Beers & Books

Egy poétikus délután

2020. augusztus 03. - Dr. Mabuse

116131759_2424592427839787_3270244385745165380_n.jpg

    Pöttyet erősre sikeredett a hét eleje, de hát mit lehet tenni, ha egy külföldről érkező rég nem látott nagyon jó barát kopog be az ajtón. Lendület, vidámság, miegymás. Két naposra sikeredett a dzsembori, másnap este már az EPA sörözőben ittuk filozófusra magunkat és ami utána következett, azt már erős idegzetűeknek sem ajánlom. Tény, hogy egy idő után Mr. Curry is tiszteletét tette, akire még más-, akarom mondani harmadnapon is emlékeztünk, erős amnéziánk ellenére. Meghalni akarok, rimánkodom az Úristenhez kijózanodva, csak ezt éljem túl, túlélem. Nem a fohászaim miatt, hisz Isten halott, ezt Nietzsche óta tudjuk, bár a temetése nem volt nyilvános. Eljön a hétvége gyönyörű tervekkel. Szombaton, a hőség ellenére egy séta és egy könnyű ebéd a Népszigeten, majd pihi, alig várja az ember, hogy kettőkor lehúzhassa a rolót. Dél körül azonban becsap egy gránát, amire a tervező nem számított. Zártkörű kis sörös társaságunk oszlopos tagja, Ogre barátom küld egy üzenetet, miszerint aznap d.u. csapatépítő brainstorming Kőbánya felsőn a Restiben, jön Maláta is, meg lehet, hogy a nagy tekintélyű Merza Gábor, aki nélkül minden buli szürkébb, de lényegesen kiegyensúlyozottabb. Nabazmeg, mit lehet erre mondani? Ogre nagydarab, meg bokszolt is valaha, csak nem akarok tőle kapni egy pofont utólag. Megyek. Kisvártatva Merza hívott, hogy menjünk együtt, OK, találkozzunk a körúti Lecsóban, mert az én belem még üres. Ő ivott, míg én ettem, 2 pohár Borsodit. Kérdeztem, miért nem Staroprament, azt mondta, az ugyanaz. Tudtam volna vele vitázni, de kb. 5 másodperc alatt lezongoráztam, hogy nem érdemes. Szomorúan igaz, de tényleg nincs nagy különbség. A Blahára érve pont nem értük el a 37/A jelzésű villamost, ami negyed óránként jár. Tekintettel arra, hogy találékonyak vagyunk és megfelelő helyismerettel rendelkezünk, beugrottunk a Rizmajerbe, a franc fog az aszfalton malmozni a tűző napon, mikor 2 percre van a sörforrás. Részemről beugrott egy trópusi gyümölcsös APA (bevállalós vagyok és erre mindig rábaszok), Gabikámnak meg egy Konyakos meggyes kisszínes. Megbeszéltük aztán, hogy milyen szarok voltak, de a Konyakos meggyest mindketten kultiváljuk. E tekintetben egyformán vagyunk perverzek. Az a jó ebben a járatban (t.i. a villamos), hogy pont ott áll meg ahol, nem kell sokat gondolkodni, én azonban mégis túlokoskodtam a dolgot és ahelyett, hogy rendeltetés-szerűen használtuk volna az aluljárót, végül a síneknél kötöttünk ki. Volt vagy 15 sínpár, de rövid idő alatt meggyőztem Gabikát, hogy keljünk át, látszik már az oázis (Miért nem hal szomjan a csecsemő a sivatagban? Bocsánat.) Jól sikeredett a dolog, végül fotózott, meg videózott is.

116792039_339108150813633_5822367798092347893_n.jpg

Megérkeztünk, beültünk, kikértük az első sörünket, majd pár perc múlva megérkezett a másik Gabika. Javaslatára a légkondis helyiségből kimentünk egy árnyas helyre, hogy Ogrét méltóképpen fogadhassuk. Még poénkodtam is, hogy milyen lenne, ha bejönne a vonat és (mint a Volt egyszer egy vadnyugatban) Ogre a másik oldalon szállna le, mint ahol vártuk, bár nem figyelt rám senki. Ha nem is pont ez, de valami hasonló történt. Amint begördült a szerelvény, Merza az érkezését videóra vette, de az ellenkező irányból várta. Az első közösen elfogyasztott sör után konszenzusra jutottunk, hogy mégis bemegyünk, ám később, mikor Merza rálelt a WC bejárat mellett veszteglő zenegépre, majdnem kimentünk, újfent.

20200801_204150.jpg

A második söröm előtt bedobtam egy mák likőrt (leánykori neve Macum), aminek szerintem kissé csiszoltak a receptjén, ezzel is emlékeztetve magam a hét első két napjára. Most olyan, mit a (rettenetes) mákos gubára öntött vanília sodó. Kurva finom. Ogre beharangozta, hogy Borsodi IPA lesz csapon, ehelyett azonban Hoppy volt. Mint kiderült, csak hétfőtől…

116942673_3128523417239761_6203597320677312669_n.jpg

Ennek ellenére kiválóan éreztük magunkat, olyan komoly dolgokat vitatva meg, hogy kinek mekkora haja volt anno, milyen zenét szeret/szeretett, aminek DJ "Ízlésficam" Merza rendre pont az ellenkezőjét találta el. Legközelebb – kerül, amibe kerül – megfizetem a Jattos Tomi Duót, nagy tisztelettel. 20200801_204104.jpg

A hely azonban csak dicséretet érdemel. Hangulatos, kedves kiszolgálással, tiszta WC-vel, ahol van papír, szappan és papírtörlő is, mindez kifejezetten kedvező árak mellett. Kiszolgálás csak a pultnál, semmi szervizdíj, semmi trükközés, pont az az objektum, ahol minden rendeléskor boldogan ad egy kis borravalót az ember. És még a Bee Gees összest sem kellett meghallgatnunk.

20200801_204133.jpg

Kőbányai história X

20200721_173017.jpg

Először egy visszafogott meghívó jött a Drehertől, hogy nagy dologra készülnek, később jönnek a részletekkel. Jöttek is, megírták, hogy ilyen Magyarországon még nem volt, ettől még a szomszédban is rágyújtanak és vigyünk meleg ruhát. Az Erzsébet térről (táncoló) fekete lakk Mercedes minibuszokkal szállították az írástudókat, jöjjenek már, azt’ verjék a hírt, ha már etetik, itatják őket. Az MTI-től a HVG-n keresztül a bloggerekig mindenki eljött a seregszemlére. Lehetett már előre sejteni ki a gyilkos, hisz a Mad Scientist is pont aznapra, 16 órára hirdetett sajtótájékoztatót

20200721_174730.jpg

A Dreher Sörgyárba érve egy gyors fertőtlenítés után (még csak kívülről, elvtársak) egy rapid regisztráció következett. Semmi anyja neve vagy buzi-e vagy, csak nagyon alap. Viszont beindult a maszkabál, ami nagyjából fél percig tartott, míg be nem értünk a közösségi lazítóba. Itt az idő nagy részét KKK kollégával való eszmecserével töltöttük, szigorúan alkoholmentes sört morzsolgatva, némi hamuba sült pogival. (Azt nem gondoltam volna, hogy egyszer az életben Maláta kollégával egy 0%-os sörrel a kezünkben nézünk farkasszemet.) Telt-múlt az idő, volt olyan elvetemült, aki már a második potya mentes sörét itta, s nagy duzzogva bár, de fogyott a fűrészpor alapú, távolról sem házi pogácsa is. A végső elpilledés szélén megjelent az ajtóban az a rendkívül csinos hölgy, aki fogadott minket a bejáratnál is, elnézést kért a késésért (már meg is bocsájtottunk, ilyenek vagyunk) és újfent beterelt minket a fekete Merdzsókba.

20200721_160332.jpg

Kis konvojunk követte a felvezető autót, s egy gyorstalpaló ismerd meg Kőbányát! programban lehetett részünk. A Csajkovszkij park mellett elhaladva az utcán flangálókat megpillantva hirtelen visszaszaladtam az időben és a lepukkant arcok láttán eszembe jutottak Sotárék, Csirkéék, Tacsi (az első drogos punk halott, 17 évesen) és egyáltalán a kőbányai punkok a ’80-as évekből, akik előbb ütöttek és aztán sem kérdeztek. Finom társaság volt, hatalmas respekttel. „Nincs idő gólörömre”, máris a katakombák bejáratánál találtuk magunkat. Rövid várakozás után behajtottunk a náci zombik és vodkától agylágyult ávósók képzelt birodalmába, amire a sötétségben balra kiszűrődő fény mögül félig letépett WC ajtó még jóságosan rásegített. Tudnám ezt még folytatni a végtelenségig, de legyen elég annyi, hogy leparkolás után az autóból kilépve, megpillantva a sejtelmes zöldes fényeket, s a rendezői jobbon hátrahagyott mini konvojt olyan érzésünk támadt, mintha a NASA titkos találkájára lettünk volna invitálva. Formaldehidben tárolt UFO-k helyett Sefcsik Marciék, Szilágyi Tamásék és a Dreher karót nyelt gárdája várt, a bejáratnál gazdagon megterített asztallal (tudtam, hogy éhesen kell jönnöm).

20200721_171540.jpg

Egy-két rövid tiszteletkör után finoman ráhajtottam egy lazacos szendvicsre, majd szép sorban minden másra. Kávé, meg üdítő is volt, de ott nem volt tolongás. Békefi Gábor (Dreher) vezérigazgató, megbízott értékesítési igazgató rövid beszédével indult a szeánsz, majd őt váltotta Szilágyi Tamás (Mad Scientist). Elmondásuk alapján a Dreher kereste meg a Mad Scientistet egy közös projekt létrehozására, ami aztán hamar egy közös munkában fejlődött a csúcsra. Nekem a sztori kicsit büdös, túl szimpla, népmesei, de ne legyek ünneprontó. Volt, ami volt, megszületett az együttműködés és uszkve 10 hónap közös munka után, lefőzettek ezek a kompromisszummentes sörök. Ilyen jól hangzó lózungok közepette nyerhettünk tudomást az Underground lagerről (ami pils) és a Catacombs coffee stoutról. A lagert a Drehernél (50.000 liter), a stoutot a Mad Scientistnél (4.000 liter) főzték. Mindkét sör a Kőbánya X nevet kapta a keresztségben.

20200721_170419.jpg

No, de miért volt erre szükség? A Dreher részéről az innováció, a Mad Scientist részéről pedig a szélesebb tömegek felé nyitás lehetősége. „Az elkészült termékekre és magára a márkára is nagyon büszkék vagyunk” – mondta Szilágyi Tamás. A közel 1 perces promo video után előkerültek a sörök jégen szuvidolt vájlingban, ami túlzás volt (főleg a stoutnak), hisz a pinyó átlag hőmérséklete bőven elegendő lett volna. 0.33-as dobozos kiszerelésben jött a cucc, amitől mindenki állati menő lett, ha már a divatos hívószavaknál tartunk. Ilyen kiszerelésben kerül majd a boltokba is, a lager még ebben a hónapban, a stout valamivel később. Az árak középen találkoznak, ahogy nagy- és kisüzem is. Tudom, hogy van példa hasonló kollabokra, de valahogy zűrös, hormonzavaros termékek születnek minduntalan. Ezek után felteszem ismét a már általam is megunt kérdést, ki lesz ezen sörök célközönsége? A közös munka folytatódik amúgy, ha sikeresnek ítélik meg a projectet. Távozáskor kaptunk egy ajándékcsomagot ami 6 (3-3) sört tartalmazott és egy Kőbányai feliratú zöld takarót, talán azért, hogy emlékezzünk erre a rendhagyó hűvös bemutatóra.

20200721_173435.jpg

Ennyi pettingelés után térjünk rá a sörökre, úgyis mindenki arra vár egyre feszültebben. A külalak csillagos ötös. Leheletfinom harmónia, játékosság, lendületesség és jó értelemben vett nosztalgiát árasztanak a kőbányai életképeket ábrázoló dobozok. Igen, még a stout is, sötét tónusai ellenére. A lager doboza színes nyomott, míg a stouté matricás címkés, jelezve (talán) ezzel is, melyik, hol készült. Ez sikerült. Olyannyira, hogy nem volt szívem felbontás után kidobni őket, bármennyire is zavarnak a fölösleges tárgyak. A lager egy megfelelő habzású, tükrös aranysárga színű, jellegzetes maláta illatú, közepesen testes és szénsavas sör. Malátás, füves, citrusos íz világ jellemzi, citrushéjas lecsengéssel, közepesen keserű véggel. A végén azonban kilóg a dreheres söröslóláb. Ott figyel az a borzalmas jellegzetes dreheres pocsolya utóíz, megfejelve egy gumimatrac szaggal.

20200721_171512.jpg

A stout habzása megfelelő, a hab pillanatok alatt összeesik. Fekete szín, pörkölt maláta illat. Kávés, pörkölt malátás íz világ, kakaós, zöld kávés, picikét fanyar lecsengéssel. Közepesen testes és szénsavas. Nem rossz, de ilyesmi fogyasztói ár környékén tudok ennél tökösebb kisüzemi kávés stoutokat. Idáig úgy tudtam, hogy nem szeretem a browniet, de amit a sajtótájékoztatón lehetett fogyasztani, az iszonyatosan jól működött ezzel a sörrel.

20200721_170911.jpg

Meglepő fordulat - Borsodi IPA

img_9532.JPG

Tudnak még meglepetést okozni a nagyüzemek és ez jó. Legutóbb a Borsodi lepett meg új IPA-jával. Hercig kis farekeszben küldtek 2 dobozzal, megadták a módját. Van ott jó ízlés, érdemes ezt megtartani, továbbfejleszteni.

A Borsodiról elsőnek az jut az eszébe a sörkedvelőknek, hogy rossz. Nem kell ezt túlvariálni, erősebb szavakkal illetni, ez így önmagában is nagyon lesújtó. Hiába a Tüzes, a Jeges, a Bivaly, a Mester (pláne!), mind egy magabiztos, löttyedt farkú kigyúrt macsót juttatnak az eszünkbe. A cég azonban nem adja fel. Haladnak a korral, figyelik a kraftot, formálgatják a közízlést. A Hoppy letisztult forma- és kellemes ízvilága már megmutatta, hogy valóban tudnak elfogadható sört főzni, ha akarnak. Az IPA egy logikus, ám valóban nem várt húzás volt tőlük. A külső megjelenés ugyanaz, mint a Hoppynál. Megvan a felezett színjáték és a kraft pohárba álmodott vonalkód is, még a betűtípus is ugyanaz, annyi kivétellel, hogy türkizkék helyett most fűzöldet kapunk, metálfénnyel, természetesen. Nem akar kimenni az IPA a divatból (ami nem is baj), nyilván a Borsodi sem véletlenül cuppant rá, na, meg aztán tutira is kell menni, nem a kísérleteiről híresült el a cég.

Szűretlen, közepesen testes és szénsavas sörről van szó, amiből mintha spóroltak volna a malátával. Értem én, hogy ivósör (ami meg nem, az nyilván evő-), de azért lehetett volna egy kicsit vaskosabb is a test. Ezt leszámítva korrekt munkáról van szó, amit a sokat emlegetett ár/érték arány még vonzóbbá tesz. Illatra citrusos, enyhén szappanos, de még nem zavaró. Citrusos, trópusi gyümölcsös, füves, enyhén mézes ízvilág jellemzi, citrushéjas, picit ananászos, grapefruitos lecsengéssel. A 38-as IBU-val a keserűséget az alsó tartományba kalibrálták, de nyilván a szélesebb fogyasztóközönségnek és nem a sörgeekeknek szánták. Összességében egy kiegyensúlyozott, harmonikus, inkább a session IPA-k halmazába tartozó sörről van szó.

Ezen behugyozol - Cseh Sörfeszt

20200627_170301.jpg

Na, lement ez is. A Cseh Sörfeszt idén június végén XIII. Budapesti Cseh Sörnapok néven került megrendezésre a Westend tetőteraszán a Serfőző, és a Westend Shopping Center rendezésében.

20200627_170347.jpg

Karantén után kitódult a sörkedvelő jónép, alig várták már a nyájvédettség adta közös maszk nélküli szittyózás lehetőségét. Sörök tekintetében ez a fesztivál sem hozott sok újat, izgalmat. Elvagyunk a hagyományos lagerekkel, meg az újhullámos alekkel is, de valahogy nekem mindig hiányérzetem van, ha a cseh krafthoz van szerencsém. Van egy olyan érzésem, hogy nagyon jól megtanulták a leckét és most szépen felmondják. Nyilván adódnak kivételek, de igazán nagy meglepetéssel én még nem találkoztam. Ez persze nem tragédia, jó iszogatni az ismert söröket is, hisz sokan tényleg csak beszélgetni, lazítani mentek ki, nem az újdonságokat keresték. Volt ebből is bőven: Primátor, Holba, Dudák, Svijany, Konrad stb. Ezen a fesztiválon is (mint az ezt megelőzőken is) elég tágan értelmezték a cseh söröket. Semmi bajom a Rizmajerrel, de mit keres ott? Semmi bajom a német és belga sörökkel, de mit keresnek ott? Most szerencsére foci vb nem volt, így kivetítők és marcona biztonsági őrök sem, viszont cserébe WC se. Egy sörfesztivál esetében ez kardinális kérdésnek tűnik, de ezt a szervezőség teljesen zárójelbe tette. Történt ugyanis, hogy a terasz két végén elhelyezkedő WC komplexumok pont ekkor álltak felújítás alatt. Több száz ember vigasztalódhatott 6 toitoi műanyag bódéval (a tűző napon jaj, de finom az) vagy mehetett le egy emeletet a plázán belül, hogy meglelje a tiszta forrást. Hallottam én is ezt-azt, hogy a pláza működtetői nem tehetnek róla, hogy pont akkor rendeznek sörfesztet amikor ők felújítanak, a fesztivál szervezői meg hallgattak, mint szar a fűben, mi meg halkan beleléptünk. Kurvára nem érdekel ki a felelős, ebben az országban itt ilyet amúgy se találni, még mikroszkóppal sem. Egy biztos: ez így magasfokú pimaszság. Aztán ugye azt se felejtsük el, hogy (minden ellenkező híresztelés ellenére) járvány időszak van, ilyenkor nemcsak illene, de nagy valószínűséggel kötelező lenne kézfertőtlenítő lehetőséget biztosítani a szervezők és nem az ott árusítók részéről. A Fb-on folyó sok hülye nyereményjáték helyett inkább ezek lettek volna rendben. Gyakorló alkoholistákat még Zacher Gábor részvétele sem rettentett el, ami viszont neki nem sikerült, azt sikerre vitte az alkonyatkor menetrendszerűen érkező szúnyoginvázió.

20200627_195118.jpg

Mindezek ellenére volt vidámság, meg kacagás és összességében nem volt olyan rossz. De annyira azért jó se.

20200627_170231.jpg

20200627_170318.jpg

Kolbászos, káposztás bab, stouttal

img_9548.JPG

Na, akkor megyünk szépen. Forrósodó vasárnap reggel (tegnap Cseh Sörfeszt), alvás sokáig, kissé nehéz kelés, fejfájásra 2 Algopyrin be. Reggeli tea (elmaradhatatlan), pici reggeli, szarás, tisztálkodás, fogmosás, mindez kommutatív. Nem olyan rossz ez a reggel, volt már rosszabb, nehezebb is, fókuszáljunk az ebédre, hisz enni azért kell, a másnapos gyomor meg szinte mindent befogad. Arról nem is beszélve, hogy az alkotás a legfontosabb, az éhség másodrendű. Tudjuk is már mi lesz a kaja, hogyne tudnánk, nem hirtelen felindulásból vezérelt főzés lesz, a babot már tegnap este beáztattuk. Első pillantásunk félig erektált répánk után rögtön odairányul: beszívta magát, de szépen bedagadt (t.i. a bab). Ki kell menni vásárolni. Nincs kolbász, nincs szalonna, nincs kenyér. Ja, és nincs savanyú káposzta sem. Kóborlás a helyi Sparban, pár lilahagyma beugrik, mert van ugyan otthon, de az elfogy és csak a lila, csak a lila! Hopp’ gyönyörű (fehérrépának csúfolt) petrezselyemgyökerek vannak, hatalmas impozáns petrezselyem szárakkal. Nem feltétlenül fontos, de mindig jól jön. Ilyen zsenge árut viszont vétek ott hagyni. Nehéz szívvel, kissé übermensch tudattal szemlézzük le a sörválasztékot. Semmi különös, viszont újra van Enternight. Ár nincs kiírva, nem is lényeges, ma már úgysem iszunk.

Eredendő bűn az, ami a főzés előkészületénél gondolat formájában ötlik fel, miszerint nem árthat egy gyógysör, ha már úgyis a gyűlöletes hagymavágással kell kezdenünk. Mindez egy jól behűtött üveg formájában manifesztálódik. Pohárba töltve de jó, szénsavas, meg minden, máris jobb az amúgy sem rossz hangulat. A hagyma előtt a szalonna – minél kisebb, annál jobb (vagy anál, de ez már szabadon választott) – kockákra vágása következik és kb. 10 vékony szelet kolbi. Ezt, így, egyszerre kell pirítani, hadd engedje ki a jó sok zsírt. Miután a szalonna töpörtyűvé avanzsált, mehet bele a hagyma. A töpörtyűt persze ki is vehetjük, ez esetben benne marad. A hagymát szétcsapatjuk némi sóval és üvegesre pirítjuk. Ha ezzel megvagyunk jöhet rá az 1 kg. beáztatott bab. 2-3 percen keresztül átforgatjuk a hagymával, majd jöhet rá egy fél liter stout. Ne imperialra gondoljunk, természetesen, jó lesz ide a lazább is. Jelen esetben a Fuller’s Black Cab-je rottyan nagyokat, de ahány ház, annyi stout. Ez hadd főjön picit, majd mehet rá a víz, amit folyamatosan pótolni kell főzés közben. Megy bele a petrezselyem (kb. 2 csokor) apróra vágva és annak gyökerei megpucolva, karikázva. Elhagyható (a klasszikus recept kánonban nincs is benne), de csak nyerhetünk vele. Amíg rottyan, már a második sör töltődik ki alattomosan, tulajdonképpen nem is feltétlenül tudatosan. 4 gerezd fokhagyma is berepül. Lehet aprítani, zúzni, ide speciel egészben kerülnek be. Még egy korty sör be a szervezetbe (Kun Béla haha, haha) és akkor a fűszerek: bors, pirospaprika, 2 pici szárított füstölt chilipaprika, 5-6 babérlevél, római kömény, curry, 1 csillagánizs, gyömbér, menta, sáfrányos szeklice, balkáni fűszerkeverék, 6-8 borókabogyó és persze só, meg fűszerkömény. Ez utóbbiakkal vigyázzunk, hisz a kolbászban van ezekből bőven. Lefedjük a fazekat, puhuljon az a bab, mint állat, s merjünk élt vasalni abba a farmerba! Közben elkezdünk barátkozni a savanyúkáposztával, s annak levével. Ne öntsük ki! Hidegen kiváló szomjoltó, finom és rengeteg benne a C. Ha sörbe töltjük, még bőven trendik vagyunk, tart még a divat. Új sörünknek nevet is adhatunk, pl. Ogre Kedvence. (Avagy a Magyar Uborkasaláta mellé befigyel a Vecsési Savanyúkáposzta.) A káposztának amúgy dupla adagnak kell lennie a babhoz viszonyítva (jelen esetben 2 kg.). Fontos kérdés, hogy átmossuk-e a káposztát szűrőben, mielőtt beletesszük a fazékba. Nem ajánlott! Az viszont annál inkább, hogy ne rögtön rakjuk bele, csak akkor, ha a bab már valamelyest megpuhult. Nem kell szarrá főzni a káposztát, ahogy a kolbászt sem, azt ráérünk a vége felé beledobni. Türelmesnek kell lenni, órákig kell főzni. Ha valaki türelmetlen vagy valamiért szorítja az idő, dobjon bele egy-két evőkanál szódabikarbónát, attól hamarabb puhul a bab és semmiféle mellékízt nem hagy maga után. Ha viszont van egy kis időnk, s oly szerencsések vagyunk, hogy a fent említett sörfeszt pont a tőszomszédságunkban van, ugyan, miért ne élnénk a lehetőséggel, a hőség ellenére? Egy pofa sör jól jöhet, közben a bab, papam, papam, papam. Mire visszaérünk jó hangulatban (s hoppá, 3 üveges sörrel a hátizsákunkban, amit nem minden hátsó szándék nélkül vittünk magunkkal) a kolbász már beletehető a fazékba. És itt jön a csavar, ami ma már minden jóravaló hollywoodi film nélkülözhetetlen kelléke: előkerül egy újabb stout. Megy bele szépen, hadd habozzon, milyen szép is az egy sörhabos kaja. Itt megint hagyjuk 5-6 percig rotyogni, majd jöhet a vízpótlás, „mert jőni fog, ha jőni kell egy nagyszerű halál”. Ez már a végső fázis, közben palackos söreink a mélyhűtőben készülnek fel. Van idejük és nekünk is, ugyanis babunk nem adja annyira könnyen magát. Egy fertály órácska és megleszünk, na, kb. így. Gurulnak a sörök, szalad a szekér, fut a ló. A végső fázisban már tényleg csak azt kell eldöntenünk, hogy mennyi levet hagyjunk rajta. Itt viszonylag kevés marad, de ez bármikor felönthető, tetszés szerint. Mikor elkészültünk, de szigorúan csak akkor belekerül a borsikafű is, amivel, mint tudjuk főzni nem szabad, mert keserűvé teszi az ételt. Közben Ogre barátunk közli, hogy neki semmi baja a tegnapi túra után és most nyomott be egy Becherovkát. Hát, jó napot kívánok! Lassan elkészül az ebéd, közben lemegy a közel 3 órás, kissé nyomasztó II. világháborús film is.

Tálaláskor tejföl kerül az ételbe, a tetejére friss petrezselymet vágunk, kis kenyérke lefojt, majd jöhet a Biofon.

Keringő (UA-nak)

tumblr_nd1hldjend1riqdb7o2_1280.jpg

Ez lesz az utolsó, mondta magában Kalandor, miközben berámolt nyolc hűtött sört a kosarába. Na, jó, jöhet még egy 2 dekás is, de csak a biztonság kedvéért. És ha nem issza meg, hisz most mondta, hogy ez lesz az utolsó. Na, nem úgy az utolsó, hogy soha többé, de most nagy leállás lesz. Nagy leállás, nagy tisztulás. Azt’ majd nézegethet mindenki, aki eddig sajnálkozott rajta.

Telepakolt, elnyűtt hátizsákjával egykedvűen lépett ki a szürkületbe, nem volt már az a felszabadultság érzése, mint régebben. A körülötte falként tornyosuló bérházak lakásaiban sorra gyúltak ki a fények. Néhányan rögtön függönyt húztak el vagy rolót engedtek le, de a többség szabad belátást engedélyezett az otthonába. Kalandornak még függönye sem volt, bútora sem sok. Egy ágy, egy szekrény, egy szék, egy íróasztal és egy Belmondo filmplakát a falon, keretezve, kissé ferdén felfüggesztve. Volt néhány üres üveg a hosszú előszoba folyosón. Néhány száz. Ha ezeket visszaviszi vesz belőle egy Porschét, mint a viccben. Pár perc után beért egy kissé ziháló, jól megpakolt táskát cipelő görnyedt öregasszonyt. Maga sem értette mi ütött belé – nem volt szokása – de most megkérdezte, hogy segíthet-e neki. Az öregasszony nemet mondott, ami ennél több volt. Valójában határozottan elzárkózott. Kalandor biztosította őt, hogy tényleg csak segíteni akar, de a nő annyira bizalmatlan volt, hogy jobbnak látta nem feszegetni a dolgot. Hazaérve felpattintott egy sört, de azért töltött egy felest is. Volt még a szekrényben egy féldoboz cigije. Ritkán gyújtott rá, többnyire akkor, ha ivott. Akkor se mindig. Kinyitotta az ablakot, leült az íróasztala mellé és élvezettel fújta kifelé hosszan a füstöt. Elégedett volt a pillanattal.

 

A nyomozó közel 3 órája várakozott egy kapualjban, folyamatosan a szemközti lakást, illetve annak a háznak a bejáratát figyelve. Most már nem tágított. Nem volt ugyan bizonyítéka a gyilkos ellen, de a kép már összeállt. Elszántságából kifolyólag nem érzett fáradtságot. Az eső is eleredt kissé, az utca szinte teljesen elnéptelenedett. Kezeit mélyen a kabátja zsebébe mélyesztette, miközben egy kavicsot pöckölt lábával, amikor a periférikus látásával valami izgalmasat vélt felfedezni. Odafordult és végre megpillantotta a gyilkost, amint épp elhagyja a házat. Tartva a biztonságos követési távolságot a nyomába eredt. Pár perc séta után a gyilkos betért egy kisvendéglőbe. Otthonosan tűnő mozgásából a nyomozó arra következtetett, hogy jól ismerték már itt. Gondolkodott még egy percet, hogy mi lenne a helyes eljárás, majd határozott léptekkel átsétált a túloldalra és belépett az étterembe. Biccentett a pincérnek, majd a gyilkos mellett elhaladva, kissé hátrébb, srégen szemben foglalt helyet egy üres asztalnál, rálátva a gyilkos hátára. A pincér a nyomozó felé indult, ám a gyilkos magához intette és leadta a rendelését. A főúr egy picikét meghajolt (amolyan főurasan), majd méltóságteljesen elvette az étlapot és a konyha felé indult. Mikor újra megjelent, egy fiatal pár fizetni akart éppen, a nyomozó pedig kihasználva az alkalmat, meglátogatta a mellékhelyiséget. Mire visszatért már a pincér is ráért vele foglalkozni. A nyomozó bal kezével megmutatta az igazolványát, miközben jobb keze felfelé tartott mutatóujját vékony zárt ajkaihoz veregette.

 

Kalandor már a harmadik sörét bontotta, de még nem igazán érezte az elfogyasztott alkoholmennyiség hatását. Bekapott még egy felest és feltett egy Charlie Parker lemezt. Volt egy ritka ’52-es koncertfelvétele, amin Chet Baker is fújt, de inkább csak ez a tudat tette érdekessé a lemezt, amúgy nem volt nagy szám, ráadásul a felvétel minősége sem volt a legjobb. Akkor már ne hallgasson inkább Chet Bakert? A My Funny Valentine a zeneirodalom egyik legnagyobb giccse, de Baker rezignált előadásában megjelenik, mondhatni, a Hold sötét oldala. A sikerorientált – amúgy persze zseniális – Miles Davis ezeket az apró rezdüléseket (már?) nem érzékelte, amikor Bakerről lesajnálóan nyilatkozott. Pedig volt neki is lírai oldala, de mintha túl gyorsan lelépte volna. Óriási dolgokat tett, saját bevallása szerint négyszer reformálta meg a zenét, de talán lassú úthengerként gyalulta le az a ferraris macsó szerep, amit faji sértődöttségből (is) magára vállalt önsorsrontásként. Mindegy, gondolta Kalandor. Parker legalább önazonos suttyóként halt meg, aki egyszer pont Davis-szel beszélgetve egy taxi hátsó ülésén whiskyt szlopált, miközben egy kurvát spangliztatott. Kibaszott egy kurva világ ez mondta Kalandor halkan, miközben kikönyökölt az ablakpárkányon, de szívesebben üvöltötte volna inkább ki, az utcára. Lehet, hogy ez volt a legnagyobb baja. Hogy soha nem üvöltött. A szomszédjainak fogalmuk sem volt, hogy iszik, olyan csendes volt mindig. Aztán fogta, leküldte az addigra már hab nélküli sörét húzóra, majd kivágta a poharat a nyitott ablakon.

 

- Mit rendelt az az úr? – kérdezte a nyomozó a pincértől halkan és a gyilkos felé biccentett az állával.

- Zellerkrémlevest és bécsi szeletet – felelte a pincér diszkréten.

- Mi van meg a leghamarabb?

- A brassóit rögtön tudom hozni.

- Az jó lesz, tejfölös uborkasalátával kérem, de előtte hozzon nekem egy extra erős kávét cukor nélkül, egy csöppnyi tejjel. Lehet dupla adag is, kifizetem.

A pincér egy perc múlva már hozta is a kávét, majd mikor visszafelé ment, a gyilkos magához intette. A pincér pár másodperc múlva a nyomozó felé fordult, majd vissza, mint aki megerősítést vár. A gyilkos bólogatott, a pincér pedig egyenesen a nyomozó asztalához ment.

- Az az úr ott, arra kéri, hogy üljön át az asztalához – mondta.

- Hogyan? – kérdezte a nyomozó döbbenten, miközben kishíján leöntötte magát a kávéval.

- Az úr meghívta önt az asztalához – erősítette meg a pincér.

A nyomozó megitta a kávéját, majd óvatos léptekkel a gyilkos asztalához ment.

Némán, bólintva üdvözölték egymást, majd a gyilkos a vele szemközti széken hellyel kínálta.

- Ismerjük egymást? – kérdezte a nyomozó naivitást tettetve.

- Kitartó ember maga – mondta a gyilkos kissé flegmán – és én ezt borzasztóan értékelem.

- Miből gondolja?

- Abból, á, köszönöm – szólt most a pincér felé, aki közben felszolgálta mind kettejük vacsoráját – hogy évek óta hajt engem és ma képes volt órákat várakozni az utcán, hogy végre találkozhasson velem. Parancsoljon, itt van, amire várt.

 

Kalandor a hűtőhöz botorkált és kihalászta hetedik sörét. A rövidet addigra már eltűntette és annyi józanság még maradt benne, hogy elgondolkozzon, hogy ez most sok vagy annyira még nem. Hát, nem kevés, az az egy biztos. Parkert azóta Tom Waits-re cserélte, az is már a vége felé közeledett. Mi lesz, ha lejár ez is? Minden lejár egyszer. Kár, hogy az emberekre nincs írva szav. idő. Vicces lenne úgy házasodni, például. Ez a nő tíz év múlva lejár. Nem baj, az pont elég lesz. Ki a franc akarja még tíz év után ugyanazt a nőt? Ki a franc akarja még tíz év után ugyanazt a férfit? Ki a franc akarja még tíz év után ugyanazt az akármit? Tíz év az tíz év. Az első pár évtized még hagyján. A B. oldalon kezdődik az izgalom. A B-sides songs, azok már a ritkák, ugyebár. És lehet, hogy az érdektelenebbek is. Nagy szerencse kell ahhoz, a B. oldalról befutni. Na, nem baj. Holnap másnap. Fejfájás, fájdalomcsillapító. Tea, pihenés, sok kaja, estére talán még lehet, hogy egy altató is kell, de utána új élet. Már csak ezt az új életet kéne megtölteni valamivel. Valami tartalommal. Amit az emberek csinálni szoktak. Nem úgy, ahogy Kalandor tengeti a napjait, hanem komoly, férfihoz méltó élet kell. Kitűzött értelmes célokkal, határozottsággal és persze sikerekkel. Anélkül szart sem ér az ember. Anélkül szart sem ér semmi.

- Semmi nem ér szart sem! – üvöltötte Kalandor – Semmi, bazmeg, semmi! – üvöltötte egyre felszabadultabban, majd felbontotta utolsó sörét. Ez volt élete eddigi csúcspontja, hogy végre a saját lakásában üvöltözhet.

 

 - Szóval, tudja ki vagyok – mondta a nyomozó, majd nekiláttak a vacsorájuknak.

- Akár be is csöngethetett volna hozzám – mondta a gyilkos.

- Kilenc embert ölt meg – mondta a nyomozó indulatosan – Nem hagyom, hogy folytassa! Megállítom, mindegy, hogy.

- Harminchármat – mondta a gyilkos méltóságteljesen – de csak kilencet hagytam meg maguknak.

A nyomozónak majdnem a torkán akadt a falat. Hirtelen fuldokolva köhögni kezdett, majd a szája elé kapta a szalvétáját és a félig megrágott falatot végül oda tudta kiköpni.

- Ezt most nem mondja komolyan – mondta, miután valamelyest magához tért.

- Ó, dehogynem! Amatőrök maguk, sosem kapnak el és azt is megmondom miért: mert vége. Ennyi volt, nincs tovább.

- Mi az, hogy nincs? – kérdezte a nyomozó, csalódottságával önmagát is meglepve.

- Én művész vagyok. Az áldozatok csak egy mű megalkotásához kellettek.

- Miféle mű? Miről beszél?

A gyilkos tartott egy kis hatásszünetet. Élvezte, hogy kiidegelheti a nyomozót.

- A harminchárom áldozat vesztőhelyei kiadnak egy szimbólumot. Ezt maguk is megismerhetik, azért hagytam meg maguknak kilenc jelet. Kössék össze ezeket a helyeket egy térképen, az elsőtől induljanak! Az első áldozat nyilvános volt, nem rejtett, ennyit segítek. Nem lesz könnyű, de rá fognak jönni.

- Mi értelme van ennek?

- Ez a szimbólum csak az alapja egy hatalmas műalkotásnak.

- Utána megint ölni fog?

- Nem. A többi már teljesen legális lesz, de a műnek pont olyan szemét lesz az alapja, mint a társadalmunknak.

- Maga beteg – mondta a nyomozó – sokkal betegebb, mint gondoltam.

- Nem, én művész vagyok, saját törvényekkel. Hát, nem a meglepetések miatt szeretik a művészeket? Hát, nem a meglepetések miatt szeretjük a vicceket? Ezek nélkül milyen unalmas lenne az életünk?

- Jöjjön – mondta a gyilkos, miután fizettek – sétáljunk egyet! Kellemes az éjszaka, már nem is esik. Útközben, még az is lehet, hogy megiszunk valamit a találkozás örömére.

A nyomozó lépett ki elsőként az ajtón, ám a gyilkos a gallérjánál megragadva visszarántotta, mivel pont egy sörös pohár repült a feje felé a szemközti ház egyik nyitott ablakából.

- A rohadt életbe! – üvöltött fel a nyomozó.

- Csak egy részeg idióta – mondta a gyilkos kacagva – Kidobott egy poharat az ablakon és majdnem hatóság elleni erőszak lett belőle. Lazítson, öregfiú! Szombat este van, ilyenkor bármi megtörténhet.

- Bármi? – kérdezte nyomozó.

- Akármi – mondta a gyilkos kedélyesen – Nekem elhiheti.

Para-Kovács Imre – Dr. Mabuse: Az első sör

img_9311.JPG

Para-Kovács Imre: Az első sör című írása mára ikonikussá vált sztenderd, mondhatnánk, ha patetikusak akarnánk lenni (s miért ne tennénk?). Az első közlés a Maláta Sörirodalmi és kocsmakulturális folyóirat 1993/3. számában jelent meg, majd ezt követően Az élet habos oldala című sörirodalmi antológiában.

A szerző ekkor még (bevallottan) gyakorló alkoholista, mára már csak integethet önmagának (ha találkozik egy fiatalemberrel), de jól is van ez így.

Az első bekezdés érzékletes / megszemélyesítő leírása az első sört különböző hasonlatok felvonultatása mellett közel fetisizálja (gyógyító varázsital), mind emellett egy bensőséges, hátsó korneres hangulatot hozva, már-már túllőve a célon, de aztán mégse. Tudni kell megállni, teszi ezt a szerző is, alkoholizmusa mellett is méltó bölcsességgel. A kezdő két sor jól kitaláltan megkomponált hatásvadász mondat, amit többszöri újraolvasás után sem feltétlenül sikerül 100%-ig megérteni, még évtizedek távlatából sem, de szépirodalom ez, nem szakmai írás, a lényeg a hangulat, az impresszió, ami, ha kicsit zavarosan is, átjön. A második bővített mondat telitalálat, amit, gyanítom, írói kurzusokon is érdemes lenne okítani, hisz itt már egy létformát tesz plasztikussá (és az se érdekel, ha ez kép/fogalomzavar), miszerint „Az első sör visszavonhatatlanul jelzi az est kezdetét napszaktól függetlenül, lehet reggel vagy éjszaka – amikor, akkor.” Átéltem én is ezt, reggel 8-kor ugyanúgy, mint délután akármikor. Az egész írás egy vészt jósló jövőkép (amit már többször készültem megírni, de ezek után minek, talán), miszerint egy sör nincs. Az első, az első, nincs mese, az egy pedig egy. Vannak olyanok, akiknek létezik az egy sör pontosan körül határolható fogalma, nem holmi absztrakció. De,mikor minket, nyomorultakat kivet az ágy reggel vagy hajnali 3 körül a torunkban érzett nem létező gombóccal (nem kapok levegőt) mondjuk úgy, hogy közepes pánik rohammal viaskodva, már akkor is istenekként gondolva, reggel pedig csapzottan kelve az ágyból teát / kávét szürcsölve, ezen jellem huszárokat piedesztálra emelve, egészen addig tart őszinte csodálatunk, míg el nem jön az a jól ismert érzés, hogy de meginnék egy sört. És jön az első, mert jön. Aztán bedobjuk a rongyláb figurát, mert semmi bajunk nincs, meg az a múlt éjszaka is, hát, mi az? Egyszerű elgyengülés. Most viszont fasza csávók vagyunk, nagyokat mondunk, amiken még nagyobbat röhögünk, és ha még a tükör előtt is elhaladunk, hát azért, az, bocs... Jó fejek vagyunk, na és ez az egész univerzumra kihat.  Hogy az első sör mellé befér-e egy feles, az legyen mindenki saját szuverén döntése. Kérdés, milyen az első sör. Ne menjünk vakvágányra, az írás szerint jó, amit nem szabad elrontani. Ez így igaz, de… és itt most számos érvet ugorjunk.

A második bekezdés, miszerint „Nem szabad túl sokat kivárni, mert ha a hab eltűnik, az egész nap odavan. A megfelelő időben és a megfelelő helyen kell magunkhoz vennünk az első sört, lehetőleg kipróbált, bejáratott kocsmában, de amennyiben esély adódik, az asztalt is válasszuk ki!” csapolt sört feltételez, vendéglátóhelyen, ami rendjén van a mai napig. A sör, azóta forradalmi időket él, a hab már nem feltétel, sőt, van ahol nem is kívánatos és tudjuk jól, hogy annak idején sem volt minden fenékig milko, sokan voltak, akik nem szerették a habot, megvárták, lehetőleg, míg az eltűnik. Hogy az első sört nem szabad felhajtani, ez igaz, bár kérdés, hogy az összes többit meg lehet-e. A rágyújtás, mint olyan, indifferens számunkra, de ha már külön bekezdés önálló mondataként jelenik meg (ez nyomtatott formában nyilván nem így volt), ráadásul felkiáltójellel, akkor azt kell mondanunk, hogy zákson. Egy barátom mesélte, hogy a ’80-as években a csoki gyárba nyert felvételt, mint kóstoló. Az első kérdés az volt, hogy dohányzik-e. Akkor még igen. Azt mondták, nagyon jó, ez maradjon is így, mert jobban érzi a csokiban lévő ízeket. Hogy ez urbánus legenda vagy valóság, azt a szkeptikusokra bízom. Akkor ezt tudományos megalapozottsággal állították, amit a mai napig nem cáfolt senki, igaz, nem is nagyon érdekel senkit.

A végkifejlet nem csupán lezárás, írói bravúr és mini létfilozófiai esszé (csöppnyi melankolikus lecsengéssel), amit sokan olvasgatnak irigykedve (én is, nyugi), hisz itt megvillan a „nem léphetünk ugyanabba a folyóba kétszer” megállapítása, hónaljból fotózva ugyanúgy, mint a megcsalás/hűség kérdése, hogy csak a leglényegesebbeket említsük.

„Az első sör semmiben sem hasonlít a második sörre, hiába kerül ki ugyanabból a hordóból, üvegből. A második sör már csak halvány földi mása az elsőnek, egyszerű ital, s mint ilyen, megcsalható bármivel. A második sör skandináv cafka, barmikor, bárhol megkapható.”

Rosszabbul nem is mehetne (Peter Handke)

covers_11073.jpg

Bő egy hete el kellett hoznom nagyjából 250 könyvet, amiért fizetnem nem kellett. Az volt az egyetlen kritérium, hogy mindent vigyek el. 3. emelet, lift nincs. Vakrepülés odáig, amíg nem látja az ember, miről van szó, de még utólag is lehet nemet mondani. Nem ez történt, jött minden.

A boltban aztán megy a szétválogatás. Árazható / kuka. Kuka lett volna Peter Handke könyve is, hisz nagyjából 25 éve eladhatatlan. Hagyjuk most a miérteket, rengeteg példát lehetne felhozni, s a (még) olvasó jónép szörnyülködhetne is, de ők se adnak érte egy petákot sem. De, nem is ez a lényeg. Nem a pénz, mert kit érdekel, az a pár forint, hanem, hogy veszik-e rá a hajlandósságot, szánnak-e rá időt, hogy elolvassák. A kérdés nemcsak másoknak szól, de önmagamnak leginkább. Handkével régóta szimpatizáltam (Berlin felett az ég, ugye), ráadásul véknya kis könyvei voltak sokszor a kezemben egy kollégám szavaival élve baszottkák (nem pejorative)  és nagyon jól éreztem, hogy nem csak az tud jól írni, aki teleír egy Makótól Jeruzsálemig tartó tekercset, sőt, a legnagyobb feladat talán, pár oldalban elmondani mindent, amit szeretnénk. Ráéreztem, hogy itt a nagy alkalom, mielőtt végleg kukáznék. Bő 110 oldal, jól olvasható, kellemes szedéstükörrel, ami a RaRe Könyvtár sajátja volt amúgy. A borítót Pécsi Gábor, megboldogult antikvárius kolléga készítette, több munkája e sorozat fed lapja. Valaha, amikor még létezett antikvárius szakma és éltek még valódi Mándy / Csurka írásokat ihlető karakterek, Mező Jóska (Műszaki Antikvárium / Parnasszus Antikvárium) egyszer azt találta mondani Gábornak egy már elszabadult közös ivászatkor, hogy „Milyen grafikus vagy te? Le tudsz például rajzolni egy lovat?”

Handke egy rovatcikk közlésével kezdi írását, ami a vegyesek közt jelent meg, miszerint egy 51 éves háztartásbeli öngyilkosságot követett el. A következő bővített mondatban fel is fedi, hogy saját anyjáról van szó, de annyira távolságtartóan, tárgyilagosan teszi mindezt, hogy az olvasóban kétségek támadnak, vajon jól értelmezte-e, amit olvasott. Ez, a kissé ridegnek tűnő magatartás végig megmarad az egész elbeszélés alatt, sőt, ha olykor nem helyezné bele magát saját családja részeként, az lehetne az érzésünk, hogy idegenekről ír. Az elbeszélés a vége felé kulminálódik, mikor a szerző bevezeti az olvasót legsötétebb énjébe, miszerint büszkeséggel tölti el anyja öngyilkossága. „Másnap este, halála hírére Ausztriába repültem. A repülőgépen kevés utas, a légi út zavartalan, nyugodt, a levegő tiszta, semmi köd, mélyen odalenn egymást követő városok fényei. Miközben az ablakon, föloldódtam valamiféle kellemes fáradtságban, személytelenségben. Bizony, ismételgettem, meg azt is, amire gondoltam, rendre, aggályosan: HÁT ÍGY, HÁT ÍGY, HÁT ÍGY, NAGYON JÓ, NAGYON JÓ, NAGYON JÓ. És amíg repültem, egyfolytában majd szétvetett a büszkeség, hogy az anyám öngyilkos lett.” Handke szemtelenül őszinte bátorsága nem az olvasónak szól, csakis magának, aki – miután elhatározta, hogy 1 órát marad anyja halálos ágyánál és folyamatosan nézi óráját, majd az önmagának kiszabott idő elteltével sem tud távozni – nem képes másképp feldolgozni egy olyan reménytelenül szeretetmentes családi környezetet, amiben felnőtt, csak azzal a kintről figyelő pragmatizmussal, ami egy külső szemlélő sajátja. Látszólag az anyjáról szól ez az elbeszélés, de valójában saját magát írja le benne. A magányt, amit osztályrészül kapott vagy hagyatékként, kinek hogy tetszik, a lényeg, hogy már születésétől fogva az övé volt.

Rendkívül rafinált írásnak is mondhatnám, persze nem az, maximum így jön le. Elsőre úgy néz ki, semmi az egész, egy felskiccelt családtörténet, annak sem túl mozgalmas, nem is túl érdekes, de valahogy a lendületes írásmód, a szikár stílus torkon ragadja az olvasót és végig nem engedi el. Gyengéden fojtogat, de nagyon következetesen, egy pillanatra sem veszítve a kezdeti lendületből. Elképesztő tűz mozgatja az egész írást, de ez nem lángolás, egy kiolthatatlannak tűnő izzó parázs. E tekintetben szoros rokonságot mutat a noir történetetekkel, ahol, mint tudjuk, nem a cselekmény a fontos. Az eredeti cím: Rosszabbul nem is mehetne (Wunschlos Unglück) sokkal kifejezőbb, mint a Bor Ambrus fordító féle szájbarágós címadás: Vágy nélkül, boldogtalan. Nem feltétlenül biztos, persze, hogy a fordító adta a címet, sőt, feltételezhetjük, hogy inkább a Magvető követte el, követve azt a (máig) nem szűnő gyakorlatot, ami filmeknél talán a leggyakrabban tetten érhető, miszerint a címeket nem fordítják, hanem adják. A már említett szikár, mondhatni tényfeltáró újságírói stílus zavarba ejtő eszköztelensége szinte minden leírást nélkülöz és a jelzőkkel is igen takarékosan bánik követve ezzel (ha nem is tudatosan) Scott Fitzgerald princípiumát. Az egyetlen filmszerű leírás, egy, az anschlusst követő újságcikkből olvasható, ami a maga valójában rendkívül émelyítő, ám nem ostoba cikk. „A Führer, miután a Bedenweiler Marsch hangjától kísérve diadalmasan átvonult Klagenfurt utcáin, 16 óra 15 perckor megérkezett. A Tömeg ujjongása szinte nem ismert határt. A jegétől már megszabadult Wörthi-tó ezrével tükrözte az üdülőhelyek és nyaralók horogkeresztes zászlóit. Az Anyaország repülői meg a mieink versenyt szálltak a felhőkkel.” Handke az anyja példáján kapaszkodik a jelenbe és valósítja meg életében, azt, amit anyjának nem sikerült soha (bár mindig tervezte) hogy elérjen valamit. Mert mindig ez van. Nyomot, jelet hagyni a világban (ami már önmagában is tévedés), miért éltem, miért így, illetve bűn-e az öngyilkosság vagy egy nagyon is bátor tett, amire nemhogy illik, kell is büszkének lennünk.

„Ma tegnap volt, tegnap minden úgy, mint rég. Ezen a napon is túl volnánk, megint elmúlt egy hét, oda egy szép új esztendő. Mit eszünk holnap? Járt már itt a postás? Mit csináltál itthon egész áldott nap?”

Még élünk. Reczer Ser - Horizont Awesome Threesome

img_9202.JPG

Várható volt, hogy a sörszakma reagál a koronavírus okozta rendkívüli helyzetre. Nyilván elsősorban a kereskedelmi értékesítési formák változtak, ezek kényszerintézkedések, konkrét sör azonban nem nagyon bukkant fel. A Hara'Punk dolgozik a F**k Coronavirus sörén. Miért nem lehet ezt rendesen kiírni? Persze a képen egy befésült tyúk mutatja fel az Oi!-t. Beszari, fröccsöntött műanyag punkok, akik még angolul is öncenzúráznak. Kíváncsi lennék, mi lenne, ha visszalöknénk ezeket '80-as évekbe egy CPg koncertre, ahol a jónép úgy mulatott, hogy letépte a falról a lambériát és azzal csépelték egymást. Vagy, ami már nekem is sok volt, a Ganzban egy VHK koncerten a skinek nagyjából 1 perc alatt rendeztek le egy fényképező rendőr spiclit, aki magatehetetlenül repült a kijárat felé olyan vérző fejjel, hogy még Tarantino is megnyalná mind a 20 ujját, és ezek után még egy nagyon jelentős punk énekes fejbe is rúgta a már földön fekvő embert. Kibaszott kemény idők voltak és nem az a bajom, félreértés ne essék, hogy punkoknak tartják magukat, hanem ez a hihetetlen opportunista magatartás. Soha nem szerettem a Kontroll Csoportot (az URH-t igen), Müller Pétert kiváltképp nem (bár nagyon elismerem), de annak idején nem voltak hajlandók kivenni azt a sort az Ismeretlen katonából, hogy "Az állam a halál szolgálatában áll", ezért az egy sorért nem jelenhetett meg a lemezük. Ez ma ismét aktuális. Így lett az Üllői úti fuck-ból is Üllői úti f:ák vagy hogy' a faszomba írják a nevüket, nem is érdekel. Ja, bocsánat f'szomba, mert így kell mostanában írni, hogy ki ne sípolja már az ajtóból az a jól kifejlett pipiskedő viktoriánus modorunk. Miközben ott röfögünk a TV előtt vacsorázva, ahol kényelmesen megnézhetjük, hány ezer embert öltek le máshol, de ha vacsora közben kiejti azt a szót valaki, hogy pina, akkor bizony még a szomszédban is megrepednek a tányérok (Elliot Aronson: A társas lény). Ezért kérdés még a mai napig is, amit a Crass tett fel annak idején egy dalszövegében, hogy valóban a Crass ilyen kemény vagy ez a rendszer?

11263045_498762243604974_5720232367491170_n.jpg

Reczer Gábor volt hazánkban az első és a mai napig talán az egyetlen, aki nemcsak alkalmazkodott, de egy ide vonatkozó új sört is megalkotott. A Fehér Nyúltól érzékeny búcsút intő gerilla átsétált a Horizonthoz és lefőzték az Awesome Threesome triplán hidegkomlózott west-coast dupla IPA-t, aminek aztán stílszerűen tartottak egy pamlag premiert. Ez így sok. Számomra a dupla IPA egy túltolt, közel értelmezhetetlen, de minimum befogadhatatlan műfaj. Volt egy-két jó már életemben, sőt emlékezetes is ebben a stílusban, de ha tehetem, kifejezetten kerülöm. A fő gondom az, hogy a többsége nekem túl édes, túl nehéz. Továbbá kifejezetten szeretem a száraz söröket, de ez már legyen az én problémám. Attól még, hogy nem az én műfajom, érzem én, hogy egy nagyon jó kis sörcike ez.

Megfelelő habzás, a hab hamar összeesik. Tükrös aranysárga szín. Trópusi gyümölcsös, gyantás aroma komló illat. Füves, trópusi gyümölcsös, gyantás íz világ, füves, karamelles, kilógó citromos lecsengéssel. Közepesen testes és szénsavas.

10423794_498763716938160_5700474814103852090_n_1.jpg

Borsodi Hoppy – Dreher IPA

Két új nagyüzemi sör bukkant fel a piacon – kisüzemi hatásra – az egyikre már közel egy éve lehetett számítani, a másikra abszolút nem.

Hogy ezek a próbálkozások leölnék a kisüzemeket, azzal továbbra sem értek egyet, hogy mennyi a létjogosultságuk, az idővel elválik. Egyelőre működik, úgy néz ki, párhuzamos univerzumokként. Az azért elmondható minden eddigi nagyüzemi próbálkozásra, hogy iható. A probléma legnagyobb lényegét nem ebben látom. Lefőzhetnek bármit ebben a sávban, ad absurdum akár egy vadélesztős quadrupelt is, az igazi dobás az lenne – ha végre, nem győzöm hangsúlyozni: végre – kihozna valamelyik egy igazán szerethető, megfizethető lagert, urambocsá egy pilst. Ennyi innovatív próbálkozással, energia befektetéssel simán összehozhattak volna már legalább egyet. Mert, azért mondjuk meg őszintén, példának okáért a Dreher Gold egy elég snassz próbálkozás volt, ha meg azt veszem, hogy mekkora volt körülötte a felhajtás, hát azt még brit tudósok sem tudták volna a helyi értékén kezelni. Hogy őszinte legyek, a magam részéről már a pofátlanság kategóriájába sorolom, a kvázi gyöngyök elé disznót szórni ékes példájaként.

img_9121.JPG

A Borsodi egy szimpatikus cég (nem a söreik miatt), akik következetesen járják a maguk útját, tőlük számíthattunk a legkevésbé egy hoplagerre. A Hoppy megjelenése (külalakja) több mint meggyőző. Letisztult, a legjobb értelemben vett puritán dizájn, ami valóban fiatalos lendületet ad a külsőnek. Fehér doboz, rajta fekete és metál türkiz kék betűk, s ha elég figyelmesek vagyunk, azt is észrevehetjük, hogy a felül elhelyezett komló toboz felesben ebből a két színből áll és ez egyben a felirat színfelező demarkációs vonala is, valamint a hátsó felirat alatt elhelyezkedő vonalkód egy divatos kraft sörös pohárban rajzolódik ki. Ennyi figyelmesség után elmondható, hogy jó kézbe venni a Hoppyt. A dizájn azonban nem minden, bár sokkal fontosabb annál, mint azt többen gondolnák. Kitöltéskor a habzás megfelelő, ám a hab hamar összeesik. A habtartósság nem feltétlenül erénye egy sörnek, lehet valami attól kiváló, hogy a hab hamar elillan. Inkább esztétikai kérdés, bár az kétségtelen, hogy egy jó csapolt lágerhez hozzátartozik, mint Bözsi nénihez a "Hello röfik!". Tükrös aranysárga szín, citrusos, enyhén szappanos illat fogad. Gabonás, kissé kenyeres, citrusos, zavarba ejtően ale-ekre hajazó íz világ, némi fűszerességgel, visszafogott citrushéjas, picikét ananászos lecsengéssel, karakteres keserű véggel. Közepesen testes és szénsavas. Hoplagernek ez így nagyon kevés, valójában értelmezhetetlen, csak a záró, kissé kilógó keserű íz próbálja menteni (magyarázni) valamennyire a helyzetet, de nem igazán jön össze neki. Érezhető a jellegzetes Borsodi alaplevének íze, amit nyilván megküldtek némi komlóval, hogy akkor aztán hadd menjen, sőt talán még hidegkomlózás is volt, de ha volt is, igen takarékosan. A dobozon olvasható karakteres komlósság (IBU 25), még úgy-ahogy OK, de a borsodis csavart már végképp nem tudom hova rakni, ha csak nem az első korty után megfogalmazott, bocs, nem erre gondoltam érzés. Alkoholfok 4.5%, korrekt.

img_9205.JPG

A Dreher tavaly ünnepelte 165. évfordulóját, amire rendeztek egy félig-meddig zártkörű ünnepséget. Erre a jeles alkalomra megalkották a Kalandor IPA-t, amit helyben csapoltak is. Ez aztán elérhető volt pár sörözőben, igen limitált mennyiségben, talán azért, hogy a megmaradt készletet még értékesítsék. Aki tudomást szerzett erről, annak sejthető volt, mi lesz a Dreher következő nagy dobása. A dizájn itt is dicséretes, de újat nem hoz, halad a kitaposott útvonalon, ami teljesen rendben van, csak azt a Maisel & Friends-től lelopott betűtípust nehéz feledni. Nem is lehet, ha állandóan ezt látjuk. A dobozon olvasható figyelemfelkeltő felirat egyetlen bővített mondat: "A Dreher IPA egy igazi sörkülönlegesség, amely karakteres ízével, domináns komlójával és aranyló színével igazán markáns élményt nyújt." (A szövegből az "és" előtti vesszőt kihagytam bocsi, mert az nem kell oda.) Na, kérem, hogy egy klasszikust idézzek, nem szívesen kukacoskodom (dehogynem), de érdekelne, hogy sörkülönlegesség alatt mit kell(ene) jelen esetben érteni? Ritka? Nem az, mert nagyüzemi, de már a kisüzemek is szarásig vannak IPA-val, így a műfaj sem az. Megkerülhetetlen kötelező körnek mutatja magát minden kezdőfőzdénél is, tehát ezt megbeszéltük. A különlegességek egyik ismérve pedig az, hogy nem kaphatók meg olcsón. Pont azért, mert különlegesek. Példaképp: Szilvási Lajos regényei ma már eladhatatlanok, de létezik az egyik tucat regényének egy, a Nők Lapja által kiadott bőrkötéses, számozott, kis példányszámú változata, ami bármikor eladható párezer forintért. A tartalom ugyanaz, de a könyv ettől mégis különlegessé válik. Ha dedikált is, még jobb. A ritkaság tehát értékmérő, úgyhogy a szavak ilyen fokú nagyvonalúan kezelése számomra nem elfogadható. Ezen túl még a "markáns élmény" szóösszetétellel sem sikerült összebarátkoznom, de lehet, hogy ezzel egyedül vagyok, majd elvonulok egy csöndes sarokba raplizni egy kicsit, ha tényleg. Így nézne ki a dolog, aztán majd boncolgatunk: remek habzás és habtartás. Tükrös arany sárga szín. Gyümölcsös aroma komló illat. Citrusos, füves íz világ, visszafogott trópusi gyümölcsös, ananászos lecsengéssel, érezhető, de nem túl keserű véggel. Közepesen testes és szénsavas. Szóval, 6-féle komlót írnak, 35-ös IBU-t és 5.4% alkoholfokot, ami egy alsóhangos IPA-t sejtet. Az is. Becsületes iparos munka, gyakorlatilag egy műfaj pótló, ahogy a Borsodi söre is. És, ha már itt tartunk, itt is ugyanaz érezhető, mint a Borsodinál, miszerint a Drehernek van egy pale ale receptje, amit variálgatnak erre-arra és aszerint határozzák meg műfajilag is. A Red ale ez alól kivétel, ott nem volt mese, le kellett főzni egy egyedi receptet. Jó is lett. Lehet, hogy jó ez is, csak már a ki se látunk a nagy India pale ale sznobizmusból. Hisz, tudjuk, hogy született a műfaj, viszont tudjuk azt is, mekkora lehetőségek rejlenek benne.

Levonva a megfelelő tudományos konklúziókat, nálam mindig egy Isten háta mögötti tanyasi buli a fokmérő, ahol nincs lehetőség kiugrani a bótba, hogy ott zavarna-e, ha csak ezek lennének. A válaszom határozott nem, de ha tájékoztatnak előtte, azért a biztonság kedvéért viszek magammal ezt-azt.