A BrewDog a Punk IPA-val indított és vált nagyon hamar népszerűvé. Idővel kissé változott ez a sör, ahogy változnak a punkok is, beleértve a BrewDog sörfőzőit. Ezt a nemrég megrendezett British Punk Invasion nevű nyugdíjas punk találkozó is megerősítette. Előre szólok, aki sörös bejegyzést vár, az már most hagyja abba az olvasást. Ugyanezt javaslom azoknak is, akik nem kedvelik a hosszú írásokat, illetve akiket halálra idegesít a rengeteg hivatkozás. Ez a bejegyzés (szándékosan) hemzsegni fog tőlük.
A punk ma megint trendi (hogy egy trendi kifejezéssel éljek). Fiatalos, lendületet és lazaságot sugároz, amivel egy komplett élet érzést ad el. A háttérben már szó sincs punkoskodásról, de szerintem ezt mindenki vágja. A Punk IPA egy remek sör, IPA vonalon is a legjobbak között van. A RateBeer-en megalázóan magas pontszámmal áll, a legfinnyásabb sörbarátok is meglengetik a kalapjukat előtte. Nem is írok róla semmit, megtették ezt helyettem már rengetegen, maradjunk abban, hogy nekem is az egyik nagy kedvencem. Kicsit azért utána vizslattam, hogy mennyire is vagyunk punk sörökkel, így a nagyvilágban, hát, nem sokat találtam. A Whistle Punk mellett még a magyar HaraPunkot tudnám megnevezni, ami a címke felirat betűivel egyértelműen utal a Sex-Pistols Never Mind the Bollocks... lemezének borítójára, pontosabban annak hátoldalára.
Mi is a punk valójában és miért övezi egyfajta misztikus nimbusz? Trágárul beszélő szemtelen fiatalok alkotják, akik köpnek a társadalmi berendezkedésre, hedonista módon nyomják az alkoholt, a drogokat és a szexet, miközben folyamatosan szar zenét hallgatnak. Ostoba sztereotípiák, de mindnek komoly valóság alapja van. Nos, a punk eredete, bármilyen hihetetlen, egy 1975-ben indult amerikai szubkulturális magazin. Ez a perodika olyan zenészekkel készített interjúkat, mint Lou Reed, Patti Smith, Iggy Pop stb. Underground művészeti folyóiratként bevonzotta az akkor pezsgő zenei réteget, amit aztán Malclom McLaren importált Angliába, divat diktátorként megcélozva a munkásosztály lézengő gyermekeit. Ha ő nincs, ki tudja mi lett volna a punkból, lett-e volna egyáltalán valami.. Így jött létre a punk, mai napig elterjedt, mondjuk így: tuskóbb formája. Értelemszerűen - mivel divatként lett eladva - (bár ez ellen minden punk tiltakozik) nagyon hamar eltávolodott a képzőművészet vonzásköréből és csak a zenére összpontosított. A Punk a CBGB Klub fontos folyóirataként funkcionált, oda pozicionálva magát a "real time" zenei színtérre. A legelső punk együttesnek a Ramonest tekinthetjük (bár erről folynak viták, de ebbe most nem mennék bele). Természetesen a punknak is voltak elődei, úgy mint a '60-as évekbeli garázs bandák, majd később a The Doors, The Velvet Underground, New York Dolls, The Stooges, MC5 vagy a The Who, illetve a műfajjal szinte azonos időben megszületett angol Motörhead. A punk zeneileg nem volt nagy reveláció. Azt csinálta amit a rock 'n' roll a blues-zal: felgyorsította és ha lehet, még egyszerűbbé tette. Tévhit azonban, hogy punk zenét csak olyanok csináltak/csinálhatnak, akik zeneileg képzetlenek. Erre számos ellen példa van, hisz a punk nem attól jó, hogy szar. Magyar vonatkozásban Hrutka Robit (Kretens) vagy Varga Zoltán "Takony"-t (CPg. 88-as csoport) említeném, de láttam 1986-ban egy Kazanyi sárkányok nevű bandát, ahol a basszusgitáros úgy mosolygott bele a közönség képébe egy fretless hangszerrel a kezében, hogy a nyakra rá se nézett. Nemzetközi színtéren természetesen szélesebb a paletta. A The Police első lemeze is még egy punk lemeznek indult, leginkább The Jam és Buzzcocks stílus jegyeket felvonultatva. Captain Sensible a The Damned basszusgitárosa remek gitáros, képzett zenész, de megemlíteném még az unikális Bad Brains-t, akik reggae bandaként álltak neki a punknak, pontosabban a hardcore-nak, lemezeiken ezt a két stílust váltogatva. Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül Olga-t, a Toy Dolls frontemberét, aki még klasszikusokat is könnyedén tol gitáron. Akadt olyan is, a The Stranglers pontosan, akik egy tönkre menő félben lévő rock bandából vedlettek át punkká. Érdekességképpen még annyit, hogy a később neo-náci skinhead bandává vált Skrewdriver első lemezén elhangzó Won't Get Fooled Again The Who feldolgozást érdemes meghallgatni, ahol minden negyedik sor végén, majd az egész refrén alatt pregnánsan farzíroz a basszus. Profi zenészként voltak, akik nyitottan álltak a műfajhoz és voltak teljesen elutasítók. Az előbbiből említhető Robert Plant, aki többször megfordult punk koncerten, igaz, nem tudható, hogy élvezte-e, az viszont biztos, hogy követte az aktuális zenei színteret. Nyilván ennek is köszönhető volt, hogy a Led-Zeppelin a IV. lemeze után egyre eklektikusabbá vált. A teljes elutasítás Phil Collins részéről jött, aki kijelentette.: "Meghallgattam és semmi érdekeset nem találtam benne". Mind kettő egy Captain Sensible interjúból derül ki világosan, aki a Genesis dobosáról csak annyit jegyzett meg: "Azóta is szívatom ezt a köcsögöt, ki nem hagynék egy alkalmat sem". A műfaj 1990-ben végleg meghalt, visszaszivárgott a profizmus, pont ami ellen a punk annyira ágált. Zeneileg épp azért született meg, amiért a rock 'n' roll a jazz ellensúlyozásaként (ez azonban csak felületes megközelítés, hisz a be-bop akkoriban sokkal inkább volt underground, mint a rock). Elegük lett az öncélú sztárolt mogulokból, akik egy 4 perces számot egy koncerten 40 percesre nyújtanak, csak azért, hogy mindenki szabadon kiélhesse az egoját. Egy zenemű ugyanis nem feltétlenül attól jó, hogy hosszú. Ilyen értelemben megvoltak a nagy zenei elődök: Bartók Béla, Erik Satie vagy Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij. Az Egy kiállítás képei teljes kompozíció picivel több csak mint fél óra és közel tökéletes mű. (Sokan úgy tudják Muszorgszkijról, hogy még kottát sem tudott olvasni, ez azonban nem igaz. Az viszont igen, hogy összhangzattanban és zeneszerzésben járatlan volt, így a zenekari hangszereléseit Maurice Ravel végezte el.) Aztán, persze a punkot is hamar elérte a sztár kultusz, ami a már említett British Punk Invasion koncerten pontosan tetten érhető volt. Ma már nincs az, ami a '80-as években általános volt egy ilyen helyen, hogy lézeng melletted egy lúzer kinézetű hülyegyerek, majd negyed óra múlva magad alá hugyozol, olyan feszesen nyomja a színpadon. Kiszámíthatóvá vált a punk is, befogadva a társadalmi konvenciókat, ami ellen oly hevesen lázadozott. Ma már állati menő Wattie-vel vagy más emblematikus nagy veteránnal fotózkodni a back stage-ben és a Facebook-on villogni vele. Megmosolyogtató és szánalmas vén szivar lett a punk, az a fajta unalmas húgyszagú, fárasztó fazon, akinek már nem áll a cerka, de még mindig arról pofázik két fröccs után, hogy mennyire megcsinálna egyszerre akár két fruskát is. A punk mindig is hedonista volt és végletes. Most is elment a falig. Életformából szombat esti szórakozássá vált, még a punkok számára is. 1987-től már érezhetően agonizált, de még pár banda, mint pl. a Black Flag, illetve a '80-as évek közepén megjelent finn hardcore (ami szinte intézményesült a műfajon belül) még valamennyire tartotta benne a lelket. A punk hatása és utóélete azonban sokkal gazdagabb, mint azt elsőre gondolnánk. Már a maga korában is kitermelte az art punk vagy alternatív rock stílust, visszautalva kicsit saját genezisére is. Itt említhető a Public Image Limited, Psychic TV, New Model Army, The Cure, illetve az URH, Európa Kiadó, Balaton, Trabant és mások. A '80-as években létrejött hardcore pedig a punk zenét még gyorsabbá és egyszerűbbé tette. Ha volt is benne valamennyi szofisztikáltság, azt a hardcore radikálisan kiirtotta. Elsőként a Discharge jelentkezett műfaj teremtőként, akiknek úgy kellett ez mint egy falat borotvahab a kissé lankadó taréjra, hisz ha úgy folytatják, ahogy 1977-ben elkezdték Pistols koppintású zenéjükkel, valószínűleg hamar a Maradj talpon! süllyesztőjében végzik. Voltak a punknak vadhajtásai is, mint pl. a náci punk (szerencsére elenyésző), de a műfaj inkább inspirált és tovább fejlődött, bár csak egy zsákutcáig bírta a new wave-vel. Sokan rokonítják a skinhead-del, volt később összefonódás, majd összecsapás, de a két mozgalom távol áll egymástól. Zeneileg vannak metszéspontok, érdekes (vagy egyáltalán nem érdekes) módon a skinheadek sokkal több zenei gesztust tettek a punkok felé, mint fordítva. Köszönhető ez talán annak, hogy nekik volt ideológiájuk, de nem volt saját zenéjük, míg a punk pont fordítva volt. Zárójeles megjegyzésként: skinhead alatt nem a mára lealjasított rasszista, náci mozgalomra gondolok, amit amúgy nem is szabadna skinhead-nek hívni, "hivatalosan" ők bonehead-ek. A punk kitermelt egy skinhead jellegű stílust is, a street punk-ot. Aki nagyon benne van, tud különbséget tenni a kettő közt, de valójában akkora az átfedés hogy nem érdemes vele foglalkozni. Őket hívták valószínűleg megelőzőleg herbertnek, egy szűk réteg, akik skinhead szellemiséggel éltek, úgy is néztek ki, de punk zenét szerettek. Oi!-punk néven is ismertek voltak. Jellemző példa: Infa Riot, 88-as csoport. A Biltz nemcsak a zenéjével futott be, de azt még jelentősebb zenei lapok is megírták, hogy egy bandában milyen jól megfér egymás mellett két punk és két skinhead. Sok, később nagy nevű zenekarra hatott a punk: The Police, U2, The Smith, Placebo, Suicidal Tendencies, Primus, Carnivore, Metallica, Megadeth, Guns and Roses, Venom, Red Hot Chili Peppers, Nirvana, Alice in Chains, Pearl Jam stb. illetve a hazai palettán: A. E. Bizottság, Kispál és a borz, Pál utcai fiúk, Tankcsapda mind felhasználták a punk szemtelen bátorságát és kezdetektől megőrzött intellektusát. A punk beszivárgott a jazz-be is, igaz, nem túl nagy sikerrel, hisz mit keresne ott? Néhány nevet azonban érdemes megemlíteni. Jaco Pastorius jó barátságban volt a Ramones-zal (valószínűleg a drogok miatt is), így nem véletlen a Weather Report-nak írt Punk Jazz című száma. James "Blood" Ulmer, John Lurie & Lounge Lizards, illetve John Zorn zenéjén egyértelműen érződik a punk hatása. Ha zeneileg nem is, felfogásban, élet stílusban a jazz áll(t) legközelebb a punkhoz. A jazz zenészek ugyanolyan hedonista, önpusztító módon éltek, akárcsak a punkok és egyes rockerek. A minta valószínűleg tőlük van. Az 1940-es években volt olyan big band Amerikában, ami azért oszlott fel, mert annyi narkós zenésze volt, hogy, egy idő után már egy próbát sem tudtak összehozni. Az 1950-es években a be-bop hasonló forradalom volt mint a punk, csak sokkal nagyobb formátumú. A jazz elszakadt a szórakoztató ipartól, zeneileg felszabadította magát. A feketék még mindig alsóbbrendű állampolgárok voltak, de a zenét már visszavették maguknak. A klubokban kiírták, hogy ne táncoljanak, a jazz valódi szabad művészetté vált. Visszatérve a punkra, feltétlenül érdemes megemlíteni a psychobilly műfajt, ami az 1950-es évekbeli rockabilly és punk keresztezése. Életre keltője a The Meteors. Az anarcho punk pedig egészen odáig "merészkedett", hogy még magát a punkot is megtámadta.
A művészetek közül a underground/független filmezés volt a legkézenfekvőbb, ami szívesen azonosult a punkkal avagy konkrétan meg is jelenítette azt egyes alkotásaiban. Derek Jarman megkerülhetetlen Jubileum és Anglia alkonya című elképesztően eredeti és fantasztikus filmjeivel, de ide sorolható még Jim Jarmusch és David Lynch is. Hazánkban az avantgárd/performansz művészek adóztak nagy tisztelettel a punknak. Az első magyar (art) punk zenekarnak a Spions tekinthető, koncertjeik egyben performansz előadások is voltak. Volt olyan fellépésük, ahol a zenekar mögött egy világ térkép volt kifeszítve és Szovjetunió felől élő csótányokat engedtek rá Európa felé. (Ma egyre aktuálisabb). Sokan gondolták úgy, hogy a kommunista országokban volt csak igazán létjogosultsága a punknak, hisz elnyomtak, lecsuktak, már a gondolataidért is, de ez messze nem igaz. Annak idején fel sem fogtuk, nem is tudtunk róla, hogy micsoda nyomor/kilátástalanság létezhet Angliában. A magyar punk és a szocialisa blokkban alakult zenekarok anti-kommunisták voltak, de létezett az NDK-ban államilag dotált kommunista punk együttes is. A magyar punk belterjes volt és végtelenül bizalmatlan. Nehéz volt még punk-ként is bekerülni a belső körbe, ám a patkányokat még így sem kerülhették el. Mézga, egy akkor negyven körüli ürge épült be közénk, mindenki oda, meg vissza volt tőle, hogy milyen jó fej. Ő volt a csendesen lázadó kispolgár minta példánya. A Lenin körút együttest környékezte meg, lejárt rendszeresen a próbáikra, állandóan velük lógott, majd egy szép nap eltűnt, s hamarosan bevitték az egész bandát a yardra...
Végül jöjjenek a legjobb punk lemezek:
- Sex-Pistols: Never Mind the Bollocks, Here’s the Sex Pistols
- G. B. H: Leather, Bristles, No Survivors and Sick Boys
- The Damned: Machine Gun Etiquette
- Blitz: Second Empire Justice
- Crass: Stations of the Crass
- Rudimentary Peni: Death Church
- Chron Gen: Nowhere to Run EP
- Dead Kennedys: Fresh Fruit for Rotting Vegetables
- Channel 3: After the Lights Go Out
- Black Flag: Everything Went Black
- Appendix: Ei raha oo mun valuutta
Ha felciccentünk egy BrewDog Punk IPA-t, pár másodpercre jusson eszünkbe a "névadó".
