Beers & Books

Custom T30 - Reczer Tropical Tiger

2019. január 27. - Dr. Mabuse

img_5743.JPG

A Reczer Kollab széria első évada a 10. részhez érkezett és ez a Niagara befagyásával ellentétben még mindig kiválóan folyik. Az évszaknak megfelelően egy – a Balkezessel együtt főzött – kávés stoutot kaptunk, ami nem más, mint a jó öreg T30 újra gondolása, egyfajta variációja, Tropical Tiger néven. Így egy téli sörrel némi nyári (trópusi) hangulatot is ad, ambivalens képet adva ki ezzel összességében, ami kaján dupla csavar, még akkor is, ha nem feltétlenül ez volt a cél. A címkén az okkersárga háttérből (kissé fallikus felhanggal) előtörő II. világháborús tank egy kávébab földön tart előre, miközben a háttérben "hagyott" pálmafák kissé külön életet élnek, s ezzel a perspektivikus bakival inkább hatnak dísznövényként, mint a természetes környezet részeként. Mindazon által, ezzel a narancssárgára színezett, jól megválasztott betűtípussal, kerek, harmonikus a kép, a militáns jelleg nem hangsúlyos, épp ellenkezőleg. Az összkép annyira barátságos, hogy feleleveníti, sőt életre is kelti régi Dél-Amerikába vágyódásomat. Nyilván sorsszerű szerencsés véletlen, hogy a sör debütálása táján a T30 az Ország söre versenyén 3. helyezést ért el. Megérdemelte, bármekkora legyen ez a verseny.

Ez a kis söröcske elkészült már decemberben, tehát "pihent" 1 hónapot, ami – mint tudjuk – ebben a műfajban feltétlen előny. A T30-hoz képest ez a főzet lecserélte a laktózt kandiscukorra, de nem olyan mértékben, ahogy azt a kissé far nehéz belga barnáknál megszoktuk. Szépen belesimul a sörbe, de azért tetten érhető, ha valaki Columbo-i alapossággal nyomoz utána. Kitöltve remek a habzás, tört fehér habja masszívan tart. Fekete szín, kávés, élesztős illat várja a szerencsés látogatót. Karakteres kávé íz, enyhe búzás felhanggal, határozott, de nem tolakodó komló keserű lecsengéssel. A zabpehely gondoskodik a selymes korty érzetről, ami utóízében szépen érvényesül az élesztővel együtt. Közepesen testes és szénsavas, remek, jól eltalált sör.

A bejegyzés trackback címe:

https://beersandbookskft.blog.hu/api/trackback/id/tr1914592618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.