Beers & Books

Kőbányai história X

2020. július 26. - Dr. Mabuse

20200721_173017.jpg

Először egy visszafogott meghívó jött a Drehertől, hogy nagy dologra készülnek, később jönnek a részletekkel. Jöttek is, megírták, hogy ilyen Magyarországon még nem volt, ettől még a szomszédban is rágyújtanak és vigyünk meleg ruhát. Az Erzsébet térről (táncoló) fekete lakk Mercedes minibuszokkal szállították az írástudókat, jöjjenek már, azt’ verjék a hírt, ha már etetik, itatják őket. Az MTI-től a HVG-n keresztül a bloggerekig mindenki eljött a seregszemlére. Lehetett már előre sejteni ki a gyilkos, hisz a Mad Scientist is pont aznapra, 16 órára hirdetett sajtótájékoztatót

20200721_174730.jpg

A Dreher Sörgyárba érve egy gyors fertőtlenítés után (még csak kívülről, elvtársak) egy rapid regisztráció következett. Semmi anyja neve vagy buzi-e vagy, csak nagyon alap. Viszont beindult a maszkabál, ami nagyjából fél percig tartott, míg be nem értünk a közösségi lazítóba. Itt az idő nagy részét KKK kollégával való eszmecserével töltöttük, szigorúan alkoholmentes sört morzsolgatva, némi hamuba sült pogival. (Azt nem gondoltam volna, hogy egyszer az életben Maláta kollégával egy 0%-os sörrel a kezünkben nézünk farkasszemet.) Telt-múlt az idő, volt olyan elvetemült, aki már a második potya mentes sörét itta, s nagy duzzogva bár, de fogyott a fűrészpor alapú, távolról sem házi pogácsa is. A végső elpilledés szélén megjelent az ajtóban az a rendkívül csinos hölgy, aki fogadott minket a bejáratnál is, elnézést kért a késésért (már meg is bocsájtottunk, ilyenek vagyunk) és újfent beterelt minket a fekete Merdzsókba.

20200721_160332.jpg

Kis konvojunk követte a felvezető autót, s egy gyorstalpaló ismerd meg Kőbányát! programban lehetett részünk. A Csajkovszkij park mellett elhaladva az utcán flangálókat megpillantva hirtelen visszaszaladtam az időben és a lepukkant arcok láttán eszembe jutottak Sotárék, Csirkéék, Tacsi (az első drogos punk halott, 17 évesen) és egyáltalán a kőbányai punkok a ’80-as évekből, akik előbb ütöttek és aztán sem kérdeztek. Finom társaság volt, hatalmas respekttel. „Nincs idő gólörömre”, máris a katakombák bejáratánál találtuk magunkat. Rövid várakozás után behajtottunk a náci zombik és vodkától agylágyult ávósók képzelt birodalmába, amire a sötétségben balra kiszűrődő fény mögül félig letépett WC ajtó még jóságosan rásegített. Tudnám ezt még folytatni a végtelenségig, de legyen elég annyi, hogy leparkolás után az autóból kilépve, megpillantva a sejtelmes zöldes fényeket, s a rendezői jobbon hátrahagyott mini konvojt olyan érzésünk támadt, mintha a NASA titkos találkájára lettünk volna invitálva. Formaldehidben tárolt UFO-k helyett Sefcsik Marciék, Szilágyi Tamásék és a Dreher karót nyelt gárdája várt, a bejáratnál gazdagon megterített asztallal (tudtam, hogy éhesen kell jönnöm).

20200721_171540.jpg

Egy-két rövid tiszteletkör után finoman ráhajtottam egy lazacos szendvicsre, majd szép sorban minden másra. Kávé, meg üdítő is volt, de ott nem volt tolongás. Békefi Gábor (Dreher) vezérigazgató, megbízott értékesítési igazgató rövid beszédével indult a szeánsz, majd őt váltotta Szilágyi Tamás (Mad Scientist). Elmondásuk alapján a Dreher kereste meg a Mad Scientistet egy közös projekt létrehozására, ami aztán hamar egy közös munkában fejlődött a csúcsra. Nekem a sztori kicsit büdös, túl szimpla, népmesei, de ne legyek ünneprontó. Volt, ami volt, megszületett az együttműködés és uszkve 10 hónap közös munka után, lefőzettek ezek a kompromisszummentes sörök. Ilyen jól hangzó lózungok közepette nyerhettünk tudomást az Underground lagerről (ami pils) és a Catacombs coffee stoutról. A lagert a Drehernél (50.000 liter), a stoutot a Mad Scientistnél (4.000 liter) főzték. Mindkét sör a Kőbánya X nevet kapta a keresztségben.

20200721_170419.jpg

No, de miért volt erre szükség? A Dreher részéről az innováció, a Mad Scientist részéről pedig a szélesebb tömegek felé nyitás lehetősége. „Az elkészült termékekre és magára a márkára is nagyon büszkék vagyunk” – mondta Szilágyi Tamás. A közel 1 perces promo video után előkerültek a sörök jégen szuvidolt vájlingban, ami túlzás volt (főleg a stoutnak), hisz a pinyó átlag hőmérséklete bőven elegendő lett volna. 0.33-as dobozos kiszerelésben jött a cucc, amitől mindenki állati menő lett, ha már a divatos hívószavaknál tartunk. Ilyen kiszerelésben kerül majd a boltokba is, a lager még ebben a hónapban, a stout valamivel később. Az árak középen találkoznak, ahogy nagy- és kisüzem is. Tudom, hogy van példa hasonló kollabokra, de valahogy zűrös, hormonzavaros termékek születnek minduntalan. Ezek után felteszem ismét a már általam is megunt kérdést, ki lesz ezen sörök célközönsége? A közös munka folytatódik amúgy, ha sikeresnek ítélik meg a projectet. Távozáskor kaptunk egy ajándékcsomagot ami 6 (3-3) sört tartalmazott és egy Kőbányai feliratú zöld takarót, talán azért, hogy emlékezzünk erre a rendhagyó hűvös bemutatóra.

20200721_173435.jpg

Ennyi pettingelés után térjünk rá a sörökre, úgyis mindenki arra vár egyre feszültebben. A külalak csillagos ötös. Leheletfinom harmónia, játékosság, lendületesség és jó értelemben vett nosztalgiát árasztanak a kőbányai életképeket ábrázoló dobozok. Igen, még a stout is, sötét tónusai ellenére. A lager doboza színes nyomott, míg a stouté matricás címkés, jelezve (talán) ezzel is, melyik, hol készült. Ez sikerült. Olyannyira, hogy nem volt szívem felbontás után kidobni őket, bármennyire is zavarnak a fölösleges tárgyak. A lager egy megfelelő habzású, tükrös aranysárga színű, jellegzetes maláta illatú, közepesen testes és szénsavas sör. Malátás, füves, citrusos íz világ jellemzi, citrushéjas lecsengéssel, közepesen keserű véggel. A végén azonban kilóg a dreheres söröslóláb. Ott figyel az a borzalmas jellegzetes dreheres pocsolya utóíz, megfejelve egy gumimatrac szaggal.

20200721_171512.jpg

A stout habzása megfelelő, a hab pillanatok alatt összeesik. Fekete szín, pörkölt maláta illat. Kávés, pörkölt malátás íz világ, kakaós, zöld kávés, picikét fanyar lecsengéssel. Közepesen testes és szénsavas. Nem rossz, de ilyesmi fogyasztói ár környékén tudok ennél tökösebb kisüzemi kávés stoutokat. Idáig úgy tudtam, hogy nem szeretem a browniet, de amit a sajtótájékoztatón lehetett fogyasztani, az iszonyatosan jól működött ezzel a sörrel.

20200721_170911.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://beersandbookskft.blog.hu/api/trackback/id/tr5316076498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovács G. Maláta 2020.07.26. 12:35:46

Tiltakozom! Én nem ittam alkoholmentes Drehert, csak néztem, a sok írástudót, hogy ízlik nekik!

brumifiu 2020.07.26. 13:51:08

Nekem izlett az alkoholmentes sör is, mert szojas voltam, de mint ismert nem ezért hívtak meg bennünket.