Beers & Books

Kékfény – Soproni Óvatos Duhaj Búza

2020. október 28. - Dr. Mabuse

img_0138.JPG

    Na, jó, hát ezzel az Óvatos Duhajjal is úgy jártam, mint legutóbb a Porterrel. Szinte már mindenki itta, értékelte, látom a tévében is a reklámot, próbálom, megszerezni, sőt, kifejezetten hajtóvadászatot indítok utána, de nem lelem. Nem adom fel, természetesen, meg hát, hogy venné az ki magát és egyik reggel elszántan betámadok a Nyugati aluljárójában lévő Sparba, most már biztos lennie kell, mondok. Rikító színe – ami egy klasszikus Warszawa szín metál fényezéssel (igen, királykék) – szinte kiharsan a tömegből és észre- majd megveteti magát, feltéve, ha megtalálja az egyszeri paraszti vásárló. Ott volt az, szépen bepasszírozva az Edelweiss-ok közé, tényleg, csak az álcaháló hiányzott róla. Fő, hogy megvan 299 Ft., ami még Köcsögfalván is 300, de szeretjük, ha hülyének néznek ebben az infantilizált világban, mert az olyan szórakoztató. Semmi más nem landol a kosárban csak ez az egy doboz, oppardon!, can, hisz ma már így illik mondani, úgy a menő, no, csak óvatosan azzal a baltával, Jenő!

Szerénykedik a Soproni a „búza” megjelöléssel, valójában egy witbier akarna ez lenni, ami ugyebár egy belga stílus, fűszeresebb, citrusosabb, az eredeti búzánál. Köszönhető ez a hozzáadott narancshéjnak és koriandernek elsősorban, jelzés értékű komlózással. Komoly fegyverténynek hangzik a YeastSide-tól leigazolt Lados Péter, aki sörfőzőmestere volt a novicsento produktumnak. Ennyi izgalom után egy gyors pelenkacsere, pozitív hozzáállás, egy makulátlan pohár és lékelés. (A korsó méretű) pohár szigorúan búzasörös, bár a bajor vonalból, sorry vagyok. Mentségemre szolgáljon, hogy ha nem fél literes kiszerelésben tolja a Soproni legfrissebb próbálkozását, tán egyből a hoegaardenes poharamat kapom le és akkor autentikusnak és szakszerűnek tűnök, még magam előtt is. Próbálom a lehetetlent (mint mindig), jelesül, hogy prekoncepció nélkül álljak neki a vizsgálati anyagnak. A habzása remek, masszív fehér hab ékeskedik az opálos szalmasárga színű sör tetején. Biztató citrus illat jön, ami reményeink szerint bevezet a frankóságba. Jön az elvárt citrusos, élesztős íz világ, de szó szerint csak néhány pillanatig, annyira agyonüti egy rettenetesen cukros édes íz, a koriandert meg sehol sem találom. Van ugyan egy búzamalátás lecsengése, de az már csak vígaszágon jön, árnyalva a kaotikus összképet. Hisz Stirlitz is tudta, hogy az utolsó mondat számít.

„Mi magyarok különlegesek vagyunk. Mindannyiunknak megvan a maga szuper képessége.” Van, aki a szart is eladja kékre fényezve.

A Maláta folyóirat története 4. (befejező) rész: Interjú Para Kovács Imrével

1.JPG

Beers & Books: Legjobb tudomásom szerint csak az irodalmi részt képviselted a Malátában, szakmai cikkeket nem írtál.
Para Kovács Imre: Egyszer megpróbáltam. Valamelyik sörgyártó – már nem emlékszem – úgy hirdetett, a „ser”.

B. & B.: Nem a Kaiser, a ser?
P. K. I.: De, lehet. Akkor írtam arról, hogy a ser, az egy nagyon idős szétműtött nő, aki énekel… Emlékszem, se Vétek Gyurinak, se Kovács Gábornak nem tetszett, úgyhogy az volt egy majdnem szakmai cikkem. Amúgy csak tárcanovellákat nyomtam.

B. & B.: Az elejétől benne voltál?
P. K. I.: Nem. Volt már egy stabil szerző és szerkesztő gárdája a lapnak, amikor bekapcsolódtam, de még nem volt teljesen kiforrott. Szerintem már egy-két éve mehetett, amikor beszálltam.

B. & B.: Rendszeresen publikáltál?
P. K. I.: Nagyon rendszertelen voltam, úgy emlékszem. Ad hoc jöttek az írások. Vagy nekem jutott eszembe valami vagy Gábor noszogatott, hogy írjak, hisz olyan életet éltünk, amitől maga a rendszeresség is nagyon távol állt. Az, hogy a lap rendre megjelent, számomra iszonyú meglepő dolog volt. Ennek az újságnak elvileg egy pénzbányának kellett volna lennie, de nyilván ott senki nem volt üzletember. Valószínűleg, ha annak idején egy profi üzletkötő megkapta volna, talán máig ebből élnénk.

B. & B.: Szerinted most lenne létjogosultsága ennek vagy egy ilyen lapnak?
P. K. I.: Teljes mértékben. Főleg most, hogy berobbant a kisüzemi sörpiac. Onnan is lehetne hirdetőket szerezni, plusz behúzni a nagyokat. Talán készül is valaki már erre, nem hagyják ki ezt a lehetőséget. Ebbe belefér ugye a gasztronómia is, ami egy kimeríthetetlen terület. Ráadásul ez egy állati jól fotózható téma. Műnyomó papíron, elegáns megjelenéssel, havilapként egy működő dolog lehetne. Ehhez persze kell egy agilis vállalkozó, aki rakja bele a pénzt és elszántan tolja a végtelenségig, úgy, hogy közben ő is nagyon jól járjon vele. Ha menne még a lap szívesen írnék is bele. Az alkoholmentes sörök rovat például kifejezetten értem kiált. Na, de visszatérve a múltra, érdekes világ volt. Semmi nem volt lepapírozva, semmiről nem volt szerződés. Én akkor Gábor lakásában laktam a Falk Miksa utcában, néha láda sörök érkeztek, meg tömények promóba. Volt egy pár hét: Becherovkát ittam sörrel, jaj, Istenem, az iszonyatos volt. Szóval nem volt szoros elszámolás és ez a vezetőségen belül mindig szörnyű vitát szült, ami engem rohadtul nem érdekelt, de az biztos, hogy nem olyan tempóban és nem annyi pia érkezett, amennyi kellett volna.

B. & B.: Szeretted a Malátát, szívügyednek tartottad, vagy csak egy munkának tekintetted?
P. K. I.: Abszolút szívügyem volt. Egyrészt nekem Gábor ma napig nagyon jó barátom, másrészt a sör szeretete, ugyebár. Én mindig is sörös voltam, nem értettem soha a borosokat. Elkötelezett voltam, érdekelt is a dolog. Akkor még nem volt sörforradalom, viszont voltak jó import sörök, amiknek nálam akkor lett vége, amikor elkezdték magyar licensz alapján gyártani, magyar vízből, értelemszerűen.

B. & B.: Olvastad is a Malátát?
P. K. I.: Hogyne. Nem sok olvasnivaló volt a Falk Miksa utcai lakásban, de rengeteg Maláta volt, így gyakorlatilag szerintem az utolsó betűig elolvastam mindet. És a szakmai része is, igen, érdekelt. Ha belegondolsz, állati egyszerűnek tűnik a sörfőzés, ennek ellenére rengeteg minden belefér. Nekem a német tisztasági törvény volt az alap, ugyanis a mester ott mutatja meg magát, hogy abból a három alapvető összetevőből mit tud kihozni. Akkor egy minimalista sörös érdeklődésem volt, ahogy most is az lenne, szerintem. Olvastam tehát a Malátát, azt viszont meg kell mondani, hogy a lap politikailag nem volt korrekt. Jobbról, balról összeverődtek emberek, akik nem zavarták különösebben egymást, hisz a hangsúly magán, a sörön volt. Ha jól emlékszem Gábor rovata volt a „Nőbosszantó”, ami ma már nyilván nem állná meg a helyét.

B. & B.: Volt valami komoly kötődésed a laphoz, valamiféle malátás identitásod?
P. K. I.: Nem. Szerintem ez Gábor nagy hibája egyébként, hogy nem próbált meg ebből egy közösséget formálni. Voltak véletlenszerű találkozók a szerzők részéről, de lehetett volna ezt szervezettebbé tenni, mondjuk az olvasókkal is. Az összejövetelek alaphelyszíne a Tóth Kocsma volt, amit én valamiért soha nem tudtam megszeretni.

B. & B.: Azok az írásaid, amik megjelenetek a Malátában, csak ott jelentek meg? Oda is szántad őket?
P. K. I.: Abszolút. Máshova soha nem írtam a piáról, maximum érintőlegesen. Az az időszak volt az alkoholizmussal – a nászút része – amikor még egy kezelhető, barátságos dolognak tűnt, amit kézben tartasz, jópofa, néha még mókás is, úgyhogy volt egy olyan érzése az embernek, hogy így akár egy életet is le lehet élni.

B. & B.: Volt valami írói módszered a sörös novelláid megírására? Megfogalmazódott már valami a fejedben vagy Gábor szólt, hogy kéne már egy írás?
P. K. I.: Nekem sosincs a fejemben semmi. Leginkább improvizációk voltak. Sokszor volt úgy, hogy leírtam az első bekezdést és fogalmam sem volt, hogy mi lesz a vége. Számomra ez a normális. Tisztelem azokat az írókat, akik egy regény megírása előtt vázlatot készítenek, meghatározzák a kulcspontokat, de nekem ehhez soha az életben nem volt közöm. Biztos izgalmas. Egyszer ki kéne próbálni, csak szerintem halálra unnám magam. Szóval, mindig Gábor baszogatott, hogy írjak már, ami érthető volt, hiszen neki meg kellett töltenie az adott számot. Mindig szólt időben, de akkor még nem voltam ilyen pedáns, halogattam az utolsó pillanatig, de azért mindig elkészültek határidőre. Ilyen volt az életmódunk is.

B. & B.: A leadott írásaidba belejavítottak vagy volt, amit átírtak?
P. K. I.: Nem emlékszem konkrétan, de biztos. Volt azért olyan, hogy besöröztem írás közben, aztán megszaladt. Vétek Gyuri mindig is szöszmötölős volt, valószínűleg ő korrigált, de én sose figyeltem erre utólag. Az az igazság, hogy rohadtul nem érdekelt.

B. & B.: Egyáltalán visszaolvastad magad nyomtatott formában?
P. K. I.: Persze, aztán később, akkor viszont már nem emlékeztem rá, hogy mit írtam. Eleinte nem is szerettem magam visszaolvasni, egyáltalán. Visszanézni sem szeretem magam. Kurva jól nézek ki, meg kurva jókat mondok, nyilván, de ha nem, na azt nem akarom tudni. Anyám egyébként archiválja az írásaimat, ami tőlem nagyon távol áll. Nem is hiszek benne. Saját könyveimet például soha nem olvastam vissza. Azt nagyon utálnám.

B. & B.: Volt egy nagy hatású novellád, Az első sör címmel. Ebből a mai napig is idéznek vagy hivatkoznak rá. Megjelenésekor ez hatalmasat robbant az olvasók körében, úgyhogy jó lenne, ha tudnál mondani róla pár mondatot.
P. K. I.: Mi alkoholisták napi szinten szembesülünk azzal, hogy hogyan induljon a nap. Ez szenvedés, mert nem akarom, de muszáj elkezdődnie. Ha nem brutálisan alkoholista az ember, hogy már reggel töménnyel indítson, akkor az első sör, az egy nagyon fontos dolog. Másnaposan már egy második sört nem szabadna meginni, viszont az első az még nem is igazán ivás, inkább egyfajta szertartás. Mindig próbáltam megállni egyébként az első sör után, de úgy emlékszem soha nem sikerült.

B. & B.: Már jó, hogy megkérdeztem. Én párszor elolvastam, nekem ez az olvasat soha nem jött le. Épp ellenkezőleg. Azt gondoltam, hogy azt írod meg, amikor tök jól vagy és nagyon vágysz már egy jó sörre.
P. K. I.: Nem. Nem is tudom, hogy volt-e ilyen egyáltalán. Bárcsak úgy lett volna! Ez egyértelműen a haláltól való megmeneküléstől szól, különben mit számítana, hogy első? A harmadik sör már tömény, ugye, ahogy leírtam. Az írással való küzdelemre viszont emlékszem, mert olyan ócska számítógép volt a Falk Miksa utcai lakásban, még a Pentiumok korszakában… Borzalmas betűtípus volt, egy rettenetes képernyőn, én meg rettenetes másnapos voltam, úgyhogy az első sör elfogyasztása meg is történt írás közben. Arról meg fogalmam sem volt, hogy ennek bármilyen hatása lett volna. Erről tőled hallottam először. Nem is gondoltam, hisz a Maláta réteglap volt, én pedig nem igazán találkoztam az olvasóival.

B. & B.: Volt egy Maláta belső körös találkozó, ahol Temesi Ferenccel először találkoztál. Erre emlékszel?
P. K. I.: Hogyne. Az szórakoztató volt. Temesi egy furcsa figura volt. Az egykönyves szerzők szomorú sorsa várt rá, de akkor ezt még nem tudtuk. Arra emlékszem, hogy nagyon nagyra volt magával és baromi agresszív volt. Azon az estén valami beat költőt dicsért halálra, én meg részegen alaposan beszóltam neki. Ennek az lett a vége, hogy szó szerint torkon ragadott és a falhoz nyomott. Lógtam a levegőben és még mondtam tovább, úgyhogy nem lettünk barátok. Azóta találkoztam vele párszor, de többet már nem volt konfliktusunk. Mondjuk, én nem tartom a haragot ilyenek miatt, az ő részéről meg nyilván teljesen jogos volt. Engem nem különösebben érdekelt az eset, hiszen miskolci vagyok, vertek már engem mások is. Úgyhogy nem volt ebből probléma, de az valóban egy emlékezetes, szép este volt. Egyébként ez a Falk Miksa utcában történt, egy házibulin.

B. & B.: A Maláta megszűnése hogyan érintett Téged?
P. K. I.: A megszűnése idején már nem voltam a lap közelében, a tényről is csak utólag értesültem, úgyhogy nem rázott meg különösebben.

2.JPG

A Maláta folyóirat története 3. rész: Interjú Ugró Szilárddal

20200726_133639.jpg

Beers & Books: A Maláta olvasószerkesztője, korrektora és Dr. Aliz Sorgu néven állandó szerzője voltál. Mesélj légy szíves a lapról, illetve, hogy hogyan kerültél oda.
Ugró Szilárd: A határőrségnél dolgoztam 30 évig, ebből 22 évet csapattisztként. 1988-ban a Határőr újsághoz helyeztek. Velem amúgy nagyon jót tettek, mert körülbelül három hónap múlva rovatvezető lettem, majd nyolc hónap után olvasószerkesztő, végül főszerkesztő helyettesként jöttem el. Amíg ott dolgoztam, elég sok munkám volt a helyesírási hibák javításától, a tárgyi tévedéseken át a stilisztikai korrekciókig. A szerkesztőség (Kovács) Gábor lakása közelében volt. Vele amúgy már régebből ismertük egymást egy közös baráti sporttársaságból. Egyszer, mikor összetalálkoztunk az utcán, mondtam neki, hogy idekerültem az újsághoz. Mire ő megkérdezte, hogy lenne-e kedvem korrektorként dolgozni a Malátánál. Vállaltam, természetesen. Mondta, hogy fizetni nem igazán tudna érte, mire azt válaszoltam, hogy egy ideig biztosan tudom ingyen vállalni, ugyanis közben több kisebb szaklapnál szerkesztettem, illetve írtam más lapoknak is. Gábor felajánlotta, hogy ha írok a Malátának, akkor megjelentetik. Végül ezeknek az írásoknak köszönhetem, hogy megjelent pár írásom a Rakéta Regényújságban is. M. Nagy Péter, az akkori főszerkesztő (szintén sörkedvelő) a Malátában olvasta a Mondd gyorsan Nagy Árpi! című írásomat, nagyon tetszett neki. A Maláta egyébként nagyon mostoha körülmények közt indult, ennek ellenére rendszeresen meg tudott jeleni. Vétek Gyurinak sokat segítettem az elején a város különböző pontjain a tördelésben, de az összmunka nagy részét Gábor és Gyuri végezte nyilvánvalóan. Gyuri nagyon gyorsan tanult amúgy, igazi profi lett, ez meglátszik a későbbi Füstölgő folyóiraton is, ami egy kifejezetten elegáns, mondhatni elit lap volt.

B. & B.: Mit gondoltál a Malátáról, mikor elkezdtétek? Jelentett az neked valami pluszt, hogy egy tematikus sörös lapnál fogsz dolgozni vagy ezt is csak egy munkaként kezelted?
U. Sz.: Rendkívül lelkes voltam. Nekem a Maláta az első pillanattól kezdve szívügyem volt. Ezentúl borzasztóan kreatív ötletnek tartottam, magas színvonalú megvalósítással. Az egy állati fontos dolog volt, hogy már az elejétől színes borítóval jelent meg a lap. Ez persze nem volt olcsó, de legalább felkeltette az emberek figyelmét.

B. & B.: Milyen jövőt jósoltál a lapnak, az indulásakor?
U. Sz.: Bizakodó és optimista voltam. Mivel szerintem jó volt a koncepció, beleértve ebbe az irányvonalat, a témát, a szerző gárdát, a lappal való törődést és szeretetet. Kifejezetten nagy jövőt jósoltam neki, ami – ez persze nézet kérdése – valamelyest be is jött. A kocsmai terjesztést is hihetetlen jó ötletnek tartottam, hisz így szó szerint a helyére került az újság. Szerencsére voltak szép számmal előfizetők, még Budapesten kívül is. Ha ezt a kört még jobban ki lehetett volna szélesíteni, merem állítani, hogy tartósan is nyereségessé lehetett volna tenni a lapot.

B. & B.: A legelső számba is írtál már?
U. Sz.: Igen, úgy emlékszem, legalábbis.

B. & B.: Volt abban valami rendszeresség, hogy mikor jelennek meg az írásaid?
U. Sz.: Nem, semmi. Ahogy jött. Arra emlékszem, hogy Vétek Gyurinak abszolút nem tetszettek az írásaim.

B. & B.: Ez hogy’ volt akkor összeegyeztethető? Gábor szava döntött ez ügyben?
U. Sz.: Pontosan. Több írásom is megjelent a lapban, többnyire humoros novellák. Szakmai cikkeket nem írtam. Volt pár szerzeményem amúgy, amit odavittem, aztán nem jelent meg, de a többségét azért lehozták. Ettől azonban még nem tartom magam írónak, én katona vagyok. Öcsém egyébként dolgozott együtt Ludwig Emillel, aki szintén írt a Malátába.

B. & B.: Ha már Emilt említetted. Ti hogy’ jöttetek ki egymással, hisz a politikai paletta két végén álltatok és álltok.
U. Sz.: Ez annak idején még nem volt téma, szerencsére. Különböző világnézetű emberek is jól tudtak együtt dolgozni, sörözni, beszélgetni. Semmiféle vitánk nem volt soha egymással. Természetesen mindketten tudtuk egymásról, hogy hol állunk, de a helyesírási hiba az pártsemleges.

B. & B.: (Kovács) Gábor és (Vétek) Gyuri különböző habitusú emberek. Mit tapasztaltál, mennyire tudtak könnyen vagy nehezen együtt dolgozni?
U. Sz.: Jól kiegészítették egymást. Gyuri tördelt, szakmai cikkeket írt, Gábor meg az írás mellett rengeteget rohangált. Köszönhetően a kiváló kapcsolatteremtő képességének, a terjesztés nagy részét ő végezte. Szoros munkakapcsolatban tulajdonképpen azt kell, hogy mondjam, nem is igazán voltak.

B. & B.: Gyuri említette, hogy a szerkesztőségi ülések a Tóth Kocsmában voltak. Te részt vettél ezeken?
U. Sz.: Talán egy vagy két alkalommal, de már erre sem emlékszem pontosan. Valójában ehhez nem volt túl sok közöm. Azt gondolom, Gábor és Gyuri mellé nem is hiányoztam oda harmadiknak, ami teljesen érthető. Én csak korrektúráztam, a tartalmi megjelenésről ők döntöttek.

B. & B.: Hogyan érintett a Maláta megszűnése?
U. Sz.: Azt lehet mondani, hogy traumatikusan. Nagy veszteségként éltem meg, hisz nagyon szerettem a lapot.

B. & B.: A Maláta megszűnése után tartottad valakivel a kapcsolatot?
U. Sz.: Nem. Kovács Gabit a megszűnés óta tavaly láttam először, amikor feljött hozzám, hogy hozzon pár Maláta antológiát.

beolvasott_20200731_4.jpg

beolvasott_20200731_5.jpg

A Maláta folyóirat története 2. rész: Interjú Vétek Györggyel

20200826_140129.jpg

Beers & Books: Kovács Gábor mellett te voltál a Maláta második legfontosabb embere, aki ott volt a lap születésétől a haláláig. Mesélj erről, légyszíves!
Vétek György: Ez az egész Maláta sztori nem úgy volt, hogy hú, akkor most legyen Maláta. Mindenképp komoly előzménye a Magyarországi Sörivók Kulturális Egyesülete (a továbbiakban Egyesület), amit Kocsis Elemérék csináltak – néhány végzős vagy épp végzett jogász. Ők vélhetően arra pályáztak, hogy ebből lesz majd egy sörpárt és az majd indul a választásokon, tök jó buli lesz. Nahát ebből aztán nem lett semmi. Elkezdtek praktizálni és hagyták az egészet a francba. Gábor és én, meg még jó páran nagyjából ezen a ponton léptünk be az Egyesületbe és a következő tisztújítás alkalmával, már nem emlékszem pontosan, de mindketten valamilyen titkárok, vagy mik lettünk és elkezdtünk programokat szervezni. Gyakorlatilag minden hónapban kitaláltunk valamit. Hetente vagy kéthetente összejöttünk valamelyik kocsmában, amit mi Soros sörnapoknak neveztünk. Akkoriban még nem volt áthallása a dolognak, bár sokan kérdezték, hogy Soros támogatja? Mi meg tiltakoztunk, hogy nem, mi nem politizálunk. Az 50-60 fős, igen aktív tagságot akartuk kiszolgálni a programjainkkal. A sörnapokon túl kirándulásokat szerveztünk, hajókáztunk a Duna-kanyarban, bográcsoztunk a Budakeszi Vadasparknál, sőt még Prágába is elmentünk egy sörös hétvégére. Sörbált rendeztünk, szóval zajlott az élet. Mivel email akkor még nem létezett vagy csak nagyon kevesek számára, postai levélben értesítettük a tagokat. Egy összehajtott A4-es lap volt a „meghívó”, amire a programokon túl pár mondatos kis sztorik is kerültek a sörről. Egy idő után elneveztük ezt a kis „négyoldalas” valamit Sörkultúrának, ezt küldtük el borítékban a tagoknak. Ezeket a Sörkultúrákat még a munkahelyemen és persze munkaidőben csináltam. Kinyomtattam 2-3 példányban, mert a fénymásolópapír nagy kincs volt és továbbadtam pár ismerősnek, akik sokszorosították 15-20 példányban – szintén a munkahelyükön – hogy végül kijöjjön az 50-60 példány, amit postázni kell. Tisztára szamizdatként működtünk. Aztán csináltunk egy összehajtott A3-as lapot is, még szintén Sörkultúra néven.

120388998_249100386498468_933996181632746952_n.png

Ez talán 1992 vége felé volt, nem sokkal azelőtt, hogy decemberben megszületett a nyolcoldalas Maláta próbaszám, ami akkor még az Egyesület lapja volt.

120397506_1483369115179589_8670892957067807824_n.png

1993 tavaszán jelent meg az első igazi Maláta. Nekem a mikroelektronikai gyárban akkor szűnt meg az állásom és akkortájt vettem az első számítógépemet, így eldőlt az is, hogy én leszek a tördelő. Előtte persze soha nem csináltam ilyesmit, de valahol el kell kezdeni. Az első számoknál sokat segített ebben Szalay Péter, aki akkor már tördelt egy vagy két könyvet, úgyhogy igazi profi volt hozzám képest. Ez az első három-négy lapszámon egyébként meg is látszik. Viszont megvolt az egésznek a „do it yourself” szépsége. A nyomdai előkészítés sem úgy ment még, mint manapság. Az oldalakat – kihagyva az illusztrációk helyét – kinyomtattuk, azt a nyomdai montírozók fotózták és rakták össze a képekkel, szóval eléggé macerás volt. Akkor még nyomtatónk sem volt, úgy kellett kölcsön kérni, vagy belopódzni irodákba, nyomtatni munkaidő után. Aztán vettem egy nyomtatót, ami úgy emlékszem a 4. számra már megvolt, és egy időre megoldódott ez a problémánk. A végére lett szkennerünk is, és már elektronikusan adtuk le a teljes anyagot. Az első számok megjelenése után szép lassan jöttek olyan emberek, akik már láttak szerkesztőséget belülről is, például Ugró Szilárd, Ludwig Emil, akik sok hasznos tanáccsal láttak el minket. Kifejezetten érdekes, sőt pikáns volt ahogy az úgynevezett szerkesztőségi üléseinken a Tóth Kocsmában 8-10 ember vidáman elsörözgetett egy nagy asztal körül a politikai színtér minden részéről. Volt ott újságíró a Magyar Nemzettől, a Népszabadságtól, a Magyar Fórumtól, a Határőrtől, a Magyar Narancstól és még ki tudja honnan. Ez ma már sajnos elképzelhetetlen. Az első egy-két év erősen a tanulásé volt. A 2-3. szám tájékán mi is komolyan elgondolkoztunk azon a kérdésen, hogy de hát mi a francot lehet annyit írni a sörről. Aztán az év végére, ahogy felállt a szerzőgárda kirajzolódott, hogy ez egy hatalmas témakör. Szerintem 1997-’98 környékén vált profivá a lap. Amikor megszűnt, akkor pedig még bőven volt anyagunk több számra előre. A legutolsó újság anyaga, ami összeállt, az már meg sem jelent.

B. & B.: Miért lett vége?
V. Gy.: Az egy hosszú és összetett folyamat. A ’90-es évek elején a sörgyárakban még olyanok foglalkoztak marketinggel – ez akkor még egy egy-két embert jelentett, nem ötvenet, mint most –, akikkel lehetett beszélni. Ezek az emberek ismerték a sört, a piacot, volt elkötelezettségük a sör felé, ez egy ügy volt számukra. Ha beszéltünk velük és azt mondták, hogy adnak X összeget, akkor az el volt intézve. Később viszont az összes nagy sörgyár elkezdett külsős ügynökségekkel dolgozni, ahol olyan ügyintézők ültek, akiknek többnyire lövésük sem volt a sörről. Ők csak „A” meg „B” terméket láttak és sokuk szigorúan csak buborékmentes ásványvizet ivott. Akkoriban, ha odamentél egy ötlettel, megkérdezték, hogy milyen példányszámban jelenik meg a lap, és 10.000 alatt „nem is láttak”. Aztán ha mégis, akkor össze kellett hívni különböző csoportokat. Több szinten született meg a döntés, úgyhogy vagy 3 hónapig húzódott az ügy. Egyébként ez a mai napig is így van. A sokszáz milliós, helyenként milliárdos marketing büdzséből kell kiimádkozni 100, 150-200 ezer forintot, amúgy a sör szempontjából abszolút hasznos és jó célra. Óriási csapás volt számunkra a dohányreklámok betiltása is. Az utolsó 1-2 évben a legnagyobb hirdetőink a dohánygyárak voltak, akik felismerték, hogy a kocsma és a dohányzás összefügg. Az újság többé-kevésbé biztos anyagi háttere így ezzel meg is szűnt. A kocsmai terjesztés olyan volt, amilyen. Ha azt mondtad a kocsmárosnak, hogy egy évre 10.000 Ft. az előfizetés, akkor hüledezett, viszont, ha már ott voltál, meghívott erre-arra, gyakorlatilag majdnem annyi pénzébe kerültünk, mintha előfizetett volna a lapra. Természetesen voltak sokan, akik azt mondták, hogy ez egy fontos dolog, ezt támogatom. Az olvasók is csodálkoztak sokszor, hogy ez miért nincs ingyen, azt gondolták, hogy szponzorálják a sörgyárak. A kiadó részéről felmerült az is, hogy csináljuk egy évig ingyen az újságot, aztán majd meglátjuk. De annyira hülyék azért már mi sem voltunk...

B. & B.: A Maláta előtt mennyire érdekelt a sör?
V. Gy.: Volt egy alap érdeklődésem a sör iránt és azért azt is pontosan tudtam, hogy hogyan készül. Kezdő alkoholista koromban a 1970-es évek végén, mikor az volt a választásom, hogy bor vagy sör, nem sok lehetőséget kaptam. Borzasztó rossz borok voltak Magyarországon, leszámítva a tokaji desszertborokat, illetve a száraz szamorodnit. Így nem maradt más, mint a sör.

B. & B.: Ha már itt tartunk, volt bármiféle indíttatásod a borra? Illetve a mai napig is? Megiszol egy jó bort?
V. Gy.: Hogyne. Egy közepes szint felett. Az, hogy kurva jó söröket, meg kurva jó borokat is igyak, sajnos nem fér bele. Viszont az, hogy ne igyak egy szint alatt, az nem gond. Nyáron amúgy baráti társasággal a laza fröccs megy.

B. & B.: A Maláta terjesztésében, úgy emlékszem, te is tevékenyen részt vettél.
V. Gy.: Valamennyit igen. A terjesztés két részből állt: postázás vagy személyes kontakt. A budapesti kocsmákba kihordtuk. Ami az én útvonalamba esett, oda elvittem mondjuk 100-120 lapot. Amikor Gábornak volt autója, akkor azzal nyomultunk. Volt úgy, hogy külsős is segített a fuvarozásban, szóval megoldottuk.

B. & B.: Te csak szakmai cikkeket írtál, úgy emlékszem.
V. Gy.: Többnyire igen. Volt egy-két szösszenetem, de inkább szakmai dolgokat írtam és gyakorlatilag a teljes gasztro rovatot én csináltam az elejétől kezdve. Meg, hát a vezércikkeket is felváltva írtuk Gáborral, néhányat írt Ludwig Emil is.

B. & B.: Utólag, hogy ítéled meg, mennyire volt fontos a lap?
V. Gy.: Vegyes. Sokan emlékeznek rá. Aztán meg Gábor is, én is, a mai napig hivatkozunk ott megjelent írásokra, aminek az aktualitása nem változott.

B. & B.: Nem múlt el akkor nyomtalanul szerinted sem?
V. Gy.: Nem, már csak azért sem, mert mindketten – ha külön utakon is – ebben a témában mozgunk a mai napig is. A Maláta után közel húsz évig dolgoztam különböző vendéglátóipari és gasztro szaklapoknak. Meg persze az a közel két tucat könyv sem lett volna, aminek szerzője, vagy társszerzője, szerkesztője voltam. Mint például a Sörmentén sorozat kötetei vagy a sörforradalmat feldolgozó Sörkönyv. Meg persze a Hetedik Lépcső című cseh sör és kultúra lapja, amit jelenleg is csinálok.

(Az illusztrációkért köszönet Vétek Györgynek. Grafikus: Szentgáli József (Maláta alapító tag) sógora.)

20200826_140146.jpg

A Maláta folyóirat története 1. rész: Interjú Kovács „Maláta” Gáborral

Maláta. Ha ezt a szót halljuk vagy olvassuk nagy valószínűséggel a sörfőzés egyik alapanyaga ugrik be. Volt viszont egy azonos nevű komoly sörös újságunk a múlt század legvégén. Közel két évtized telt el a lap megszűnése óta. Azóta a sör is "újjászületett", írások pedig szinte már csak az interneten jelennek meg. Tekintettel arra, hogy egy reveláló jellegű, magas színvonalú peroidkáról van szó, megérdemli, hogy feldolgozzák a történetét. Azt gondoltam, úgy lesz a leghitelesebb, ha négy prominens személy mesél róla és az ott betöltött szerepéről. Elsőként természetesen Kovács Gáborral, a lap alapító főszerkesztőjével ültem le beszélgetni.

img_8865.JPG

Beers & Books: Kezdjük az elején!
Kovács Gábor Maláta: 1988-ban kezdtem a sajtóban dolgozni. Ez a Commodore című számítástechnikai újság volt. Itt mindent csináltam, így például én költöztettem egy haverommal a szerkesztőséget új helyre. Mondtam is neki, miközben épp pihenőt tartottunk két íróasztal cipelés között, hogy itt egy év alatt kitanulom alaposan az újságkészítést, aztán csinálok egy sörös lapot. Szép lassan tisztázódott, hogy az ez nem csak arról szól, hogy egy újságot teleírunk mindenféle hülyeséggel, hanem vannak bizonyos technikai, szervezési paraméterek, amiket be kell tartani és persze pénz is kell, nem is kevés. Több emberrel beszélgettem (főleg szesztestvérekkel) akik nagyon lelkesek voltak és megígérték, hogy írnak, de senki nem tartotta be az ígéretét, így aztán úgy nézett ki, hogy elhal az ötlet. 1992-ben GYED-en voltam a lányommal, viszont lejárt a GYED. Ekkor kaptam a feleségemtől egy ultimátumot, hogy vagy elmegyek dolgozni vagy elválunk. Elváltunk. Zenekarokat fuvaroztam akkoriban, ami jól fizetett amúgy, de csak heti két nap volt, úgyhogy elkezdtem a lapot tervezni. Nagy szerencsém volt, mert találkoztam Dr. Kocsis Elemérrel, a Magyarországi Sörivók Kulturális Egyesületének (a továbbiakban Egyesület) alapítójával. Ez egy hivatalosan bejegyzett szervezet volt, amiben megláttam a lehetőséget a lapindításhoz. Havonta csináltunk klubtalálkozókat és itt merült fel, hogy ezekkel az emberekkel milyen jó lenne megcsinálni az újságot, így nekiláttam az előkészületeknek. Elkezdtem járni az Országos Széchenyi Könyvtárba és ami sörrel kapcsolatos írás volt, azokat összegyűjtögettem, de sajnos nem sok mindent találtam. Aztán felhívtam Váncsa Istvánt, hogy szeretnék vele beszélni. Készséges volt, leültünk Vétek Gyurival hármasban az Ádám Sörözőben. Volt egy ragyogó írása a Playboyban, amit szerettem volna az első számba betenni, amihez Váncsa néhány sör és vodka után hozzá is járult..

B. & B.: Mikor eltervezted a lapot, akkor már tudtad, hogy kocsmakultúrával is akarsz foglalkozni benne vagy csak egy sörös folyóiratot akartál?
K. G. M.: Csak a sör. Nem volt akkor még koncepció. Aztán kiderült, hogy az ismeretségi körömben is vannak sörkedvelő újságírók, akik aztán ebbe beszálltak. Pl. Ugró Szilárd, Veress Jenő, úgyhogy kezdett összeállni a kép és meglett az újság neve, ami nagyon fontos, ugyebár.

B. & B.: Az hogy’ született meg?
K. G. M.: Azt megtanultam, hogy egyszerűnek, könnyen megjegyezhetőnek kell lennie és legyen köze a sörhöz, természetesen. Voltak mások részéről különböző ötletek, mint Korsó, Két korsó, Krigli, Snapsz, Ziccer én meg minden ötletért fizettem egy sört, de végül a Malátánál nem lett jobb.

B. & B.: Azt te találtad ki?
K. G. M.: Hát, én vagy egy közös ötletelés folyamán merült fel valaki részéről, már nem emlékszem pontosan. Mindenesetre az olyan triviális ötleteket rögtön elvetettem, mint a Sör, hisz olyan újság sem létezik, hogy Bor. Aztán nagyon hamar jött az alcím, hogy sörirodalom és kocsmakultúra. Én azt komolyan is gondolom, hogy a kocsmának van kultúrája, a sörös irodalom meg adta magát. Összeállt aztán egy induló anyag és volt kollégám, Bausz Sándor, akit még az előző lapnál ismertem meg, segített sokat nyomdatechnikai kérdésekben. Már a próbaszámot készítettük elő, amikor hozott nekünk egy konkrét újságot A sör címmel. Később kiderült, hogy ezt egy Somogyi Márta nevű újságírónő csinálta, aki szintén sörkedvelő volt. Nagyon meglepett a dolog, mert pont azt a lapot láttam magam előtt, amit én akartam indítani. Elképzelhető, hogy kiszivárgott az ötletem, amire Márta lecsapott, de ez egyáltalán nem biztos. Ennek ellenére nem adtam fel, már csak azért sem, mert addigra tartalmi szempontból összeállt az első szám. A szerzők többnyire ingyen írtak, de egy újság indításához és fenntartásához akkor is kell pénz. Az elején persze főleg mi írtuk tele a lapot Vétek Gyurival, aztán lettek állandó szerzőink is, mint például Ludwig Emil, Tamáska Péter, Hepp Béla. 1993-ban az első szám végül háromezer példányban készült el és hetvenezer forint nyomdaköltségbe került. Az én feladatom az írás mellett a hirdetés szervezés és a terjesztés volt. Akkor úgy gondoltam, hogy az Egyesület tagjai majd a tagdíjért cserébe kapják a lapot, de hirdetések nélkül nem lehetett fenntartani. A nyomdát viszont ki kellett fizetni, így hirdetés ügyben felkerestem az összes magyarországi sörgyárat, de mindenhonnan kivágtak. Ennek ellenére nem adtam fel és más lehetőségek után kutattam. A cégek neveit a telefonkönyvből néztem ki. Végül rátaláltam a Heineken importőrére, az Intercorporation-re és tőlük valamint a DAB akkori importőrétől kaptam 30-30.000 forintot egy egészoldalas színes hirdetésért. Egy fillér haszon nem volt az egészen, de az újság legalább megjelenhetett. A terjesztést egyedül kezdtem el úgy, hogy kocsmáról kocsmára jártam, hogy előfizetőket szerezzek. Azt találtam ki, hogy 15.000-t kérek egy évre, bízva abban, hogy ez egy havi lap lesz és ezért a pénzért a kocsma kap havonta tíz lapot és egy éven keresztül egy-egy kisebb formátumú hirdetést. Nem tolongtak a kocsmárosok, de egy jó pár előfizető összejött azért, mint a Tóth Kocsma, a Fregatt vagy a Rege. Így aztán sikerült eljutnunk a második számhoz is. Úgy nézett ki, hogy megy a dolog, de valójában nem nagyon volt bevétel, így a harmadik szám megjelenése érdekében eladtam az autómat. Aztán szép lassan megjelentek az érdeklődő olvasók is, de ekkor már úgy terjesztettük az újságot, hogy tettünk bele egy befizetési csekket is. Ez már elég jól működött. Vétek Gyuri közben munkanélküli lett, s mivel neki volt számítógépe, ambíciója, tehetsége, megtanult tördelni és ő lett a lap tördelője. Eleinte csak ezzel foglalkozott, kicsivel később már írt is az újságba. Közben egyre szélesebb lett a kocsmatulajdonosokkal való ismeretség, szépen, lassan, de folyamatosan nőtt az egyesületi tagok, vagyis a lap előfizetőinek száma. Aztán már bekerültünk a rádióba is, sörgyárak meghívtak sajtófogadásokra, szóval kezdtek komolyan venni minket. Jelentkeztek sörforgalmazók, sörimportőrök, hogy ők is hirdetnének, így már nemcsak a Heineken meg a DAB hirdetett nálunk. Elkezdődött szép lassan az építkezés, egyre több előfizető, egyre több tag lett és lassanként elkezdtek a nagy sörgyárak hirdetni (akkor 7 volt). Nagyjából 1995 elejére gyakorlatilag összeállt a lap (formai szempontból is), amit aztán végig vittünk tovább. (1993. február 13-án, Budapest felszabadulásának ünnepén jelent meg az első szám.) Eleinte csak a borítók voltak színesek, azután, ahogy több pénzünk lett, tettünk bele egy-két színes ívet is.

B. & B.: Mi volt a helyzet a szerzőkkel? Cserélődtek? Gondolok itt arra, hogy volt, aki lemorzsolódott, majd jöttek helyette mások…
K. G. M.: Persze, az elején voltak, akik írtak szívességből, de különböző okok miatt elmaradoztak. Kialakult viszont egy stabil négyes. Ugró Szilárd (a Határőr szerkesztőségénél dolgozott), aki korrektúrákat csinált, majd szórakoztató rövid történeteket is írt. Ludwig Emil, aki a Magyar Fórumnak volt a főszerkesztője, Vétek Gyuri és én. Bartók János nevű gitáros haverom ismertetett össze Temesi Ferenccel, akivel egy házban lakott. Az akkor még létező Kassai Sörözőben ültünk le dumálni és már az első találkozásunk olyan jól sikerült, hogy a végén majdnem összeverekedtünk. Aztán pár nappal később írt nekem egy bocsánatkérő levelet és mondta, hogy akkor ő írna nekünk. Az első, ami megjelent tőle az Az utca legjobb kocsmája, ami arról szól, hogy részegen hogy’ kötekedett emberekkel és azok hogyan verték meg. Temesi aztán rendszeresen és sokat írt, honoráriumért, természetesen. Szegedi kocsmakalauza egészen szenzációsra sikeredett. Ludwig Emil például úgy került hozzánk, hogy a Teszt-magazinba írt egy olvasói levelet, hogy milyen színtelen és unalmas lett a magyar sörgyártás. Erre én megkerestem személyesen, hogy átvennénk az írást. Így is történt, ezután már rendszeres publicistánk lett. A legtöbbet én írtam amúgy, aztán Vétek Gyuri és harmadik volt Emil, ha mennyiségi sorrendet állítunk. Para-Kovács Imrével a Fiatal Művészek Klubjában ismerkedtünk meg. Az ottani pultos – Greguss Sándor „ifjú költő” és életművész – volt az egyik szerzőnk. Vasárnap délutánonként jártunk oda szittyózni és ott voltak olyan fiatal írók, mint Nagy Attila Kristóf, Garaczi László, Greguss, Para-Kovács, meg még mások és akkor ők is írtak. De, például Szántó András gyűjtő felhívott, hogy kezébe került a lap és hogy mennyire tetszik neki, megbeszéltünk egy találkozót, aztán ő is rengeteget írt gyűjtési területekről és kávéházakról. Saly Noémi is írt a Malátába. Szerzőt szerezni akkor már nem volt probléma. Para-Kovácsnak vagy huszonöt írása jelent meg a lapban. Akkor az üresen lévő Falk Miksa utcai lakásomban lakott négy hónapig. Csak a rezsit kellett állnia, lakbér gyanánt pedig írásokkal fizetett. Aztán mikor elment, a villanyt kikapcsolták, hagyott ott nekem egy jelentős telefonszámlát, úgyhogy abban maradtunk, hogy ezt nekem „leírja”.

B. & B.: És leírta?
K. G. M.: Le. Bőségesen. Aztán például Megyesi Gusztávval Óbudán ismerkedtem meg Béla bácsi kocsmájában. Olyan emberek jártak még oda inni, mint Kovács Zoltán (Élet és irodalom), Váncsa István vagy Tarlós István, aki nem volt akkor még főpolgármester, természetesen. Az itteni sztorizások sok ihletet adtak az íráshoz. Sajnos 1994. végére viszont világossá vált, hogy én ezt a lapot már nem tudom finanszírozni. Akkor a Kápé magazinnál dolgoztam, ami a Ringier első magyarországi lapja volt, amit a HVG konkurenciájának szántak. Bedolgoztam a Teszt-magazinnak is és persze írtam a Malátába. Szóval csőd közelbe kerültem. Ekkor írtam a sörgyáraknak, hátha valamelyik beszáll a lap finanszírozásába. Volt egy feltörekvő üzem, a monori Ilzer Sörgyár, akik akkor nagyjából a próbaüzemnél tartottak. Ők is bekerültek a szórásba. Válaszoltak és megbeszéltem egy személyes találkozót dr. Genzwein Ferenccel (jelenleg a Testnevelési Egyetem kancellárja). Felajánlottam neki a lapot. Félmilliót kértem, mert majdnem annyi volt a tartozásom. Mondta, hogy annyit nem ad érte, de fél óra alatt megállapodtunk háromszázezerben. Ezért ő laptulajdonos és kiadó lett. Az Ilzer sör a népszerűségét nem kis mértékben a Malátának köszönhette. Amúgy a sörgyár utolsó sörfőzője a „csakajósörös” Kővári Gergely volt. Az eladással megszűntek a kiadási gondjaim, az új tulaj pedig teljesen szabad kezet adott, csak ne termeljek veszteséget.

B. & B.: Ez változtatott amúgy a lap anyagi helyzetén?
K. G. M.: Nagyjából nullszaldós volt úgy, hogy senki nem vett ki belőle pénzt. 1998-tól kezdett el némi nyereséget termelni. Stílusosan 2001. február 13-án jelent meg az utolsó szám, ami sajnos vastagon veszteséget termelt, mert akkor tiltották be a dohányreklámokat. Genzwein még egy nyolc oldalas fekete-fehér újság formájában egy rövid ideig fenntartotta a lapot, de én ebben már nem voltam hajlandó közreműködni.

B. & B.: Amikor jártál az OSZK-ba, milyen módszerrel szedted össze az anyagot?
K. G. M.: Aprómunka volt. Végiglapoztam a hazai vendéglátós kiadványokat, amikre a katalógusban csak utalást találtam, de egy kezemen meg tudom számolni, hány, számomra használható sörös anyagot találtam. Magyarul akkor még összesen néhány kiadvány volt elérhető: Bevilaqua Borsody Béla: A magyar serfőzés története, Rázga Zoltán: A sörfőzésről, Emil Ulischberger: Sörivóknak való, Gaál Ernő: A sör, meg még két szakkönyv. Elmentem a Vendéglátóipari Múzeumba is, Draveczky Balázs volt akkor az igazgató, később ő is írt a Malátába. Ott viszont komoly pénzekbe került a kutatás.

B. & B.: A Malátából kellett leadni kötelespéldányt az OSZK-nak?
K. G. M.: Persze. Mondjuk, 1990 után ezt már elég lazán kezelték, de én küldtem, mert nekem fontos volt. Elég sokat kértek, amúgy, ha jól emlékszem, 18 darabot. Ebből 4 maradt náluk, a többit megyei könyvtáraknak küldték, ami megint csak jó volt, mert ott is volt esély rá, hogy megismerjék az emberek. Az egy jó sztori volt, mikor másfél év után felhívtak az OSZK-ból, hogy eddig „D” jelzettel volt a lapunk (érdektelen kategória), amit egy ideig raktároznak, majd kiselejtezik és most látják, hogy ez mennyire komoly újság és tudnám-e pótolni nekik a hiányokat. A külföldi anyagokat meg kintről szereztük be oly módon, hogy aki utazott megkértem, ha lát ilyen témájú könyvet, akkor hozzon, illetve én is vettem, ha elutaztam és találtam az adott helyen. Volt feleségem is nagyon nagy segítség volt. Akkor Németországban élt és nagyon jó könyveket küldött.

B. & B.: Gyűjtői területekkel mennyire foglalkoztatok?
K. G. M.: Eléggé. Gyakorlatilag a 7-8. szám környékén beállt egy rovatrend. Ahogy kinyitottad a lapot, volt egy kétosztatú címlapsztori, majd a belív második oldalán találtad a Tisztelet a komlónak rovatot, majd jött a Collector’s Corner. Ez volt a gyűjtői rész, ami Szántó András gondozásában indult. Képeslapokról írt András egy 6 részes sorozatot, nekem pedig az ismerőseim – mivel tudták, hogy a megszállottja vagyok ennek – hoztak sörös témában mindenféle, akár gyűjthető dolgot is. Nagyon fontos rovat volt még a Kocsmajáró és persze a kulturális és irodalmi rovatok. Egyszer egy irodalmi pályázatot is meghirdettünk, amit Bozsik Péter délvidéki író nyert meg Sörszótár című írásával.

B. & B.: A Maláta nagy erőssége volt többek közt a címlap is, erről mesélj légy szíves!
K. G. M.: 1992-ben csináltunk egy 8 oldalas fekete-fehér próbaszámot. Ott már kiderült, hogy mindenképpen kell egy ütős címlap, ami viszont feltétlenül színes kell, hogy legyen. Éjszakákon keresztül töprengtem, aztán elmentem – már nem emlékszem melyik – kocsmába és ott a falon pillantottam meg reprint (A 4-es) plakátokat. Ez hozta meg a megvilágosodást. Azt viszont nem tudtam, hogy honnan lehetne ezeket megszerezni. Volt viszont egy haverom, aki mániákusan gyűjtötte a könyveket, úgyhogy elmentem hozzá, hátha megvan neki. Megvolt. Ezekről másolatokat csináltunk. Az első szám egy Haggenmacher reklám volt, de a második szám is így jelent meg, a Szent István sör régi reklámplakátjával. Lett aztán heinekenes, gösseres címlap és én is elkezdetem utánajárni ezeknek, illetve Szántó András nagyon sokat segített ebben (is). Negyven számon keresztül szigorúan ez a tematika volt. Ezt végül a Dreher törte meg, mert akkor új címkéjük volt és komoly pénzt fizettek a címlapért.

B. & B.: A címlaphoz mindig jelent meg cikk is, ugye?
K. G. M.: Hogyne, több is. Ha mondjuk a Carlsberg megvette a címlapot, ahhoz tartozott például egy dán sörtörténelemről szóló cikk vagy egy Koppenhágát bemutató írás és egy dán író sörös cikke. Ezt szerették a hirdetők és nagyjából a 4.-5. számtól a teljes színes boríték el volt adva mindig.

B. & B.: Maga, az egész címlap dizájn köthető egyvalakihez?
K. G. M.: Ezt a már említett Bausz Sándor alkalmazott grafikus csinálta, aki nem mellesleg dolgozott egy csomó lapnak is. Maga a Maláta felirat teljesen egyedi betűtípus, igaz, van egy nagyon hasonló, de mégsem azonos. Egyszer volt egy naptáras unicumos címlap…

B. & B.: Az miért lett?
K. G. M.: Hát, mert az Unicum megfizette. (nevet) Ilyen szempontból nem voltam finnyás. Aki megfizette, annak eladtuk. Az Unicumon kívül viszont nem emlékszem, hogy bármi más is lett volna címlapon sörön kívül.

B. & B.: A plakátos megjelenés egy merev koncepció volt?
K. G. M.: Ebben következetesek voltunk és talán valamennyire konzervatívok is. A címlap koncepción amúgy egyikünk sem akart változtatni. Úgy gondoltuk, hogy ez így jól eladható. Ahogy említettem 1994-től Vétek Gyuri végezte a tördelést, ő nem nagyon szerette a változtatásokat. Most is ez figyelhető meg a Hetedik lépcső folyóirat megjelenésén.

B. & B.: Ami pofára gyakorlatilag ugyanaz, mint a Maláta, csak itt okkersárga a háttér.
K. G. M.: Csak közben eltelt húsz év és a címlaptervezés már más utakon jár. Ritka ma már az ilyen keretes címlap.

B. & B.: Újságosok is árulták a lapot. Hozzájuk, hogy juttattátok el?
K. G. M.: Kétféle lehetőség közül választhattunk a ’90-es évek elején. Vagy a HÍRKER, a klasszikus elosztó vagy voltak alternatív terjesztők. A HÍRKER-nél meg voltak adva a törzspéldányok. Nagyságrendileg mondjuk, ha ötszázat adtál, akkor nagyjából húsz helyre vitték ki. Ezek frekventált helyen lévő nagyobb újságosok voltak.

B. & B.: Azt lehetet tudni, hogy elmentek-e ezek a lapok, ott?
K. G. M.: Hogyne, hisz azt pontosan láttam, hogy hány darabot adtam és hányat kaptam vissza. Általában egyébként olyan 30-40 % volt a remitenda. Ezekkel aztán mi dolgoztunk tovább. Vittük újabb kocsmákba, remélve, hogy érdekli őket, illetve postáztunk is. Volt fóliázó gépünk, egy csekket bele, azt hadd menjen, úgyhogy a maradék sem volt feltétlenül kidobott pénz. 1997-től már nem vittük újságoshoz és akkor már a példányszám is elég jól be lett lőve, nem nagyon jött semmi vissza. 2-3.000 példányban nyomtuk a lapot, ez volt az átlag.

B. & B.: A kocsmákat, hogy választottad ki, terjesztés szempontjából?
K. G. M.: Sehogy. Elindultam egy útvonalon, aztán ahogy jöttek. Voltak azért persze kiemelt helyek, mint a John Bull pubok vagy a jóképű Gösser sörözők, ahová céltudatosan mentem. Volt feleségem járt sokat vidékre üzletet kötni. Autóval mentünk, kitettem egy adott helyen és amíg ő dolgozott, addig én körbejártam a helyi kocsmákat. Ezt később kiadtam bérbe, lettek terjesztőink, akik egész ügyesek voltak, csak sajnos a bevétellel nem sikerült többnyire elszámolniuk.

B. & B.: Fel lehetett állítani egy olyan jellegű statisztikát, hogy hol ment jobban a lap? Számított a hely látogatottsága, mondjuk?
K. G. M.: Ez mindig a kocsmáros személyiségétől függött. Volt egy tesztem. Lenyomtam a rizsát, aztán ha a kocsmáros megkérdezte, hogy de mi ebből nekem a hasznom, akkor egy idő után felálltam és mentem tovább. Az ilyen fószereknek hiába magyaráztad, hogy a vendég, amíg olvas még kér két sört vagy, hogy neki sem ártana, ha lenne némi fogalma a sörről, amit árul. A frankó vendéglős rögtön látta, hogy a Maláta egy klassz dolog. A Náncsi néniben például, ami szintén előfizető volt, mondja nekem a tulaj, hogy nem sért-e meg, ha azt mondja a lapra, hogy kurva jó. Ez nekem a legnagyobb dicséret volt, még azt is megengedtem, hogy megkínáljon egy sörrel.

B. & B.: Könyvesboltokban próbálkoztatok terjesztéssel?
K. G. M.: Igen, de nagyon keveset adtak el, így nem érte meg ezzel a vonallal foglalkozni.

B. & B.: Volt egy botrányos dreheres sztori...
K. G. M.: Para-Kovács Imre: Mind kurva című írásáról van szó egész pontosan. Abban olvasható az a klasszikus mondat, hogy ne vetkőzz, szopni fogsz. Akkor a Dreher már régóta partnerünk volt, én meg rendszeresen vittem nekik 50-60 újságot. Veres Attila marketing igazgatóval próbálkozásaim ellenére soha nem tudtam beszélni. Aztán egy ilyen alkalom után a Dreherből hazatérve jött egy fax a következő szöveggel: „Magam és a kolléganőim nevében. Nagyon szomorúan és felháborodással olvastuk a Malátában a „Mind kurva” c. írást, ami méltatlan a Maláta eddigi megszokott magas színvonalához.” Na, mondom, bazmeg, most visszahívom az ürgét. Egyből bekapcsoltak hozzá. Sikerült beszélnem vele, majd három nap múlva fogadott személyesen. Úgyhogy amikor találkoztunk, mondtam neki, hogy ne haragudjon, de ha ennyire felháborítja ez az írás az embereket, akkor olvassák a lapot, nem lenne itt az ideje hirdetni? Ettől kezdve folyamatosan hirdettek.

B. & B.: Megjelent aztán egy könyv is, egy Maláta antológia.
K. G. M.: Az a lap halálának a tizedik évfordulójára jelent meg és a Heineken szponzorálta. Igyekeztem egyfajta keresztmetszetet adni a malátás írásokból, bár saját magamat túlreprezentáltam. Összességében azért, ennek ellenére, jó lett. Bemutatja egyrészt a Maláta szellemiségét, másrészt pedig az írógárdát. A legszomorúbb az egész sztoriban, hogy annak idején a nagy sörgyárak nem láttak benne fantáziát, pedig nekik ez filléres kiadás lett volna a költségvetésükben. De, hát úgy látszik a kultúra már akkor sem érdekelte őket túlzottan. Ezután jött a rövid életű Sörvadász című folyóirat. Ezt egy évig gyakorlatilag a Sörszövetség finanszírozta.

B. & B.: Sörforradalom van, a sör divatba jött. Nem gondoltál rá, hogy újraindítsd a Malátát?
K. G. M.: Nem. Ehhez egy komoly anyagi háttér kellene, amit ma az internet korában még nehezebb lenne előteremteni. A nagyok közömbösek, a kicsik pedig vagy csórok vagy ha menők, bőven elég az a reklám, amit a Facebookon csinálnak maguknak. Amit szívesen csinálnék az egy olyan könyv, mint Az élet habos oldala volt a 1998-ban. Egy sörirodalmi antológiát, amire biztos vagyok, hogy most is vevők lennének a sörkedvelők.

img_8870.JPG

Merza Gábor: Még mindent lehet (vidám történetek az elmúlásról)

118761518_889277058144818_1542405195560748233_n.jpg

Merza Gábor: Még mindent lehet (vidám történetek az elmúlásról) címmel Serteperte blogon megjelent írásait rendezte egybe, így, aki ezt olvasta, az túl van Merza összesen. A cím amúgy hatásvadász és félrevezető, az elmúlás szót kissé nagyvonalúan kezelve, ahogy a „regényrészlet” meghatározások is, valójában egy leendő novellafüzér már meglévő darabjai. A fedlap komor hangulata a korpulens szerző festett képével első blikkre talán nietzschei mélységeket sejtet, itt azonban (szerencsére) erről szó sincs. Valóban vidám/hangulatos írásokat olvashatunk egy lelkes amatőrtől, a dilettantizmus minden szegmensét elkerülve. A szösszenetek túlnyomórészt a sörről szólnak, avagy sörrel kapcsolatos filmekről, bár a nyitó opus az „Unicum” címet viseli és bármily hihetetlen, arról is szól. A szöveget egy megdöntött gömbszörp fapados satírozott fekete-fehér képe zárja és ezzel a „frappáns" átvezetéssel rá is térhetünk az amúgysem túl igényes kötetke szörnyen hervasztó illusztrációira. Soha nem hittem a „kevesebb több lett volna” elméletben, de most bizonyítást nyert, akár egy hihetetlen ezoterikus agymenés. Ezek a lustaságból odavetett unalomszobrok valahonnan a ’80-as, ’90-es évekből tévedtek ide, mint egy divatból kiment, már megijeszteni sem tudó béna szellem, amikor még hittünk a Pac-man és a Nintendo vagy a Daredevil Dennis örökkévalóságában és úgy gondoltuk, hogy a digitális forradalom csúcspontja, ha egérrel le tudtunk képezni 2 D-ben egy valós tárgyat. Van itt mellé nyúlás is, az odafagyott muslicák c. szösszenet felett pl. közönséges házilegyek láthatók (de minek!). A kegyelemdöfést a könyv hátlapja adja, az ízléstelenség és az ötlettelenség olyan szintű násztáncával, amire különösebb mondatokat sem érdemes fecsérelni. Merza Gábor írásai lendületesek és olvasmányosak, többet érdemelt volna egy ilyen hirtelen összebaszott könyvnél. Ez, persze a szerző felelőssége is, mint ahogy a szöveg stilisztikai része is. Bakó Krisztián szöveggondozóval lenne miről beszélgetnem. Itt van rögtön a Lordok háza bevezető mondta: „Ha a helység szellemének van még jelentősége az egyre materializálódó világban, akkor a Körtéri McDonalds’s-nak bizony nincs sok esélye beilleszkedni a világ nemzeti vagy multinacionális rendjébe.” Ha nem lenne világos, kicserélem a hibás szót arra, amit így jelent: „Ha a település szellemének van még jelentősége az egyre materializálódó világban, akkor a Körtéri McDonalds’s-nak bizony nincs sok esélye beilleszkedni a világ nemzeti vagy multinacionális rendjébe.” Ott van aztán a jó öreg -ba, -be, -ban, -ben probléma. Verbálisan nem érdekes. Nyilván nem életszerű (bár közszereplőktől elvárható lenne) hogy pontosan alkalmazzák. Írott formában viszont nagyon is zavaró, ha egy ilyen kezdetű mondatot olvas a tisztelt nagyérdemű: „Felvettük a pénztárba az előleget…” vagy: „ – A színházba azt mondom, hogy Derzsi művész urat kérem a színpadra, te bemész és játszol…” Ha a valóban elhangzott szöveghű mondatokat szeretném leírni (mert ennek is megvan néha a helye), akkor viszont elkél egy aposztróf. Ahogy az a kis vesszőcske is a „Túrós csusza a la Szeged” esetében az „a” -ra, hisz ezt a mai napig franciásan írjuk. Ha már ennél az írásnál tartunk, a „De enni kell, mondta az öreg Kiss” elcsépelt mondás szerepel az azt megelőző Annak kell lenned, aki vagy c. novellában, igaz ott még eredeti, unalomig ismételt formájában. A tárgyi tévedések már nem a szöveggondozó hibája, neki nem kell feltétlenül értenie a sörökhöz. „Dreher Pale Ale. Magyarul ez annyit tesz, felsőerjesztésű, világos, prémium minőségű. keserű ízű (sic!) sör.” Nem, nem ennyit tesz. Van benne igazság, de ez így csúsztatás. Aki először olvas a pale ale-ről és pont ezt a mondatot, ráadásul meg is jegyzi, az azt hiszi, hogy ez a pontos meghatározás. Majd tovább adja más tájékozatlan barátainak és máris megszületett egy városi legenda. A Pilsner Urquell elírt alkohol százalékába nem kötnék bele (4.5%), ha nem ez lenne Merza Gábor kedvenc söre. Ha már a világ legjobb sörének kiáltotta ki önhatalmúlag, szerencsétlen, legalább annyit érdemeljen meg, hogy pontosan közlik a paramétereit.

Mindezen hibák ellenére egy nagyon hangulatos, derűs, a nem túl régmúlt időket is megidéző könyvet vehet kezébe az olvasó, s a néha kissé suta, botladozó mondatok ellenére is csak azért csukja be csalódottan, mert vége. Túl hamar vége.

118805840_891509137921610_6679084040816701134_n.jpg

Hímnem, nőnem – Delirium Deliria

img_9774.JPG

Biztos sokan hallották már a női, nőies, csajos sör nem létező kategóriát. Általában a gyengébb alkoholtartalmú, kevésbé komlózott és/vagy gyümölcsös, ízesített sörök ugranak be ilyenkor pacekból. Soha nem akartam megérteni ezt a fogalmat, mert nyilván sosem létezett. Lehet, hogy szerencsém van, de nem ismerek „nőies söröket” fogyasztó nőket. Kell, hogy létezzenek, de engem eddig elkerültek. A női egyenjogúságért vívott több évszázados és a mai napig nyitott végű harc vívmányaként sem hallottam olyanról, hogy a női nem kikérte volna magának ezt a fajta megkülönböztetést. Nagy valószínűséggel nem is érdekli őket, hisz a szüfrazsett mozgalom sem tűzte ki annak idején megvalósítandó célként, hogy ne legyenek nőies és férfias sörök. A „probléma” gyökere inkább ott lehet, hogy elterjedt, az a tévhit, hogy a nők nem szeretik a sört. Mert keserű. Na, persze, ha nem az, akkor megisszák. A bornál ilyen kategorizálás nincs (vagy legalábbis nem ennyire szignifikáns), a rövid italoknál viszont újra felbukkan ez a kérdés, lásd: női likőrök. Amíg a nők és a feministák nem tiltakoznak ez ellen, nincs is gond, de fordítsuk meg a dolgot! Mit szólnak ehhez a férfiak? Hány férfi nem szereti a sört? Elég sokan. (Azt a réteget most hagyjuk, amely egyáltalán nem iszik alkoholt.) És mit mondanak sokan? Hogy nem szeretik a keserűt. Szegény nőiesnek megbélyegzett söröket, meg talán azért nem isznak meg, mert azt gondolják, hogy az nem nekik csinálták. A kör így lassan be is zárulna, ám létezik egy – lehet, hogy nem is annyira szűk réteg – amely nyitott szinte mindenre. Nem érdekli, hogy a sör vagy a likőr nőinek titulát-e, eldönti kóstolás alapján, hogy szereti-e és ezt fel is vállalja, mindenféle különösebb műfaji ekézés nélkül és pont leszarja, hogy ki mit gondol az ízléséről. Ahogy vannak férfiak, akik imádják az édességeket és konkrétan ismerek olyan nőt, aki soha semmi édest nem eszik. Itt most behúzhatnánk hormonális kérdéseket is, de ez már túl messzire vezetne és túl sok értelme se lenne.

Hogy a műfaj mégiscsak létezik, arra a belga Huyge cég adott határozott választ. Igaz, a végcél itt sem teljesen egyértelmű, hisz a tradicionális női sörfőzést kívánták feltámasztani (ami az ipari forradalom előtt a nők feladata volt a házimunka részeként) egy sör erejéig, legalábbis. Ez lett a Delirium Deliria, ami, ha alkoholtartalmát nézzük (8.5%) abszolút nem illik bele a mára kialakított „női sör” kánonba. A cégnél 2013-ban 100 nő meghívásával alkottak egy új receptet, amit azóta is már hagyomány-szerűen bocsájtanak ki évről-évre, nőnapra. Limitált, szezonális főzetről van szó, ami 0.75 literes palackokban kerül forgalomba a szokásos deliriumos fehér üvegben, parafa dugóval. A címkét kék keretben a rózsaszín uralja, harmonizálva ezzel a Delirium védjeggyé vált kiselefántjával. Egy felső közepes sörről beszélgetünk, aminek az igazi ereje lecsengésében van. Kitöltéskor a habzása megfelelő, az illata fűszeres, virágporos. Tükrös aranysárga színű. Fűszeres, élesztős, chardonnay szőlős, citrusos, citrushéjas íz világ, almás, gyógynövényes, kandiscukros lecsengéssel, markáns keserű véggel. Közepesen testes és szénsavas.

Hogy léteznek-e nőies sörök, arra nagyon remélem, hogy soha nem kapunk egzakt választ. Ha viszont ebben a rettenes nagy kraft agymenésben valaki kihozna egy hüvelygomba beert, az nem biztos, hogy osztatlan sikert aratna férfi körökben. Igaz, nőknél sem valószínű.

Egy barátságos vandál - Vandal Brewing

20200813_105839.jpg

    Az a helyzet, hogy még az életben nem jártam Martonvásáron, ami óriási hibának bizonyult. Volt idő, mikor Gárdonyból naponta átutaztam, de soha nem jutott volna eszembe, hogy leszálljak vagy célirányosan odamenjek. Most is Gárdonyhoz köthető a sztori. Ott nyaraltam, s felhívtam Lengyel Petit, hogy arra innám magam egyik nap, ha nem bánja. Rendezett, helyes kis város, de egész napos programot nem érdemes odatervezni.

A Vandal Brewing kb. 10 perc kényelmes séta a vasútállomástól, ami egyben a városka centruma is.

A mikrofőzde mellett egy söröző/kávézó található, egy szállóval egybekötve családi vállalkozásként, tehát elég széles a paletta. A söröző tágas és világos egy kis kerthelyiséggel megtoldva, ahol egy vörös ZUK kishaszonjármű is látható, benne bármikor szolgálatba helyezhető alvóügynök jellegű sörcsapokkal. Nyár van, meleg, délelőtt, meg miafasz, úgyhogy kell inni egy kis sört. Egy idényjellegű white APA-t kóstoltunk, ami teljesen rendben van, a komlózása nem olyan erős, mint az IPA-knak, de mindketten rögtön megállapítottuk, hogy kissé kilóg belőle a koriander. Nem baj, jó ez így is, azt meg régóta tudjuk, hogy melyik a legjobb sör.

20200813_110923.jpg

A főzdébe érve elsőként egy Boston lagert kóstolunk tartályból, ami nem egy BJCP stílus. Samuel Adams Boston Lagere inspirálta Pétert, mivel édesapjának nagy kedvence ez a sör. Nagyon kellemes, bár a kóstoláskor elmondta, hogy még kell neki másfél-két hét, hogy jó legyen. Hamarosan palackos verzióban is elérhető lesz, jópofa kis címkével ellátva. Ha már a lagereknél tartunk, Péter elmondta, hogy számára prioritást jelentenek az alsó erjesztésű sörök. Itt is lehet variálni (a Gringo hoplager pl. már gluténmentes), de egy tisztességes, finom lagert lefőzni még mindig művészet. Kapta is az ívet, jelenleg a Mosaictól, ami, mint kiderült, mindkettőnk nagy kedvence. A legújabb főzet egy szikár, gyümölcsmentes gose lesz, mindössze 200 liter, csak csapolva, természetesen. Aztán jöhet egy Berliner weiße, meg borultabb dolgok is akár.

20200813_111149.jpg

A lagereknél a malátaprofil finomítás a cél. Komlózás tekintetében az Ekuanottal kísérletezett sokat, de nem hozza azt az íz világot, mint mondjuk a Mosaic. A Citra úgy, ahogy van hiánycikk, úgyhogy nem küzd a beszerzésével egyelőre, erről amúgy egy fasza kis blog bejegyzést is kanyarított. Több centennial, simcoe, ez lehet egy jó IPL alapja. APA, IPA, IPL, az átlag ivók ott helyben nem nagyon tudnak különbséget tenni, csak látják, hogy (fajlagosan) mindegyik drága. Péter tehát kiállt az IPL mellett, hisz, ahogy elmondta, ez szívügye és szerencsére be is jött neki. A Vandalnak jelenleg 10 féle palackozott söre van, de van még idő a nyugdíjig. Már, ha lesz.

20200813_111519.jpg

Kilépőnek egy Augusta-t kértem, amit már a kerthelyiségben fogyasztottam el. A palackos változatot már ismertem, remek volt ez is.

118223137_879950949077429_3639909255390963444_n.jpg

Teljes képanyag

Egy poétikus délután

116131759_2424592427839787_3270244385745165380_n.jpg

    Pöttyet erősre sikeredett a hét eleje, de hát mit lehet tenni, ha egy külföldről érkező rég nem látott nagyon jó barát kopog be az ajtón. Lendület, vidámság, miegymás. Két naposra sikeredett a dzsembori, másnap este már az EPA sörözőben ittuk filozófusra magunkat és ami utána következett, azt már erős idegzetűeknek sem ajánlom. Tény, hogy egy idő után Mr. Curry is tiszteletét tette, akire még más-, akarom mondani harmadnapon is emlékeztünk, erős amnéziánk ellenére. Meghalni akarok, rimánkodom az Úristenhez kijózanodva, csak ezt éljem túl, túlélem. Nem a fohászaim miatt, hisz Isten halott, ezt Nietzsche óta tudjuk, bár a temetése nem volt nyilvános. Eljön a hétvége gyönyörű tervekkel. Szombaton, a hőség ellenére egy séta és egy könnyű ebéd a Népszigeten, majd pihi, alig várja az ember, hogy kettőkor lehúzhassa a rolót. Dél körül azonban becsap egy gránát, amire a tervező nem számított. Zártkörű kis sörös társaságunk oszlopos tagja, Ogre barátom küld egy üzenetet, miszerint aznap d.u. csapatépítő brainstorming Kőbánya felsőn a Restiben, jön Maláta is, meg lehet, hogy a nagy tekintélyű Merza Gábor, aki nélkül minden buli szürkébb, de lényegesen kiegyensúlyozottabb. Nabazmeg, mit lehet erre mondani? Ogre nagydarab, meg bokszolt is valaha, csak nem akarok tőle kapni egy pofont utólag. Megyek. Kisvártatva Merza hívott, hogy menjünk együtt, OK, találkozzunk a körúti Lecsóban, mert az én belem még üres. Ő ivott, míg én ettem, 2 pohár Borsodit. Kérdeztem, miért nem Staroprament, azt mondta, az ugyanaz. Tudtam volna vele vitázni, de kb. 5 másodperc alatt lezongoráztam, hogy nem érdemes. Szomorúan igaz, de tényleg nincs nagy különbség. A Blahára érve pont nem értük el a 37/A jelzésű villamost, ami negyed óránként jár. Tekintettel arra, hogy találékonyak vagyunk és megfelelő helyismerettel rendelkezünk, beugrottunk a Rizmajerbe, a franc fog az aszfalton malmozni a tűző napon, mikor 2 percre van a sörforrás. Részemről beugrott egy trópusi gyümölcsös APA (bevállalós vagyok és erre mindig rábaszok), Gabikámnak meg egy Konyakos meggyes kisszínes. Megbeszéltük aztán, hogy milyen szarok voltak, de a Konyakos meggyest mindketten kultiváljuk. E tekintetben egyformán vagyunk perverzek. Az a jó ebben a járatban (t.i. a villamos), hogy pont ott áll meg ahol, nem kell sokat gondolkodni, én azonban mégis túlokoskodtam a dolgot és ahelyett, hogy rendeltetés-szerűen használtuk volna az aluljárót, végül a síneknél kötöttünk ki. Volt vagy 15 sínpár, de rövid idő alatt meggyőztem Gabikát, hogy keljünk át, látszik már az oázis (Miért nem hal szomjan a csecsemő a sivatagban? Bocsánat.) Jól sikeredett a dolog, végül fotózott, meg videózott is.

116792039_339108150813633_5822367798092347893_n.jpg

Megérkeztünk, beültünk, kikértük az első sörünket, majd pár perc múlva megérkezett a másik Gabika. Javaslatára a légkondis helyiségből kimentünk egy árnyas helyre, hogy Ogrét méltóképpen fogadhassuk. Még poénkodtam is, hogy milyen lenne, ha bejönne a vonat és (mint a Volt egyszer egy vadnyugatban) Ogre a másik oldalon szállna le, mint ahol vártuk, bár nem figyelt rám senki. Ha nem is pont ez, de valami hasonló történt. Amint begördült a szerelvény, Merza az érkezését videóra vette, de az ellenkező irányból várta. Az első közösen elfogyasztott sör után konszenzusra jutottunk, hogy mégis bemegyünk, ám később, mikor Merza rálelt a WC bejárat mellett veszteglő zenegépre, majdnem kimentünk, újfent.

20200801_204150.jpg

A második söröm előtt bedobtam egy mák likőrt (leánykori neve Macum), aminek szerintem kissé csiszoltak a receptjén, ezzel is emlékeztetve magam a hét első két napjára. Most olyan, mit a (rettenetes) mákos gubára öntött vanília sodó. Kurva finom. Ogre beharangozta, hogy Borsodi IPA lesz csapon, ehelyett azonban Hoppy volt. Mint kiderült, csak hétfőtől…

116942673_3128523417239761_6203597320677312669_n.jpg

Ennek ellenére kiválóan éreztük magunkat, olyan komoly dolgokat vitatva meg, hogy kinek mekkora haja volt anno, milyen zenét szeret/szeretett, aminek DJ "Ízlésficam" Merza rendre pont az ellenkezőjét találta el. Legközelebb – kerül, amibe kerül – megfizetem a Jattos Tomi Duót, nagy tisztelettel. 20200801_204104.jpg

A hely azonban csak dicséretet érdemel. Hangulatos, kedves kiszolgálással, tiszta WC-vel, ahol van papír, szappan és papírtörlő is, mindez kifejezetten kedvező árak mellett. Kiszolgálás csak a pultnál, semmi szervizdíj, semmi trükközés, pont az az objektum, ahol minden rendeléskor boldogan ad egy kis borravalót az ember. És még a Bee Gees összest sem kellett meghallgatnunk.

20200801_204133.jpg

Kőbányai história X

20200721_173017.jpg

Először egy visszafogott meghívó jött a Drehertől, hogy nagy dologra készülnek, később jönnek a részletekkel. Jöttek is, megírták, hogy ilyen Magyarországon még nem volt, ettől még a szomszédban is rágyújtanak és vigyünk meleg ruhát. Az Erzsébet térről (táncoló) fekete lakk Mercedes minibuszokkal szállították az írástudókat, jöjjenek már, azt’ verjék a hírt, ha már etetik, itatják őket. Az MTI-től a HVG-n keresztül a bloggerekig mindenki eljött a seregszemlére. Lehetett már előre sejteni ki a gyilkos, hisz a Mad Scientist is pont aznapra, 16 órára hirdetett sajtótájékoztatót

20200721_174730.jpg

A Dreher Sörgyárba érve egy gyors fertőtlenítés után (még csak kívülről, elvtársak) egy rapid regisztráció következett. Semmi anyja neve vagy buzi-e vagy, csak nagyon alap. Viszont beindult a maszkabál, ami nagyjából fél percig tartott, míg be nem értünk a közösségi lazítóba. Itt az idő nagy részét KKK kollégával való eszmecserével töltöttük, szigorúan alkoholmentes sört morzsolgatva, némi hamuba sült pogival. (Azt nem gondoltam volna, hogy egyszer az életben Maláta kollégával egy 0%-os sörrel a kezünkben nézünk farkasszemet.) Telt-múlt az idő, volt olyan elvetemült, aki már a második potya mentes sörét itta, s nagy duzzogva bár, de fogyott a fűrészpor alapú, távolról sem házi pogácsa is. A végső elpilledés szélén megjelent az ajtóban az a rendkívül csinos hölgy, aki fogadott minket a bejáratnál is, elnézést kért a késésért (már meg is bocsájtottunk, ilyenek vagyunk) és újfent beterelt minket a fekete Merdzsókba.

20200721_160332.jpg

Kis konvojunk követte a felvezető autót, s egy gyorstalpaló ismerd meg Kőbányát! programban lehetett részünk. A Csajkovszkij park mellett elhaladva az utcán flangálókat megpillantva hirtelen visszaszaladtam az időben és a lepukkant arcok láttán eszembe jutottak Sotárék, Csirkéék, Tacsi (az első drogos punk halott, 17 évesen) és egyáltalán a kőbányai punkok a ’80-as évekből, akik előbb ütöttek és aztán sem kérdeztek. Finom társaság volt, hatalmas respekttel. „Nincs idő gólörömre”, máris a katakombák bejáratánál találtuk magunkat. Rövid várakozás után behajtottunk a náci zombik és vodkától agylágyult ávósók képzelt birodalmába, amire a sötétségben balra kiszűrődő fény mögül félig letépett WC ajtó még jóságosan rásegített. Tudnám ezt még folytatni a végtelenségig, de legyen elég annyi, hogy leparkolás után az autóból kilépve, megpillantva a sejtelmes zöldes fényeket, s a rendezői jobbon hátrahagyott mini konvojt olyan érzésünk támadt, mintha a NASA titkos találkájára lettünk volna invitálva. Formaldehidben tárolt UFO-k helyett Sefcsik Marciék, Szilágyi Tamásék és a Dreher karót nyelt gárdája várt, a bejáratnál gazdagon megterített asztallal (tudtam, hogy éhesen kell jönnöm).

20200721_171540.jpg

Egy-két rövid tiszteletkör után finoman ráhajtottam egy lazacos szendvicsre, majd szép sorban minden másra. Kávé, meg üdítő is volt, de ott nem volt tolongás. Békefi Gábor (Dreher) vezérigazgató, megbízott értékesítési igazgató rövid beszédével indult a szeánsz, majd őt váltotta Szilágyi Tamás (Mad Scientist). Elmondásuk alapján a Dreher kereste meg a Mad Scientistet egy közös projekt létrehozására, ami aztán hamar egy közös munkában fejlődött a csúcsra. Nekem a sztori kicsit büdös, túl szimpla, népmesei, de ne legyek ünneprontó. Volt, ami volt, megszületett az együttműködés és uszkve 10 hónap közös munka után, lefőzettek ezek a kompromisszummentes sörök. Ilyen jól hangzó lózungok közepette nyerhettünk tudomást az Underground lagerről (ami pils) és a Catacombs coffee stoutról. A lagert a Drehernél (50.000 liter), a stoutot a Mad Scientistnél (4.000 liter) főzték. Mindkét sör a Kőbánya X nevet kapta a keresztségben.

20200721_170419.jpg

No, de miért volt erre szükség? A Dreher részéről az innováció, a Mad Scientist részéről pedig a szélesebb tömegek felé nyitás lehetősége. „Az elkészült termékekre és magára a márkára is nagyon büszkék vagyunk” – mondta Szilágyi Tamás. A közel 1 perces promo video után előkerültek a sörök jégen szuvidolt vájlingban, ami túlzás volt (főleg a stoutnak), hisz a pinyó átlag hőmérséklete bőven elegendő lett volna. 0.33-as dobozos kiszerelésben jött a cucc, amitől mindenki állati menő lett, ha már a divatos hívószavaknál tartunk. Ilyen kiszerelésben kerül majd a boltokba is, a lager még ebben a hónapban, a stout valamivel később. Az árak középen találkoznak, ahogy nagy- és kisüzem is. Tudom, hogy van példa hasonló kollabokra, de valahogy zűrös, hormonzavaros termékek születnek minduntalan. Ezek után felteszem ismét a már általam is megunt kérdést, ki lesz ezen sörök célközönsége? A közös munka folytatódik amúgy, ha sikeresnek ítélik meg a projectet. Távozáskor kaptunk egy ajándékcsomagot ami 6 (3-3) sört tartalmazott és egy Kőbányai feliratú zöld takarót, talán azért, hogy emlékezzünk erre a rendhagyó hűvös bemutatóra.

20200721_173435.jpg

Ennyi pettingelés után térjünk rá a sörökre, úgyis mindenki arra vár egyre feszültebben. A külalak csillagos ötös. Leheletfinom harmónia, játékosság, lendületesség és jó értelemben vett nosztalgiát árasztanak a kőbányai életképeket ábrázoló dobozok. Igen, még a stout is, sötét tónusai ellenére. A lager doboza színes nyomott, míg a stouté matricás címkés, jelezve (talán) ezzel is, melyik, hol készült. Ez sikerült. Olyannyira, hogy nem volt szívem felbontás után kidobni őket, bármennyire is zavarnak a fölösleges tárgyak. A lager egy megfelelő habzású, tükrös aranysárga színű, jellegzetes maláta illatú, közepesen testes és szénsavas sör. Malátás, füves, citrusos íz világ jellemzi, citrushéjas lecsengéssel, közepesen keserű véggel. A végén azonban kilóg a dreheres söröslóláb. Ott figyel az a borzalmas jellegzetes dreheres pocsolya utóíz, megfejelve egy gumimatrac szaggal.

20200721_171512.jpg

A stout habzása megfelelő, a hab pillanatok alatt összeesik. Fekete szín, pörkölt maláta illat. Kávés, pörkölt malátás íz világ, kakaós, zöld kávés, picikét fanyar lecsengéssel. Közepesen testes és szénsavas. Nem rossz, de ilyesmi fogyasztói ár környékén tudok ennél tökösebb kisüzemi kávés stoutokat. Idáig úgy tudtam, hogy nem szeretem a browniet, de amit a sajtótájékoztatón lehetett fogyasztani, az iszonyatosan jól működött ezzel a sörrel.

20200721_170911.jpg

süti beállítások módosítása