Beers & Books

Beers & Books

Kékfény – Soproni Óvatos Duhaj Búza

2020. október 28. - Dr. Mabuse

img_0138.JPG

    Na, jó, hát ezzel az Óvatos Duhajjal is úgy jártam, mint legutóbb a Porterrel. Szinte már mindenki itta, értékelte, látom a tévében is a reklámot, próbálom, megszerezni, sőt, kifejezetten hajtóvadászatot indítok utána, de nem lelem. Nem adom fel, természetesen, meg hát, hogy venné az ki magát és egyik reggel elszántan betámadok a Nyugati aluljárójában lévő Sparba, most már biztos lennie kell, mondok. Rikító színe – ami egy klasszikus Warszawa szín metál fényezéssel (igen, királykék) – szinte kiharsan a tömegből és észre- majd megveteti magát, feltéve, ha megtalálja az egyszeri paraszti vásárló. Ott volt az, szépen bepasszírozva az Edelweiss-ok közé, tényleg, csak az álcaháló hiányzott róla. Fő, hogy megvan 299 Ft., ami még Köcsögfalván is 300, de szeretjük, ha hülyének néznek ebben az infantilizált világban, mert az olyan szórakoztató. Semmi más nem landol a kosárban csak ez az egy doboz, oppardon!, can, hisz ma már így illik mondani, úgy a menő, no, csak óvatosan azzal a baltával, Jenő!

Szerénykedik a Soproni a „búza” megjelöléssel, valójában egy witbier akarna ez lenni, ami ugyebár egy belga stílus, fűszeresebb, citrusosabb, az eredeti búzánál. Köszönhető ez a hozzáadott narancshéjnak és koriandernek elsősorban, jelzés értékű komlózással. Komoly fegyverténynek hangzik a YeastSide-tól leigazolt Lados Péter, aki sörfőzőmestere volt a novicsento produktumnak. Ennyi izgalom után egy gyors pelenkacsere, pozitív hozzáállás, egy makulátlan pohár és lékelés. (A korsó méretű) pohár szigorúan búzasörös, bár a bajor vonalból, sorry vagyok. Mentségemre szolgáljon, hogy ha nem fél literes kiszerelésben tolja a Soproni legfrissebb próbálkozását, tán egyből a hoegaardenes poharamat kapom le és akkor autentikusnak és szakszerűnek tűnök, még magam előtt is. Próbálom a lehetetlent (mint mindig), jelesül, hogy prekoncepció nélkül álljak neki a vizsgálati anyagnak. A habzása remek, masszív fehér hab ékeskedik az opálos szalmasárga színű sör tetején. Biztató citrus illat jön, ami reményeink szerint bevezet a frankóságba. Jön az elvárt citrusos, élesztős íz világ, de szó szerint csak néhány pillanatig, annyira agyonüti egy rettenetesen cukros édes íz, a koriandert meg sehol sem találom. Van ugyan egy búzamalátás lecsengése, de az már csak vígaszágon jön, árnyalva a kaotikus összképet. Hisz Stirlitz is tudta, hogy az utolsó mondat számít.

„Mi magyarok különlegesek vagyunk. Mindannyiunknak megvan a maga szuper képessége.” Van, aki a szart is eladja kékre fényezve.

A bejegyzés trackback címe:

https://beersandbookskft.blog.hu/api/trackback/id/tr5916253394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása