Beers & Books

Nekünk V4 kellett

2016. szeptember 17. - Dr. Mabuse

beerbook.jpg

Lement a V4 Fesztivál, még a hónap elején, több-kevesebb sikerrel, most pedig pár okostojás úgy döntött, hogy a Beers & Books-ban végig kóstol egy értelmezhető repertoárt szlovák és lengyel sörökből a végén két bonus trackkel.

Igaz, a teszt komoly volt, ettől függetlenül nem adunk közre egy „szabályos” értékelést, az írás rövid feljegyzéseken alapul. Nyilván egy leírás sem adhat vissza egy személyes élményt, de azért megpróbáljuk interpretálni. A négy tettestárs, akik az akciót elkövették: Ogre, Rage, Kovács Gábor Maláta és jómagam. A magam részéről vállaltam a szervírozó moderátor szerepét, valamint elvégeztem a feljegyzéseket, így érdemben nemigen szólalok meg, ami nem is baj, ilyen mesterek mellett. Néha teljesen eltérőek a vélemények, ami megint bizonyítja mennyire különbözőek az ízlések. Természetesen az elhangzottaknak csak a kvintesszenciáját tudjuk közölni, de a lényeg benne van. A cél tehát a szórakoztatás, nem egy tudományos leírás.

Miután mindenki megitta a maga választotta bevezető sörét, előkerült az első hideg áldozat, a

Sessler Svetlý Špecial - világos sör (7% alkoholtartalommal):
Ogre: Algopyrin illata van. Nagyon rossz, túl édes. Hú, b'meg! Ennek minden baja van.
Én: Ez olyan mint a malátasör, ami régen volt, terhes anyáknak.
Kovács Gábor Maláta: Savanyú. Nincs rendesen kierjedve.
Rage: Kurva édes, túl van cefrézve. Nem ment végbe az utóerjedés. Rendhagyóan kurva jó.
Ogre: Lehet, hogy a cefrézésnél bebasztak. Ha valaki vesz egy könyvet, adj neki ebből egyet ingyen. Szerintem ezt lovaknak csinálták, búgatónak. Kincsemnek is ezt adhatták, azért nyerte a versenyeket. Hallod, írd már be az interneten a keresőbe, hogy nyihaha, pis'. Kíváncsi vagyok milyen sört ad ki.

Sessler világos búzasör (4.8% alkoholtartalommal):
Rage: Ennél ezerszer jobb búza illatok vannak. Amúgy, ízében teljesen rendben van. Ez egy ivóbúza. Na, de ennyiért?!
Ogre: Vizes, de ha meleg van és szomjas vagy, arra abszolút megfelel. Kellemesen savanykás. Szerintem a Valentinusra hasonlít.
K. G. M.: Jól iható, de üres.                                                                                               

Sessler Tmávý Špecial - barna sör (4.9% alkoholtartalommal):
Ogre: A háromból ez a legjobb.
K. G. M.: Nem finom. Van benne savanyúság.
Én: Azt te a Pardubický Porterben is érzed.
Rage: Annak olyannak is kell lennie. Ez nem rossz, de nem vagyok tőle meghalva.

Sulimar Cornelius Pszeniczny - szűretlen világos búzasör (5% alkoholtartalommal):
Rage: (beleszagol) Hmm, ebben benne van a virágillat, a mezők, a rétek, a föld, a madár csicsergés...
K. G. M.: ...a parasztlány, ahogy kúrják a kazalban. Teljesen rendben van. Ez pont annak az iskolapéldája, mikor nem akar valaki túl nagyot álmodni. Csinál egy becsületes, iható, jó sört.
Ogre: Kellemes. Teljesen jó.

Sulimar Cornelius Dunkel - barna sör (5.9% alkoholtartalommal):
Én: Hú, ez nagyon jó, de Ogrének szerintem édes lesz.  
Rage: Nem olyan édes, azért...
Ogre: Ez már átmegy bakba. Tudod mire emlékeztet? A Karamalzra. Ez is ilyen szoptatós sör. Megiszom, aztán mindjárt meg is szoptatlak titeket.
Én: Ogre bátyám, szerencsére kinőttünk már abból a korból.
K.G.M.: Itatja magát. Van egy kellemes karamell malátás utóíze.

Sulimar Cornelius Porter - barna sör (9% alkoholtartalommal):
Ogre: Jó illata van. Teljesen jó.
Rage: Tudnám inni bármikor.
K. G. M.: Tökéletes. Erre vártam egész este.

Sulimar Cornelius Cornelius - belga Ale típusú világos sör (8% alkoholtartalommal):
Rage: Ittam már jobbat, de ez teljesen rendben van. Ahhoz képest, hogy lengyel belga típusú... Le a kalappal előttük. Szépen le van főzve.
Ogre: Finom. A végén jön a komló is.
K. G. M.: Ezt vagy lehet szeretni vagy nem. Én szeretem. Az összes sörükön érezhető az átgondoltság. Nem akarják megváltani a világot, egy stabil színvonalat hoznak, ezt így kell. Ennél nem kell jobb. Ez a gondolkodás hiányzik sok hazai magyar főzdéből.

Browar Witnica Lubuskie Celtycke - világos sör (5.9% alkoholtartalommal):
Rage: Földet érzek.
Én: Kávé?
Rage: Igen, de várj! Ez már lefőzött kávé. Ez zacc. Meg fakéreg.
Ogre: Erjeszteni kellett volna még. Túl édes. Vannak benne jó ízek, de túl édes.
K. G. M.: Idefigyelj! 20 évvel ezelőtt engem ki lehetett volna üldözni a világból egy ilyennel, de most bejön. Kurva jó!

Browar Witnica Lubuskie Pszeniczne - világos búzasör (5% alkoholtartalommal):
Rage: Most ez nem jött át. Se test, se hab, semmi. Sajt illata van.
K. G. M.: El van kúrva. Ez olyan, mint amiket olcsón lehet kapni nagyobb áruházakban. Altenburger, Tökömburger, Irgumburger... Ez búza? Ez egy szar lager.
Ogre: Ez tévút. Zsákutca. Palackozott hanzli. Mint mikor összeöntik a maradék söröket, nem?

Browar Witnica Lubuskie IPA - világos búzasör (5.6% alkoholtartalommal):                                             Mindenki szerint nagyon jó az illata.                                                                                                                                Rage: Benne van a föld. Jó keserű. Nagyon finom.
Ogre: Erre vártam. Ez az én világom.
Én: Az enyém is. A V4-en ittam egyet, ott nem dobtam el tőle magam. Most sokkal jobban ízlik.
K. G. M.: Ez nagyon rendben van!

Browar Witnica Lubuskie Porter - barna sör (8.5% alkoholtartalommal):
Én már kóstoltam, nekem ez édes volt, azt hittem Ogrénak is az lesz, de tévedtem.
Ogre: Édes közepe van, de jó. A vége is jó.
Rage: Igen, de nem áll bele a földbe, nagyon szépen végig viszi.
K. G. M.: Nagyon jó sör. Ilyen az igazi baltic porter.
Én: Érdekes, a múltkor nem ízlett, most jónak találom. Most se megyek tőle a falnak, de jó. Tényleg jó.

Jagiełło Magnus barna sör - (6% alkoholtartalommal):
Mindenki, szinte teljesen egyszerre: Ez szar! Egy-két korty után összeöntjük egy pohárba és a lefolyóban végzi.

A következő sör vakrepülés volt. Kitöltöttem, de nem árultam el nekik, hogy mit isznak, így kellett véleményezniük.
Rage: Barackos illata van.
K. G. M.: Rumos ízű. Rumaroma, bazmeg!
Ogre: Marcipános.  
Rage: Tolakodóan sok benne az alkohol. Nincs végig erjesztve. A végén csak az alkoholt érzed, de ettől függetlenül ízlik.
K. G. M.: Mondd már meg, józanul mikor innék én ilyet?
Ogre: Nekem ez marcipános. De nem igazi marcipán, hanem valami pótlék.
Én: Perszipán. Annyit elárulok, hogy szezonális sör.
Ogre: Semmi köze a saison-ökhöz. Kalmopyrines keserű a vége. Rosszul keserű. Zsibbad tőle a szám. Mi ez? Hedon Kameleon - belga típusú világos szezon sör (8.5% alkoholtartalommal).

Az utolsó sört nem szándékoztam bele rakni a repertoárba, de olyan jól álltunk, hogy kajánul felvetettem a kóstolást. Kétszer is rákérdeztem, hogy bevállalják-e. Bevállalták.

Browar Witnica Lubuskie Zielone - zöld sör (4.2% alkoholtartalommal):
Ogre: Húha! Ebben van 46 darab E betű.
Rage: Van baj!
Én: Tudom, hogy megvettek érte, de én ebben perverz vagyok. Nekem ízlik. Pedig szar. Nem is kicsit.
K. G. M.: Megmaradt a sörfőzésből valami és összeöntötték. Most már tényleg igyunk egy normális sört! (Viharos, hosszan tartó taps).

 

dscn5613.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://beersandbookskft.blog.hu/api/trackback/id/tr2011716905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2016.09.18. 20:32:45

Felhívom mindenki figyelmét az emberpróbáló feladatra, tizennégy sört végig kóstolni ehhez igazi férfiak kellettek!

apuska · http://kocsma.blog.hu 2016.09.19. 09:36:31

Elvileg jók, majd kiderül, hogy a többsége gyakorlatilag mégse. Ezért kár drága külföldi söröket inni, vannak erre megbízható hazaiak. :p

Foky Kutya 2016.09.20. 05:55:12

A kutyaugatás nem hallatszik...