aztán egy induló anyag és volt kollégám, Bausz Sándor, akit még az előző lapnál ismertem meg, segített sokat nyomdatechnikai kérdésekben. Már a próbaszámot készítettük elő, amikor hozott nekünk egy konkrét újságot A sör címmel. Később kiderült, hogy ezt egy Somogyi Márta nevű újságírónő csinálta, aki szintén sörkedvelő volt. Nagyon meglepett a dolog, mert pont azt a lapot láttam magam előtt, amit én akartam indítani. Elképzelhető, hogy kiszivárgott az ötletem, amire Márta lecsapott, de ez egyáltalán nem biztos. Ennek ellenére nem adtam fel, már csak azért sem, mert addigra tartalmi szempontból összeállt az első szám. A szerzők többnyire ingyen írtak, de egy újság indításához és fenntartásához akkor is kell pénz. Az elején persze főleg mi írtuk tele a lapot Vétek Gyurival, aztán lettek állandó szerzőink is, mint például Ludwig Emil, Tamáska Péter, Hepp Béla. 1993-ban az első szám végül háromezer példányban készült el és hetvenezer forint nyomdaköltségbe került. Az én feladatom az írás mellett a hirdetés szervezés és a terjesztés volt. Akkor úgy gondoltam, hogy az Egyesület tagjai majd a tagdíjért cserébe kapják a lapot, de hirdetések nélkül nem lehetett fenntartani. A nyomdát viszont ki kellett fizetni, így hirdetés ügyben felkerestem az összes magyarországi sörgyárat, de mindenhonnan kivágtak. Ennek ellenére nem adtam fel és más lehetőségek után kutattam. A cégek neveit a telefonkönyvből néztem ki. Végül rátaláltam a Heineken importőrére, az Intercorporation-re és tőlük valamint a DAB akkori importőrétől kaptam 30-30.000 forintot egy egészoldalas színes hirdetésért. Egy fillér haszon nem volt az egészen, de az újság legalább megjelenhetett. A terjesztést egyedül kezdtem el úgy, hogy kocsmáról kocsmára jártam, hogy előfizetőket szerezzek. Azt találtam ki, hogy 15.000-t kérek egy évre, bízva abban, hogy ez egy havi lap lesz és ezért a pénzért a kocsma kap havonta tíz lapot és egy éven keresztül egy-egy kisebb formátumú hirdetést. Nem tolongtak a kocsmárosok, de egy jó pár előfizető összejött azért, mint a Tóth Kocsma, a Fregatt vagy a Rege. Így aztán sikerült eljutnunk a második számhoz is. Úgy nézett ki, hogy megy a dolog, de valójában nem nagyon volt bevétel, így a harmadik szám megjelenése érdekében eladtam az autómat. Aztán szép lassan megjelentek az érdeklődő olvasók is, de ekkor már úgy terjesztettük az újságot, hogy tettünk bele egy befizetési csekket is. Ez már elég jól működött. Vétek Gyuri közben munkanélküli lett, s mivel neki volt számítógépe, ambíciója, tehetsége, megtanult tördelni és ő lett a lap tördelője. Eleinte csak ezzel foglalkozott, kicsivel később már írt is az újságba. Közben egyre szélesebb lett a kocsmatulajdonosokkal való ismeretség, szépen, lassan, de folyamatosan nőtt az egyesületi tagok, vagyis a lap előfizetőinek száma. Aztán már bekerültünk a rádióba is, sörgyárak meghívtak sajtófogadásokra, szóval kezdtek komolyan venni minket. Jelentkeztek sörforgalmazók, sörimportőrök, hogy ők is hirdetnének, így már nemcsak a Heineken meg a DAB hirdetett nálunk. Elkezdődött szép lassan az építkezés, egyre több előfizető, egyre több tag lett és lassanként elkezdtek a nagy sörgyárak hirdetni (akkor 7 volt). Nagyjából 1995 elejére gyakorlatilag összeállt a lap (formai szempontból is), amit aztán végig vittünk tovább. (1993. február 13-án, Budapest felszabadulásának ünnepén jelent meg az első szám.) Eleinte csak a borítók voltak színesek, azután, ahogy több pénzünk lett, tettünk bele egy-két színes ívet is.

B. & B.: Mi volt a helyzet a szerzőkkel? Cserélődtek? Gondolok itt arra, hogy volt, aki lemorzsolódott, majd jöttek helyette mások…
K. G. M.: Persze, az elején voltak, akik írtak szívességből, de különböző okok miatt elmaradoztak. Kialakult viszont egy stabil négyes. Ugró Szilárd (a Határőr szerkesztőségénél dolgozott), aki korrektúrákat csinált, majd szórakoztató rövid történeteket is írt. Ludwig Emil, aki a Magyar Fórumnak volt a főszerkesztője, Vétek Gyuri és én. Bartók János nevű gitáros haverom ismertetett össze Temesi Ferenccel, akivel egy házban lakott. Az akkor még létező Kassai Sörözőben ültünk le dumálni és már az első találkozásunk olyan jól sikerült, hogy a végén majdnem összeverekedtünk. Aztán pár nappal később írt nekem egy bocsánatkérő levelet és mondta, hogy akkor ő írna nekünk. Az első, ami megjelent tőle az Az utca legjobb kocsmája, ami arról szól, hogy részegen hogy’ kötekedett emberekkel és azok hogyan verték meg. Temesi aztán rendszeresen és sokat írt, honoráriumért, természetesen. Szegedi kocsmakalauza egészen szenzációsra sikeredett. Ludwig Emil például úgy került hozzánk, hogy a Teszt-magazinba írt egy olvasói levelet, hogy milyen színtelen és unalmas lett a magyar sörgyártás. Erre én megkerestem személyesen, hogy átvennénk az írást. Így is történt, ezután már rendszeres publicistánk lett. A legtöbbet én írtam amúgy, aztán Vétek Gyuri és harmadik volt Emil, ha mennyiségi sorrendet állítunk. Para-Kovács Imrével a Fiatal Művészek Klubjában ismerkedtünk meg. Az ottani pultos – Greguss Sándor „ifjú költő” és életművész – volt az egyik szerzőnk. Vasárnap délutánonként jártunk oda szittyózni és ott voltak olyan fiatal írók, mint Nagy Attila Kristóf, Garaczi László, Greguss, Para-Kovács, meg még mások és akkor ők is írtak. De, például Szántó András gyűjtő felhívott, hogy kezébe került a lap és hogy mennyire tetszik neki, megbeszéltünk egy találkozót, aztán ő is rengeteget írt gyűjtési területekről és kávéházakról. Saly Noémi is írt a Malátába. Szerzőt szerezni akkor már nem volt probléma. Para-Kovácsnak vagy huszonöt írása jelent meg a lapban. Akkor az üresen lévő Falk Miksa utcai lakásomban lakott négy hónapig. Csak a rezsit kellett állnia, lakbér gyanánt pedig írásokkal fizetett. Aztán mikor elment, a villanyt kikapcsolták, hagyott ott nekem egy jelentős telefonszámlát, úgyhogy abban maradtunk, hogy ezt nekem „leírja”.

B. & B.: És leírta?
K. G. M.: Le. Bőségesen. Aztán például Megyesi Gusztávval Óbudán ismerkedtem meg Béla bácsi kocsmájában. Olyan emberek jártak még oda inni, mint Kovács Zoltán (Élet és irodalom), Váncsa István vagy Tarlós István, aki nem volt akkor még főpolgármester, természetesen. Az itteni sztorizások sok ihletet adtak az íráshoz. Sajnos 1994. végére viszont világossá vált, hogy én ezt a lapot már nem tudom finanszírozni. Akkor a Kápé magazinnál dolgoztam, ami a Ringier első magyarországi lapja volt, amit a HVG konkurenciájának szántak. Bedolgoztam a Teszt-magazinnak is és persze írtam a Malátába. Szóval csőd közelbe kerültem. Ekkor írtam a sörgyáraknak, hátha valamelyik beszáll a lap finanszírozásába. Volt egy feltörekvő üzem, a monori Ilzer Sörgyár, akik akkor nagyjából a próbaüzemnél tartottak. Ők is bekerültek a szórásba. Válaszoltak és megbeszéltem egy személyes találkozót dr. Genzwein Ferenccel (jelenleg a Testnevelési Egyetem kancellárja). Felajánlottam neki a lapot. Félmilliót kértem, mert majdnem annyi volt a tartozásom. Mondta, hogy annyit nem ad érte, de fél óra alatt megállapodtunk háromszázezerben. Ezért ő laptulajdonos és kiadó lett. Az Ilzer sör a népszerűségét nem kis mértékben a Malátának köszönhette. Amúgy a sörgyár utolsó sörfőzője a „csakajósörös” Kővári Gergely volt. Az eladással megszűntek a kiadási gondjaim, az új tulaj pedig teljesen szabad kezet adott, csak ne termeljek veszteséget.

B. & B.: Ez változtatott amúgy a lap anyagi helyzetén?
K. G. M.: Nagyjából nullszaldós volt úgy, hogy senki nem vett ki belőle pénzt. 1998-tól kezdett el némi nyereséget termelni. Stílusosan 2001. február 13-án jelent meg az utolsó szám, ami sajnos vastagon veszteséget termelt, mert akkor tiltották be a dohányreklámokat. Genzwein még egy nyolc oldalas fekete-fehér újság formájában egy rövid ideig fenntartotta a lapot, de én ebben már nem voltam hajlandó közreműködni.

B. & B.: Amikor jártál az OSZK-ba, milyen módszerrel szedted össze az anyagot?
K. G. M.: Aprómunka volt. Végiglapoztam a hazai vendéglátós kiadványokat, amikre a katalógusban csak utalást találtam, de egy kezemen meg tudom számolni, hány, számomra használható sörös anyagot találtam. Magyarul akkor még összesen néhány kiadvány volt elérhető: Bevilaqua Borsody Béla: A magyar serfőzés története, Rázga Zoltán: A sörfőzésről, Emil Ulischberger: Sörivóknak való, Gaál Ernő: A sör, meg még két szakkönyv. Elmentem a Vendéglátóipari Múzeumba is, Draveczky Balázs volt akkor az igazgató, később ő is írt a Malátába. Ott viszont komoly pénzekbe került a kutatás.

B. & B.: A Malátából kellett leadni kötelespéldányt az OSZK-nak?
K. G. M.: Persze. Mondjuk, 1990 után ezt már elég lazán kezelték, de én küldtem, mert nekem fontos volt. Elég sokat kértek, amúgy, ha jól emlékszem, 18 darabot. Ebből 4 maradt náluk, a többit megyei könyvtáraknak küldték, ami megint csak jó volt, mert ott is volt esély rá, hogy megismerjék az emberek. Az egy jó sztori volt, mikor másfél év után felhívtak az OSZK-ból, hogy eddig „D” jelzettel volt a lapunk (érdektelen kategória), amit egy ideig raktároznak, majd kiselejtezik és most látják, hogy ez mennyire komoly újság és tudnám-e pótolni nekik a hiányokat. A külföldi anyagokat meg kintről szereztük be oly módon, hogy aki utazott megkértem, ha lát ilyen témájú könyvet, akkor hozzon, illetve én is vettem, ha elutaztam és találtam az adott helyen. Volt feleségem is nagyon nagy segítség volt. Akkor Németországban élt és nagyon jó könyveket küldött.

B. & B.: Gyűjtői területekkel mennyire foglalkoztatok?
K. G. M.: Eléggé. Gyakorlatilag a 7-8. szám környékén beállt egy rovatrend. Ahogy kinyitottad a lapot, volt egy kétosztatú címlapsztori, majd a belív második oldalán találtad a Tisztelet a komlónak rovatot, majd jött a Collector’s Corner. Ez volt a gyűjtői rész, ami Szántó András gondozásában indult. Képeslapokról írt András egy 6 részes sorozatot, nekem pedig az ismerőseim – mivel tudták, hogy a megszállottja vagyok ennek – hoztak sörös témában mindenféle, akár gyűjthető dolgot is. Nagyon fontos rovat volt még a Kocsmajáró és persze a kulturális és irodalmi rovatok. Egyszer egy irodalmi pályázatot is meghirdettünk, amit Bozsik Péter délvidéki író nyert meg Sörszótár című írásával.

B. & B.: A Maláta nagy erőssége volt többek közt a címlap is, erről mesélj légy szíves!
K. G. M.: 1992-ben csináltunk egy 8 oldalas fekete-fehér próbaszámot. Ott már kiderült, hogy mindenképpen kell egy ütős címlap, ami viszont feltétlenül színes kell, hogy legyen. Éjszakákon keresztül töprengtem, aztán elmentem – már nem emlékszem melyik – kocsmába és ott a falon pillantottam meg reprint (A 4-es) plakátokat. Ez hozta meg a megvilágosodást. Azt viszont nem tudtam, hogy honnan lehetne ezeket megszerezni. Volt viszont egy haverom, aki mániákusan gyűjtötte a könyveket, úgyhogy elmentem hozzá, hátha megvan neki. Megvolt. Ezekről másolatokat csináltunk. Az első szám egy Haggenmacher reklám volt, de a második szám is így jelent meg, a Szent István sör régi reklámplakátjával. Lett aztán heinekenes, gösseres címlap és én is elkezdetem utánajárni ezeknek, illetve Szántó András nagyon sokat segített ebben (is). Negyven számon keresztül szigorúan ez a tematika volt. Ezt végül a Dreher törte meg, mert akkor új címkéjük volt és komoly pénzt fizettek a címlapért.

B. & B.: A címlaphoz mindig jelent meg cikk is, ugye?
K. G. M.: Hogyne, több is. Ha mondjuk a Carlsberg megvette a címlapot, ahhoz tartozott például egy dán sörtörténelemről szóló cikk vagy egy Koppenhágát bemutató írás és egy dán író sörös cikke. Ezt szerették a hirdetők és nagyjából a 4.-5. számtól a teljes színes boríték el volt adva mindig.

B. & B.: Maga, az egész címlap dizájn köthető egyvalakihez?
K. G. M.: Ezt a már említett Bausz Sándor alkalmazott grafikus csinálta, aki nem mellesleg dolgozott egy csomó lapnak is. Maga a Maláta felirat teljesen egyedi betűtípus, igaz, van egy nagyon hasonló, de mégsem azonos. Egyszer volt egy naptáras unicumos címlap…

B. & B.: Az miért lett?
K. G. M.: Hát, mert az Unicum megfizette. (nevet) Ilyen szempontból nem voltam finnyás. Aki megfizette, annak eladtuk. Az Unicumon kívül viszont nem emlékszem, hogy bármi más is lett volna címlapon sörön kívül.

B. & B.: A plakátos megjelenés egy merev koncepció volt?
K. G. M.: Ebben következetesek voltunk és talán valamennyire konzervatívok is. A címlap koncepción amúgy egyikünk sem akart változtatni. Úgy gondoltuk, hogy ez így jól eladható. Ahogy említettem 1994-től Vétek Gyuri végezte a tördelést, ő nem nagyon szerette a változtatásokat. Most is ez figyelhető meg a Hetedik lépcső folyóirat megjelenésén.

B. & B.: Ami pofára gyakorlatilag ugyanaz, mint a Maláta, csak itt okkersárga a háttér.
K. G. M.: Csak közben eltelt húsz év és a címlaptervezés már más utakon jár. Ritka ma már az ilyen keretes címlap.

B. & B.: Újságosok is árulták a lapot. Hozzájuk, hogy juttattátok el?
K. G. M.: Kétféle lehetőség közül választhattunk a ’90-es évek elején. Vagy a HÍRKER, a klasszikus elosztó vagy voltak alternatív terjesztők. A HÍRKER-nél meg voltak adva a törzspéldányok. Nagyságrendileg mondjuk, ha ötszázat adtál, akkor nagyjából húsz helyre vitték ki. Ezek frekventált helyen lévő nagyobb újságosok voltak.

B. & B.: Azt lehetet tudni, hogy elmentek-e ezek a lapok, ott?
K. G. M.: Hogyne, hisz azt pontosan láttam, hogy hány darabot adtam és hányat kaptam vissza. Általában egyébként olyan 30-40 % volt a remitenda. Ezekkel aztán mi dolgoztunk tovább. Vittük újabb kocsmákba, remélve, hogy érdekli őket, illetve postáztunk is. Volt fóliázó gépünk, egy csekket bele, azt hadd menjen, úgyhogy a maradék sem volt feltétlenül kidobott pénz. 1997-től már nem vittük újságoshoz és akkor már a példányszám is elég jól be lett lőve, nem nagyon jött semmi vissza. 2-3.000 példányban nyomtuk a lapot, ez volt az átlag.

B. & B.: A kocsmákat, hogy választottad ki, terjesztés szempontjából?
K. G. M.: Sehogy. Elindultam egy útvonalon, aztán ahogy jöttek. Voltak azért persze kiemelt helyek, mint a John Bull pubok vagy a jóképű Gösser sörözők, ahová céltudatosan mentem. Volt feleségem járt sokat vidékre üzletet kötni. Autóval mentünk, kitettem egy adott helyen és amíg ő dolgozott, addig én körbejártam a helyi kocsmákat. Ezt később kiadtam bérbe, lettek terjesztőink, akik egész ügyesek voltak, csak sajnos a bevétellel nem sikerült többnyire elszámolniuk.

B. & B.: Fel lehetett állítani egy olyan jellegű statisztikát, hogy hol ment jobban a lap? Számított a hely látogatottsága, mondjuk?
K. G. M.: Ez mindig a kocsmáros személyiségétől függött. Volt egy tesztem. Lenyomtam a rizsát, aztán ha a kocsmáros megkérdezte, hogy de mi ebből nekem a hasznom, akkor egy idő után felálltam és mentem tovább. Az ilyen fószereknek hiába magyaráztad, hogy a vendég, amíg olvas még kér két sört vagy, hogy neki sem ártana, ha lenne némi fogalma a sörről, amit árul. A frankó vendéglős rögtön látta, hogy a Maláta egy klassz dolog. A Náncsi néniben például, ami szintén előfizető volt, mondja nekem a tulaj, hogy nem sért-e meg, ha azt mondja a lapra, hogy kurva jó. Ez nekem a legnagyobb dicséret volt, még azt is megengedtem, hogy megkínáljon egy sörrel.

B. & B.: Könyvesboltokban próbálkoztatok terjesztéssel?
K. G. M.: Igen, de nagyon keveset adtak el, így nem érte meg ezzel a vonallal foglalkozni.

B. & B.: Volt egy botrányos dreheres sztori...
K. G. M.: Para-Kovács Imre: Mind kurva című írásáról van szó egész pontosan. Abban olvasható az a klasszikus mondat, hogy ne vetkőzz, szopni fogsz. Akkor a Dreher már régóta partnerünk volt, én meg rendszeresen vittem nekik 50-60 újságot. Veres Attila marketing igazgatóval próbálkozásaim ellenére soha nem tudtam beszélni. Aztán egy ilyen alkalom után a Dreherből hazatérve jött egy fax a következő szöveggel: „Magam és a kolléganőim nevében. Nagyon szomorúan és felháborodással olvastuk a Malátában a „Mind kurva” c. írást, ami méltatlan a Maláta eddigi megszokott magas színvonalához.” Na, mondom, bazmeg, most visszahívom az ürgét. Egyből bekapcsoltak hozzá. Sikerült beszélnem vele, majd három nap múlva fogadott személyesen. Úgyhogy amikor találkoztunk, mondtam neki, hogy ne haragudjon, de ha ennyire felháborítja ez az írás az embereket, akkor olvassák a lapot, nem lenne itt az ideje hirdetni? Ettől kezdve folyamatosan hirdettek.

B. & B.: Megjelent aztán egy könyv is, egy Maláta antológia.
K. G. M.: Az a lap halálának a tizedik évfordulójára jelent meg és a Heineken szponzorálta. Igyekeztem egyfajta keresztmetszetet adni a malátás írásokból, bár saját magamat túlreprezentáltam. Összességében azért, ennek ellenére, jó lett. Bemutatja egyrészt a Maláta szellemiségét, másrészt pedig az írógárdát. A legszomorúbb az egész sztoriban, hogy annak idején a nagy sörgyárak nem láttak benne fantáziát, pedig nekik ez filléres kiadás lett volna a költségvetésükben. De, hát úgy látszik a kultúra már akkor sem érdekelte őket túlzottan. Ezután jött a rövid életű Sörvadász című folyóirat. Ezt egy évig gyakorlatilag a Sörszövetség finanszírozta.

B. & B.: Sörforradalom van, a sör divatba jött. Nem gondoltál rá, hogy újraindítsd a Malátát?
K. G. M.: Nem. Ehhez egy komoly anyagi háttér kellene, amit ma az internet korában még nehezebb lenne előteremteni. A nagyok közömbösek, a kicsik pedig vagy csórok vagy ha menők, bőven elég az a reklám, amit a Facebookon csinálnak maguknak. Amit szívesen csinálnék az egy olyan könyv, mint Az élet habos oldala volt a 1998-ban. Egy sörirodalmi antológiát, amire biztos vagyok, hogy most is vevők lennének a sörkedvelők.

img_8870.JPG

Merza Gábor: Még mindent lehet (vidám történetek az elmúlásról)

118761518_889277058144818_1542405195560748233_n.jpg

Merza Gábor: Még mindent lehet (vidám történetek az elmúlásról) címmel Serteperte blogon megjelent írásait rendezte egybe, így, aki ezt olvasta, az túl van Merza összesen. A cím amúgy hatásvadász és félrevezető, az elmúlás szót kissé nagyvonalúan kezelve, ahogy a „regényrészlet” meghatározások is, valójában egy leendő novellafüzér már meglévő darabjai. A fedlap komor hangulata a korpulens szerző festett képével első blikkre talán nietzschei mélységeket sejtet, itt azonban (szerencsére) erről szó sincs. Valóban vidám/hangulatos írásokat olvashatunk egy lelkes amatőrtől, a dilettantizmus minden szegmensét elkerülve. A szösszenetek túlnyomórészt a sörről szólnak, avagy sörrel kapcsolatos filmekről, bár a nyitó opus az „Unicum” címet viseli és bármily hihetetlen, arról is szól. A szöveget egy megdöntött gömbszörp fapados satírozott fekete-fehér képe zárja és ezzel a „frappáns" átvezetéssel rá is térhetünk az amúgysem túl igényes kötetke szörnyen hervasztó illusztrációira. Soha nem hittem a „kevesebb több lett volna” elméletben, de most bizonyítást nyert, akár egy hihetetlen ezoterikus agymenés. Ezek a lustaságból odavetett unalomszobrok valahonnan a ’80-as, ’90-es évekből tévedtek ide, mint egy divatból kiment, már megijeszteni sem tudó béna szellem, amikor még hittünk a Pac-man és a Nintendo vagy a Daredevil Dennis örökkévalóságában és úgy gondoltuk, hogy a digitális forradalom csúcspontja, ha egérrel le tudtunk képezni 2 D-ben egy valós tárgyat. Van itt mellé nyúlás is, az odafagyott muslicák c. szösszenet felett pl. közönséges házilegyek láthatók (de minek!). A kegyelemdöfést a könyv hátlapja adja, az ízléstelenség és az ötlettelenség olyan szintű násztáncával, amire különösebb mondatokat sem érdemes fecsérelni. Merza Gábor írásai lendületesek és olvasmányosak, többet érdemelt volna egy ilyen hirtelen összebaszott könyvnél. Ez, persze a szerző felelőssége is, mint ahogy a szöveg stilisztikai része is. Bakó Krisztián szöveggondozóval lenne miről beszélgetnem. Itt van rögtön a Lordok háza bevezető mondta: „Ha a helység szellemének van még jelentősége az egyre materializálódó világban, akkor a Körtéri McDonalds’s-nak bizony nincs sok esélye beilleszkedni a világ nemzeti vagy multinacionális rendjébe.” Ha nem lenne világos, kicserélem a hibás szót arra, amit így jelent: „Ha a település szellemének van még jelentősége az egyre materializálódó világban, akkor a Körtéri McDonalds’s-nak bizony nincs sok esélye beilleszkedni a világ nemzeti vagy multinacionális rendjébe.” Ott van aztán a jó öreg -ba, -be, -ban, -ben probléma. Verbálisan nem érdekes. Nyilván nem életszerű (bár közszereplőktől elvárható lenne) hogy pontosan alkalmazzák. Írott formában viszont nagyon is zavaró, ha egy ilyen kezdetű mondatot olvas a tisztelt nagyérdemű: „Felvettük a pénztárba az előleget…” vagy: „ – A színházba azt mondom, hogy Derzsi művész urat kérem a színpadra, te bemész és játszol…” Ha a valóban elhangzott szöveghű mondatokat szeretném leírni (mert ennek is megvan néha a helye), akkor viszont elkél egy aposztróf. Ahogy az a kis vesszőcske is a „Túrós csusza a la Szeged” esetében az „a” -ra, hisz ezt a mai napig franciásan írjuk. Ha már ennél az írásnál tartunk, a „De enni kell, mondta az öreg Kiss” elcsépelt mondás szerepel az azt megelőző Annak kell lenned, aki vagy c. novellában, igaz ott még eredeti, unalomig ismételt formájában. A tárgyi tévedések már nem a szöveggondozó hibája, neki nem kell feltétlenül értenie a sörökhöz. „Dreher Pale Ale. Magyarul ez annyit tesz, felsőerjesztésű, világos, prémium minőségű. keserű ízű (sic!) sör.” Nem, nem ennyit tesz. Van benne igazság, de ez így csúsztatás. Aki először olvas a pale ale-ről és pont ezt a mondatot, ráadásul meg is jegyzi, az azt hiszi, hogy ez a pontos meghatározás. Majd tovább adja más tájékozatlan barátainak és máris megszületett egy városi legenda. A Pilsner Urquell elírt alkohol százalékába nem kötnék bele (4.5%), ha nem ez lenne Merza Gábor kedvenc söre. Ha már a világ legjobb sörének kiáltotta ki önhatalmúlag, szerencsétlen, legalább annyit érdemeljen meg, hogy pontosan közlik a paramétereit.

Mindezen hibák ellenére egy nagyon hangulatos, derűs, a nem túl régmúlt időket is megidéző könyvet vehet kezébe az olvasó, s a néha kissé suta, botladozó mondatok ellenére is csak azért csukja be csalódottan, mert vége. Túl hamar vége.

118805840_891509137921610_6679084040816701134_n.jpg

Hímnem, nőnem – Delirium Deliria

img_9774.JPG

Biztos sokan hallották már a női, nőies, csajos sör nem létező kategóriát. Általában a gyengébb alkoholtartalmú, kevésbé komlózott és/vagy gyümölcsös, ízesített sörök ugranak be ilyenkor pacekból. Soha nem akartam megérteni ezt a fogalmat, mert nyilván sosem létezett. Lehet, hogy szerencsém van, de nem ismerek „nőies söröket” fogyasztó nőket. Kell, hogy létezzenek, de engem eddig elkerültek. A női egyenjogúságért vívott több évszázados és a mai napig nyitott végű harc vívmányaként sem hallottam olyanról, hogy a női nem kikérte volna magának ezt a fajta megkülönböztetést. Nagy valószínűséggel nem is érdekli őket, hisz a szüfrazsett mozgalom sem tűzte ki annak idején megvalósítandó célként, hogy ne legyenek nőies és férfias sörök. A „probléma” gyökere inkább ott lehet, hogy elterjedt, az a tévhit, hogy a nők nem szeretik a sört. Mert keserű. Na, persze, ha nem az, akkor megisszák. A bornál ilyen kategorizálás nincs (vagy legalábbis nem ennyire szignifikáns), a rövid italoknál viszont újra felbukkan ez a kérdés, lásd: női likőrök. Amíg a nők és a feministák nem tiltakoznak ez ellen, nincs is gond, de fordítsuk meg a dolgot! Mit szólnak ehhez a férfiak? Hány férfi nem szereti a sört? Elég sokan. (Azt a réteget most hagyjuk, amely egyáltalán nem iszik alkoholt.) És mit mondanak sokan? Hogy nem szeretik a keserűt. Szegény nőiesnek megbélyegzett söröket, meg talán azért nem isznak meg, mert azt gondolják, hogy az nem nekik csinálták. A kör így lassan be is zárulna, ám létezik egy – lehet, hogy nem is annyira szűk réteg – amely nyitott szinte mindenre. Nem érdekli, hogy a sör vagy a likőr nőinek titulát-e, eldönti kóstolás alapján, hogy szereti-e és ezt fel is vállalja, mindenféle különösebb műfaji ekézés nélkül és pont leszarja, hogy ki mit gondol az ízléséről. Ahogy vannak férfiak, akik imádják az édességeket és konkrétan ismerek olyan nőt, aki soha semmi édest nem eszik. Itt most behúzhatnánk hormonális kérdéseket is, de ez már túl messzire vezetne és túl sok értelme se lenne.

Hogy a műfaj mégiscsak létezik, arra a belga Huyge cég adott határozott választ. Igaz, a végcél itt sem teljesen egyértelmű, hisz a tradicionális női sörfőzést kívánták feltámasztani (ami az ipari forradalom előtt a nők feladata volt a házimunka részeként) egy sör erejéig, legalábbis. Ez lett a Delirium Deliria, ami, ha alkoholtartalmát nézzük (8.5%) abszolút nem illik bele a mára kialakított „női sör” kánonba. A cégnél 2013-ban 100 nő meghívásával alkottak egy új receptet, amit azóta is már hagyomány-szerűen bocsájtanak ki évről-évre, nőnapra. Limitált, szezonális főzetről van szó, ami 0.75 literes palackokban kerül forgalomba a szokásos deliriumos fehér üvegben, parafa dugóval. A címkét kék keretben a rózsaszín uralja, harmonizálva ezzel a Delirium védjeggyé vált kiselefántjával. Egy felső közepes sörről beszélgetünk, aminek az igazi ereje lecsengésében van. Kitöltéskor a habzása megfelelő, az illata fűszeres, virágporos. Tükrös aranysárga színű. Fűszeres, élesztős, chardonnay szőlős, citrusos, citrushéjas íz világ, almás, gyógynövényes, kandiscukros lecsengéssel, markáns keserű véggel. Közepesen testes és szénsavas.

Hogy léteznek-e nőies sörök, arra nagyon remélem, hogy soha nem kapunk egzakt választ. Ha viszont ebben a rettenes nagy kraft agymenésben valaki kihozna egy hüvelygomba beert, az nem biztos, hogy osztatlan sikert aratna férfi körökben. Igaz, nőknél sem valószínű.

Egy barátságos vandál - Vandal Brewing

20200813_105839.jpg

    Az a helyzet, hogy még az életben nem jártam Martonvásáron, ami óriási hibának bizonyult. Volt idő, mikor Gárdonyból naponta átutaztam, de soha nem jutott volna eszembe, hogy leszálljak vagy célirányosan odamenjek. Most is Gárdonyhoz köthető a sztori. Ott nyaraltam, s felhívtam Lengyel Petit, hogy arra innám magam egyik nap, ha nem bánja. Rendezett, helyes kis város, de egész napos programot nem érdemes odatervezni.

A Vandal Brewing kb. 10 perc kényelmes séta a vasútállomástól, ami egyben a városka centruma is.

A mikrofőzde mellett egy söröző/kávézó található, egy szállóval egybekötve családi vállalkozásként, tehát elég széles a paletta. A söröző tágas és világos egy kis kerthelyiséggel megtoldva, ahol egy vörös ZUK kishaszonjármű is látható, benne bármikor szolgálatba helyezhető alvóügynök jellegű sörcsapokkal. Nyár van, meleg, délelőtt, meg miafasz, úgyhogy kell inni egy kis sört. Egy idényjellegű white APA-t kóstoltunk, ami teljesen rendben van, a komlózása nem olyan erős, mint az IPA-knak, de mindketten rögtön megállapítottuk, hogy kissé kilóg belőle a koriander. Nem baj, jó ez így is, azt meg régóta tudjuk, hogy melyik a legjobb sör.

20200813_110923.jpg

A főzdébe érve elsőként egy Boston lagert kóstolunk tartályból, ami nem egy BJCP stílus. Samuel Adams Boston Lagere inspirálta Pétert, mivel édesapjának nagy kedvence ez a sör. Nagyon kellemes, bár a kóstoláskor elmondta, hogy még kell neki másfél-két hét, hogy jó legyen. Hamarosan palackos verzióban is elérhető lesz, jópofa kis címkével ellátva. Ha már a lagereknél tartunk, Péter elmondta, hogy számára prioritást jelentenek az alsó erjesztésű sörök. Itt is lehet variálni (a Gringo hoplager pl. már gluténmentes), de egy tisztességes, finom lagert lefőzni még mindig művészet. Kapta is az ívet, jelenleg a Mosaictól, ami, mint kiderült, mindkettőnk nagy kedvence. A legújabb főzet egy szikár, gyümölcsmentes gose lesz, mindössze 200 liter, csak csapolva, természetesen. Aztán jöhet egy Berliner weiße, meg borultabb dolgok is akár.

20200813_111149.jpg

A lagereknél a malátaprofil finomítás a cél. Komlózás tekintetében az Ekuanottal kísérletezett sokat, de nem hozza azt az íz világot, mint mondjuk a Mosaic. A Citra úgy, ahogy van hiánycikk, úgyhogy nem küzd a beszerzésével egyelőre, erről amúgy egy fasza kis blog bejegyzést is kanyarított. Több centennial, simcoe, ez lehet egy jó IPL alapja. APA, IPA, IPL, az átlag ivók ott helyben nem nagyon tudnak különbséget tenni, csak látják, hogy (fajlagosan) mindegyik drága. Péter tehát kiállt az IPL mellett, hisz, ahogy elmondta, ez szívügye és szerencsére be is jött neki. A Vandalnak jelenleg 10 féle palackozott söre van, de van még idő a nyugdíjig. Már, ha lesz.

20200813_111519.jpg

Kilépőnek egy Augusta-t kértem, amit már a kerthelyiségben fogyasztottam el. A palackos változatot már ismertem, remek volt ez is.

118223137_879950949077429_3639909255390963444_n.jpg

Teljes képanyag

Egy poétikus délután

116131759_2424592427839787_3270244385745165380_n.jpg

    Pöttyet erősre sikeredett a hét eleje, de hát mit lehet tenni, ha egy külföldről érkező rég nem látott nagyon jó barát kopog be az ajtón. Lendület, vidámság, miegymás. Két naposra sikeredett a dzsembori, másnap este már az EPA sörözőben ittuk filozófusra magunkat és ami utána következett, azt már erős idegzetűeknek sem ajánlom. Tény, hogy egy idő után Mr. Curry is tiszteletét tette, akire még más-, akarom mondani harmadnapon is emlékeztünk, erős amnéziánk ellenére. Meghalni akarok, rimánkodom az Úristenhez kijózanodva, csak ezt éljem túl, túlélem. Nem a fohászaim miatt, hisz Isten halott, ezt Nietzsche óta tudjuk, bár a temetése nem volt nyilvános. Eljön a hétvége gyönyörű tervekkel. Szombaton, a hőség ellenére egy séta és egy könnyű ebéd a Népszigeten, majd pihi, alig várja az ember, hogy kettőkor lehúzhassa a rolót. Dél körül azonban becsap egy gránát, amire a tervező nem számított. Zártkörű kis sörös társaságunk oszlopos tagja, Ogre barátom küld egy üzenetet, miszerint aznap d.u. csapatépítő brainstorming Kőbánya felsőn a Restiben, jön Maláta is, meg lehet, hogy a nagy tekintélyű Merza Gábor, aki nélkül minden buli szürkébb, de lényegesen kiegyensúlyozottabb. Nabazmeg, mit lehet erre mondani? Ogre nagydarab, meg bokszolt is valaha, csak nem akarok tőle kapni egy pofont utólag. Megyek. Kisvártatva Merza hívott, hogy menjünk együtt, OK, találkozzunk a körúti Lecsóban, mert az én belem még üres. Ő ivott, míg én ettem, 2 pohár Borsodit. Kérdeztem, miért nem Staroprament, azt mondta, az ugyanaz. Tudtam volna vele vitázni, de kb. 5 másodperc alatt lezongoráztam, hogy nem érdemes. Szomorúan igaz, de tényleg nincs nagy különbség. A Blahára érve pont nem értük el a 37/A jelzésű villamost, ami negyed óránként jár. Tekintettel arra, hogy találékonyak vagyunk és megfelelő helyismerettel rendelkezünk, beugrottunk a Rizmajerbe, a franc fog az aszfalton malmozni a tűző napon, mikor 2 percre van a sörforrás. Részemről beugrott egy trópusi gyümölcsös APA (bevállalós vagyok és erre mindig rábaszok), Gabikámnak meg egy Konyakos meggyes kisszínes. Megbeszéltük aztán, hogy milyen szarok voltak, de a Konyakos meggyest mindketten kultiváljuk. E tekintetben egyformán vagyunk perverzek. Az a jó ebben a járatban (t.i. a villamos), hogy pont ott áll meg ahol, nem kell sokat gondolkodni, én azonban mégis túlokoskodtam a dolgot és ahelyett, hogy rendeltetés-szerűen használtuk volna az aluljárót, végül a síneknél kötöttünk ki. Volt vagy 15 sínpár, de rövid idő alatt meggyőztem Gabikát, hogy keljünk át, látszik már az oázis (Miért nem hal szomjan a csecsemő a sivatagban? Bocsánat.) Jól sikeredett a dolog, végül fotózott, meg videózott is.

116792039_339108150813633_5822367798092347893_n.jpg

Megérkeztünk, beültünk, kikértük az első sörünket, majd pár perc múlva megérkezett a másik Gabika. Javaslatára a légkondis helyiségből kimentünk egy árnyas helyre, hogy Ogrét méltóképpen fogadhassuk. Még poénkodtam is, hogy milyen lenne, ha bejönne a vonat és (mint a Volt egyszer egy vadnyugatban) Ogre a másik oldalon szállna le, mint ahol vártuk, bár nem figyelt rám senki. Ha nem is pont ez, de valami hasonló történt. Amint begördült a szerelvény, Merza az érkezését videóra vette, de az ellenkező irányból várta. Az első közösen elfogyasztott sör után konszenzusra jutottunk, hogy mégis bemegyünk, ám később, mikor Merza rálelt a WC bejárat mellett veszteglő zenegépre, majdnem kimentünk, újfent.

20200801_204150.jpg

A második söröm előtt bedobtam egy mák likőrt (leánykori neve Macum), aminek szerintem kissé csiszoltak a receptjén, ezzel is emlékeztetve magam a hét első két napjára. Most olyan, mit a (rettenetes) mákos gubára öntött vanília sodó. Kurva finom. Ogre beharangozta, hogy Borsodi IPA lesz csapon, ehelyett azonban Hoppy volt. Mint kiderült, csak hétfőtől…

116942673_3128523417239761_6203597320677312669_n.jpg

Ennek ellenére kiválóan éreztük magunkat, olyan komoly dolgokat vitatva meg, hogy kinek mekkora haja volt anno, milyen zenét szeret/szeretett, aminek DJ "Ízlésficam" Merza rendre pont az ellenkezőjét találta el. Legközelebb – kerül, amibe kerül – megfizetem a Jattos Tomi Duót, nagy tisztelettel. 20200801_204104.jpg

A hely azonban csak dicséretet érdemel. Hangulatos, kedves kiszolgálással, tiszta WC-vel, ahol van papír, szappan és papírtörlő is, mindez kifejezetten kedvező árak mellett. Kiszolgálás csak a pultnál, semmi szervizdíj, semmi trükközés, pont az az objektum, ahol minden rendeléskor boldogan ad egy kis borravalót az ember. És még a Bee Gees összest sem kellett meghallgatnunk.

20200801_204133.jpg

Kőbányai história X

20200721_173017.jpg

Először egy visszafogott meghívó jött a Drehertől, hogy nagy dologra készülnek, később jönnek a részletekkel. Jöttek is, megírták, hogy ilyen Magyarországon még nem volt, ettől még a szomszédban is rágyújtanak és vigyünk meleg ruhát. Az Erzsébet térről (táncoló) fekete lakk Mercedes minibuszokkal szállították az írástudókat, jöjjenek már, azt’ verjék a hírt, ha már etetik, itatják őket. Az MTI-től a HVG-n keresztül a bloggerekig mindenki eljött a seregszemlére. Lehetett már előre sejteni ki a gyilkos, hisz a Mad Scientist is pont aznapra, 16 órára hirdetett sajtótájékoztatót

20200721_174730.jpg

A Dreher Sörgyárba érve egy gyors fertőtlenítés után (még csak kívülről, elvtársak) egy rapid regisztráció következett. Semmi anyja neve vagy buzi-e vagy, csak nagyon alap. Viszont beindult a maszkabál, ami nagyjából fél percig tartott, míg be nem értünk a közösségi lazítóba. Itt az idő nagy részét KKK kollégával való eszmecserével töltöttük, szigorúan alkoholmentes sört morzsolgatva, némi hamuba sült pogival. (Azt nem gondoltam volna, hogy egyszer az életben Maláta kollégával egy 0%-os sörrel a kezünkben nézünk farkasszemet.) Telt-múlt az idő, volt olyan elvetemült, aki már a második potya mentes sörét itta, s nagy duzzogva bár, de fogyott a fűrészpor alapú, távolról sem házi pogácsa is. A végső elpilledés szélén megjelent az ajtóban az a rendkívül csinos hölgy, aki fogadott minket a bejáratnál is, elnézést kért a késésért (már meg is bocsájtottunk, ilyenek vagyunk) és újfent beterelt minket a fekete Merdzsókba.

20200721_160332.jpg

Kis konvojunk követte a felvezető autót, s egy gyorstalpaló ismerd meg Kőbányát! programban lehetett részünk. A Csajkovszkij park mellett elhaladva az utcán flangálókat megpillantva hirtelen visszaszaladtam az időben és a lepukkant arcok láttán eszembe jutottak Sotárék, Csirkéék, Tacsi (az első drogos punk halott, 17 évesen) és egyáltalán a kőbányai punkok a ’80-as évekből, akik előbb ütöttek és aztán sem kérdeztek. Finom társaság volt, hatalmas respekttel. „Nincs idő gólörömre”, máris a katakombák bejáratánál találtuk magunkat. Rövid várakozás után behajtottunk a náci zombik és vodkától agylágyult ávósók képzelt birodalmába, amire a sötétségben balra kiszűrődő fény mögül félig letépett WC ajtó még jóságosan rásegített. Tudnám ezt még folytatni a végtelenségig, de legyen elég annyi, hogy leparkolás után az autóból kilépve, megpillantva a sejtelmes zöldes fényeket, s a rendezői jobbon hátrahagyott mini konvojt olyan érzésünk támadt, mintha a NASA titkos találkájára lettünk volna invitálva. Formaldehidben tárolt UFO-k helyett Sefcsik Marciék, Szilágyi Tamásék és a Dreher karót nyelt gárdája várt, a bejáratnál gazdagon megterített asztallal (tudtam, hogy éhesen kell jönnöm).

20200721_171540.jpg

Egy-két rövid tiszteletkör után finoman ráhajtottam egy lazacos szendvicsre, majd szép sorban minden másra. Kávé, meg üdítő is volt, de ott nem volt tolongás. Békefi Gábor (Dreher) vezérigazgató, megbízott értékesítési igazgató rövid beszédével indult a szeánsz, majd őt váltotta Szilágyi Tamás (Mad Scientist). Elmondásuk alapján a Dreher kereste meg a Mad Scientistet egy közös projekt létrehozására, ami aztán hamar egy közös munkában fejlődött a csúcsra. Nekem a sztori kicsit büdös, túl szimpla, népmesei, de ne legyek ünneprontó. Volt, ami volt, megszületett az együttműködés és uszkve 10 hónap közös munka után, lefőzettek ezek a kompromisszummentes sörök. Ilyen jól hangzó lózungok közepette nyerhettünk tudomást az Underground lagerről (ami pils) és a Catacombs coffee stoutról. A lagert a Drehernél (50.000 liter), a stoutot a Mad Scientistnél (4.000 liter) főzték. Mindkét sör a Kőbánya X nevet kapta a keresztségben.

20200721_170419.jpg

No, de miért volt erre szükség? A Dreher részéről az innováció, a Mad Scientist részéről pedig a szélesebb tömegek felé nyitás lehetősége. „Az elkészült termékekre és magára a márkára is nagyon büszkék vagyunk” – mondta Szilágyi Tamás. A közel 1 perces promo video után előkerültek a sörök jégen szuvidolt vájlingban, ami túlzás volt (főleg a stoutnak), hisz a pinyó átlag hőmérséklete bőven elegendő lett volna. 0.33-as dobozos kiszerelésben jött a cucc, amitől mindenki állati menő lett, ha már a divatos hívószavaknál tartunk. Ilyen kiszerelésben kerül majd a boltokba is, a lager még ebben a hónapban, a stout valamivel később. Az árak középen találkoznak, ahogy nagy- és kisüzem is. Tudom, hogy van példa hasonló kollabokra, de valahogy zűrös, hormonzavaros termékek születnek minduntalan. Ezek után felteszem ismét a már általam is megunt kérdést, ki lesz ezen sörök célközönsége? A közös munka folytatódik amúgy, ha sikeresnek ítélik meg a projectet. Távozáskor kaptunk egy ajándékcsomagot ami 6 (3-3) sört tartalmazott és egy Kőbányai feliratú zöld takarót, talán azért, hogy emlékezzünk erre a rendhagyó hűvös bemutatóra.

20200721_173435.jpg

Ennyi pettingelés után térjünk rá a sörökre, úgyis mindenki arra vár egyre feszültebben. A külalak csillagos ötös. Leheletfinom harmónia, játékosság, lendületesség és jó értelemben vett nosztalgiát árasztanak a kőbányai életképeket ábrázoló dobozok. Igen, még a stout is, sötét tónusai ellenére. A lager doboza színes nyomott, míg a stouté matricás címkés, jelezve (talán) ezzel is, melyik, hol készült. Ez sikerült. Olyannyira, hogy nem volt szívem felbontás után kidobni őket, bármennyire is zavarnak a fölösleges tárgyak. A lager egy megfelelő habzású, tükrös aranysárga színű, jellegzetes maláta illatú, közepesen testes és szénsavas sör. Malátás, füves, citrusos íz világ jellemzi, citrushéjas lecsengéssel, közepesen keserű véggel. A végén azonban kilóg a dreheres söröslóláb. Ott figyel az a borzalmas jellegzetes dreheres pocsolya utóíz, megfejelve egy gumimatrac szaggal.

20200721_171512.jpg

A stout habzása megfelelő, a hab pillanatok alatt összeesik. Fekete szín, pörkölt maláta illat. Kávés, pörkölt malátás íz világ, kakaós, zöld kávés, picikét fanyar lecsengéssel. Közepesen testes és szénsavas. Nem rossz, de ilyesmi fogyasztói ár környékén tudok ennél tökösebb kisüzemi kávés stoutokat. Idáig úgy tudtam, hogy nem szeretem a browniet, de amit a sajtótájékoztatón lehetett fogyasztani, az iszonyatosan jól működött ezzel a sörrel.

20200721_170911.jpg

Meglepő fordulat - Borsodi IPA

img_9532.JPG

Tudnak még meglepetést okozni a nagyüzemek és ez jó. Legutóbb a Borsodi lepett meg új IPA-jával. Hercig kis farekeszben küldtek 2 dobozzal, megadták a módját. Van ott jó ízlés, érdemes ezt megtartani, továbbfejleszteni.

A Borsodiról elsőnek az jut az eszébe a sörkedvelőknek, hogy rossz. Nem kell ezt túlvariálni, erősebb szavakkal illetni, ez így önmagában is nagyon lesújtó. Hiába a Tüzes, a Jeges, a Bivaly, a Mester (pláne!), mind egy magabiztos, löttyedt farkú kigyúrt macsót juttatnak az eszünkbe. A cég azonban nem adja fel. Haladnak a korral, figyelik a kraftot, formálgatják a közízlést. A Hoppy letisztult forma- és kellemes ízvilága már megmutatta, hogy valóban tudnak elfogadható sört főzni, ha akarnak. Az IPA egy logikus, ám valóban nem várt húzás volt tőlük. A külső megjelenés ugyanaz, mint a Hoppynál. Megvan a felezett színjáték és a kraft pohárba álmodott vonalkód is, még a betűtípus is ugyanaz, annyi kivétellel, hogy türkizkék helyett most fűzöldet kapunk, metálfénnyel, természetesen. Nem akar kimenni az IPA a divatból (ami nem is baj), nyilván a Borsodi sem véletlenül cuppant rá, na, meg aztán tutira is kell menni, nem a kísérleteiről híresült el a cég.

Szűretlen, közepesen testes és szénsavas sörről van szó, amiből mintha spóroltak volna a malátával. Értem én, hogy ivósör (ami meg nem, az nyilván evő-), de azért lehetett volna egy kicsit vaskosabb is a test. Ezt leszámítva korrekt munkáról van szó, amit a sokat emlegetett ár/érték arány még vonzóbbá tesz. Illatra citrusos, enyhén szappanos, de még nem zavaró. Citrusos, trópusi gyümölcsös, füves, enyhén mézes ízvilág jellemzi, citrushéjas, picit ananászos, grapefruitos lecsengéssel. A 38-as IBU-val a keserűséget az alsó tartományba kalibrálták, de nyilván a szélesebb fogyasztóközönségnek és nem a sörgeekeknek szánták. Összességében egy kiegyensúlyozott, harmonikus, inkább a session IPA-k halmazába tartozó sörről van szó.

Ezen behugyozol - Cseh Sörfeszt

20200627_170301.jpg

Na, lement ez is. A Cseh Sörfeszt idén június végén XIII. Budapesti Cseh Sörnapok néven került megrendezésre a Westend tetőteraszán a Serfőző, és a Westend Shopping Center rendezésében.

20200627_170347.jpg

Karantén után kitódult a sörkedvelő jónép, alig várták már a nyájvédettség adta közös maszk nélküli szittyózás lehetőségét. Sörök tekintetében ez a fesztivál sem hozott sok újat, izgalmat. Elvagyunk a hagyományos lagerekkel, meg az újhullámos alekkel is, de valahogy nekem mindig hiányérzetem van, ha a cseh krafthoz van szerencsém. Van egy olyan érzésem, hogy nagyon jól megtanulták a leckét és most szépen felmondják. Nyilván adódnak kivételek, de igazán nagy meglepetéssel én még nem találkoztam. Ez persze nem tragédia, jó iszogatni az ismert söröket is, hisz sokan tényleg csak beszélgetni, lazítani mentek ki, nem az újdonságokat keresték. Volt ebből is bőven: Primátor, Holba, Dudák, Svijany, Konrad stb. Ezen a fesztiválon is (mint az ezt megelőzőken is) elég tágan értelmezték a cseh söröket. Semmi bajom a Rizmajerrel, de mit keres ott? Semmi bajom a német és belga sörökkel, de mit keresnek ott? Most szerencsére foci vb nem volt, így kivetítők és marcona biztonsági őrök sem, viszont cserébe WC se. Egy sörfesztivál esetében ez kardinális kérdésnek tűnik, de ezt a szervezőség teljesen zárójelbe tette. Történt ugyanis, hogy a terasz két végén elhelyezkedő WC komplexumok pont ekkor álltak felújítás alatt. Több száz ember vigasztalódhatott 6 toitoi műanyag bódéval (a tűző napon jaj, de finom az) vagy mehetett le egy emeletet a plázán belül, hogy meglelje a tiszta forrást. Hallottam én is ezt-azt, hogy a pláza működtetői nem tehetnek róla, hogy pont akkor rendeznek sörfesztet amikor ők felújítanak, a fesztivál szervezői meg hallgattak, mint szar a fűben, mi meg halkan beleléptünk. Kurvára nem érdekel ki a felelős, ebben az országban itt ilyet amúgy se találni, még mikroszkóppal sem. Egy biztos: ez így magasfokú pimaszság. Aztán ugye azt se felejtsük el, hogy (minden ellenkező híresztelés ellenére) járvány időszak van, ilyenkor nemcsak illene, de nagy valószínűséggel kötelező lenne kézfertőtlenítő lehetőséget biztosítani a szervezők és nem az ott árusítók részéről. A Fb-on folyó sok hülye nyereményjáték helyett inkább ezek lettek volna rendben. Gyakorló alkoholistákat még Zacher Gábor részvétele sem rettentett el, ami viszont neki nem sikerült, azt sikerre vitte az alkonyatkor menetrendszerűen érkező szúnyoginvázió.

20200627_195118.jpg

Mindezek ellenére volt vidámság, meg kacagás és összességében nem volt olyan rossz. De annyira azért jó se.

20200627_170231.jpg

20200627_170318.jpg

Kolbászos, káposztás bab, stouttal

img_9548.JPG

Na, akkor megyünk szépen. Forrósodó vasárnap reggel (tegnap Cseh Sörfeszt), alvás sokáig, kissé nehéz kelés, fejfájásra 2 Algopyrin be. Reggeli tea (elmaradhatatlan), pici reggeli, szarás, tisztálkodás, fogmosás, mindez kommutatív. Nem olyan rossz ez a reggel, volt már rosszabb, nehezebb is, fókuszáljunk az ebédre, hisz enni azért kell, a másnapos gyomor meg szinte mindent befogad. Arról nem is beszélve, hogy az alkotás a legfontosabb, az éhség másodrendű. Tudjuk is már mi lesz a kaja, hogyne tudnánk, nem hirtelen felindulásból vezérelt főzés lesz, a babot már tegnap este beáztattuk. Első pillantásunk félig erektált répánk után rögtön odairányul: beszívta magát, de szépen bedagadt (t.i. a bab). Ki kell menni vásárolni. Nincs kolbász, nincs szalonna, nincs kenyér. Ja, és nincs savanyú káposzta sem. Kóborlás a helyi Sparban, pár lilahagyma beugrik, mert van ugyan otthon, de az elfogy és csak a lila, csak a lila! Hopp’ gyönyörű (fehérrépának csúfolt) petrezselyemgyökerek vannak, hatalmas impozáns petrezselyem szárakkal. Nem feltétlenül fontos, de mindig jól jön. Ilyen zsenge árut viszont vétek ott hagyni. Nehéz szívvel, kissé übermensch tudattal szemlézzük le a sörválasztékot. Semmi különös, viszont újra van Enternight. Ár nincs kiírva, nem is lényeges, ma már úgysem iszunk.

Eredendő bűn az, ami a főzés előkészületénél gondolat formájában ötlik fel, miszerint nem árthat egy gyógysör, ha már úgyis a gyűlöletes hagymavágással kell kezdenünk. Mindez egy jól behűtött üveg formájában manifesztálódik. Pohárba töltve de jó, szénsavas, meg minden, máris jobb az amúgy sem rossz hangulat. A hagyma előtt a szalonna – minél kisebb, annál jobb (vagy anál, de ez már szabadon választott) – kockákra vágása következik és kb. 10 vékony szelet kolbi. Ezt, így, egyszerre kell pirítani, hadd engedje ki a jó sok zsírt. Miután a szalonna töpörtyűvé avanzsált, mehet bele a hagyma. A töpörtyűt persze ki is vehetjük, ez esetben benne marad. A hagymát szétcsapatjuk némi sóval és üvegesre pirítjuk. Ha ezzel megvagyunk jöhet rá az 1 kg. beáztatott bab. 2-3 percen keresztül átforgatjuk a hagymával, majd jöhet rá egy fél liter stout. Ne imperialra gondoljunk, természetesen, jó lesz ide a lazább is. Jelen esetben a Fuller’s Black Cab-je rottyan nagyokat, de ahány ház, annyi stout. Ez hadd főjön picit, majd mehet rá a víz, amit folyamatosan pótolni kell főzés közben. Megy bele a petrezselyem (kb. 2 csokor) apróra vágva és annak gyökerei megpucolva, karikázva. Elhagyható (a klasszikus recept kánonban nincs is benne), de csak nyerhetünk vele. Amíg rottyan, már a második sör töltődik ki alattomosan, tulajdonképpen nem is feltétlenül tudatosan. 4 gerezd fokhagyma is berepül. Lehet aprítani, zúzni, ide speciel egészben kerülnek be. Még egy korty sör be a szervezetbe (Kun Béla haha, haha) és akkor a fűszerek: bors, pirospaprika, 2 pici szárított füstölt chilipaprika, 5-6 babérlevél, római kömény, curry, 1 csillagánizs, gyömbér, menta, sáfrányos szeklice, balkáni fűszerkeverék, 6-8 borókabogyó és persze só, meg fűszerkömény. Ez utóbbiakkal vigyázzunk, hisz a kolbászban van ezekből bőven. Lefedjük a fazekat, puhuljon az a bab, mint állat, s merjünk élt vasalni abba a farmerba! Közben elkezdünk barátkozni a savanyúkáposztával, s annak levével. Ne öntsük ki! Hidegen kiváló szomjoltó, finom és rengeteg benne a C. Ha sörbe töltjük, még bőven trendik vagyunk, tart még a divat. Új sörünknek nevet is adhatunk, pl. Ogre Kedvence. (Avagy a Magyar Uborkasaláta mellé befigyel a Vecsési Savanyúkáposzta.) A káposztának amúgy dupla adagnak kell lennie a babhoz viszonyítva (jelen esetben 2 kg.). Fontos kérdés, hogy átmossuk-e a káposztát szűrőben, mielőtt beletesszük a fazékba. Nem ajánlott! Az viszont annál inkább, hogy ne rögtön rakjuk bele, csak akkor, ha a bab már valamelyest megpuhult. Nem kell szarrá főzni a káposztát, ahogy a kolbászt sem, azt ráérünk a vége felé beledobni. Türelmesnek kell lenni, órákig kell főzni. Ha valaki türelmetlen vagy valamiért szorítja az idő, dobjon bele egy-két evőkanál szódabikarbónát, attól hamarabb puhul a bab és semmiféle mellékízt nem hagy maga után. Ha viszont van egy kis időnk, s oly szerencsések vagyunk, hogy a fent említett sörfeszt pont a tőszomszédságunkban van, ugyan, miért ne élnénk a lehetőséggel, a hőség ellenére? Egy pofa sör jól jöhet, közben a bab, papam, papam, papam. Mire visszaérünk, jó hangulatban (s hoppá, 3 üveges sörrel a hátizsákunkban, amit nem minden hátsó szándék nélkül vittünk magunkkal) a kolbász már beletehető a fazékba. És itt jön a csavar, ami ma már minden jóravaló hollywoodi film nélkülözhetetlen kelléke: előkerül egy újabb stout. Megy bele szépen, hadd habozzon, milyen szép is az, egy sörhabos kaja. Itt megint hagyjuk 5-6 percig rotyogni, majd jöhet a vízpótlás, „mert jőni fog, ha jőni kell egy nagyszerű halál”. Ez már a végső fázis, közben palackos söreink a mélyhűtőben felkészülnek. Van idejük és nekünk is, ugyanis babunk nem adja annyira könnyen magát. Egy fertály órácska és megleszünk. Na, kb. így. Gurulnak a sörök, szalad a szekér, fut a ló. A végső fázisban már tényleg csak azt kell eldöntenünk, hogy mennyi levet hagyjunk rajta. Itt viszonylag kevés marad, de ez bármikor felönthető, tetszés szerint. Mikor elkészültünk, de szigorúan csak akkor, belekerül a borsikafű is, amivel, mint tudjuk főzni nem szabad, mert keserűvé teszi az ételt. Közben Ogre barátunk közli, hogy neki semmi baja a tegnapi túra után és most nyomott be egy Becherovkát. Hát, jó napot kívánok! Lassan elkészül az ebéd, közben lemegy a közel 3 órás, kissé nyomasztó II. világháborús film is.

Tálaláskor tejföl kerül az ételbe, a tetejére friss petrezselymet vágunk, kis kenyérke lefojt, majd jöhet a Biofon.

Keringő (UA-nak)

tumblr_nd1hldjend1riqdb7o2_1280.jpg

Ez lesz az utolsó, mondta magában Kalandor, miközben berámolt nyolc hűtött sört a kosarába. Na, jó, jöhet még egy 2 dekás is, de csak a biztonság kedvéért. És ha nem issza meg, hisz most mondta, hogy ez lesz az utolsó... Na, nem úgy az utolsó, hogy soha többé, de most nagy leállás lesz. Nagy leállás, nagy tisztulás. Azt’ majd nézegethet mindenki, aki eddig sajnálkozott rajta.
Telepakolt, elnyűtt hátizsákjával egykedvűen lépett ki a szürkületbe, nem volt már az a felszabadultság érzése, mint régebben. A körülötte falként tornyosuló bérházak lakásaiban sorra gyúltak ki a fények. Néhányan rögtön függönyt húztak el vagy rolót engedtek le, de a többség szabad belátást engedélyezett az otthonába. Kalandornak még függönye sem volt, bútora sem sok. Egy ágy, egy szekrény, egy szék, egy íróasztal és egy Belmondo filmplakát a falon, keretezve, kissé ferdén felfüggesztve. Volt néhány üres üveg a hosszú előszoba folyosón. Néhány száz. Ha ezeket visszaviszi vesz belőle egy Porschét, mint a viccben. Pár perc után beért egy kissé ziháló, jól megpakolt táskát cipelő görnyedt öregasszonyt. Maga sem értette mi ütött belé – nem volt szokása – de most megkérdezte, hogy segíthet-e neki. Az öregasszony nemet mondott, ami ennél több volt. Valójában határozottan elzárkózott. Kalandor biztosította őt, hogy tényleg csak segíteni akar, de a nő annyira bizalmatlan volt, hogy jobbnak látta nem feszegetni a dolgot. Hazaérve felpattintott egy sört, de azért töltött egy felest is. Volt még a szekrényben egy féldoboz cigije. Ritkán gyújtott rá, többnyire csak akkor, ha ivott. Akkor se mindig. Kinyitotta az ablakot, leült az íróasztala mellé és élvezettel fújta kifelé hosszan a füstöt. Elégedett volt a pillanattal.

A nyomozó közel 3 órája várakozott egy kapualjban, folyamatosan a szemközti lakást, illetve annak a háznak a bejáratát figyelve. Most már nem tágított. Nem volt ugyan bizonyítéka a gyilkos ellen, de a kép már összeállt. Elszántságából kifolyólag nem érzett fáradtságot. Az eső is eleredt kissé, az utca szinte elnéptelenedett. Kezeit mélyen a kabátja zsebébe mélyesztette, miközben egy kavicsot pöckölt lábával, amikor periférikus látásával valami izgalmasat vélt felfedezni. Odafordult és végre megpillantotta a gyilkost, amint épp elhagyja a házat. Tartva a biztonságos követési távolságot, nyomába eredt. Pár perc séta után a gyilkos betért egy kisvendéglőbe. Otthonosan tűnő mozgásából a nyomozó arra következtetett, hogy jól ismerték már itt. Gondolkodott még egy percet, hogy mi lenne a helyes eljárás, majd határozott léptekkel átsétált a túloldalra és belépett az étterembe. Biccentett a pincérnek, majd a gyilkos mellett elhaladva, kissé hátrébb, srégen szemben foglalt helyet egy üres asztalnál, rálátva a megfigyelt hátára. A pincér a nyomozó felé indult, ám a gyilkos magához intette és leadta a rendelését. A főúr egy picikét meghajolt (amolyan főurasan), majd méltóságteljesen elvette az étlapot és a konyha felé indult. Mikor újra megjelent, egy fiatal pár fizetni akart éppen, a nyomozó pedig kihasználva az alkalmat, meglátogatta a mellékhelyiséget. Mire visszatért már a pincér is ráért vele foglalkozni. A nyomozó bal kezével megmutatta az igazolványát, miközben jobb keze felfelé tartott mutatóujját vékony zárt ajkaihoz veregette.

Kalandor már a harmadik sörét bontotta, de még nem igazán érezte az elfogyasztott alkoholmennyiség hatását. Bekapott még egy felest és feltett egy Charlie Parker lemezt. Volt egy ritka ’52-es koncertfelvétele, amin Chet Baker is fújt, de inkább csak ez a tudat tette érdekessé a lemezt, amúgy nem volt nagy szám, ráadásul a felvétel minősége sem volt a legjobb. Akkor már ne hallgasson inkább Chet Bakert? A My Funny Valentine a zeneirodalom egyik legnagyobb giccse, de Baker rezignált előadásában megjelenik, mondhatni, a Hold sötét oldala. A sikerorientált – amúgy persze zseniális – Miles Davis ezeket az apró rezdüléseket (már?) nem érzékelte, amikor Bakerről lesajnálóan nyilatkozott. Pedig volt neki is lírai oldala, de mintha túl gyorsan lelépte volna. Óriási dolgokat tett, saját bevallása szerint négyszer reformálta meg a zenét, de talán lassú úthengerként gyalulta le az a ferraris macsó szerep, amit faji sértődöttségből (is) magára vállalt önsorsrontásként. Mindegy, gondolta Kalandor. Parker legalább önazonos suttyóként halt meg, aki egyszer pont Davis-szel beszélgetve egy taxi hátsó ülésén whiskyt szlopált, miközben egy kurvát spangliztatott. Kibaszott egy kurva világ ez, mondta Kalandor halkan, miközben kikönyökölt az ablakpárkányon, de szívesebben üvöltötte volna inkább ki, az utcára. Lehet, hogy ez volt a legnagyobb baja. Hogy soha nem üvöltött. A szomszédjainak fogalmuk sem volt, hogy iszik. Olyan csendes volt mindig. Aztán fogta, leküldte az addigra már hab nélküli sörét húzóra, majd kivágta a poharat a nyitott ablakon.

- Mit rendelt az az úr? – kérdezte a nyomozó a pincértől halkan és a gyilkos felé biccentett az állával.
- Zellerkrémlevest és bécsi szeletet – felelte a pincér diszkréten.
- Mi van meg a leghamarabb?
- A brassóit rögtön tudom hozni.
- Az jó lesz, tejfölös uborkasalátával kérem, de előtte hozzon nekem egy extra erős kávét cukor nélkül, egy csöppnyi tejjel. Lehet dupla adag is, kifizetem.
A pincér egy perc múlva már hozta is a kávét, majd mikor visszafelé ment, a gyilkos magához intette. A pincér pár másodperc múlva a nyomozó felé fordult, majd vissza, mint aki megerősítést vár. A gyilkos bólogatott, a pincér pedig egyenesen a nyomozó asztalához ment.
- Az az úr ott, arra kéri, hogy üljön át az asztalához – mondta.
- Hogyan? – kérdezte a nyomozó döbbenten, miközben kishíján leöntötte magát a kávéval.
- Az úr meghívta önt az asztalához – erősítette meg a pincér.
A nyomozó megitta a kávéját, majd óvatos léptekkel a gyilkos asztalához ment.
Némán, bólintva üdvözölték egymást, majd a gyilkos a vele szemközti széken hellyel kínálta.
- Ismerjük egymást? – kérdezte a nyomozó naivitást tettetve.
- Kitartó ember maga – mondta a gyilkos kissé flegmán – és én ezt borzasztóan értékelem.
- Miből gondolja?
- Abból, á, köszönöm – szólt most a pincér felé, aki közben felszolgálta mind kettejük vacsoráját – hogy évek óta hajt engem és ma képes volt órákat várakozni az utcán, hogy végre találkozhasson velem. Parancsoljon, itt van, amire várt.

Kalandor a hűtőhöz botorkált és kihalászta hetedik sörét. A rövidet addigra már eltűntette és annyi józanság még maradt benne, hogy elgondolkozzon, hogy ez most sok vagy annyira még nem. Hát, nem kevés, az az egy biztos. Parkert azóta Tom Waits-re cserélte, az is már a vége felé közeledett. Mi lesz, ha lejár ez is? Minden lejár egyszer. Kár, hogy az emberekre nincs írva szav. idő. Vicces lenne úgy házasodni, például. Ez a nő tíz év múlva lejár. Nem baj, az pont elég lesz. Ki a franc akarja még tíz év után ugyanazt a nőt? Ki a franc akarja még tíz év után ugyanazt a férfit? Ki a franc akarja még tíz év után ugyanazt az akármit? Tíz év az tíz év. Az első pár évtized még hagyján. A B. oldalon kezdődik az izgalom. B-sides songs, azok már a ritkák, ugyebár. És lehet, hogy az érdektelenebbek is. Nagy szerencse kell ahhoz, a B. oldalról befutni. Na, nem baj. Holnap másnap. Fejfájás, fájdalomcsillapító. Tea, pihenés, sok kaja, estére talán még lehet, hogy egy altató is kell, de utána új élet. Már csak ezt az új életet kéne megtölteni valamivel. Valami tartalommal. Amit az emberek csinálni szoktak. Nem úgy, ahogy Kalandor tengeti a napjait, hanem komoly, férfihoz méltó élet kell. Kitűzött értelmes célokkal, határozottsággal és persze sikerekkel. Anélkül szart sem ér az ember. Anélkül szart sem ér semmi.
- Semmi nem ér szart sem! – üvöltötte Kalandor – Semmi, bazmeg, semmi! – üvöltötte egyre felszabadultabban, majd felbontotta utolsó sörét. Ez volt élete eddigi csúcspontja, hogy végre a saját lakásában üvöltözhet.

- Szóval, tudja ki vagyok – mondta a nyomozó, majd nekiláttak a vacsorájuknak.
- Akár be is csöngethetett volna hozzám – mondta a gyilkos.
- Kilenc embert ölt meg – mondta a nyomozó indulatosan – Nem hagyom, hogy folytassa! Megállítom, mindegy, hogy.
- Harminchármat – mondta a gyilkos méltóságteljesen – de csak kilencet hagytam meg maguknak.
A nyomozónak majdnem a torkán akadt a falat. Hirtelen fuldokolva köhögni kezdett, majd a szája elé kapta a szalvétáját és a félig megrágott falatot végül oda tudta kiköpni.
- Ezt most nem mondja komolyan – mondta, miután valamelyest magához tért.
- Ó, dehogynem! Amatőrök maguk, sosem kapnak el és azt is megmondom miért: mert vége. Ennyi volt, nincs tovább.
- Mi az, hogy nincs? – kérdezte a nyomozó, csalódottságával önmagát is meglepve.
- Én művész vagyok. Az áldozatok csak egy mű megalkotásához kellettek.
- Miféle mű? Miről beszél?
A gyilkos tartott egy kis hatásszünetet. Élvezte, hogy kiidegelheti a nyomozót.
- A harminchárom áldozat vesztőhelyei kiadnak egy szimbólumot. Ezt maguk is megismerhetik, azért hagytam meg maguknak kilenc jelet. Kössék össze ezeket a helyeket egy térképen, az elsőtől induljanak! Az első áldozat nyilvános volt, nem rejtett, ennyit segítek. Nem lesz könnyű, de rá fognak jönni.
- Mi értelme van ennek?
- Ez a szimbólum csak az alapja egy hatalmas műalkotásnak.
- Utána megint ölni fog?
- Nem. A többi már teljesen legális lesz, de a műnek pont olyan szemét lesz az alapja, mint a társadalmunknak.
- Maga beteg – mondta a nyomozó – sokkal betegebb, mint gondoltam.
- Nem, én művész vagyok, saját törvényekkel. Hát, nem a meglepetések miatt szeretik a művészeket? Hát, nem a meglepetések miatt szeretjük a vicceket? Ezek nélkül milyen unalmas lenne az életünk?
- Jöjjön – mondta a gyilkos, miután fizettek – sétáljunk egyet! Kellemes az éjszaka, már nem is esik. Útközben, még az is lehet, hogy megiszunk valamit a találkozás örömére.
A nyomozó lépett ki elsőként az ajtón, ám a gyilkos a gallérjánál megragadva visszarántotta, mivel pont egy sörös pohár repült a feje felé a szemközti ház egyik nyitott ablakából.
- A rohadt életbe! – üvöltött fel a nyomozó.
- Csak egy részeg idióta – mondta a gyilkos kacagva – Kidobott egy poharat az ablakon és majdnem hatóság elleni erőszak lett belőle. Lazítson, öregfiú! Szombat este van, ilyenkor bármi megtörténhet.
- Bármi? – kérdezte nyomozó.
- Akármi – mondta a gyilkos kedélyesen – Nekem elhiheti.

süti beállítások módosítása