Beers & Books

Beers & Books

A Maláta folyóirat története 1. rész: Interjú Kovács „Maláta” Gáborral

2020. október 04. - Dr. Mabuse

Maláta. Ha ezt a szót halljuk vagy olvassuk nagy valószínűséggel a sörfőzés egyik alapanyaga ugrik be. Volt viszont egy azonos nevű komoly sörös újságunk a múlt század legvégén. Közel két évtized telt el a lap megszűnése óta. Azóta a sör is "újjászületett", írások pedig szinte már csak az interneten jelennek meg. Tekintettel arra, hogy egy reveláló jellegű, magas színvonalú peroidkáról van szó, megérdemli, hogy feldolgozzák a történetét. Azt gondoltam, úgy lesz a leghitelesebb, ha négy prominens személy mesél róla és az ott betöltött szerepéről. Elsőként természetesen Kovács Gáborral, a lap alapító főszerkesztőjével ültem le beszélgetni.

img_8865.JPG

Beers & Books: Kezdjük az elején!
Kovács Gábor Maláta: 1988-ban kezdtem a sajtóban dolgozni. Ez a Commodore című számítástechnikai újság volt. Itt mindent csináltam, így például én költöztettem egy haverommal a szerkesztőséget új helyre. Mondtam is neki, miközben épp pihenőt tartottunk két íróasztal cipelés között, hogy itt egy év alatt kitanulom alaposan az újságkészítést, aztán csinálok egy sörös lapot. Szép lassan tisztázódott, hogy az ez nem csak arról szól, hogy egy újságot teleírunk mindenféle hülyeséggel, hanem vannak bizonyos technikai, szervezési paraméterek, amiket be kell tartani és persze pénz is kell, nem is kevés. Több emberrel beszélgettem (főleg szesztestvérekkel) akik nagyon lelkesek voltak és megígérték, hogy írnak, de senki nem tartotta be az ígéretét, így aztán úgy nézett ki, hogy elhal az ötlet. 1992-ben GYED-en voltam a lányommal, viszont lejárt a GYED. Ekkor kaptam a feleségemtől egy ultimátumot, hogy vagy elmegyek dolgozni vagy elválunk. Elváltunk. Zenekarokat fuvaroztam akkoriban, ami jól fizetett amúgy, de csak heti két nap volt, úgyhogy elkezdtem a lapot tervezni. Nagy szerencsém volt, mert találkoztam Dr. Kocsis Elemérrel, a Magyarországi Sörivók Kulturális Egyesületének (a továbbiakban Egyesület) alapítójával. Ez egy hivatalosan bejegyzett szervezet volt, amiben megláttam a lehetőséget a lapindításhoz. Havonta csináltunk klubtalálkozókat és itt merült fel, hogy ezekkel az emberekkel milyen jó lenne megcsinálni az újságot, így nekiláttam az előkészületeknek. Elkezdtem járni az Országos Széchenyi Könyvtárba és ami sörrel kapcsolatos írás volt, azokat összegyűjtögettem, de sajnos nem sok mindent találtam. Aztán felhívtam Váncsa Istvánt, hogy szeretnék vele beszélni. Készséges volt, leültünk Vétek Gyurival hármasban az Ádám Sörözőben. Volt egy ragyogó írása a Playboyban, amit szerettem volna az első számba betenni, amihez Váncsa néhány sör és vodka után hozzá is járult..

B. & B.: Mikor eltervezted a lapot, akkor már tudtad, hogy kocsmakultúrával is akarsz foglalkozni benne vagy csak egy sörös folyóiratot akartál?
K. G. M.: Csak a sör. Nem volt akkor még koncepció. Aztán kiderült, hogy az ismeretségi körömben is vannak sörkedvelő újságírók, akik aztán ebbe beszálltak. Pl. Ugró Szilárd, Veress Jenő, úgyhogy kezdett összeállni a kép és meglett az újság neve, ami nagyon fontos, ugyebár.

B. & B.: Az hogy’ született meg?
K. G. M.: Azt megtanultam, hogy egyszerűnek, könnyen megjegyezhetőnek kell lennie és legyen köze a sörhöz, természetesen. Voltak mások részéről különböző ötletek, mint Korsó, Két korsó, Krigli, Snapsz, Ziccer én meg minden ötletért fizettem egy sört, de végül a Malátánál nem lett jobb.

B. & B.: Azt te találtad ki?
K. G. M.: Hát, én vagy egy közös ötletelés folyamán merült fel valaki részéről, már nem emlékszem pontosan. Mindenesetre az olyan triviális ötleteket rögtön elvetettem, mint a Sör, hisz olyan újság sem létezik, hogy Bor. Aztán nagyon hamar jött az alcím, hogy sörirodalom és kocsmakultúra. Én azt komolyan is gondolom, hogy a kocsmának van kultúrája, a sörös irodalom meg adta magát. Összeállt aztán egy induló anyag és volt kollégám, Bausz Sándor, akit még az előző lapnál ismertem meg, segített sokat nyomdatechnikai kérdésekben. Már a próbaszámot készítettük elő, amikor hozott nekünk egy konkrét újságot A sör címmel. Később kiderült, hogy ezt egy Somogyi Márta nevű újságírónő csinálta, aki szintén sörkedvelő volt. Nagyon meglepett a dolog, mert pont azt a lapot láttam magam előtt, amit én akartam indítani. Elképzelhető, hogy kiszivárgott az ötletem, amire Márta lecsapott, de ez egyáltalán nem biztos. Ennek ellenére nem adtam fel, már csak azért sem, mert addigra tartalmi szempontból összeállt az első szám. A szerzők többnyire ingyen írtak, de egy újság indításához és fenntartásához akkor is kell pénz. Az elején persze főleg mi írtuk tele a lapot Vétek Gyurival, aztán lettek állandó szerzőink is, mint például Ludwig Emil, Tamáska Péter, Hepp Béla. 1993-ban az első szám végül háromezer példányban készült el és hetvenezer forint nyomdaköltségbe került. Az én feladatom az írás mellett a hirdetés szervezés és a terjesztés volt. Akkor úgy gondoltam, hogy az Egyesület tagjai majd a tagdíjért cserébe kapják a lapot, de hirdetések nélkül nem lehetett fenntartani. A nyomdát viszont ki kellett fizetni, így hirdetés ügyben felkerestem az összes magyarországi sörgyárat, de mindenhonnan kivágtak. Ennek ellenére nem adtam fel és más lehetőségek után kutattam. A cégek neveit a telefonkönyvből néztem ki. Végül rátaláltam a Heineken importőrére, az Intercorporation-re és tőlük valamint a DAB akkori importőrétől kaptam 30-30.000 forintot egy egészoldalas színes hirdetésért. Egy fillér haszon nem volt az egészen, de az újság legalább megjelenhetett. A terjesztést egyedül kezdtem el úgy, hogy kocsmáról kocsmára jártam, hogy előfizetőket szerezzek. Azt találtam ki, hogy 15.000-t kérek egy évre, bízva abban, hogy ez egy havi lap lesz és ezért a pénzért a kocsma kap havonta tíz lapot és egy éven keresztül egy-egy kisebb formátumú hirdetést. Nem tolongtak a kocsmárosok, de egy jó pár előfizető összejött azért, mint a Tóth Kocsma, a Fregatt vagy a Rege. Így aztán sikerült eljutnunk a második számhoz is. Úgy nézett ki, hogy megy a dolog, de valójában nem nagyon volt bevétel, így a harmadik szám megjelenése érdekében eladtam az autómat. Aztán szép lassan megjelentek az érdeklődő olvasók is, de ekkor már úgy terjesztettük az újságot, hogy tettünk bele egy befizetési csekket is. Ez már elég jól működött. Vétek Gyuri közben munkanélküli lett, s mivel neki volt számítógépe, ambíciója, tehetsége, megtanult tördelni és ő lett a lap tördelője. Eleinte csak ezzel foglalkozott, kicsivel később már írt is az újságba. Közben egyre szélesebb lett a kocsmatulajdonosokkal való ismeretség, szépen, lassan, de folyamatosan nőtt az egyesületi tagok, vagyis a lap előfizetőinek száma. Aztán már bekerültünk a rádióba is, sörgyárak meghívtak sajtófogadásokra, szóval kezdtek komolyan venni minket. Jelentkeztek sörforgalmazók, sörimportőrök, hogy ők is hirdetnének, így már nemcsak a Heineken meg a DAB hirdetett nálunk. Elkezdődött szép lassan az építkezés, egyre több előfizető, egyre több tag lett és lassanként elkezdtek a nagy sörgyárak hirdetni (akkor 7 volt). Nagyjából 1995 elejére gyakorlatilag összeállt a lap (formai szempontból is), amit aztán végig vittünk tovább. (1993. február 13-án, Budapest felszabadulásának ünnepén jelent meg az első szám.) Eleinte csak a borítók voltak színesek, azután, ahogy több pénzünk lett, tettünk bele egy-két színes ívet is.

B. & B.: Mi volt a helyzet a szerzőkkel? Cserélődtek? Gondolok itt arra, hogy volt, aki lemorzsolódott, majd jöttek helyette mások…
K. G. M.: Persze, az elején voltak, akik írtak szívességből, de különböző okok miatt elmaradoztak. Kialakult viszont egy stabil négyes. Ugró Szilárd (a Határőr szerkesztőségénél dolgozott), aki korrektúrákat csinált, majd szórakoztató rövid történeteket is írt. Ludwig Emil, aki a Magyar Fórumnak volt a főszerkesztője, Vétek Gyuri és én. Bartók János nevű gitáros haverom ismertetett össze Temesi Ferenccel, akivel egy házban lakott. Az akkor még létező Kassai Sörözőben ültünk le dumálni és már az első találkozásunk olyan jól sikerült, hogy a végén majdnem összeverekedtünk. Aztán pár nappal később írt nekem egy bocsánatkérő levelet és mondta, hogy akkor ő írna nekünk. Az első, ami megjelent tőle az Az utca legjobb kocsmája, ami arról szól, hogy részegen hogy’ kötekedett emberekkel és azok hogyan verték meg. Temesi aztán rendszeresen és sokat írt, honoráriumért, természetesen. Szegedi kocsmakalauza egészen szenzációsra sikeredett. Ludwig Emil például úgy került hozzánk, hogy a Teszt-magazinba írt egy olvasói levelet, hogy milyen színtelen és unalmas lett a magyar sörgyártás. Erre én megkerestem személyesen, hogy átvennénk az írást. Így is történt, ezután már rendszeres publicistánk lett. A legtöbbet én írtam amúgy, aztán Vétek Gyuri és harmadik volt Emil, ha mennyiségi sorrendet állítunk. Para-Kovács Imrével a Fiatal Művészek Klubjában ismerkedtünk meg. Az ottani pultos – Greguss Sándor „ifjú költő” és életművész – volt az egyik szerzőnk. Vasárnap délutánonként jártunk oda szittyózni és ott voltak olyan fiatal írók, mint Nagy Attila Kristóf, Garaczi László, Greguss, Para-Kovács, meg még mások és akkor ők is írtak. De, például Szántó András gyűjtő felhívott, hogy kezébe került a lap és hogy mennyire tetszik neki, megbeszéltünk egy találkozót, aztán ő is rengeteget írt gyűjtési területekről és kávéházakról. Saly Noémi is írt a Malátába. Szerzőt szerezni akkor már nem volt probléma. Para-Kovácsnak vagy huszonöt írása jelent meg a lapban. Akkor az üresen lévő Falk Miksa utcai lakásomban lakott négy hónapig. Csak a rezsit kellett állnia, lakbér gyanánt pedig írásokkal fizetett. Aztán mikor elment, a villanyt kikapcsolták, hagyott ott nekem egy jelentős telefonszámlát, úgyhogy abban maradtunk, hogy ezt nekem „leírja”.

B. & B.: És leírta?
K. G. M.: Le. Bőségesen. Aztán például Megyesi Gusztávval Óbudán ismerkedtem meg Béla bácsi kocsmájában. Olyan emberek jártak még oda inni, mint Kovács Zoltán (Élet és irodalom), Váncsa István vagy Tarlós István, aki nem volt akkor még főpolgármester, természetesen. Az itteni sztorizások sok ihletet adtak az íráshoz. Sajnos 1994. végére viszont világossá vált, hogy én ezt a lapot már nem tudom finanszírozni. Akkor a Kápé magazinnál dolgoztam, ami a Ringier első magyarországi lapja volt, amit a HVG konkurenciájának szántak. Bedolgoztam a Teszt-magazinnak is és persze írtam a Malátába. Szóval csőd közelbe kerültem. Ekkor írtam a sörgyáraknak, hátha valamelyik beszáll a lap finanszírozásába. Volt egy feltörekvő üzem, a monori Ilzer Sörgyár, akik akkor nagyjából a próbaüzemnél tartottak. Ők is bekerültek a szórásba. Válaszoltak és megbeszéltem egy személyes találkozót dr. Genzwein Ferenccel (jelenleg a Testnevelési Egyetem kancellárja). Felajánlottam neki a lapot. Félmilliót kértem, mert majdnem annyi volt a tartozásom. Mondta, hogy annyit nem ad érte, de fél óra alatt megállapodtunk háromszázezerben. Ezért ő laptulajdonos és kiadó lett. Az Ilzer sör a népszerűségét nem kis mértékben a Malátának köszönhette. Amúgy a sörgyár utolsó sörfőzője a „csakajósörös” Kővári Gergely volt. Az eladással megszűntek a kiadási gondjaim, az új tulaj pedig teljesen szabad kezet adott, csak ne termeljek veszteséget.

B. & B.: Ez változtatott amúgy a lap anyagi helyzetén?
K. G. M.: Nagyjából nullszaldós volt úgy, hogy senki nem vett ki belőle pénzt. 1998-tól kezdett el némi nyereséget termelni. Stílusosan 2001. február 13-án jelent meg az utolsó szám, ami sajnos vastagon veszteséget termelt, mert akkor tiltották be a dohányreklámokat. Genzwein még egy nyolc oldalas fekete-fehér újság formájában egy rövid ideig fenntartotta a lapot, de én ebben már nem voltam hajlandó közreműködni.

B. & B.: Amikor jártál az OSZK-ba, milyen módszerrel szedted össze az anyagot?
K. G. M.: Aprómunka volt. Végiglapoztam a hazai vendéglátós kiadványokat, amikre a katalógusban csak utalást találtam, de egy kezemen meg tudom számolni, hány, számomra használható sörös anyagot találtam. Magyarul akkor még összesen néhány kiadvány volt elérhető: Bevilaqua Borsody Béla: A magyar serfőzés története, Rázga Zoltán: A sörfőzésről, Emil Ulischberger: Sörivóknak való, Gaál Ernő: A sör, meg még két szakkönyv. Elmentem a Vendéglátóipari Múzeumba is, Draveczky Balázs volt akkor az igazgató, később ő is írt a Malátába. Ott viszont komoly pénzekbe került a kutatás.

B. & B.: A Malátából kellett leadni kötelespéldányt az OSZK-nak?
K. G. M.: Persze. Mondjuk, 1990 után ezt már elég lazán kezelték, de én küldtem, mert nekem fontos volt. Elég sokat kértek, amúgy, ha jól emlékszem, 18 darabot. Ebből 4 maradt náluk, a többit megyei könyvtáraknak küldték, ami megint csak jó volt, mert ott is volt esély rá, hogy megismerjék az emberek. Az egy jó sztori volt, mikor másfél év után felhívtak az OSZK-ból, hogy eddig „D” jelzettel volt a lapunk (érdektelen kategória), amit egy ideig raktároznak, majd kiselejtezik és most látják, hogy ez mennyire komoly újság és tudnám-e pótolni nekik a hiányokat. A külföldi anyagokat meg kintről szereztük be oly módon, hogy aki utazott megkértem, ha lát ilyen témájú könyvet, akkor hozzon, illetve én is vettem, ha elutaztam és találtam az adott helyen. Volt feleségem is nagyon nagy segítség volt. Akkor Németországban élt és nagyon jó könyveket küldött.

B. & B.: Gyűjtői területekkel mennyire foglalkoztatok?
K. G. M.: Eléggé. Gyakorlatilag a 7-8. szám környékén beállt egy rovatrend. Ahogy kinyitottad a lapot, volt egy kétosztatú címlapsztori, majd a belív második oldalán találtad a Tisztelet a komlónak rovatot, majd jött a Collector’s Corner. Ez volt a gyűjtői rész, ami Szántó András gondozásában indult. Képeslapokról írt András egy 6 részes sorozatot, nekem pedig az ismerőseim – mivel tudták, hogy a megszállottja vagyok ennek – hoztak sörös témában mindenféle, akár gyűjthető dolgot is. Nagyon fontos rovat volt még a Kocsmajáró és persze a kulturális és irodalmi rovatok. Egyszer egy irodalmi pályázatot is meghirdettünk, amit Bozsik Péter délvidéki író nyert meg Sörszótár című írásával.

B. & B.: A Maláta nagy erőssége volt többek közt a címlap is, erről mesélj légy szíves!
K. G. M.: 1992-ben csináltunk egy 8 oldalas fekete-fehér próbaszámot. Ott már kiderült, hogy mindenképpen kell egy ütős címlap, ami viszont feltétlenül színes kell, hogy legyen. Éjszakákon keresztül töprengtem, aztán elmentem – már nem emlékszem melyik – kocsmába és ott a falon pillantottam meg reprint (A 4-es) plakátokat. Ez hozta meg a megvilágosodást. Azt viszont nem tudtam, hogy honnan lehetne ezeket megszerezni. Volt viszont egy haverom, aki mániákusan gyűjtötte a könyveket, úgyhogy elmentem hozzá, hátha megvan neki. Megvolt. Ezekről másolatokat csináltunk. Az első szám egy Haggenmacher reklám volt, de a második szám is így jelent meg, a Szent István sör régi reklámplakátjával. Lett aztán heinekenes, gösseres címlap és én is elkezdetem utánajárni ezeknek, illetve Szántó András nagyon sokat segített ebben (is). Negyven számon keresztül szigorúan ez a tematika volt. Ezt végül a Dreher törte meg, mert akkor új címkéjük volt és komoly pénzt fizettek a címlapért.

B. & B.: A címlaphoz mindig jelent meg cikk is, ugye?
K. G. M.: Hogyne, több is. Ha mondjuk a Carlsberg megvette a címlapot, ahhoz tartozott például egy dán sörtörténelemről szóló cikk vagy egy Koppenhágát bemutató írás és egy dán író sörös cikke. Ezt szerették a hirdetők és nagyjából a 4.-5. számtól a teljes színes boríték el volt adva mindig.

B. & B.: Maga, az egész címlap dizájn köthető egyvalakihez?
K. G. M.: Ezt a már említett Bausz Sándor alkalmazott grafikus csinálta, aki nem mellesleg dolgozott egy csomó lapnak is. Maga a Maláta felirat teljesen egyedi betűtípus, igaz, van egy nagyon hasonló, de mégsem azonos. Egyszer volt egy naptáras unicumos címlap…

B. & B.: Az miért lett?
K. G. M.: Hát, mert az Unicum megfizette. (nevet) Ilyen szempontból nem voltam finnyás. Aki megfizette, annak eladtuk. Az Unicumon kívül viszont nem emlékszem, hogy bármi más is lett volna címlapon sörön kívül.

B. & B.: A plakátos megjelenés egy merev koncepció volt?
K. G. M.: Ebben következetesek voltunk és talán valamennyire konzervatívok is. A címlap koncepción amúgy egyikünk sem akart változtatni. Úgy gondoltuk, hogy ez így jól eladható. Ahogy említettem 1994-től Vétek Gyuri végezte a tördelést, ő nem nagyon szerette a változtatásokat. Most is ez figyelhető meg a Hetedik lépcső folyóirat megjelenésén.

B. & B.: Ami pofára gyakorlatilag ugyanaz, mint a Maláta, csak itt okkersárga a háttér.
K. G. M.: Csak közben eltelt húsz év és a címlaptervezés már más utakon jár. Ritka ma már az ilyen keretes címlap.

B. & B.: Újságosok is árulták a lapot. Hozzájuk, hogy juttattátok el?
K. G. M.: Kétféle lehetőség közül választhattunk a ’90-es évek elején. Vagy a HÍRKER, a klasszikus elosztó vagy voltak alternatív terjesztők. A HÍRKER-nél meg voltak adva a törzspéldányok. Nagyságrendileg mondjuk, ha ötszázat adtál, akkor nagyjából húsz helyre vitték ki. Ezek frekventált helyen lévő nagyobb újságosok voltak.

B. & B.: Azt lehetet tudni, hogy elmentek-e ezek a lapok, ott?
K. G. M.: Hogyne, hisz azt pontosan láttam, hogy hány darabot adtam és hányat kaptam vissza. Általában egyébként olyan 30-40 % volt a remitenda. Ezekkel aztán mi dolgoztunk tovább. Vittük újabb kocsmákba, remélve, hogy érdekli őket, illetve postáztunk is. Volt fóliázó gépünk, egy csekket bele, azt hadd menjen, úgyhogy a maradék sem volt feltétlenül kidobott pénz. 1997-től már nem vittük újságoshoz és akkor már a példányszám is elég jól be lett lőve, nem nagyon jött semmi vissza. 2-3.000 példányban nyomtuk a lapot, ez volt az átlag.

B. & B.: A kocsmákat, hogy választottad ki, terjesztés szempontjából?
K. G. M.: Sehogy. Elindultam egy útvonalon, aztán ahogy jöttek. Voltak azért persze kiemelt helyek, mint a John Bull pubok vagy a jóképű Gösser sörözők, ahová céltudatosan mentem. Volt feleségem járt sokat vidékre üzletet kötni. Autóval mentünk, kitettem egy adott helyen és amíg ő dolgozott, addig én körbejártam a helyi kocsmákat. Ezt később kiadtam bérbe, lettek terjesztőink, akik egész ügyesek voltak, csak sajnos a bevétellel nem sikerült többnyire elszámolniuk.

B. & B.: Fel lehetett állítani egy olyan jellegű statisztikát, hogy hol ment jobban a lap? Számított a hely látogatottsága, mondjuk?
K. G. M.: Ez mindig a kocsmáros személyiségétől függött. Volt egy tesztem. Lenyomtam a rizsát, aztán ha a kocsmáros megkérdezte, hogy de mi ebből nekem a hasznom, akkor egy idő után felálltam és mentem tovább. Az ilyen fószereknek hiába magyaráztad, hogy a vendég, amíg olvas még kér két sört vagy, hogy neki sem ártana, ha lenne némi fogalma a sörről, amit árul. A frankó vendéglős rögtön látta, hogy a Maláta egy klassz dolog. A Náncsi néniben például, ami szintén előfizető volt, mondja nekem a tulaj, hogy nem sért-e meg, ha azt mondja a lapra, hogy kurva jó. Ez nekem a legnagyobb dicséret volt, még azt is megengedtem, hogy megkínáljon egy sörrel.

B. & B.: Könyvesboltokban próbálkoztatok terjesztéssel?
K. G. M.: Igen, de nagyon keveset adtak el, így nem érte meg ezzel a vonallal foglalkozni.

B. & B.: Volt egy botrányos dreheres sztori...
K. G. M.: Para-Kovács Imre: Mind kurva című írásáról van szó egész pontosan. Abban olvasható az a klasszikus mondat, hogy ne vetkőzz, szopni fogsz. Akkor a Dreher már régóta partnerünk volt, én meg rendszeresen vittem nekik 50-60 újságot. Veres Attila marketing igazgatóval próbálkozásaim ellenére soha nem tudtam beszélni. Aztán egy ilyen alkalom után a Dreherből hazatérve jött egy fax a következő szöveggel: „Magam és a kolléganőim nevében. Nagyon szomorúan és felháborodással olvastuk a Malátában a „Mind kurva” c. írást, ami méltatlan a Maláta eddigi megszokott magas színvonalához.” Na, mondom, bazmeg, most visszahívom az ürgét. Egyből bekapcsoltak hozzá. Sikerült beszélnem vele, majd három nap múlva fogadott személyesen. Úgyhogy amikor találkoztunk, mondtam neki, hogy ne haragudjon, de ha ennyire felháborítja ez az írás az embereket, akkor olvassák a lapot, nem lenne itt az ideje hirdetni? Ettől kezdve folyamatosan hirdettek.

B. & B.: Megjelent aztán egy könyv is, egy Maláta antológia.
K. G. M.: Az a lap halálának a tizedik évfordulójára jelent meg és a Heineken szponzorálta. Igyekeztem egyfajta keresztmetszetet adni a malátás írásokból, bár saját magamat túlreprezentáltam. Összességében azért, ennek ellenére, jó lett. Bemutatja egyrészt a Maláta szellemiségét, másrészt pedig az írógárdát. A legszomorúbb az egész sztoriban, hogy annak idején a nagy sörgyárak nem láttak benne fantáziát, pedig nekik ez filléres kiadás lett volna a költségvetésükben. De, hát úgy látszik a kultúra már akkor sem érdekelte őket túlzottan. Ezután jött a rövid életű Sörvadász című folyóirat. Ezt egy évig gyakorlatilag a Sörszövetség finanszírozta.

B. & B.: Sörforradalom van, a sör divatba jött. Nem gondoltál rá, hogy újraindítsd a Malátát?
K. G. M.: Nem. Ehhez egy komoly anyagi háttér kellene, amit ma az internet korában még nehezebb lenne előteremteni. A nagyok közömbösek, a kicsik pedig vagy csórok vagy ha menők, bőven elég az a reklám, amit a Facebookon csinálnak maguknak. Amit szívesen csinálnék az egy olyan könyv, mint Az élet habos oldala volt a 1998-ban. Egy sörirodalmi antológiát, amire biztos vagyok, hogy most is vevők lennének a sörkedvelők.

img_8870.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://beersandbookskft.blog.hu/api/trackback/id/tr6616226262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2020.10.04. 15:01:24

Egy csomó réges-régi, de még ma is szórakoztató cikk elolvasható a sertepertén, a malátdigitál címke alatt: serteperte.blog.hu/tags/mal%C3%A1tadigit%C3%A1l

balkon-úr 2020.10.07. 21:43:07

Azért a Söröskorsó és pohárgyűjtő egyesületet megemlíthetted volna, a régi berúgások emlékére! (Csaba, egy volt elnökségi Tag)

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2020.10.07. 22:56:17

@balkon-úr: Ha lemegy mind a négy rész, akkor majd kiadjuk kötetben vágatlanul, a címe az lesz, Hogyan lett Kovács úr alkoholista" – és lesz sorrend is kivel rúgott be a főszerk. 1. legjobban, 2. leggyakrabban
süti beállítások módosítása