Beers & Books

Atyám! Lukas a gatyám - Zirci Apátsági Manufaktúra

2020. február 16. - Dr. Mabuse

img_8410.JPG

Kedves Naplóm!

Régen született bejegyzés, bár, az is igaz, hogy ezt különösebben nem firtatta senki. Vasárnap este, kissé melankolikus hangulatban mesélem el, hogy pár hete, talán egy hónapja is egy nagyobb élelmiszerüzletbe tértem be, szigorúan szilárd halmazállapotú energia tartalékért. Ez meg is történt, azonban amikor megpillantottam a Zirci Apátsági Manufaktúra hat sörét, akkor a meggyesről könnyű szívvel lemondva bevágtam ötöt a kosaramba. Hú, bazmeg, most jut eszembe, mást nem is vettem! Hát erről ennyit. Mint tudod, nem vagyok egy mindenáron ivó, ahogy mindenáron igaz mondó sem.

A patinás nevű Zirci Apátsági Manufaktúra 2015 óta nyomja az ipart, de történelmi gyökerei a XVIII. század derekáig nyúlnak vissza. Hogy az akkori sör milyen volt, nem tudhatjuk, mint ahogy azt sem, hogy a remek fogadtatás milyen közízlést takart. Minden viszonylagos, persze. Lehet, hogy egy belga szerzetes fanyalgott volna annak idején, de lehet, hogy egy bolgár pópa spontán erektáló répáját csalánnal verte volna a kolostor egy szent szögletében a zirci sört megkóstolván. A lényeg, hogy nekünk, magyaroknak ízlett és hát ezt a sikertörténetet fel kellett támasztani a hazai sörforradalom tombolásának kezdetén. A mára nem túl izgalmas, de mindenképpen harmonikus külalakú palackok szépen és semmit mondóan simulnak bele a boltok polcain egy kisüzemi sörválasztékba. A címkék konzervatív hagyományokat őrző megjelenésével az égvilágon semmi baj, hisz ennél vannak sokkal puritánabb (pl. belga) címkék, amik viszont többnyire brutálisan jó sört takarnak. A zirci sörök a honlapjuk öndicsérő leírásaik ellenére inkább a snassz kategóriába tartoznak, a megjelenő képek minőségén pedig érdemes lenne jelentős mértékben javítani. Itt van rögtön a Pils, csakhogy tartsunk egy ívet, amit illatos és egyben tartalmas sörként írnak le, ami számomra gabonás, édes burgonyás íz világú, kellemetlen keserű lecsengésű sör, édeskés maláta illattal. A Búza volt számomra a legkellemesebb, igaz vigaszágon jött a mezőnybe. A leírás szerint selymesen gyümölcsös, amire még egy intenzíven fél éve kómában fekvő beteg is rögtön felkapná a fejét. Maradjunk abban, hogy egy opálos szalmasárga színű, jellegzetesen élesztős, virágos búzamaláta illatú, élesztős, malátás íz világú, gyümölcsös, barackos, enyhén vaníliás lecsengésű sör. A Levendulás búzasör a cég nagy dobása, amit nem mindennapi sörként aposztrofálnak, de az első korty után kb. az a zavarodott élmény fogad, mint az első szexnél, hogy őőőőőőőő, ez most az? Gyenge habzás, a hab hamar összeesik. Opálos szalmasárga szín. Fanyar, élesztős egres / mézes dinnye illat. Mézes dinnye, egres, karamelles, zavaros íz világ, élesztős, kissé fanyar lecsengéssel. Az Aurora egy szűretlen félbarna, ami a honlap leírása szerint a hajnal csókja. Vagy az univerzum lehelete, esetleg a remény sóhaja, netán egy halandó utolsó imája. Ezt a végtelenségig tudnám folytatni, de ez a märzen mégsem tudott különösebben feltüzelni, sőt, neked elárulhatom kedves Naplóm, hisz magunk közt vagyunk, hogy engem inkább a fél hat állapotába rántott le hirtelen. "Testességét a müncheni és karamell müncheni maláták kombinációja adja, amelyet markáns komlózás egyensúlyoz ki. A maláták aszalt gyümölcsös-piskótás jegyeihez az Aurora és Styrian Golding komlók üde fűszeressége társul. Magasabb alkoholtartalma és testessége ellenére könnyed ivós sör." A magasabb alkoholtartalom 5.8%, igen, minden relatív. Egy gyenge habzású, borostyán színű, nagyon gyenge maláta illattal rendelkező sörről van szó, keserédes, karamelles, kissé kandiscukros, enyhén aszalt gyümölcsös íz világgal, némileg tolakodó keserű komló lecsengéssel. Na, jó, már csak egy van hátra, az "illatos, gyönyörűen komlózott" (sic!) Belga félbarna ale. (Izgalmas)an hangzik. Autentikus alapanyagok, meg szakrális helyen való főzés és összességében nem rossz, de pont ez a nem rossz, ami olyan semmi különös. Nem lenne ezzel baj, ha 2-300 Ft. lenne egy palack, de nem annyi és ez a legnagyobb hibája. Amúgy: megfelelő habzás, a hab hamar összeesik. Tükrös rézvörös szín. Enyhe karamell illat. Karamelles, kandiscukros, aszalt gyümölcsös íz világ, kissé fanyar szénás lecsengéssel. Közepesen testes és szénsavas.

Nos, kedves Naplóm, ennyit mára. Hogy mikor jövök megint, nem tudom, de ha nem írok, ne válaszolj!

A bejegyzés trackback címe:

https://beersandbookskft.blog.hu/api/trackback/id/tr5515477578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2020.02.17. 07:53:27

„de lehet, hogy egy bolgár pópa spontán erektáló répáját csalánnal verte volna a kolostor egy szent szögletében a zirci sört megkóstolván” – ezután már csak jó lehet zirci sört inni!

apuska · http://kocsma.blog.hu 2020.02.25. 15:10:31

Akkor most mormolj el ezután 1, 2, 3, 4, 5 miatyánkot!