Beers & Books

A vörös modell - Reczer Ser Born to be Wlid

2020. március 19. - Dr. Mabuse

img_8726.JPG

    A nyomozót Jacknek hívták.

Kissé kocka fejét sűrű, sötét barna tüske haj keretezte. Robosztus termete alatt a szék, melyen ült, szinte sámlinak hatott. Szemben vele az asztal túl oldalán a főorvos töltötte ki akkurátusan Ravaldi távozási papírjait, amit aztán a zárójelentéssel együtt Jacknek nyújtott át.

Szerencsés fickó – mondta a doki – Pedig nagyon ki akarták csinálni.

Én is szeretném – mondta Jack – de nincs ellene semmim.

Miután Ravaldit átszállították a kapitányságra, Jack a szobájában ültette le, hogy kihallgassa. Kérdéseket tett fel, amikre Ravaldi úgy válaszolt, mintha egy szerencsétlen áldozat lenne, de Jack nem is számított másra. A kihallgatás végén csak annyit mondott Ravaldinak, hogy feljelentést tehet ismeretlen tettes ellen. Ravaldi élt a lehetőséggel.

És most? – kérdezte Ravaldi.

Ön szabad – mondta Jack.

Ravaldinak ez sehogy sem tetszett. Ez túl könnyű, valahogy túl sima az egész.

Hát akkor – mondta Jacknek miután felvette a kabátját és a kalapját – Isten önnel.

Ha érdekli – szólt utána Jack, mintegy mellékesen – Red tudja, hogy nem halt meg.

Ravaldi keze megpihent a kilincsen. Nem fordult meg rögtön, pár másodperc eltelt, mire lezongorázta, hogy mit is tegyen. Végül visszakozott, s belenézett Jack szúrós tekintetébe. Csak most vette észre mennyi melegséget sugárzott ez a szempár. Ravaldinak megnőtt a bizalma Jack irányába, mert ez egy szigorú, de igazságos ember tekintete volt. Bár, azt érezte, hogy ki nem állhatja őt, de ettől még lehet valaki tisztességes.

Ravaldi visszahelyezte a fogasra a kabátját és a kalapját, majd a nyomozóval szemben tárgyaló pózban foglalt helyet. Jack ezüst tárcából cigarettával kínálta Ravaldit. Mindketten rágyújtottak.

Ha segít nekünk – mondta Jack – én is segítek magának.

Nem dolgozom zsarukkal – vágta rá Ravaldi ellentmondást nem tűrően.

Nagy kár, mert most nincs más választása. Ide figyeljen! Bő fél év alatt huszonnégy ember tűnt el a városban teljesen nyomtalanul. A nyomozás olyan gyengén áll, hogy az emberek már zúgolódnak. Félő, hogy kitör a pánik és önbíráskodásba kezdenek. Annyira nincs nyomunk, hogy az már kétségbe ejtő.

Nézze! – és egy mappát vett elő, melyben az áldozatok fotói voltak összegyűjtve.

Van itt férfi, nő, különböző korosztályokból, sőt, még két gyerek is. Ez itt – és négy fotót tett egymás mellé – egy teljes család. Semmi logikus kapcsolat nincs az eltűnt személyek között.

Valaminek kell lennie – mélyedt bele Ravaldi.

Ezt mondjuk mi is, és mégse találjuk.

Miből gondolja, hogy pont én tudnék segíteni?

Több mint öt éve foglalkozom magával, azóta próbálom elkapni. Mindent tudok magáról, jobban ismerem magát, mint az anyámat. Tudom, hogy maga képes rá. Ha rendőrnek ment volna, maga lenne a legjobb.

Ne hízelegjen, ki nem állhatom.

Őszintén mondom. Ha már nem tudom leültetni, legalább tegyen egy szívességet. Ne nekem, ne a rendőrségnek, az embereknek.

Ez nagyon megható, de nem tudok nyomozni, soha nem voltam még csak hasonló helyzetben sem. Tulajdonképpen megígérhetem, mert érdekel a dolog, csak úgy, minden kötelezettség nélkül, de szerintem csalódni fog bennem. Öntörvényű ember vagyok, tudom magamról. Addig foglalkozom valamivel, amíg érdekesnek tartom. Ha már nem érdekel, azonnal eldobom és általában örökre el is felejtem.

Egy nyomozás minden másodpercében újat nyújt, még akkor is, ha látszólag nem történik semmi. Ezt egyszerűen nem lehet megunni. Néha még aludni sem hagyja az embert. Maga logikusan gondolkozik és szeret kombinálni. Jól mozgat szálakat és jól szervez. Ettől jó főnök.

A lényegre, ha kérhetném.

Tudom, mire gondol, de mindenki követ el hibákat. Amúgy, ami történt, az többnyire nem a maga hibája. Kódolva volt, hogy úgy mondjam. Ha igent mond, számítok a kapcsolataira is. Magával még így is jobban szóba állnak, mint a zsarukkal.

Nem bánom – mondta Ravaldi legyintve – Ilyet még úgysem csináltam.

Kiváló – nyugtázta Jack örömmel – Van egy lakás a 42. és a Houston sarkán. Odaviszem, ott ellakhat, amíg tart a nyomozás, plusz egy hónapot.

Honnan tudjam, hogy nem nyír ki, ha vége ennek az egésznek?

Én hiszek a törvényben, nem lövöldözök le csak úgy embereket.

     A 42. és a Houston sarkán lévő lakás egy 32 négyzetméteres garzon volt. Ravaldi elégedetten konstatálta, hogy Jack nem egy koszfészekbe hozta. A berendezés szerény volt, de ízléses. Még a függönyök is tetszettek neki. Az ablak mellett a ház falán egy hatalmas neon reklám felirat volt.

Na, igen – mondta Jack, mikor látta, hogy Ravaldi szemügyre veszi – ez bevilágítja éjszaka a lakást, de meg lehet szokni. Húzza be a sötétítőt, úgy jobb.

Nem zavar – mondta Ravaldi flegmán – szeretem az ilyet. Utálom a sötétséget.

Akkor jó. Tettem két sört a hűtőbe, van itt egy kis vaj, sajt, felvágott, meg egy fél kiló kenyér. Ez mára bőven elég lesz. Pénzzel, amúgy hogy áll?

Lesz.

Jack kérdőn felhúzta a szemöldökét.

Van, úgy értem – nyugtatta meg Ravaldi – csak nincs nálam jelenleg.

Ha a bankba megy, elkísérem. Amúgy, ne nagyon mozogjon egyedül. Életveszélyes. A szemközti sarokra állíttatok egy civil ruhás zsarut. Állandóan lesz ott valaki, aki figyeli a lakást.

Lehetőleg kalapban legyen és olvasson újságot, hogy ne legyen feltűnő – mondta cinikusan Ravaldi.

Tulajdonképpen hagyhatom megdögleni is. Magára vadásznak, barátom, fogja már fel végre.

Tudom én azt nagyon jól. Ettől függetlenül éjszaka teszek egy sétát a kikötőben. Beszélek pár emberrel a Sellőben.

Oda csak a söpredék jár. Mit akar részeg matrózoktól és piti zsebesektől?

Azt bízza csak rám. Tudom, hogy mit csinálok.

Bízom benne. Hogy őszinte legyek, nem pont ilyen kapcsolatokra számítottam.

Nagyon kérem, ne kísértessen el egy hadsereggel, de ha ide küldene valakit este tízre egy kocsival, az sokat segítene.

     Jack este maga jött el Ravaldiért, saját autójával, egy fekete Chrysler Airflow-val.

Egész úton szó nélkül haladtak, Ravaldi csak annyit mondott a kikötő közelébe érve, hogy Jack ne vigye el egészen a Sellőig.

Leparkoltak egy kissé félreeső helyen, majd Jack ránézett az órájára és közölte Ravaldival, ha nem jön vissza egy órán belül, utána megy.

A Sellő ránézésre kedves helynek tűnt. Tulajdonképpen egy kis faházikó volt, az első tulajdonos nem tervezett hosszútávra. El is adta két év múlva, aminek addigra már kialakult a törzsközönsége, matrózok és helyi nehézfiúk kedvelt törzshelyévé vált. Az árak kifejezetten alacsonyak voltak, így aztán rengeteg szeszt el lehetett adni egy nap, amiből a mindenkori tulajdonos vígan megélt. Egyébként a híre rosszabb volt, mint amilyen valójában volt. Ha betévedt valaki, senki nem molesztálta, méregette, inkább csak arra kellett vigyázni, nehogy belefusson egy olyan nehéz alakba, akinek épp rossz napja volt. Persze, erre mindenkinek volt esélye. Pár évvel ezelőtt, egy este – ráadásul egy ostoba félreértésből kifolyólag – két ürge összeverekedett, ami aztán egy klasszikus nagy kocsmai verekedéssé alakult. A csata után alig maradt asztal, szék, tükör és üveg épségben. Ravaldi tudomást szerzett a dologról és még aznap felkereste Billt, a tulajt, aki épp a végleges bezárást fontolgatta. Ravaldi felújíttatta a helyiséget a saját költségére, amit Billnek nem kellett kifizetnie, bármennyire bizonygatta Ravaldinak, hogy megadja később, tekintsék ezt egy nagylelkű kamatmentes kölcsönnek. Ravaldit cseppet sem érdekelte a pénz, viszont ha információra volt szüksége olykor felkereste Billt, aki mindig tudott valamit, így törlesztett tulajdonképpen egy életen át neki. És ez így ment tovább Reddel is, mikor Ravaldit eltakarította az útból.

Annyit még érdekességképpen érdemes megjegyezni, hogy a helyet egy hét alatt kipofozták és a nyitás első estéjén Ravaldi odaküldte három emberét (kettőt bentre, egyet kintre), hogy felügyeljék a helyet, aztán így ment ez még fél évig. Idővel persze feltűnt két bajkeverő is, akit látványosan, megalázó módon kitiltottak a kocsmából. Ravaldi határozott parancsot adott erre az esetre az embereinek. Nem nyúlhattak hozzájuk és arra is vigyázniuk kellett, hogy más se tegye. Erődemonstrációnak, igazságosnak, ugyanakkor burkoltan félelmet keltőnek is kell lennie. Miután a kitiltott tag kimegy, kint vár még rá valaki, aki aztán egy ideig elkíséri, és innentől nem látják többet, még a környéken sem. Ettől fogva elterjedt a városban, hogy a Sellő a maffia kezében van, így, ha valakinek bunyózni támadt kedve vagy leállították, vagy kiküldték.

Bill éppen poharakat törölgetett. Megálltak a kezei a levegőben, mikor Ravaldi belépett a kocsmába.

 Hello Bill! – üdvözölte Ravaldi, majd leült egy bárszékre a pulttal szemben.

Hello Paul! – válaszolt Bill rezignáltan.

Adj egy calvadost, légy oly kedves, meg egy szódát.

Bill  némán kiszolgálta Ravaldit. Eltelt egy percnyi csend, majd, mintegy félvállról megkérdezte:

Redet keresed?

Gondolod, hogy akkor idejöttem volna? Le se szarom, én Ernievel akarok beszélni.

Mázlid van, hátul zsugázik.

Jacknek nem volt igaza, mikor azt mondta hogy a Sellőbe csak piti alakok járnak. Járt ide néhány profi is néha, mint Ernie, Ravaldi szerint a legjobb bérgyilkos.

Ezt nem csak szakmai szempontból gondolta így, hanem egész jellemét, habitusát és életmódját értette ez alatt. Azt a lazaságot, ahogy élt, ami mellett a munkáját precízen végezte. Megbízható volt, pontos és nem utolsósorban mértéktartó. Nem ismert még egy ilyen oldott, jókedvű embert, aki emellett ennyire, szinte már katonásan fegyelmezett lett volna. Ernie maga volt a hanyag elegancia.

Nincs sok időm – mondta Ravaldi Billnek – hívd ki légy szíves, diszkréten.

Mikor Ernie megjelent Ravaldi felállt a pulttól és egy üresen álló sarki asztal felé vette az irányt.

Bocs, hogy zsuga közben zavarlak – mondta miután üdvözölték egymást.

Nem tesz semmit – legyintett Ernie, úgyis már túlzott nyerésben voltam.

A kártya Ernie szenvedélye volt és csak nagypályásokkal állt le játszani, de ezt is egészen sajátosan oldotta meg. Tudta, ha elszáll, azzal nemcsak rengeteg pénzt veszíthet, de előbb-utóbb még egy folyó fenekén is találhatja magát. Így aztán kötött egy megállapodást a partnereivel, hogy nem játszik nagy tétben, viszont cserébe nyerni sem fog sokat. Így kábé mindig egálban lesz és a játék szenvedélyéről sem kell lemondania. Kisstílű zsugásokkal viszont nem volt hajlandó leállni. Egyrészt mert nem bízott bennük, másrészt ahhoz túl jól játszott, hogy amatőrökre vesztegesse az idejét. Mikor mindezt felvetette, először nagyot néztek a kemény zsugások, aztán azt mondták mért ne?

Egyszer, mikor Ravaldi megkérdezte tőle, hogy tudja ezt így, ilyen fegyelmezetten csinálni, Ernie azt felelte, hogy úgy, mint bármit. Ha a szenvedélyből szenvedélybetegség lesz, akkor az már szenvedés, az élvezet pedig teljesen eltűnik. Ő élni akar, nem szenvedni. És ebben igaza volt.

Jó újra látni – mondta Ernie – Hallottam mindenfélét, de azt nem gondoltam, hogy megkeresel. Mihez kezdesz most? Ha tudok valamiben segíteni, csak szólj!

Tudsz – felelt Ravaldi. Az utóbbi fél évben eltűnt nyomtalanul pár ember a városban.

Hallottam róla. Mit érdekel ez téged, majd a rendőrség megoldja.

A rendőrség jelenleg tehetetlen, én pedig érintetté váltam az ügyben.

Nos, akkor mi legyen? – kérdezte Ernie, mert szokása volt, hogy nem kérdez részleteket, csak, ha valamiről feltétlenül tudnia kell.

Az a baj, hogy én sem tudom – mondta Ravaldi és körmeivel egy párat koppantott az asztallapon.

Jól van, majd körbenézek, hátha találok valamit.

Sajnálom – mondta Ravaldi – mennem kell.

Hol talállak meg? – kérdezte Ernie.

Majd én kereslek – mondta Ravaldi.

Hé, Paul! – szólt utána Ernie – húsz lepedőt kínáltak a fejedért.

Elfogadtad? – kérdezte Ravaldi visszafordulva.

Hülye vagy?

Ravaldi elmosolyodott, majd annyit mondott: Két nap múlva itt találkozunk este tízkor.

A part aznap este nagyon lecsendesült, hajómozgás sem volt és még az eső is eleredt. Telihold volt, Ravaldinak úgy tetszett, mintha valaki csak úgy hanyagul felhajította volna az égre. Egy-egy felhő néha keresztbe szelte a sárga tányért csak, úgy, talán a vicc kedvéért.

Komótosan ballagott Jack kocsijáig a fénylő fekete macskaköveken. Az utcasarkon megállt egy tócsa előtt. Szemügyre vette magát. Nézegette az arcát egy ideig, a ruháját és arra gondolt, miért nincs ilyen víztükör a lakásokban.

 

    Hogy ment? – kérdezte Jack, mikor Ravaldi beszállt mellé.

Tudja, azon gondolkoztam idefelé – mondta Ravaldi – hát nem is tudom. Szóval volt egy barátnőm, de ez így nem igaz, ő volt az én nagy szerelmem. Bonyolult volt ez a kapcsolat, nem akarom részletezni, ritkán volt nálam, de amikor ott volt…

Itt megállt egy pillanatra, nem tudta befejezni a mondatot.

Egyszer bejött a szobába – folytatta aztán – amíg én vártam rá, tudja, a fürdőből. Leült velem szemben, úgy mosta a fogát. Soha nem értettem, hogy tudnak emberek így fogat mosni. Én próbáltam, nekem nem sikerült. Mindig kifolyik a nyálam a fogkrémmel együtt a szám sarkán. Szóval, ül ott szemben velem, miközben csak jár a kefe a szájában és engem nézett. De nem csak hogy nézett, hanem szemmel tartott. Akkor éreztem ezt először. Néztük egymást és tudtuk, hogy nincs jövőnk. Egymásnak estünk, aztán kölcsönösen mérgeztük egymást évekig. Mindegy, már vége.

Ismertem egy hasonló nőt – mondta Jack – nyugodt volt, gyönyörű és titokzatos.

Meséljen róla! – érdeklődött Ravaldi.

170 centi körül volt, zöld szemekkel, a teste tökéletes. A haja szőkésbarna, a tapintása selymes. Mindig várni kellett rá. Soha nem akkor jött, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá.

Soha? – kérdezte Ravaldi.

Soha – mondta Jack s beindította a motort, mintegy lezártnak tekintve ezzel a témát.

 

    Aznap Ravaldi korán lefeküdt. Álmos volt, de nem aludt el rögtön. Egy ideig csak bámulta mozdulatlanul a kinti neonfelirat beszűrődő fényeit. Az agya kiürült. Úgy érezte már nincs min gondolkodnia. Vagy még nem tudta eldönteni. Most így volt jó neki. Most, pont akkor, amikor semmi se volt. Azelőtt ez elképzelhetetlen volt számára. Azelőtt mindig kellett lennie valahogy. A nélkül az életet sem tudta elképzelni. Tervek, célok nélkül nem értette minek élni. Aztán most egyszerre itt volt. Még soha sem érezte magát jól így, csak úgy. Soha nem örült még önmagában az életnek. Lehet, hogy idáig nem is örült neki. Amikor örült, nem az életnek örült, csak azt hitte. Annak örült aki, vagy ami elterelte a figyelmét az életről. Arra gondolt, hogy az életet önmagáért élni  talán a legnehezebb. Az élet értelmét kutatni, fölösleges időtöltés, mert közben maga az élet telik el. Aztán mire volt jó az egész. Valószínűleg nem nagy megállapítások ezek, nyilván leírták már többször, több száz évvel ezelőtt is, sokféleképpen, de csak az hat igazán, amire az ember maga jön rá. Mások tapasztalata, meglátásai tehetnek valakit körültekintőbbé, elővigyázatosabbá, de bölcsebbé soha.

Lassan a szemhéja elnehezült a neon betűk monoton kattogását hallgatva és elnyomta az álom.

Álmában egy gazdagon megvilágított szűk belvárosi utcán sétált éjszaka. Nagy pelyhekben hullt a hó, az utcát már sűrű friss hó borította vastagon és még folyamatosan zuhogott. Ravaldi felöltőjét a nyakába húzta, kalapját pedig majdnem az orráig tolta, hogy a szél minél kevesebb havat szórjon az arcába. Betért a legközelebbi sörözőbe, lerázta magáról a havat, dobbantott párat, hogy a cipőjéről is hamar leessen a hó, majd körbe nézett, de nem látott senkit. Egy ideig állt a pult előtt. Várt, nem tudta mitévő legyen. Zavartan megfordult, majd az egyik sarokban felfedezett egy valószínűtlenül fehér bőrű nőt.

Nadja! – kiáltott Ravaldi őszinte örömmel.

Nadja! – mondta még egyszer ugyanazzal a hangsúllyal. Mit csinálsz te itt? – kérdezte, miután leült vele szemben a cseppnyi kerek asztalhoz.

Téged várlak – mondta a nő természetesen.

Nadja! Olyan rég nem láttalak. Ugyanolyan szép vagy, mint régen. A hajad, a szemeid, mindened ugyanolyan, mint volt. Egy ideig minden nap gondoltam rád. Sőt, egy ideig minden nap csak rád gondoltam.

Aztán? – kérdezte a nő.

Aztán már kevesebbet. Próbáltalak elfelejteni, de nem ment. Sose sikerült. Pedig egy időben nagyon szerettem volna. Aztán hagytam mindent úgy, ahogy van.

Segíteni jöttem – mondta a nő.

Nincs szükségem rá. Rád van szükségem. Nadja, maradj velem!

Nem lehet. El kell mondanom valamit, aztán menned kell.

Nem érdekel – erősködött Ravaldi – Annyira örülök, hogy látlak, nem tudtam mi van veled.

Nem kerestél – mondta a nő kissé elfordítva a fejét.

Mert le akartam zárni a múltat. Fel akartam számolni, de nem sikerült.

Jack küldött – mondta a nő azzal a szeretetteljes hangsúllyal, amit Ravaldi régen is megszokott tőle.

Mi? – csattant fel Ravaldi – Minek küldözget téged, miért nem ő maga jött el?

Jack nem tud eljönni. Engem küldött és azt üzeni, hogy figyeld a zöld sörös furgont.

Azt, amin az a… az a… - nem jutott eszébe a felirat neve, ami a kocsin volt. Akárhogy erőltette az agyát, csak kalligrafikus sárga betűk íveit látta maga előtt, de sehogy sem tudta kiolvasni a szót.

Azt – mondta Nadja – Egész biztosan azt. Csak figyeld! Menj utána állandóan és figyeld! Ezt üzeni Jack. És most menj! El kell menned!

Veled akarok maradni.

Nem lehet – ellenkezett Nadja – Jack nagyon megharagudna.

Nem érdekel. Ha csak ezért küldesz el, nem érdekel. Szarok Jackre, nekem ő nem parancsol, téged pedig meg tudlak védeni.

Engem már senki sem tud megvédeni – mondta Nadja, majd hirtelen, a feje búbjából kiindulva vérzuhatag árasztotta el az arcát, eztán selymes haján végig szaladva pillanatok alatt az egész testét.

Nadja! – üvöltött Ravaldi kétségbe esetten – Nadja, ne! Úristen, mi történik? Ne, ne, kérlek ne! – üvöltötte, majd arra riadt fel, hogy a könnyei már a nyakán folynak végig, kezeivel pedig a levegőt markolássza. Percekig ült az ágyon, nagyon nehezen tért magához a nyomasztó álomból, majd kibotorkált a fürdőszobába és megivott egy nagy pohár hideg vizet. Már hajnalodott, mire újra elnyomta az álom. Reggel bőven tíz óra után kelt fel olyan fáradtan és olyan kábán, mint aki végig dolgozta az egész éjszakát.

Tisztálkodás után magára kapta a ruháit, lerohant az utcára, ki a buszmegállóba. Jó tíz percet kellett várnia, mire a busz megérkezett, ezzel egyből a kapitányságra ment. Utazás közben végre tudta egy kicsit rendezni a fejében lévő káoszt. Nadja egyértelmű volt az álomban, a zöld furgont kereste az emlékeiben. Először csak pár értelmezhetetlen kép villant fel, így tovább erőltette az agyát. Aztán egyszerre csak beugrott. Mikor először járt a lakásban és szemügyre vette a neonfeliratot és Jack azt mondta, hogy meg lehet szokni. Akkor kinézett az ablakon és látott elhaladni az utcán egy zöld furgont, amire sárga betűkkel egy sör márka volt felírva. A beer feliratra határozottan emlékezett, de a névre nem. Azért is figyelt fel rá, mert soha nem hallott még erről a márkáról. Muris kis furgon volt, amitől a gyerekek is vidámak szoktak lenni és ez így együtt, nem véletlen, hogy odavonzotta a tekintetét. De mi volt ráírva? Öt vagy hat betű volt és valami furcsa név. Hülyeség – gondolta, mit foglalkozik most ezzel. Látott egy mókás kis autót, persze, hogy belevitte az álmába. Annyi marhaságot álmodnak össze az emberek. Még szerencse, hogy nem csinálnak ezekből filmeket, a nézők egy idő után teljesen bediliznének. R, igen ez volt az első betű. Na, akkor mégis, most már nem hagyta nyugodni, meg aztán most volt is ideje. Az R betűre már határozottan emlékezett, próbálta felidézni a betűk íveit, hátha összeáll a kép, még egyszer. Aztán meglett a dupla l is, ami közrezárt egy o-t. És utána volt egy aposztróf, ez az, és egy n. Ez volt annyira furcsa. Roll ’n Beer. Milyen idióta sörmárka ez? A busz puhán fékezett a megállóban, ő pedig felpattant, mert a nagy gondolkodásban majdnem elfelejtett leszállni.

Fürgén beszaladt a kapitányságra. Jacket keresnie sem kellett, rögtön összefutott vele a bejáratnál. Egyből látta, hogy valami történt Ravaldival, meg aztán az is meglepte, hogy Ravaldi kereste meg őt.

Keressen meg nekem valakit, kérem – mondta Ravaldi.

Állj! – mondta Jack szigorúan – Nem tudom, miről van szó, de most nagyon nem érek rá.

Nézzen utána egy személynek! Nagyon fontos. Van nyilvántartásuk, nem?

Jöjjön – mondta Jack és elindult visszafelé. A folyosó végén jobbra fordultak, majd lépcsőn felmentek a másodikra. Jack bevitte Ravaldit a nyilvántartóba, ahol egy nagyon vékony kopaszodó szemüveges férfi fogadta őket.

Frank – mondta Jack a vékony embernek – ez itt Jean-Paul Ravaldi. Paul, ő Frank, mutatta be egymásnak őket.

Kérlek – fordult Frankhez – segíts ennek az embernek megkeresni valakit, nekem segít a nyomozásban.

A vékony férfi egykedvűen bólintott, majd elsétált az íróasztalához.

Kb. egy óra múlva visszajövök – mondta Jack Ravaldinak.

Kér egy kávét? – kérdezte Frank vontatottan Ravalditól, miután Jack betette maga mögött az ajtót.

Nem rossz ötlet – mondta Ravaldi.

Akkor töltsön magának – mondta a férfi ugyanolyan vontatottan és a sarokban álló kis asztalkára mutatott, rajta a kávés kannával. Azok a poharak tiszták – folytatta, mikor Ravaldi a kanna melletti poharakat fixírozta. Van ott cukor, a hűtőben tej.

Csak pici tejet kérek – mondta halkan Ravaldi és a hűtőhöz ment.

Maga az a gengszter? – kérdezte Frank, jellegzetes hanghordozásával – Maga francia, ugye?

Apám volt francia, anyám holland.

Ó, hollandul is tud?

Franciául sem tudok – mondta Ravaldi nyomatékkal, rövidre zárva a dolgot.

Kár – mondta Frank – Mondhatott volna valamit franciául, mókás nyelv.

Nem beszélek idegen nyelveket, de ha nem haragszik, rátérnék a lényegre.

Persze, térjen csak rá, biztos azért jött.

Nadja Scsimicset keresem.

Még egy tipikus amerikai név – mondta Frank és odabattyogott a megfelelő fiókos szekrényhez.

De jó, hogy nincs nálam fegyver – gondolta Ravaldi.

Igaz, rögtön tisztelettel nézett a férfire, amikor meglátta, hogy' dolgozik. A zsúfolt fiókos szekrénysorok közt pontosan oda ment ahova kell, recsegett a parketta a lépteitől, majd rögtön kihúzta a megfelelő fiókot.

Nadja Scsimics – dörmögte. Született… román bevándorló szülők gyermeke satöbbi, satöbbi, gondolom, az életrajzi adatait tudja, fordult Ravaldihoz.

Nagyjából – hagyta rá Ravaldi.

Nos – folytatta Frank – 26 évesen férjhez ment egy bizonyos Jack Gromskyhoz. Ez a fazon aztán, ej, ez rendkívül kellemetlen…

Mondja már! – sürgette Ravaldi.

Nos, a férj agyonütötte Nadját egy gines üveggel.

Hogy érti azt, hogy agyonütötte? – kérdezte hitetlenkedve Ravaldi.

Ahogy mondom, mondta Frank. Alkoholista volt az ürge, széttört a nő fején egy üveget veszekedés közben. Nadja a mentőautóban életét vesztette.

Az nem lehet – mondta Ravaldi remegve. Az nem lehet – ismételte.

Sajnálom – mondta Frank, majd bevágta az aktát a fiókba, amit aztán rögtön be is tolt.

Visszament a kávés szekrényhez, majd alulról kivett egy üveg fehér rumot. Kitöltött két vizes pohárba, bőven egy deci fölött, fejenként.

Jöjjön – mondta Ravaldinak, aki még mindig csak állt ott ledermedve.

Kije volt magának? – kérdezte Frank, miután lehúzták az italt.

Ő volt az én nagy szerelmem. Az egyetlen remény az életemben. Akit mindig is fel akartam keresni. Mindig majd egyszer… amikor majd alkalmas lesz… amikor már nem lesz annyi dolgom. Aztán mindig egyre több lett. Egyre több, miközben igazából csak egy dolgom lett volna.

Istenem – sápadozott Ravaldi – talán megmenthettem volna.

Frank közben kitöltött még egy pohárkával mindkettejüknek.

Megölöm azt a disznót – mondta Ravaldi, miután lehajtotta az italát.

Már késő – mondta Frank – Egy év múlva kivégezték.

Legalább van igazság – mondta Ravaldi.

Hát, akad – mondta Frank. Ekkor kinyílt a szoba ajtaja és Jack lépett be rajta.

Nos – fordult feléjük – kiderült valami?

Valami igen – válaszolt Ravaldi.

Nézze! – mondta Jack a folyosón – Biztos nagyon fontos lesz, amit mondani akar, de én reggel hat óta talpon vagyok és még egy falatot nem ettem. A legjobb lenne, ha kikísérne a szemközti kocsmába. Isteni az omlettjük.

Rendben – mondta Ravaldi, ma még én sem ettem.

A rendőrséggel srégen szemben volt Zack kocsmája és falatozója, a környékbeliek és a rendőrök kedvenc helye. Itt minden egyszerű volt és jó. Állt ez a berendezésre, a kiszolgálásra ugyanúgy, mint az étel- és italválasztékra. A hely soha nem volt igazán tömve, de mindig nagy volt a jövés-menés.

Jacknek megvolt a kedvenc boksza az ablak mellett, ahonnan szemmel tudta tartani az utcát és a rendőrségi épületet is.

Akkor halljuk – mondta Jack Ravaldinak miután leültek.

Utána kéne nézni egy bizonyos Roll ’n Beer cégnek.

Ennyi? – kérdezte Jack elképedve.

Egyelőre igen – mondta Ravaldi – de a semminél talán több.

Nos – mondta Jack miután megkapták az ebédjüket – ma egy gyilkosság helyszínén voltam. Az áldozat egy bizonyos Ernie Watson. Ismert bérgyilkos. A Sellő tulaja elmondta, hogy beszélt vele tegnap.

Így igaz – mondta Ravaldi letörten – Segítséget kértem tőle az eltűnt személyek ügyében.

Valakinek útjában volt – mondta Jack, miközben tolta be a falatokat.

Nyilván – mondta Ravaldi lehangoltan.

Hát jó – mondta Jack teli szájjal – utána nézünk ennek a cégnek, de azért mondjon már róla valamit. Szétvet a kíváncsiság.

Elég hülyén fog hangzani.

Azért csak ki vele!

Éjszaka volt egy nyomasztó álmom. Egy bárban egy volt barátnőmmel találkoztam, aki azt mondta, hogy Jack küldte, akiről azt hittem, hogy maga, de ma kiderült, hogy a volt férje, aki agyonütötte. A lány azt mondta, hogy Jack azt üzeni, figyeljem a zöld furgont, sárga felirattal, de azt nem tudta megmondani mi van ráírva. Reggel eszembe jutott, hogy láttam ezt a furgont aznap, mikor odavitt a lakásba. A buszon eszembe jutott a felirat, ezért mondtam, hogy nézzen utána.

Ennyi? – kérdezte Jack ámulva, mint akivel idétlen tréfát űznek.

Tulajdonképpen igen – bólintott Ravaldi.

Na, jó. Először elmegy az éjszaka középen a város egyik leglepukkantabb kocsmájába, majd akivel beszélt, hidegre teszik. Aztán pedig arra kér, hogy nyomozzak egy rémálom alapján…

Idefigyeljen – vágta félbe Ravaldi – én nem kértem semmire, maga kért meg engem. Egyelőre így tudok segíteni. Ha lesz más is, szólok. De árulja már el nekem, mennyiből tart maguknak utána nézni egy ilyen furgonnak? Addig se ülnek a lottyadt seggükön és bámulnak ki a fejükből. Legfeljebb vaklárma és akkor mi van? Azt mondta semmi nyomuk. Itt van egy lehetőség, éljen vele! Még akkor is, ha baromságnak tartja.

Rendben – mondta Jack – Utána nézünk.

    Este Jack megjelent Ravaldinál, hogy beszámoljon a fejleményekről.

Nos – kezdte – a furgon létezik, ezt nem is vontam kétségbe, hisz mondta, hogy látta is. Pontosan honnan is, innen az ablakból?

Igen, innen – mondta Ravaldi. Mikor a neonról beszélt kinéztem egy pillanatra és akkor láttam arra kanyarodni – s ujjával az útra mutatott.

Igen – folytatta Jack – megvan a tulaj neve és címe, de a cég már nem létezik. Rövid életű vállalkozás volt. Be akartak törni a piacra, de nem sikerült nekik, így hamar eladtak mindent, így az autót is. Jelentéktelen kisvállalkozás volt. Két ember csinálta, beszéltünk velük. Több mint egy éve eladták az furgont, egyelőre nem gyanúsítottak, de azért szemmel tartjuk őket.

És a tulaj?

Rá még nem volt időnk, de ha már így benne vagyunk, megnézhetnénk. Mit szól hozzá?

Ravaldi végig nyújtóztatta a kezeit a combjain, majd ásítva kérdezte: Menjünk együtt?                                                                                                                        20200306_200948.jpg                                                                                                                                                   

A bejegyzés trackback címe:

https://beersandbookskft.blog.hu/api/trackback/id/tr9815534652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.