Beers & Books: Kovács Gábor mellett te voltál a Maláta második legfontosabb embere, aki ott volt a lap születésétől a haláláig. Mesélj erről, légyszíves!
Vétek György: Ez az egész Maláta sztori nem úgy volt, hogy hú, akkor most legyen Maláta. Mindenképp komoly előzménye a Magyarországi Sörivók Kulturális Egyesülete (a továbbiakban Egyesület), amit Kocsis Elemérék csináltak – néhány végzős vagy épp végzett jogász. Ők vélhetően arra pályáztak, hogy ebből lesz majd egy sörpárt és az majd indul a választásokon, tök jó buli lesz. Nahát ebből aztán nem lett semmi. Elkezdtek praktizálni és hagyták az egészet a francba. Gábor és én, meg még jó páran nagyjából ezen a ponton léptünk be az Egyesületbe és a következő tisztújítás alkalmával, már nem emlékszem pontosan, de mindketten valamilyen titkárok, vagy mik lettünk és elkezdtünk programokat szervezni. Gyakorlatilag minden hónapban kitaláltunk valamit. Hetente vagy kéthetente összejöttünk valamelyik kocsmában, amit mi Soros sörnapoknak neveztünk. Akkoriban még nem volt áthallása a dolognak, bár sokan kérdezték, hogy Soros támogatja? Mi meg tiltakoztunk, hogy nem, mi nem politizálunk. Az 50-60 fős, igen aktív tagságot akartuk kiszolgálni a programjainkkal. A sörnapokon túl kirándulásokat szerveztünk, hajókáztunk a Duna-kanyarban, bográcsoztunk a Budakeszi Vadasparknál, sőt még Prágába is elmentünk egy sörös hétvégére. Sörbált rendeztünk, szóval zajlott az élet. Mivel email akkor még nem létezett vagy csak nagyon kevesek számára, postai levélben értesítettük a tagokat. Egy összehajtott A4-es lap volt a „meghívó”, amire a programokon túl pár mondatos kis sztorik is kerültek a sörről. Egy idő után elneveztük ezt a kis „négyoldalas” valamit Sörkultúrának, ezt küldtük el borítékban a tagoknak. Ezeket a Sörkultúrákat még a munkahelyemen és persze munkaidőben csináltam. Kinyomtattam 2-3 példányban, mert a fénymásolópapír nagy kincs volt és továbbadtam pár ismerősnek, akik sokszorosították 15-20 példányban – szintén a munkahelyükön – hogy végül kijöjjön az 50-60 példány, amit postázni kell. Tisztára szamizdatként működtünk. Aztán csináltunk egy összehajtott A3-as lapot is, még szintén Sörkultúra néven.

Ez talán 1992 vége felé volt, nem sokkal azelőtt, hogy decemberben megszületett a nyolcoldalas Maláta próbaszám, ami akkor még az Egyesület lapja volt.

1993 tavaszán jelent meg az első igazi Maláta. Nekem a mikroelektronikai gyárban akkor szűnt meg az állásom és akkortájt vettem az első számítógépemet, így eldőlt az is, hogy én leszek a tördelő. Előtte persze soha nem csináltam ilyesmit, de valahol el kell kezdeni. Az első számoknál sokat segített ebben Szalay Péter, aki akkor már tördelt egy vagy két könyvet, úgyhogy igazi profi volt hozzám képest. Ez az első három-négy lapszámon egyébként meg is látszik. Viszont megvolt az egésznek a „do it yourself” szépsége. A nyomdai előkészítés sem úgy ment még, mint manapság. Az oldalakat – kihagyva az illusztrációk helyét – kinyomtattuk, azt a nyomdai montírozók fotózták és rakták össze a képekkel, szóval eléggé macerás volt. Akkor még nyomtatónk sem volt, úgy kellett kölcsön kérni, vagy belopódzni irodákba, nyomtatni munkaidő után. Aztán vettem egy nyomtatót, ami úgy emlékszem a 4. számra már megvolt, és egy időre megoldódott ez a problémánk. A végére lett szkennerünk is, és már elektronikusan adtuk le a teljes anyagot. Az első számok megjelenése után szép lassan jöttek olyan emberek, akik már láttak szerkesztőséget belülről is, például Ugró Szilárd, Ludwig Emil, akik sok hasznos tanáccsal láttak el minket. Kifejezetten érdekes, sőt pikáns volt ahogy az úgynevezett szerkesztőségi üléseinken a Tóth Kocsmában 8-10 ember vidáman elsörözgetett egy nagy asztal körül a politikai színtér minden részéről. Volt ott újságíró a Magyar Nemzettől, a Népszabadságtól, a Magyar Fórumtól, a Határőrtől, a Magyar Narancstól és még ki tudja honnan. Ez ma már sajnos elképzelhetetlen. Az első egy-két év erősen a tanulásé volt. A 2-3. szám tájékán mi is komolyan elgondolkoztunk azon a kérdésen, hogy de hát mi a francot lehet annyit írni a sörről. Aztán az év végére, ahogy felállt a szerzőgárda kirajzolódott, hogy ez egy hatalmas témakör. Szerintem 1997-’98 környékén vált profivá a lap. Amikor megszűnt, akkor pedig még bőven volt anyagunk több számra előre. A legutolsó újság anyaga, ami összeállt, az már meg sem jelent.

B. & B.: Miért lett vége?
V. Gy.: Az egy hosszú és összetett folyamat. A ’90-es évek elején a sörgyárakban még olyanok foglalkoztak marketinggel – ez akkor még egy egy-két embert jelentett, nem ötvenet, mint most, akikkel lehetett beszélni. Ezek az emberek ismerték a sört, a piacot, volt elkötelezettségük a sör felé, ez egy ügy volt számukra. Ha beszéltünk velük és azt mondták, hogy adnak X összeget, akkor az el volt intézve. Később viszont az összes nagy sörgyár elkezdett külsős ügynökségekkel dolgozni, ahol olyan ügyintézők ültek, akiknek többnyire lövésük sem volt a sörről. Ők csak „A” meg „B” terméket láttak és sokuk szigorúan csak buborékmentes ásványvizet ivott. Akkoriban, ha odamentél egy ötlettel, megkérdezték, hogy milyen példányszámban jelenik meg a lap, és 10.000 alatt „nem is láttak”. Aztán ha mégis, akkor össze kellett hívni különböző csoportokat. Több szinten született meg a döntés, úgyhogy vagy 3 hónapig húzódott az ügy. Egyébként ez a mai napig is így van. A sokszáz milliós, helyenként milliárdos marketing büdzséből kell kiimádkozni 100, 150-200 ezer forintot, amúgy a sör szempontjából abszolút hasznos és jó célra. Óriási csapás volt számunkra a dohányreklámok betiltása is. Az utolsó 1-2 évben a legnagyobb hirdetőink a dohánygyárak voltak, akik felismerték, hogy a kocsma és a dohányzás összefügg. Az újság többé-kevésbé biztos anyagi háttere így ezzel meg is szűnt. A kocsmai terjesztés olyan volt, amilyen. Ha azt mondtad a kocsmárosnak, hogy egy évre 10.000 Ft. az előfizetés, akkor hüledezett, viszont, ha már ott voltál, meghívott erre-arra, gyakorlatilag majdnem annyi pénzébe kerültünk, mintha előfizetett volna a lapra. Természetesen voltak sokan, akik azt mondták, hogy ez egy fontos dolog, ezt támogatom. Az olvasók is csodálkoztak sokszor, hogy ez miért nincs ingyen, azt gondolták, hogy szponzorálják a sörgyárak. A kiadó részéről felmerült az is, hogy csináljuk egy évig ingyen az újságot, aztán majd meglátjuk. De annyira hülyék azért már mi sem voltunk...

B. & B.: A Maláta előtt mennyire érdekelt a sör?
V. Gy.: Volt egy alap érdeklődésem a sör iránt és azért azt is pontosan tudtam, hogy hogyan készül. Kezdő alkoholista koromban a 1970-es évek végén, mikor az volt a választásom, hogy bor vagy sör, nem sok lehetőséget kaptam. Borzasztó rossz borok voltak Magyarországon, leszámítva a tokaji desszertborokat, illetve a száraz szamorodnit. Így nem maradt más, mint a sör.

B. & B.: Ha már itt tartunk, volt bármiféle indíttatásod a borra? Illetve a mai napig is? Megiszol egy jó bort?
V. Gy.: Hogyne. Egy közepes szint felett. Az, hogy kurva jó söröket, meg kurva jó borokat is igyak, sajnos nem fér bele. Viszont az, hogy ne igyak egy szint alatt, az nem gond. Nyáron amúgy baráti társasággal a laza fröccs megy.

B. & B.: A Maláta terjesztésében, úgy emlékszem, te is tevékenyen részt vettél.
V. Gy.: Valamennyit igen. A terjesztés két részből állt: postázás vagy személyes kontakt. A budapesti kocsmákba kihordtuk. Ami az én útvonalamba esett, oda elvittem mondjuk 100-120 lapot. Amikor Gábornak volt autója, akkor azzal nyomultunk. Volt úgy, hogy külsős is segített a fuvarozásban, szóval megoldottuk.

B. & B.: Te csak szakmai cikkeket írtál, úgy emlékszem.
V. Gy.: Többnyire igen. Volt egy-két szösszenetem, de inkább szakmai dolgokat írtam és gyakorlatilag a teljes gasztro rovatot én csináltam az elejétől kezdve. Meg, hát a vezércikkeket is felváltva írtuk Gáborral, néhányat írt Ludwig Emil is.

B. & B.: Utólag, hogy ítéled meg, mennyire volt fontos a lap?
V. Gy.: Vegyes. Sokan emlékeznek rá. Aztán meg Gábor is, én is, a mai napig hivatkozunk ott megjelent írásokra, aminek az aktualitása nem változott.

B. & B.: Nem múlt el akkor nyomtalanul szerinted sem?
V. Gy.: Nem, már csak azért sem, mert mindketten – ha külön utakon is – ebben a témában mozgunk a mai napig is. A Maláta után közel húsz évig dolgoztam különböző vendéglátóipari és gasztro szaklapoknak. Meg persze az a közel két tucat könyv sem lett volna, aminek szerzője, vagy társszerzője, szerkesztője voltam. Mint például a Sörmentén sorozat kötetei vagy a sörforradalmat feldolgozó Sörkönyv. Meg persze a Hetedik Lépcső című cseh sör és kultúra lapja, amit jelenleg is csinálok.

(Az illusztrációkért köszönet Vétek Györgynek. Grafikus: Szentgáli József (Maláta alapító tag) sógora.)