Beers & Books

Beers & Books

Kraftdizájn - Beszédes címkék

2018. június 06. - Dr. Mabuse

jam72_cimke.png

A következő írás a HVG Gasztro utazás mostani kiadványában jelent meg, ami ezúttal sör tematikájú. Ahogy ez lenni szokott, némileg megkurtítva és átírva jelent meg. Közlöm az eredeti szöveget azok számára, akiket érdekel. A címet, amit a szerkesztő adott, megtartottam. Illusztrációkét ugyanazokat a képeket tettem be, amik a lapban is megjelentek.

Az utóbbi években a hazai kisüzemi sörgyártás óriási fejlődésen ment keresztül. A verseny egyre kiélezettebb, ám résztvevői barátságos mérkőzéseket vívnak. Világszínvonalú sörök is születtek már, a tartalomhoz azonban nem árt, ha társul a megfelelő forma is, hisz az első mindig a vizuális ingerencia (leszámítva azt az esetet, ha a fogyasztó célzottan keres egy terméket). A sörcímke, felületi nagyságát tekintve nem egy hálás dolog. Nem könnyű egyszerre figyelemfelkeltő és kellőképpen informatív címkét alkotni, pláne, ha a megjelenés még egyéniségre is törekszik. Komoly hagyománya volt ennek az 1945 előtti időkben, hisz akkor még létezett egészséges piaci verseny, amit aztán a háború utáni államosítások sikerrel kiirtottak. Minden egyszerűbbé, fapadosabbá vált, nyilván a sör sem volt ez alól kivétel. A díszes grafikai megjelenést felváltotta a szikár információ, minimális dizájnnal. Nem száműzték teljes mértékben a grafikát, de a jó ízlést és a fantáziát igen. Ami majdnem minden, ebből az időszakból fellelhető sörcímkén látható, az a bizonyos sör címer. A rendszerváltás közvetlenül sem a hazai sör piacon, sem a megjelenésen nem változtatott, bő két évtizedet kellett várnunk, hogy eljussunk addig a kiélesedett versenyig, ahol ma tartunk. A kézműves fogalmát szinte végleg felváltotta a mostanság használatos kraft, amit ma már egyfajta rangként is viselnek a hazai kisüzemi sörfőzők. Voltak, akik már a kezdetektől is fontosnak tartották a megjelenést, míg mások elsősorban csak magára a sörre koncentráltak. A mostani viszonyok mellett már nincs olyan, aki ne tartaná fontosnak a külalakot.

21122646_1590963637644764_631480549835572653_o_1024x1024.jpg 

Alapvetően két főcsapás irányról beszélhetünk: informatív és grafikus megjelenésről. Létezik metszéspont, természetesen, de nem túl nagy számban. Példaként a Reczer T30, a Csupor, a Gólem, a Burlesque, a Horizont és a Békésszentandrási Sörfőzde említhető. Az informatív megjelenést talán még ennél is kevesebben képviselik. Erre példa a Zip's, a RothBeer és a MONYO Radical szériája is, ami (akárcsak a Csupor korábbi dizájnja) erőteljes BrewDog hatást mutat. Naná, hogy legtöbben a grafikus megjelenést választották/választják, hisz itt szabadulhat el leginkább a fantázia. Van is minden, ami csak elképzelhető, az elrettentő példától kezdve a viccesen át egészen az elegánsig. Minden cégnek fontos, hogy termékeik egyből felismerhetők legyenek, ezért lényeges egy jellemző, egységes dizájn kialakítása. Néhány merészebb versenyző megmutatta, hogy nem kell feltétlenül leragadni egy, már bevált modellnél. A Mad Scientist például nemcsak sörgyártásban erős, de a megjelenéssel is a legdinamikusabban zsonglőrködő cég. Természetesen ők is meglépték azt, amit a Balkezes már a kezdetektől magáénak tudhat, nevezetesen, hogy a címkék formájával is el lehet játszani. A MONYO és a Csupor nemrég teljes arculatváltáson esett át és ezt már a Horizont is kezdi kapirgálni. Az ő Pilot sorozatuk, egy tipikusan szép példa arra, hogy sokszor a legegyszerűbb megoldások a leghatásosabbak. Egy szám is hathat képszerűen, ha az jól ki van találva, hát még, ha betűkkel teszik meg ugyanezt. A Mad Scientist Mengyelejev táblázatra hajazó dizájnja, illetve Tokyo Lemonade és The Duke of the Budapest söreik, valamint a RothBeer Apollo Program sorozata és a Fehér Nyúl Rafája mind ezt bizonyítják. Külön érdemes megemlíteni azt a jelenséget, amikor a címke "pofára" semmilyen információt nem tartalmaz, csak képet látunk, majd az üveget elforgatva tudhatjuk meg mit is fogdosunk pontosan maszatos kis ujjainkkal. Kevesen éltek ezzel a lehetőséggel, de ez a kevés talán elég is. Amely sörök ezt a színfoltot képviselik: Balaton17 Winter Bríz, Balkezes Grey Joy és LD50, MONYO Quimby, valamint a Spirit Brewery termékei. A már említett Fehér Nyúl pedig már konkrétan némi művészetet is becsempészett dadaista kollázsokra emlékeztető címkéivel.

druid-cimke-_spirit_1024x1024.jpg

A hagyományos könnyen leáztatható papír címkék korszaka leáldozóban van, ahogy az első, hátsó címkés megoldás is. Legelterjedtebb a műnyomó papíros körcímke matrica, de számos példát lehetne hozni a papírt teljesen nélkülöző matricákra is. Jó pár cég használ még nyakcímkét is, ami elsősorban arra lenne hivatott, hogy (plusz) eleganciát adjon a megjelenésnek. Nos, sajnos rossz hírem van: a foglalkoztatás nem érte el a célját. Olyannyira, hogy a főcímkékhez képest látható elcsúszások, ferdeségek kifejezetten slampossá, már-már nevetségessé teszik az összképet. Sajnos, egy üdítő kivételt sem tudok említeni. Nyakkendő nélkül is lehet jó megjelenést produkálni, de ha már kötünk, akkor az álljon úgy, ahogyan az elő van írva, különben értelmetlen és groteszkül hat. Ezen a téren még bőven van tenni való, reméljük, sikerül hamarosan orvosolni ezt a problémát. Sokan értékelnek söröket az interneten, írnak blogokat, akár egyszerre űzik a kettőt is, ami nagyon jó, mert sokszor segíthet abban, hogy érdemes-e egy adott sörrel próbálkoznunk, a megjelenés, a dizájn azonban mintha kevésbé foglalkoztatná sörben fuldokló ítészeinket. Pedig, azt gondolom, nem ártana ezzel is talán kicsit jobban foglalkozni, hisz így a cégek is kapnának visszajelzéseket, egy-egy megfontolásra ítélt építő jellegű kritikával pedig idáig még mindenki jól járt.

unnamed_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://beersandbookskft.blog.hu/api/trackback/id/tr2614028714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása