Újlipótvárosban, a Katona József utca elején van egy szó szerinti underground söröző, a Dongó.

Önmagában semmi különös. Nincs „kitalálva”. Nem romkocsma, nem taproom, nem zenés szórakozóhely, egész egyszerűen csak egy hely, ahol minőségi cseh lagereket lehet fogyasztani méltányos áron, korrekt kiszolgálás mellett. Csapon stabil választék: Konrad 11° lager, Sedmy Schod (Hetedik Lépcső), Postřižinské Francinův Ležák vagy Postřižinské Hrabalův Ležák (Jubilejní Ležák) (ezt variálják) és Postřižinské Něžný Barbar. Emellett szinte mindig van hermelin is pirítóssal, ami azért tényleg kevés magyar sörözőben elérhető.

A derék ’90-es években átlagos pincesöröző volt a Pécsi Sörgyár termékeivel. Andrej Poljakov üzletvezető is így vette át, vagy egy évig ő is ezen a nyomtávon haladt. Aztán változtak a dolgok, sikerült a pécsi cég szerződésén rést találniuk, így felbontva a szerződést, átálltak a cseh lagerekre. Andrej kérdésünkre elmondta, hogy ő maga (kollégájával együtt) is sörkedvelő, nekik sem közömbös, milyen sört mérnek. Megvannak náluk is a bejáratott vendégek, még olyan is akad, aki hajlandó volt lecserélni a megszokott Ottakringerét a jelenlegi választékra.

A belső egy jóértelemben vett kissé lepukkant lakás hangulatát idézi téglafalakkal, rajtuk egy helyi fotóművész törzsarc képeivel. Boxok szabdalják az amúgy L alakban fekvő helyet, aminek kisebbik részét, már ők maguk alakították ki, illetve a pulttól jobbra van egy kis csocsó szoba, ahová rendszeresen érkeznek azok, akiket ez mozgat meg. Zene is szól folyamatosan, ami semmi megfelelési kényszert nem mutat. Konzerv underground vagy rock / blues-rock melók folynak, attól függően melyikük pörgeti épp a helyet. Van egy TV is, ami szerencsére nincs bekapcsolva, de nagyobb sportesemények alkalmával üzembe helyezik.

Andrej kérdésünkre elmondta, hogy a vírusválság miatti bezárások alatt semmilyen támogatást nem kaptak, folyamatosan a túlélésért küzdenek, valamint rettegnek a következő bezárások eshetőségétől. Forgalmuk változó (ahogy ez már mindenütt lenni szokott). Van, hogy 4-5 ember lézeng, de tudnak teltházat is produkálni és ez nem feltétlenül csak a hétvégékre igaz.

A viszonylagos rendszerességgel megrendezett, bár kihalófélben lévő kvízjátékok helyett december 2-án Barangó: Szövegek című könyvbemutatójára kerül sor a Dongó és a Beers & Books közös szervezésében. A Nemzetközi Nagymester Kovács „Maláta” Gáborral és Para-Kovács Imrével beszélget 20 órától, majd hangszert is ragad, Penge kíséretével.

Beers & Books: Kezdjük azzal, hogy rólad elmondható, hogy van elkötelezettséged a sörhöz…

Csurgó János: Azt szokták mondani azok, akik ismernek, hogy kevesen vannak, akik a lelküket is ilyen szinten beleadják abba, amit csinálnak. Az utóbbi időben 4 olyan embertől is kaptam pozitív visszajelzést, akik „nem szeretik” a sört, viszont volt amelyikük azt mondta, hogy ahogy én beszélek a sörről, úgy meg kell innia egyet, s miután megitta, azt mondta, hogy ez jó. Ez beigazolódott már amúgy sörvacsorán is, minek alkalmával én tartottam egy előadást a sör csapolásáról, majd az egyik kedves vendég, aki egyáltalán nem fogyaszt alkoholos italokat odajött hozzám, és azt mondta „ahogy Ön beszél a sörről, kedvem lenne meginni egyet”, de végül tartotta magát az elveihez és beérte egy alkoholmentes sörrel.

B. & B.: Tekintettel arra, hogy csapoló mester vagy, ejtsünk pár szót a csapolásról!

Cs. J.: Kezdjük azzal, hogy minden nagy sörgyártónak megvan a maga sörcsapolási rituáléja, amit ő helyesnek tart. Hogy ezeket a rituálékat mennyire gondozzák, illetve terjesztik, azt hazai viszonylatban per pillanat nem tudom megmondani. Nálunk a Drehernél van egy úgy nevezett Csapolt Minőség Program, ami 2 lábon áll. Van egy külső bártender edukációs program és van egy belső sörnagykövet képzés része. A cégnél az a véleményünk, hogy a legtökéletesebben a vendéglátósok akkor tudják képviselni a márkáinkat, illetve a fogyasztókat akkor tudják kiszolgálni maximális sörözési élménnyel, hogyha azt, amit mi gondolunk erről, megosztjuk velük. Szükségszerű tehát az együttműködés. Az viszont nagyon fontos, hogy nem erőltetjük rájuk, hanem megosztjuk velük. Szerintem amúgy egy vendéglátóhelyen az a legfontosabb, hogy a vendégnek ne legyen semmi más dolga, csak az, hogy vendégnek érezze magát. A Program annak idején úgy indult, hogy elmentem vendéglátóhelyekre és csapoló tréninget tartottam a csaposoknak. Én ezt akkor tartom igazán sikeresnek, ha a nagyjából másfél órás előadás alatt 4-5 „Aha!” élményt tudok adni a csaposnak, illetve, hogy a megszerzett tudás épüljön be, ne vesszen kárba rövid időn belül. Ehhez kell egy előadói készség is. Úgy érzem, hogy nekem megvan az a képességem, hogy fel tudom kelteni a figyelmet. Amikor pultosnak tartok tréninget, akkor arra megyek rá, hogy gyakorlati haszna származzon belőle mindenképpen, illetve, ha van ideje, kedve esetleg mással is beszélgetni erről, akkor tudjon úgymond jólértesült lenni sör témában, ezáltal talán fel tud mutatni egy többlet tudást is a pályán lévőkkel szemben. A belső sörnagykövet képzés lényege (miközben érintjük a pultosoknak elmondott ismereteket is), hogy professzionális értékesítési szakembereket akarunk látni a piacon. Például, ha valamelyikük azt látja egy helyen, hogy a csapos helytelenül csapol, akkor tudnia kell neki segíteni, illetve, ha hibajelenség van a csapon, akkor azt látnia kell, hogy mi okozza a hibát. A csaposok esetében az sajnos nem is olyan ritka hiba, hogy kifogyott CO2 palack mellett csapolnak. Az egyik tanácsunk például, hogy ha megérkezik a (teli) söröshordó, akkor pihentessék 24 órát és utána tegyék fel, illetve, ha a raktár kissé messzebb van a pulttól és olyan kolléga viszi ki a sört, aki nem bírja el (egy 50 literes hordó 63.5 kg.), mindenképp kérjen segítséget, mondjuk valamelyik törzsvendégtől, és soha ne gurítsa a hordót. Ha csak kigurítani tudja, akkor mielőtt feltenné a csapra, ismét várjon 24 órát, mert akkor már összerázkódik, túlnyomás keletkezik a hordóban, ami végső soron a csapoltsör minőségének nem tesz jót. Részletezve: a szállítás során a buborékok izgalmi állapotba kerülnek úgymond, azaz ki akarnak törni a folyadékból és ha így ráteszem a keg fejet, majd nyomok rá 2.5 bar nyomást, mindezt abba a hordóba, amiben már eleve van 4 bar nyomás, akkor a CO2 palackból semmi széndioxid nem fog kimenni, a folyadékból viszont pezsegni fog, tehát ugyanazt csináljuk, mintha nem nyitnánk meg a CO2 palackot: előállítjuk a széndioxid mentes sört. Ilyen és ehhez hasonló tanácsokból áll tehát ez a program. Az egyik vesszőparipám a poharak tisztasága. Borzasztó fontos annak érdekében, hogy minőségi csapoltsört kapjunk. Azt soha ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy a fél liter „minőségi folyadék” nem elég, adni kell mellé valamit a fogyasztónak. Pl. a sörözés élményét. Az, hogy a mai kínálat, gyártástechnológia és szállítási lánc mellett otthon elfogyasszak fél liter nagyon jó sört, nem egy óriási kunszt. A vírus válság alatt én egyébként a kollégáimnak csináltam belső használatra egy kis videót, ami pontosan azt mutatja be, hogy hogyan érdemes otthon sört fogyasztani, hogy az valóban sörfogyasztási élmény legyen. Az egyik ilyen fontos szabály: sört csak nedves falú üvegedénybe engedünk bele otthon is. Az amúgy mindegy, hogy ezt csapról vagy palackból tesszük. Palackosnál az én módszerem az, hogy kitöltöm a sört hab nélkül, majd egy kicsi sört hagyok a palack alján (a hüvelykujjammal az üveg száját lezárva) jól összerázom és az így képzett habot ráöntöm a korsó sörömre. A legjobb sörök megérdemlik azt a tiszteletet, hogy ne csak úgy lehúzzuk, miután lepattintottuk a palackról a kupakot. Ezzel megközelítjük azt, hogy a sörözőkben elvárt sörözési élmény legalább részben valósuljon meg otthon, illetve az így elkészített sörhab mindenféleképpen egy sörözőben elérhető, csappal készített nedves habhoz közeli minőség legyen. Arról nem is beszélve, hogy ez utóbbi mozzanat mennyire fontos egy szűretlen sörnél, ahol a szárazanyag – ami ennek a lényege – tárolás alatt leül a palack aljára és azt ezzel a módszerrel tudom a legjobban felrántani.

B. & B.: A Dreher mennyire foglalkozik környezetvédelemmel?

Cs. J.: Nagyon. Kiemelten fontosnak tartjuk. A karbon lábnyom, a vízfelhasználás és összességében a fenntartható működés kérdésében felelősen gondolkozunk, mert komolyan gondoljuk, hogy ez számít. A takarékossági kérdés is egy fontos irányelv. Hűtőknél például többféle energia besorolás létezik. Az ASAHI csoporton belül gyakorlatilag „D”-nél rosszabb energiabesorolású hűtőt senki nem vehet, de az „A”, „B” energiabesorolás élvez prioritást, természetesen.

B. & B.: Tárolás és minőség, illetve ez utóbbinak lehetséges romlása. Mi erről a meglátásod?

Cs. J.: A piacon a leginkább három tényező érhető tetten, ami ronthat a sör minőségén. Úgymint: fény, hőmérséklet és eltelt idő. Ez utóbbi többféleképpen is árthat a sörnek, leggyakoribb talán az oxidált ízhiba. A fény egyedül a palackos sörnek tud ártani, így tehát, ha a legelőnyösebb kiszerelést keressük, akkor két szereplőre szűkítettünk. Van egy 30 vagy 50 literes hordóm, illetve vannak a dobozos sörök. Kiszállításkor, mondjuk, a legnagyobb hőségben reggel nyolckor a teherautó platójára feltesszük a sört és végig visszük a városon. A két kiszerelés közül (még ha kartonba is van csomagolva) a dobozos sör az, ami hamarabb átveszi a kinti környezeti hőmérsékletet, míg a tömegtehetetlenség miatt a hordós hőmérséklete, csak néhány fokot emelkedik. Kizárásos alapon maradt tehát a hordó. Összegezve, a hordósnál mind három minőségrontó tényező kizárt. Szóval, ha sörélményre vágyunk, akkor keressünk egy olyan helyet, ahol tökéletesen csapolják a hordós sört. Mi a Drehernél azért folyamatosan monitorozzuk az ellátásiláncot, és nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a többi kiszerelés is maximális védelmet kapjon. Így aztán olyan boltokban, ahol megfelelő hőmérsékleten, száraz fényvédett helyen tartják a söröket, nagy baj nem történhet a palackos vagy dobozos sör megvásárlása terén sem.

B. & B.: Fogyasztók. Beszéljünk róluk is, hisz mégiscsak értük van minden.

Cs. J.: Pontosan. Mi az edukációs programjainkat is elsősorban miattuk csináljuk. A Csapolt Minőség Programunkban résztvevő vendéglátóhelyeken, mindegyik általunk forgalmazott sörnél elvárható a profi csapolás. Az a cél tehát, hogy a fogyasztó mindenkor a lehető legjobb minőséget kapja, aminek letéteményesei a csaposok. Sörkultúra váltás akkor fog megtörténni, ha kapsz egy nem megfelelő sört és azt mondod, hogy ezt nem kérem. Amikor a Dreher ANTL sajtótájékoztatóján voltál akkor feltűnt-e, hogy az általam csapolt söröknek egész más a textúrája és a habja? Hogy akár 2 percet is ott beszélgetsz fölötte és nem esik össze a habja? Persze később ez megtörténik, csak alulról teszi ezt, ami egy fontos dolog. Nekünk volt egy nagyon átfogó kutatásunk, a szokásos mintavételezés két-, háromszorosával, miszerint tudni akartuk, hogy mit gondolnak a fogyasztók a sörről a kocsmákban vagy vendéglátóhelyeken. Dreher fogyasztóknál magasan a minőség és a társasági hatás nyert. Ha már minőség. Nem tartozik ugyan szorosan ide, de én voltam az egyike azoknak, akik behozták Magyarországra a tanksör kultúrát. Ez nekem óriási szerelem, ráadásul a technológia minden részletével tisztában vagyok és kifejezetten felelek azért, hogy a hazai tanksörözők jól működjenek.

B. & B.: Karcoltuk már a minőség kérdését, térjünk rá erre is egy kicsit! Véleményem szerint – és ez nem csak sörre igaz – minőséget csak minőségi alapanyagokból lehet csinálni. Ki lehet kergetni a világból a lecsókolbász, lecsópaprika és szódával elmegy fogalomkörével.

Cs. J.: Nagyon jó meglátás. A sör négy alap alkotóeleme a víz, a maláta, az élesztő és a komló (igaz, ez „csak” fűszernövény). A víz a gyártáshelyen adott. Jóllehet, a mai technológiai körülmények között lehet alakítani a víz minőségén, de tételezzük fel, hogy alapból van egy jó vizünk. Van egy élesztőtörzs, ami ellenőrzött sörélesztő. Van egy komló, ami megfelelő receptúrához igazodó mennyiségben rendelkezésreáll. Valamint van az árpamaláta, aminek a beltartalma függ attól, hogy hol termett, mikor takarították be, hogy ezt követően hol tárolták, miképpen dolgozták fel és ez mind befolyásolja, hogy ha ledarálod és a laborban megnézed, hogy mi a beltartalma, akkor egy adott malátának, meg ugyanannak a típusú malátának a félévvel későbbi szállítmányból vett beltartalma nem teljesen ugyanaz. Nem állítom, hogy szakadéknyi a különbség, de nem teljesen ugyanaz. Nálunk a Drehernél, ha emlékszel, vannak azok a nagy szürke hengerek, amikben több tízezer tonna maláta van. Mindegyik szállítmány bevizsgálva és beltartalom szerinti osztályozás alapján szétválogatva. Amikor aztán már csak meg kell nyomnunk a gombot, a számítógép összekeveri abban az arányban, hogy az a Dreher pontosan, stabilan azzal a beltartalmú malátával készüljön, amit a fogyasztó megszokott. Most Drehert említettem ugyan, de ha a Kőbányait veszem, akkor annak a minősége 20 éve ugyanazon az egyenes vonalon van. Ha egy nagyüzemi sörfőzde változtat a receptúrán – mint például mi a Drehernél, amikor kivettük a kukoricát – akkor azt előre jelezzük a fogyasztó felé, hogy az nem véletlen, hogy mostantól mást fog kapni, mint amit idáig megszokott.

B. & B.: Hogy őszinte legyek, én picit haragszom emiatt a Dreherre. Nem azért, hogy kivették a kukoricát, annak örülök, – bár nem fogyasztom a söreiket – hanem, hogy olyasmit adnak el előnyként, ami eleve nem kellett volna, hogy bekerüljön. Ez nagyjából olyan szerintem, mintha főznék neked egy kávét és azzal hencegnék, hogy ezentúl nem fogom megsózni. Eddig se kellett volna, mondhatnád joggal.

Cs. J.: A kukorica miatt fehérebb és tartósabb a sörhab. Viszont, ha a sör jól van csapolva – és ezért fontos a nedves falú pohár – enélkül is egy tartós és szép fehér hab tud létrejönni. A sörözési élményhez hozzátartoznak az extrák is. A vágott sört nem tudod palackos vagy dobozos sörökkel megcsinálni. Ezt egyébként szoktam mondani a csaposoknak is, hogy mindenképpen törekedni kell valami olyan plusz élményre, amit a fogyasztó máshol nem fog megkapni, ezért veszi a fáradtságot, hogy pont abba a sörözőbe menjen. Szerintem amúgy az egész sörözés erről szól, hogy a fél liter folyadék mellé mi az a plusz, amit még mellé tudsz rakni. Vendéglátás. Erről kell, hogy szóljon az egész, ne csak egy kiüresedett fogalom legyen. Szerintem a kocsmáros dönti el, hogy mit fognak nála inni és amit ő tesz, az meghatározza, hogy mi fog történni akár a sörrel, akár az egész élménnyel. De, akkor most én kérdeznék vissza. A sörcsapolás mikor kezdődik, szerinted és hol ér véget, teendőit, illetve feladatait tekintve?

B. & B.: Szerintem ott kezdődik, hogy megkapod a hordót, nagyon fontos, hogy megfelelően kitisztított berendezéssel csapolj és ott ér véget, mikor a vendég kortyolás után elégedetten teszi le a korsót.

Cs. J.: Pontosan. Hisz’ onnantól kezdve, hogy a hordó belépett az ajtón, te tartozol érte fellelőséggel, a berendezést te készíted elő. CO2 szint, CO2 kezelés és minden, ami ezzel jár. Ha mindent jól csinálsz, a fogyasztónak egy tökéletes sört kell kézhez kapnia.

B. & B.: Zsűritag is vagy csapolóversenyeken. Ilyenkor mit figyeltek, mik a sarokpontok?

Cs. J.: Vendéglátóhelyi szimulációk vannak alapvetően. Előkészülsz a csapolásra és felveszed a rendelést az első asztalnál. Fontos a CO2 palack ellenőrzése, hogy megvan-e nyitva. Lehet, hogy már a hetedik versenyző jön, és nyilván már csapoltak előtte, de akkor is a rutin részének kell lennie, hogy ellenőrizze, nyitva van-e a palack, jól van-e beállítva. Használ-e pohárzuhanyt minimum 2 másodpercig és nem csak egy szisszentésre, mert az nem sokat ér. Mielőtt felvenné az első rendelést (nyitás előtt), készítsen magának egy teszt sört, amit megszagol, esetleg belekortyol, nem kell meginnia, természetesen, de győződjön meg arról, hogy a söre, amit csapolni szeretne rendben van. Azért fontos ez, mert ha a nyitáskor, vagy hordó csere esetén a tesztsör jó, akkor az egész nap jó lesz. Ha ez elmarad és bármi problémája adódik a fogyasztónak, amit remélhetőleg jelez is, akkor az a sörözőnek és a sörgyártónak egyaránt előnytelen. Az is egy szempont, hogy rendezett-, tiszta-e a pult, amikor már tényleg csak a tökéletes csapolásra kell figyelnie. Ezután jöhet a rendelés felvétel. Ha azt mondom neki, nem tudom mit igyak, hogy fáradt vagyok, munka után, akkor ne egy testes, erős sört ajánljon. Vagy azt mondom, ebben a melegben melyik legyen, akkor mondhassa azt nyugodtan, hogy nincsenek erős söreink, nyugodtan válaszhatja bármelyiket, amelyik szimpatikus. Ha olyan a helyzet, akkor adott esetben ételhez is tudjon ajánlani megfelelő sört. Tehát: felveszi a rendelést, márka azonos pohárba csapol, használja a pohárzuhanyt, legalább 2 másodpercig. Elég gyakori hiba, hogy a pohár zuhanyoztatása után felrántja a poharat, nem csepegteti ki a vizet. A feltöltési szakaszban hab nélkül kell belekerülnie a sörnek a pohárba, a habot csappal képezi a végén, mindezt egy húzásból, majd le kell úsztatnia a száraz habot. Mikor aztán felszolgálja, a sörnek (a poháron megjelölt) vonalnál kell lennie és tele kell, hogy legyen a pohár. Természetesen meg kellett jegyeznie, hogy ki mit kért, nem tétovázhat és a végén el kell, hogy hangozzék, hogy egészségükre, hiszen vendéglátásról van szó, így a formalitásoknak is van jelentősége. Ezen felül nagyon sokat számít a személyiség, az úgynevezett sörözési hangulat megteremtése.

B. & B.: Mi ennek a versenynek a célja vagy tétje?

Cs. J.: A Minőségi csapoltsör programon belül van ez a verseny. Azok a sörözők, amelyek részt vesznek a Programban delegálhattak egy-egy csapost és az első 5 helyezettet elvittük egy Prága - Plsen utazásra. Az nagyon fontos volt, hogy pont annak az embernek kellett jönnie az utazásra, aki részt vett a versenyen, nem helyettesítheti senki más. Sajnos azért beszélek erről múlt időben, mert jelenleg a COVID miatt ezek a nagylétszámú eseménynek, és a külföldi utaztatások a vállalaton belül szünetelnek. Reméljük, ha túl leszünk ezen a nehéz időszakon újra beindulnak ezek a programjaink is.

B. & B.: Az ANTL márkáról van már valami visszajelzés fogyasztói részről?

Cs. J.: Úgy tudom, hogy egészen kedvező a fogadtatása,

B. & B.: Te milyen söröket fogyasztasz szívesen?

Cs. J.: Ha lager, akkor Dreher Gold vagy Pilsner Urquell. A németek közül a DAB-ot még szívesen veszem. A Pilsner Urquell gyártási technológiája egyébként viszonylag érdekes. A H jelű élesztőtörzset használják, ami részleges erjedést okoz. Ez azt jelenti, hogy ha a folyadékban eléri megfelelő alkoholfokot, akkor – mondjuk úgy, hogy lusta az élesztő – megáll az erjedés, így marad egy kis cukor a folyadékban. Viszont kizárólag Saaz komlót használnak, aminek kisebb a virága és kevésbé keserű, ezért dupla adagot tesznek a folyadékba. Ezáltal az IBU-ja keményebb lesz, viszont aromásabb is. Szerintem, ha tankovnaként issza valaki, akkor már nem is olyan keserű, ha pedig a mlíko csapolási formát választja, akkor kifejezetten édes.

B. & B.: Mondjuk, ez minden sörre igaz, hogy ha csak habot csapolsz, akkor édesebb végeredményt kapsz.

Cs. J.: Így van és akkor záró tételként idézném kedvenc mondásomat, miszerint a sörfőző mester megfőzi a sört, a csapos pedig elkészíti. Az egyik a másik nélkül nem létezik.

Kapaszkodik a Dreher továbbra is, látszik, hogy erőteljesen szemmel tartják a kisüzemeket.

Anton Dreher Vienna lagere ma már megkérdőjelezhetetlen kategória, kérdés, hogy pont a Dreher miért nem élt eddig a kézenfekvő lehetőséggel. Most szintet ugrottak, nem volt nagy felhajtás, a sajtótájékoztató is – mondhatni – családias környezeteben zajlott. ANTL címkével egy új, limitált szériát hoztak létre, egyelőre két sörrel. Dobozba, üvegbe nem kerül egyik sem, kizárólag csapoltan lesznek elérhetők, korlátozva (mondjuk úgy, kiemelt sörözőkben). Vienna lager és Summer ale, ez most a két nagy dobás, amit a fő főzőháztól függetlenül, egy 1910-es években épült, helyi védelem alatt álló hordófejtő épületben főznek, csupán néhány hektoliterrel. Indie a mainstreamen belül, mondhatnánk.

Új sörökhöz új dizájn is dukál. Van ez a kb. 45°-ban döntött, távolba szűkülő kép, ami több variációban volt fellelhető és tényleg nagyon feldobta a rózsaszínnel és lilával ipariból kiálmodott, látvány főzdével megspékelt környezetet. A sörökhöz 4 deciliteres poharakat és a már említett vidám színekben tomboló kekszeket is gyártottak.

Mihály Máté innovációs sörmesterrel folytatott négyszemközti beszélgetésemből kiderült, hogy ez még csak a kezdet (nyilván), a jövőre vonatkozóan konkrétumokat nem árult el, már csak azért sem, mert ők, maguk is keresgélik a potenciális lehetőségeket. Jól is van ez így. Attól izgalmas a jövő, hogy nem tudjuk, mit tartogat számunkra.

A tökéletes íz élményről Csurgó János (Istenem, de szép, beszédes név!) gondoskodott, nagy szakértelemmel.

A Vienna lager egy 5.2% alkoholtartalmú, maláta profil hangsúlyos, a jól eltalált komlózásnak köszönhetően kissé fűszeres íz világot adó, jól iható (a Dreherhez képest) testes sör. Ha rendben van a csapolás, akkor tényleg selymes habbal és lágy testtel találkozunk, de valahogy egy nagyon picit itt is kilóg az összetéveszthetetlen Dreher egyeníz, akárcsak újdonsült társánál.

A Summer ale 4.8% alkoholtartalma hallatán többen felkapták a fejüket, miszerint ez sok ennek a típusnak, de ha kicsit jobban utána nézünk, tisztán látható, hogy nem lóg ki a nemzetközi sorból, sőt! Illatában a trópusi gyümölcsök és a citrus jön, íz világát tekintve sokkal inkább a citrushéj dominál, ami az én ízlésemnek tökéletesen megfelel. A már említett selymes habot és lágy testet szintén magáénak tudhatja (ugye, említenünk sem kell) hozzáértő csapolás után.

Ha valaki indíttatást érez rá, hogy megkóstolja a söröket, jó szívvel bátorítok bárkit. Az átlag csapolt Drehereknél ugyan drágábbak (cca. 1000 Ft. körül lehet 4 deci), de ha nem is szokunk rá, egy próbát mindenképp megér.

   Két ünnep közt vagyunk, a senki földjén, ha szabad ezzel a fogalomzavarral élnem. A karácsony ugyan kétnapos ünnep, de 24-én már le van lazulva mindenki. Estére a honpolgár egy kicsit átmegy kereszténybe – még, ha misére most nem is mehetett – feldíszített fa mellett zeng a Csendes az éj. Az ajándékokról lezizzenő papírok után jól csúszik a halászlé meg a töltött kápi, a végén kis bejglivel lefojt. Elmúla aztán karácsony ünnepe (de nem múla el a bájgli) és mindenki a Szilveszterre gyúr. A két jeles ünnep közti pár nap kissé fásultan, egyhangúan telik. Sokan diétáznak vagy aktív sportolónak öltöznek át, mások szép csendben szürcsölgetnek, hogy aztán 31-én egy gázfröccsel támadjanak az újév felé. A média persze nem pihen. Két reklámblokk között adnak egy pár perc filmet is, politikából ugye meg soha nem elég.

Az újévtől az emberek mást várnak (mindig jobbat, persze), de ez a határ csak a képzeletünkben létezik, beosztás kérdése az egész. Folyamatos mozgásban vagyunk, időnként kis pihenőket beiktatva. Az ünnepeknek persze megvan a jelentősége, a szentsége is, akár. Szükség van rájuk, ahogy jó sörökre is. A Szentandrás Sörfőzde is fáradhatatlanul dolgozik, a téli ünnepek előtt különösen. Esthajnal nevű karácsonyi idény sörük 2013 óta tradicionális jelleggel érkezik már november tájékán évente változó recepttel. Jó ürügy ez a kísérletezésre (is), akárcsak a nyulas söröknél. Sörfőzőt és fogyasztót egyaránt megdolgoztat és elgondolkodásra késztet. Na, de azért ne igyuk filozófusra magunkat, nem kell mindent olyan borzasztó komolyan venni. A tavalyi barackos black IPA nem volt telitalálat, hogy diplomatikus legyek. Érdekes volt, de megmaradt (feledhető) kísérletnek. Nálam a két nagy favorit a ’16-os folyékony After Eight és a ’18-as füstölt malátás, szilvás imperial stout.

Most egy feketeribizlis balti porterrel leptek meg minket, ami műfaját tekintve egy alsó erjesztésű erős fekete sör. Akinek van türelme vagy ajándékba kapja, az megvárja a kóstolással az ünnepeket. Én ugyan biztos nem, hisz Hakapiszi, ha kap, iszi. Kitöltéskor a habzás és habtartás is egyaránt remek. Fekete szín, feketeribizli illat. Étcsokis, kakaós íz világ jellemzi, feketeribizlis, kakaós lecsengéssel. Testes, közepesen szénsavas, összességében nem rossz, de a nagy dobástól messze van. Elsősorban azért, mert érhetett volna még egy kicsit, talán jobban egymáshoz passzoltak volna az ízek, amik így kissé (nem zavaróan, hangsúlyozom) külön életet élnek. A szavatossági idő 1 év, tehát nem az a brutális 10 év, mint az Esthajnal ’18-nál vagy a Szentandrás könnyénél, így nem javasolt több évig pihentetni, de! Ha valakinek van türelme, kapacitása és kísérletező kedve, simán rádobhat még egy évet a szav. idő lejártára. Ismervén a cég palackozási technikáját, olyan nagy baj nem lehet és nem kizárt, hogy még jól is jövünk ki belőle. Most, hogy így átmentem tanácsadóba, elképzelhető, hogy én is elrakok egyet. Csak meg ne igyam, csak meg ne igyam! Nehogy elfelejtsem! Hogy’ fogom én ezt megjegyezni?

BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK!

Kettős nyomás alatt van a haza, már, ha a Covid egyhíjánhúszat nem számítjuk. Egyrészt, mint már pár éve rendesen, most is elérkezett a száraz november (bár látszik már a valagút vége), másfelől hozzánk is kezd begyűrűzni az Amerikából indult alkoholmentes őrület. A 0%-os sör persze nem új találmány, ebben a nagyok biztos nem fogják utánozni a kicsiket, hisz ők sokkal előrébb tartanak ebben, ez tényleg az ő terepük. Bár, ki tudja? Mérsékelten kíváncsian várom az alkoholmentes nagyüzemi APA-kat, IPA-kat, portereket, witeket…

Az alkoholmentes sör számomra mindig is az élet megfejthetetlen nagy rejtélyei közé tartozott. Az íze rossz, hatása nincs és a tápértéke sem olyan jelentős, amiért érdemes lenne pénzt adni. Persze, tudom: aki vezet, meg már leállt a piáról, de ez csak illúzió, az meg minek? A közvélekedés szerint is rossz mindegyik, igaz, lehet, hogy csak viszonyítás kérdése. Kíváncsi lennék, volt-e már olyan versenyző, aki még életében nem ivott sört, rögtön alkoholmentessel kezdett. Az, vajon mint mond? Főleg, miután megkóstolt egy „rendes” sört is. Az ízesített pancsokat amúgy én is szeretem, ráadásul gazdaságosak is, hisz általában olcsóbbak, mint az üdítők. Na, de azoknak van értelmezhető ízük.

A Fehér Nyúl hamar elkapta a fonalat és kiváló dramaturgiai érzékkel novemberre időzítette (legjobb tudomásom szerint) Magyarország első alkoholmentes IPA premierjét. A főzde kb. 4 éve indult Kísérleti Nyúlként, első sörük egy West Coast IPA volt. Semmi különös, kellemes sör élményt adott, a receptet meg is tartották – nagyon helyesen – ami ma a Fehér Nyúl IPA. Ezt további jó kis sörök követték, egyelőre még mind a felső közepes kategóriában, s csakhamar rátaláltak ma már jellegzetes kollázs dizájnjukra. Söreiket 0.33-as palackos kiszerelésben dobták piacra, de ma már – a kor hívószavának megfelelően – ők is követik Tóték példáját. A Bölcső Brew Crew-val készített Sober IPA is dobozban hozta a megváltást azok számára, akik a száraz novembert alkohol nélkül, de nem kraft sör mentesen szeretnék tölteni. A címke dizájn a szokásos, ám annyit bátorkodnék megjegyezni, hogy idáig a legharmonikusabb szín kombináció, amit a nyuszi hozott. Ilyen bíztató entrée után az ember könnyebben lélegezteti meg a dobozkát, még akkor is, ha pontosan tudja, hogy ez bizony az elvonó magánya utáni csalóka napfényt jelentheti csupán. Az alkoholmentesség nézőpont kérdése amúgy, hisz 0.5%-os sörről van szó. Na, de kinek árt az meg, még egy csecsemő is boldogan nyeli. A csúcsra járatott kíváncsiságot, csak tettekkel lehet kielégíteni, így a megfelelő hőmérséklet elérése után rögtön pohárba is kerül. A habzás gyenge, a hab pillanatok alatt összeesik, színe opálos aranysárga. Gyümölcsös maláta illata feltétlen bizalmat szül, bár már itt érezni, hogy alkoholmentes. Füves, malátás, zavaros íz világ fogad citrushéjas lecsengéssel, enyhén keserű véggel.

Sajnos, nincs mit szépíteni, ez bizony szar. Nem kicsit, nagyon. Talán ez a hülye divat is hamar elmúlik. Reméljük, nem kell sok ilyet elfelejteni.

Pár éves fennállásával is már öreg motorosnak mondható a Horizont Sörfőzde a magyar kraft piacon. Mikor indultak, a kraft még nem is volt kraft, legalábbis fogalma sem volt róla, hogy így fogják hívni. Volt kézműves, meg kisüzemi (én a mai napig ezt használom) és hogy mi lesz még belőle, azt egyelőre nem tudni. A sörben rengeteg lehetőség rejlik és ezt ki is használják a cégek/gerillák, többnyire jól, de néha elrettentő eredménnyel. Az oldschool sörösök persze fanyalognak, mondják ugyanazt, akár a bringások vagy a basszusgitárosok, hogy amikor ők voltak fiatalok, le se szarták őket. Bezzeg, mióta be lehet öltözni biciklis lovagnak, avagy 36 húros basszusgitáron lehet vigéckedni, előkelő helyre ugrottak a régen lesajnált szerepek. Tartózkodom – amennyire lehet – az értékítéletektől, ebben (is) következetes vagyok. Nézetem szerint nincs alsóbb- vagy felsőbbrendű fogalmi meghatározás. Léteznek viszont ízlések és ostoba sztereotípiák. Egy biztos: a közepes színt nem szokott nagy vitát kavarni. Már pedig a Horizont innen indult és nem is rosszul. Mikor először találkoztam velük, volt öt sörük és valahogy próbáltak egy kicsit csavarni a „betanult” stílusokon (pl. japán búza, flamand porter). Ebben talán még a Mad Scientiest-et is megelőzték, de nem baj, hogy abbahagyták. Volt még egy-két kísérlet a kezdeti semmitmondó rajzos címkevilággal és a védjeggyé vált nyolcágú csillaggal, aztán egyszer csak történt valami. Jött a Pilot Series elsőként egy rommá komlózott New England IPA-val és megújult, faszán letisztult dizájnnal, amiben én mindig is hittem. Hófehér címkén egy vörös kettőskereszt, mögötte az aktuális (sor)szám. Ott volt a lehetőség és a Horizont meg is csípte nagyon ügyesen, de akkor még úgy tűnt nem találták meg a konkrét leszállópályát. Vállalható, jó időszak volt ez, akár a manierizmus. Összekötött két korszakot és bár sok szép (és pár kevésbé jól sikerült) sört köszönhetünk a cégnek, nem bánjuk különösebben, hogy elmúlt. Már ezen sorozat végén ráköszöntött a cégre a savanyú őrület, természetes, hogy próbálkoztak sour alekkel (konkrétan a 20. zárótétel egy barackos savanya volt, fekete címkével). Mialatt kialakult a core, fazonváltással, közben kijött a Sour Series, hisz haladni kell a korral (hardcore-ral, grindcore-ral by Gorezone Főnök). Remek sörök, szemtelenül egyszerű dizájnnal, immáron dobozban. Nyilván számítógépes grafika az összes címke, de nem ez a lényeg. Harmonikus színvilág, repetitív alakzatokkal, minden a helyén. Mindez olyan ízlésről árulkodik, ami nálam egy tízes skálán tizenegyes. Közben bekerült a cég multikhoz is (Aldi pl.), ami nyilván megélhetési forrás és valamennyire üti a kraft vonalat. A Playground széria volt hivatott felváltani – változatos, bár IPA hangsúlyos söreivel – a Pilotot, majd 2018-ban egy durva Russian imperial stout sokkolta a sörfogyasztókat Night Shift néven, ami egy éjszakába húzódó főzésről kapta a nevét és a Ratebeeren a maximális 100 pontból 93-mat bírt elhozni, amivel a cég egy határozott mozdulattal lerakta a névjegyét a nemzetközi porondon is. Ezt a lovat megülve hozták ki a rá következő évben immár hordóérlelt stoutjaikat Tennessee Whiskey-s és Caribbean rumos változatban is. Itt azonban nem álltak meg és ezzel a magyar sörgyártásban reveláló jelleggel álltak elő (bár, kissé a BrewDog farvizeit karcolva) egy palackonként díszdobozos kiszerelésben, szériában. Hat ilyen sörről van tudomásunk, ebből hármat tárgyalunk, amik eljutottak idáig. Az első két tétel búza barley wine, ami külön érdekesség és visszacsatol a Horizont kezdeti pici csavarjaira.

Night Shift Wheat Wine 2020 Bourbon barrel aged:

Kitöltéskor a habzás gyenge, a hab hamar összeesik. Sötét borostyán szín, mézes illat. Likőrös, rumos mazsolás íz világ, diós, kakaós lecsengéssel. Testes, közepesen szénsavas sör.

Night Shift Wheat Wine 2020 rum barrel aged:

Gyenge habzás, a hab hamar összeesik. Sötét borostyán szín. Likőrös, mézes illat. Likőrös, kakaós, rumos mazsolás íz világ, diós, étcsokis lecsengéssel. Testes, közepesen szénsavas sör.

Night Shift 2020 Russian Imperial Stout Bourbon barrel aged:

Megfelelő habzás, a hab pillanatok alatt összeesik. Fekete szín. Likőrös illat. Likőrös, mazsolás, kakaós íz világ, étcsokis, alkoholos lecsengéssel. Testes, közepesen szénsavas sör.

A Horizont kezdi megtalálni saját hangját. Hűvös eleganciával tartják magukat távol az aktuális túlzó trendektől, mégis innovatív hozzáállással hozzák kiegyensúlyozott söreiket. Hangsúlyozandó külön érdemük, hogy indulásukkor és azóta sem próbálkoztak kínosan vicceskedő/bratyizó címkeleírásokkal, vállalhatatlan sör elnevezésekkel. Maradtak a konzervatív leírásoknál, illetve díszdobozos söreiknél diplomatikusan barátságos hangnemet ütöttek meg. A Horizontban óriási potenciál van, pár év múlva simán lehet hazánk vezető sörfőzdéje. Ha ilyen szerény kitartással és szakértelemmel folytatják továbbra is, nem lesz itt semmi baj.

Várjuk a folytatást...

    Na, jó, hát ezzel az Óvatos Duhajjal is úgy jártam, mint legutóbb a Porterrel. Szinte már mindenki itta, értékelte, látom a tévében is a reklámot, próbálom, megszerezni, sőt, kifejezetten hajtóvadászatot indítok utána, de nem lelem. Nem adom fel, természetesen, meg hát, hogy venné az ki magát és egyik reggel elszántan betámadok a Nyugati aluljárójában lévő Sparba, most már biztos lennie kell, mondok. Rikító színe – ami egy klasszikus Warszawa szín metál fényezéssel (igen, királykék) – szinte kiharsan a tömegből és észre- majd megveteti magát, feltéve, ha megtalálja az egyszeri paraszti vásárló. Ott volt az, szépen bepasszírozva az Edelweiss-ok közé, tényleg, csak az álcaháló hiányzott róla. Fő, hogy megvan 299 Ft., ami még Köcsögfalván is 300, de szeretjük, ha hülyének néznek ebben az infantilizált világban, mert az olyan szórakoztató. Semmi más nem landol a kosárban csak ez az egy doboz, oppardon!, can, hisz ma már így illik mondani, úgy a menő, no, csak óvatosan azzal a baltával, Jenő!

Szerénykedik a Soproni a „búza” megjelöléssel, valójában egy witbier akarna ez lenni, ami ugyebár egy belga stílus, fűszeresebb, citrusosabb, az eredeti búzánál. Köszönhető ez a hozzáadott narancshéjnak és koriandernek elsősorban, jelzés értékű komlózással. Komoly fegyverténynek hangzik a YeastSide-tól leigazolt Lados Péter, aki sörfőzőmestere volt a novicsento produktumnak. Ennyi izgalom után egy gyors pelenkacsere, pozitív hozzáállás, egy makulátlan pohár és lékelés. (A korsó méretű) pohár szigorúan búzasörös, bár a bajor vonalból, sorry vagyok. Mentségemre szolgáljon, hogy ha nem fél literes kiszerelésben tolja a Soproni legfrissebb próbálkozását, tán egyből a hoegaardenes poharamat kapom le és akkor autentikusnak és szakszerűnek tűnök, még magam előtt is. Próbálom a lehetetlent (mint mindig), jelesül, hogy prekoncepció nélkül álljak neki a vizsgálati anyagnak. A habzása remek, masszív fehér hab ékeskedik az opálos szalmasárga színű sör tetején. Biztató citrus illat jön, ami reményeink szerint bevezet a frankóságba. Jön az elvárt citrusos, élesztős íz világ, de szó szerint csak néhány pillanatig, annyira agyonüti egy rettenetesen cukros édes íz, a koriandert meg sehol sem találom. Van ugyan egy búzamalátás lecsengése, de az már csak vígaszágon jön, árnyalva a kaotikus összképet. Hisz Stirlitz is tudta, hogy az utolsó mondat számít.

„Mi magyarok különlegesek vagyunk. Mindannyiunknak megvan a maga szuper képessége.” Van, aki a szart is eladja kékre fényezve.

Beers & Books: Legjobb tudomásom szerint csak az irodalmi részt képviselted a Malátában, szakmai cikkeket nem írtál.
Para Kovács Imre: Egyszer megpróbáltam. Valamelyik sörgyártó – már nem emlékszem – úgy hirdetett, a „ser”.

B. & B.: Nem a Kaiser, a ser?
P. K. I.: De, lehet. Akkor írtam arról, hogy a ser, az egy nagyon idős szétműtött nő, aki énekel… Emlékszem, se Vétek Gyurinak, se Kovács Gábornak nem tetszett, úgyhogy az volt egy majdnem szakmai cikkem. Amúgy csak tárcanovellákat nyomtam.

B. & B.: Az elejétől benne voltál?
P. K. I.: Nem. Volt már egy stabil szerző és szerkesztő gárdája a lapnak, amikor bekapcsolódtam, de még nem volt teljesen kiforrott. Szerintem már egy-két éve mehetett, amikor beszálltam.

B. & B.: Rendszeresen publikáltál?
P. K. I.: Nagyon rendszertelen voltam, úgy emlékszem. Ad hoc jöttek az írások. Vagy nekem jutott eszembe valami vagy Gábor noszogatott, hogy írjak, hisz olyan életet éltünk, amitől maga a rendszeresség is nagyon távol állt. Az, hogy a lap rendre megjelent, számomra iszonyú meglepő dolog volt. Ennek az újságnak elvileg egy pénzbányának kellett volna lennie, de nyilván ott senki nem volt üzletember. Valószínűleg, ha annak idején egy profi üzletkötő megkapta volna, talán máig ebből élnénk.

B. & B.: Szerinted most lenne létjogosultsága ennek vagy egy ilyen lapnak?
P. K. I.: Teljes mértékben. Főleg most, hogy berobbant a kisüzemi sörpiac. Onnan is lehetne hirdetőket szerezni, plusz behúzni a nagyokat. Talán készül is valaki már erre, nem hagyják ki ezt a lehetőséget. Ebbe belefér ugye a gasztronómia is, ami egy kimeríthetetlen terület. Ráadásul ez egy állati jól fotózható téma. Műnyomó papíron, elegáns megjelenéssel, havilapként egy működő dolog lehetne. Ehhez persze kell egy agilis vállalkozó, aki rakja bele a pénzt és elszántan tolja a végtelenségig, úgy, hogy közben ő is nagyon jól jár vele. Ha menne még a lap szívesen írnék is bele. Az alkoholmentes sörök rovat például kifejezetten értem kiált. Na, de visszatérve a múltra, érdekes világ volt. Semmi nem volt lepapírozva, semmiről nem volt szerződés. Én akkor Gábor lakásában laktam a Falk Miksa utcában, néha láda sörök érkeztek, meg tömények promóba. Volt egy pár hét: Becherovkát ittam sörrel, jaj, Istenem, az iszonyatos volt. Szóval nem volt szoros elszámolás és ez a vezetőségen belül mindig szörnyű vitát szült, ami engem rohadtul nem érdekelt, de az biztos, hogy nem olyan tempóban és nem annyi pia érkezett, amennyi kellett volna.

B. & B.: Szeretted a Malátát, szívügyednek tartottad, vagy csak egy munkának tekintetted?
P. K. I.: Abszolút szívügyem volt. Egyrészt nekem Gábor ma napig nagyon jó barátom, másrészt a sör szeretete, ugyebár. Én mindig is sörös voltam, nem értettem soha a borosokat. Elkötelezett voltam, érdekelt is a dolog. Akkor még nem volt sörforradalom, viszont voltak jó import sörök, amiknek nálam akkor lett vége, amikor elkezdték magyar licensz alapján gyártani, magyar vízből, értelemszerűen.

B. & B.: Olvastad is a Malátát?
P. K. I.: Hogyne. Nem sok olvasnivaló volt a Falk Miksa utcai lakásban, de rengeteg Maláta volt, így gyakorlatilag szerintem az utolsó betűig elolvastam mindet. És a szakmai része is, igen, érdekelt. Ha belegondolsz, állati egyszerűnek tűnik a sörfőzés, ennek ellenére rengeteg minden belefér. Nekem a német tisztasági törvény volt az alap, ugyanis a mester ott mutatja meg magát, hogy abból a három alapvető összetevőből mit tud kihozni. Akkor egy minimalista sörös érdeklődésem volt, ahogy most is az lenne, szerintem. Olvastam tehát a Malátát, azt viszont meg kell mondani, hogy a lap politikailag nem volt korrekt. Jobbról, balról összeverődtek emberek, akik nem zavarták különösebben egymást, hisz a hangsúly magán, a sörön volt. Ha jól emlékszem Gábor rovata volt a „Nőbosszantó”, ami ma már nyilván nem állná meg a helyét.

B. & B.: Volt valami komoly kötődésed a laphoz, valamiféle malátás identitásod?
P. K. I.: Nem. Szerintem ez Gábor nagy hibája egyébként, hogy nem próbált meg ebből egy közösséget formálni. Voltak véletlenszerű találkozók a szerzők részéről, de lehetett volna ezt szervezettebbé tenni, mondjuk az olvasókkal is. Az összejövetelek alaphelyszíne a Tóth Kocsma volt, amit én valamiért soha nem tudtam megszeretni.

B. & B.: Azok az írásaid, amik megjelenetek a Malátában, csak ott jelentek meg? Oda is szántad őket?
P. K. I.: Abszolút. Máshova soha nem írtam a piáról, maximum érintőlegesen. Az az időszak volt az alkoholizmussal – a nászút része – amikor még egy kezelhető, barátságos dolognak tűnt, amit kézben tartasz, jópofa, néha még mókás is, úgyhogy volt egy olyan érzése az embernek, hogy így akár egy életet is le lehet élni.

B. & B.: Volt valami írói módszered a sörös novelláid megírására? Megfogalmazódott már valami a fejedben vagy Gábor szólt, hogy kéne már egy írás?
P. K. I.: Nekem sosincs a fejemben semmi. Leginkább improvizációk voltak. Sokszor volt úgy, hogy leírtam az első bekezdést és fogalmam sem volt, hogy mi lesz a vége. Számomra ez a normális. Tisztelem azokat az írókat, akik egy regény megírása előtt vázlatot készítenek, meghatározzák a kulcspontokat, de nekem ehhez soha az életben nem volt közöm. Biztos izgalmas. Egyszer ki kéne próbálni, csak szerintem halálra unnám magam. Szóval, mindig Gábor baszogatott, hogy írjak már, ami érthető volt, hiszen neki meg kellett töltenie az adott számot. Mindig szólt időben, de akkor még nem voltam ilyen pedáns, halogattam az utolsó pillanatig, de azért mindig elkészültek határidőre. Ilyen volt az életmódunk is.

B. & B.: A leadott írásaidba belejavítottak vagy volt, amit átírtak?
P. K. I.: Nem emlékszem konkrétan, de biztos. Volt azért olyan, hogy besöröztem írás közben, aztán megszaladt. Vétek Gyuri mindig is szöszmötölős volt, valószínűleg ő korrigált, de én sose figyeltem erre utólag. Az az igazság, hogy rohadtul nem érdekelt.

B. & B.: Egyáltalán visszaolvastad magad nyomtatott formában?
P. K. I.: Persze, aztán később, akkor viszont már nem emlékeztem rá, hogy mit írtam. Eleinte nem is szerettem magam visszaolvasni, egyáltalán. Visszanézni sem szeretem magam. Kurva jól nézek ki, meg kurva jókat mondok, nyilván, de ha nem, na azt nem akarom tudni. Anyám egyébként archiválja az írásaimat, ami tőlem nagyon távol áll. Nem is hiszek benne. Saját könyveimet például soha nem olvastam vissza. Azt nagyon utálnám.

B. & B.: Volt egy nagy hatású novellád, Az első sör címmel. Ebből a mai napig is idéznek vagy hivatkoznak rá. Megjelenésekor ez hatalmasat robbant az olvasók körében, úgyhogy jó lenne, ha tudnál mondani róla pár mondatot.
P. K. I.: Mi alkoholisták napi szinten szembesülünk azzal, hogy hogyan induljon a nap. Ez szenvedés, mert nem akarom, de muszáj elkezdődnie. Ha nem brutálisan alkoholista az ember, hogy már reggel töménnyel indítson, akkor az első sör, az egy nagyon fontos dolog. Másnaposan már egy második sört nem szabadna meginni, viszont az első az még nem is igazán ivás, inkább egyfajta szertartás. Mindig próbáltam megállni egyébként az első sör után, de úgy emlékszem soha nem sikerült.

B. & B.: Már jó, hogy megkérdeztem. Én párszor elolvastam, nekem ez az olvasat soha nem jött le. Épp ellenkezőleg. Azt gondoltam, hogy azt írod meg, amikor tök jól vagy és nagyon vágysz már egy jó sörre.
P. K. I.: Nem. Nem is tudom, hogy volt-e ilyen egyáltalán. Bárcsak úgy lett volna! Ez egyértelműen a haláltól való megmeneküléstől szól, különben mit számítana, hogy első? A harmadik sör már tömény, ugye, ahogy leírtam. Az írással való küzdelemre viszont emlékszem, mert olyan ócska számítógép volt a Falk Miksa utcai lakásban, még a Pentiumok korszakában… Borzalmas betűtípus volt, egy rettenetes képernyőn, én meg rettenetes másnapos voltam, úgyhogy az első sör elfogyasztása meg is történt írás közben. Arról meg fogalmam sem volt, hogy ennek bármilyen hatása lett volna. Erről tőled hallottam először. Nem is gondoltam, hisz a Maláta réteglap volt, én pedig nem igazán találkoztam az olvasóival.

B. & B.: Volt egy Maláta belső körös találkozó, ahol Temesi Ferenccel először találkoztál. Erre emlékszel?
P. K. I.: Hogyne. Az szórakoztató volt. Temesi egy furcsa figura volt. Az egykönyves szerzők szomorú sorsa várt rá, de akkor ezt még nem tudtuk. Arra emlékszem, hogy nagyon nagyra volt magával és baromi agresszív volt. Azon az estén valami beat költőt dicsért halálra, én meg részegen alaposan beszóltam neki. Ennek az lett a vége, hogy szó szerint torkon ragadott és a falhoz nyomott. Lógtam a levegőben és még mondtam tovább, úgyhogy nem lettünk barátok. Azóta találkoztam vele párszor, de többet már nem volt konfliktusunk. Mondjuk, én nem tartom a haragot ilyenek miatt, az ő részéről meg nyilván teljesen jogos volt. Engem nem különösebben érdekelt az eset, hiszen miskolci vagyok, vertek már engem mások is. Úgyhogy nem volt ebből probléma, de az valóban egy emlékezetes, szép este volt. Egyébként ez a Falk Miksa utcában történt, egy házibulin.

B. & B.: A Maláta megszűnése hogyan érintett Téged?
P. K. I.: A megszűnése idején már nem voltam a lap közelében, a tényről is csak utólag értesültem, úgyhogy nem rázott meg különösebben.

Beers & Books: A Maláta olvasószerkesztője, korrektora és Dr. Aliz Sorgu néven állandó szerzője voltál. Mesélj légy szíves a lapról, illetve, hogy hogyan kerültél oda.
Ugró Szilárd: A határőrségnél dolgoztam 30 évig, ebből 22 évet csapattisztként. 1988-ban a Határőr újsághoz helyeztek. Velem amúgy nagyon jót tettek, mert körülbelül három hónap múlva rovatvezető lettem, majd nyolc hónap után olvasószerkesztő, végül főszerkesztő helyettesként jöttem el. Amíg ott dolgoztam, elég sok munkám volt a helyesírási hibák javításától, a tárgyi tévedéseken át a stilisztikai korrekciókig. A szerkesztőség (Kovács) Gábor lakása közelében volt. Vele amúgy már régebből ismertük egymást egy közös baráti sporttársaságból. Egyszer, mikor összetalálkoztunk az utcán, mondtam neki, hogy idekerültem az újsághoz. Mire ő megkérdezte, hogy lenne-e kedvem korrektorként dolgozni a Malátánál. Vállaltam, természetesen. Mondta, hogy fizetni nem igazán tudna érte, mire azt válaszoltam, hogy egy ideig biztosan tudom ingyen vállalni, ugyanis közben több kisebb szaklapnál szerkesztettem, illetve írtam más lapoknak is. Gábor felajánlotta, hogy ha írok a Malátának, akkor megjelentetik. Végül ezeknek az írásoknak köszönhetem, hogy megjelent pár írásom a Rakéta Regényújságban is. M. Nagy Péter, az akkori főszerkesztő (szintén sörkedvelő) a Malátában olvasta a Mondd gyorsan Nagy Árpi! című írásomat, nagyon tetszett neki. A Maláta egyébként nagyon mostoha körülmények közt indult, ennek ellenére rendszeresen meg tudott jeleni. Vétek Gyurinak sokat segítettem az elején a város különböző pontjain a tördelésben, de az összmunka nagy részét Gábor és Gyuri végezte nyilvánvalóan. Gyuri nagyon gyorsan tanult amúgy, igazi profi lett, ez meglátszik a későbbi Füstölgő folyóiraton is, ami egy kifejezetten elegáns, mondhatni elit lap volt.

B. & B.: Mit gondoltál a Malátáról, mikor elkezdtétek? Jelentett az neked valami pluszt, hogy egy tematikus sörös lapnál fogsz dolgozni vagy ezt is csak egy munkaként kezelted?
U. Sz.: Rendkívül lelkes voltam. Nekem a Maláta az első pillanattól kezdve szívügyem volt. Ezentúl borzasztóan kreatív ötletnek tartottam, magas színvonalú megvalósítással. Az egy állati fontos dolog volt, hogy már az elejétől színes borítóval jelent meg a lap. Ez persze nem volt olcsó, de legalább felkeltette az emberek figyelmét.

B. & B.: Milyen jövőt jósoltál a lapnak, az indulásakor?
U. Sz.: Bizakodó és optimista voltam. Mivel szerintem jó volt a koncepció, beleértve ebbe az irányvonalat, a témát, a szerző gárdát, a lappal való törődést és szeretetet. Kifejezetten nagy jövőt jósoltam neki, ami – ez persze nézet kérdése – valamelyest be is jött. A kocsmai terjesztést is hihetetlen jó ötletnek tartottam, hisz így szó szerint a helyére került az újság. Szerencsére voltak szép számmal előfizetők, még Budapesten kívül is. Ha ezt a kört még jobban ki lehetett volna szélesíteni, merem állítani, hogy tartósan is nyereségessé lehetett volna tenni a lapot.

B. & B.: A legelső számba is írtál már?
U. Sz.: Igen, úgy emlékszem, legalábbis.

B. & B.: Volt abban valami rendszeresség, hogy mikor jelennek meg az írásaid?
U. Sz.: Nem, semmi. Ahogy jött. Arra emlékszem, hogy Vétek Gyurinak abszolút nem tetszettek az írásaim.

B. & B.: Ez hogy’ volt akkor összeegyeztethető? Gábor szava döntött ez ügyben?
U. Sz.: Pontosan. Több írásom is megjelent a lapban, többnyire humoros novellák. Szakmai cikkeket nem írtam. Volt pár szerzeményem amúgy, amit odavittem, aztán nem jelent meg, de a többségét azért lehozták. Ettől azonban még nem tartom magam írónak, én katona vagyok. Öcsém egyébként dolgozott együtt Ludwig Emillel, aki szintén írt a Malátába.

B. & B.: Ha már Emilt említetted. Ti hogy’ jöttetek ki egymással, hisz a politikai paletta két végén álltatok és álltok.
U. Sz.: Ez annak idején még nem volt téma, szerencsére. Különböző világnézetű emberek is jól tudtak együtt dolgozni, sörözni, beszélgetni. Semmiféle vitánk nem volt soha egymással. Természetesen mindketten tudtuk egymásról, hogy hol állunk, de a helyesírási hiba az pártsemleges.

B. & B.: (Kovács) Gábor és (Vétek) Gyuri különböző habitusú emberek. Mit tapasztaltál, mennyire tudtak könnyen vagy nehezen együtt dolgozni?
U. Sz.: Jól kiegészítették egymást. Gyuri tördelt, szakmai cikkeket írt, Gábor meg az írás mellett rengeteget rohangált. Köszönhetően a kiváló kapcsolatteremtő képességének, a terjesztés nagy részét ő végezte. Szoros munkakapcsolatban tulajdonképpen azt kell, hogy mondjam, nem is igazán voltak.

B. & B.: Gyuri említette, hogy a szerkesztőségi ülések a Tóth Kocsmában voltak. Te részt vettél ezeken?
U. Sz.: Talán egy vagy két alkalommal, de már erre sem emlékszem pontosan. Valójában ehhez nem volt túl sok közöm. Azt gondolom, Gábor és Gyuri mellé nem is hiányoztam oda harmadiknak, ami teljesen érthető. Én csak korrektúráztam, a tartalmi megjelenésről ők döntöttek.

B. & B.: Hogyan érintett a Maláta megszűnése?
U. Sz.: Azt lehet mondani, hogy traumatikusan. Nagy veszteségként éltem meg, hisz nagyon szerettem a lapot.

B. & B.: A Maláta megszűnése után tartottad valakivel a kapcsolatot?
U. Sz.: Nem. Kovács Gabit a megszűnés óta tavaly láttam először, amikor feljött hozzám, hogy hozzon pár Maláta antológiát.

Beers & Books: Kovács Gábor mellett te voltál a Maláta második legfontosabb embere, aki ott volt a lap születésétől a haláláig. Mesélj erről, légyszíves!
Vétek György: Ez az egész Maláta sztori nem úgy volt, hogy hú, akkor most legyen Maláta. Mindenképp komoly előzménye a Magyarországi Sörivók Kulturális Egyesülete (a továbbiakban Egyesület), amit Kocsis Elemérék csináltak – néhány végzős vagy épp végzett jogász. Ők vélhetően arra pályáztak, hogy ebből lesz majd egy sörpárt és az majd indul a választásokon, tök jó buli lesz. Nahát ebből aztán nem lett semmi. Elkezdtek praktizálni és hagyták az egészet a francba. Gábor és én, meg még jó páran nagyjából ezen a ponton léptünk be az Egyesületbe és a következő tisztújítás alkalmával, már nem emlékszem pontosan, de mindketten valamilyen titkárok, vagy mik lettünk és elkezdtünk programokat szervezni. Gyakorlatilag minden hónapban kitaláltunk valamit. Hetente vagy kéthetente összejöttünk valamelyik kocsmában, amit mi Soros sörnapoknak neveztünk. Akkoriban még nem volt áthallása a dolognak, bár sokan kérdezték, hogy Soros támogatja? Mi meg tiltakoztunk, hogy nem, mi nem politizálunk. Az 50-60 fős, igen aktív tagságot akartuk kiszolgálni a programjainkkal. A sörnapokon túl kirándulásokat szerveztünk, hajókáztunk a Duna-kanyarban, bográcsoztunk a Budakeszi Vadasparknál, sőt még Prágába is elmentünk egy sörös hétvégére. Sörbált rendeztünk, szóval zajlott az élet. Mivel email akkor még nem létezett vagy csak nagyon kevesek számára, postai levélben értesítettük a tagokat. Egy összehajtott A4-es lap volt a „meghívó”, amire a programokon túl pár mondatos kis sztorik is kerültek a sörről. Egy idő után elneveztük ezt a kis „négyoldalas” valamit Sörkultúrának, ezt küldtük el borítékban a tagoknak. Ezeket a Sörkultúrákat még a munkahelyemen és persze munkaidőben csináltam. Kinyomtattam 2-3 példányban, mert a fénymásolópapír nagy kincs volt és továbbadtam pár ismerősnek, akik sokszorosították 15-20 példányban – szintén a munkahelyükön – hogy végül kijöjjön az 50-60 példány, amit postázni kell. Tisztára szamizdatként működtünk. Aztán csináltunk egy összehajtott A3-as lapot is, még szintén Sörkultúra néven.

Ez talán 1992 vége felé volt, nem sokkal azelőtt, hogy decemberben megszületett a nyolcoldalas Maláta próbaszám, ami akkor még az Egyesület lapja volt.

1993 tavaszán jelent meg az első igazi Maláta. Nekem a mikroelektronikai gyárban akkor szűnt meg az állásom és akkortájt vettem az első számítógépemet, így eldőlt az is, hogy én leszek a tördelő. Előtte persze soha nem csináltam ilyesmit, de valahol el kell kezdeni. Az első számoknál sokat segített ebben Szalay Péter, aki akkor már tördelt egy vagy két könyvet, úgyhogy igazi profi volt hozzám képest. Ez az első három-négy lapszámon egyébként meg is látszik. Viszont megvolt az egésznek a „do it yourself” szépsége. A nyomdai előkészítés sem úgy ment még, mint manapság. Az oldalakat – kihagyva az illusztrációk helyét – kinyomtattuk, azt a nyomdai montírozók fotózták és rakták össze a képekkel, szóval eléggé macerás volt. Akkor még nyomtatónk sem volt, úgy kellett kölcsön kérni, vagy belopódzni irodákba, nyomtatni munkaidő után. Aztán vettem egy nyomtatót, ami úgy emlékszem a 4. számra már megvolt, és egy időre megoldódott ez a problémánk. A végére lett szkennerünk is, és már elektronikusan adtuk le a teljes anyagot. Az első számok megjelenése után szép lassan jöttek olyan emberek, akik már láttak szerkesztőséget belülről is, például Ugró Szilárd, Ludwig Emil, akik sok hasznos tanáccsal láttak el minket. Kifejezetten érdekes, sőt pikáns volt ahogy az úgynevezett szerkesztőségi üléseinken a Tóth Kocsmában 8-10 ember vidáman elsörözgetett egy nagy asztal körül a politikai színtér minden részéről. Volt ott újságíró a Magyar Nemzettől, a Népszabadságtól, a Magyar Fórumtól, a Határőrtől, a Magyar Narancstól és még ki tudja honnan. Ez ma már sajnos elképzelhetetlen. Az első egy-két év erősen a tanulásé volt. A 2-3. szám tájékán mi is komolyan elgondolkoztunk azon a kérdésen, hogy de hát mi a francot lehet annyit írni a sörről. Aztán az év végére, ahogy felállt a szerzőgárda kirajzolódott, hogy ez egy hatalmas témakör. Szerintem 1997-’98 környékén vált profivá a lap. Amikor megszűnt, akkor pedig még bőven volt anyagunk több számra előre. A legutolsó újság anyaga, ami összeállt, az már meg sem jelent.

B. & B.: Miért lett vége?
V. Gy.: Az egy hosszú és összetett folyamat. A ’90-es évek elején a sörgyárakban még olyanok foglalkoztak marketinggel – ez akkor még egy egy-két embert jelentett, nem ötvenet, mint most, akikkel lehetett beszélni. Ezek az emberek ismerték a sört, a piacot, volt elkötelezettségük a sör felé, ez egy ügy volt számukra. Ha beszéltünk velük és azt mondták, hogy adnak X összeget, akkor az el volt intézve. Később viszont az összes nagy sörgyár elkezdett külsős ügynökségekkel dolgozni, ahol olyan ügyintézők ültek, akiknek többnyire lövésük sem volt a sörről. Ők csak „A” meg „B” terméket láttak és sokuk szigorúan csak buborékmentes ásványvizet ivott. Akkoriban, ha odamentél egy ötlettel, megkérdezték, hogy milyen példányszámban jelenik meg a lap, és 10.000 alatt „nem is láttak”. Aztán ha mégis, akkor össze kellett hívni különböző csoportokat. Több szinten született meg a döntés, úgyhogy vagy 3 hónapig húzódott az ügy. Egyébként ez a mai napig is így van. A sokszáz milliós, helyenként milliárdos marketing büdzséből kell kiimádkozni 100, 150-200 ezer forintot, amúgy a sör szempontjából abszolút hasznos és jó célra. Óriási csapás volt számunkra a dohányreklámok betiltása is. Az utolsó 1-2 évben a legnagyobb hirdetőink a dohánygyárak voltak, akik felismerték, hogy a kocsma és a dohányzás összefügg. Az újság többé-kevésbé biztos anyagi háttere így ezzel meg is szűnt. A kocsmai terjesztés olyan volt, amilyen. Ha azt mondtad a kocsmárosnak, hogy egy évre 10.000 Ft. az előfizetés, akkor hüledezett, viszont, ha már ott voltál, meghívott erre-arra, gyakorlatilag majdnem annyi pénzébe kerültünk, mintha előfizetett volna a lapra. Természetesen voltak sokan, akik azt mondták, hogy ez egy fontos dolog, ezt támogatom. Az olvasók is csodálkoztak sokszor, hogy ez miért nincs ingyen, azt gondolták, hogy szponzorálják a sörgyárak. A kiadó részéről felmerült az is, hogy csináljuk egy évig ingyen az újságot, aztán majd meglátjuk. De annyira hülyék azért már mi sem voltunk...

B. & B.: A Maláta előtt mennyire érdekelt a sör?
V. Gy.: Volt egy alap érdeklődésem a sör iránt és azért azt is pontosan tudtam, hogy hogyan készül. Kezdő alkoholista koromban a 1970-es évek végén, mikor az volt a választásom, hogy bor vagy sör, nem sok lehetőséget kaptam. Borzasztó rossz borok voltak Magyarországon, leszámítva a tokaji desszertborokat, illetve a száraz szamorodnit. Így nem maradt más, mint a sör.

B. & B.: Ha már itt tartunk, volt bármiféle indíttatásod a borra? Illetve a mai napig is? Megiszol egy jó bort?
V. Gy.: Hogyne. Egy közepes szint felett. Az, hogy kurva jó söröket, meg kurva jó borokat is igyak, sajnos nem fér bele. Viszont az, hogy ne igyak egy szint alatt, az nem gond. Nyáron amúgy baráti társasággal a laza fröccs megy.

B. & B.: A Maláta terjesztésében, úgy emlékszem, te is tevékenyen részt vettél.
V. Gy.: Valamennyit igen. A terjesztés két részből állt: postázás vagy személyes kontakt. A budapesti kocsmákba kihordtuk. Ami az én útvonalamba esett, oda elvittem mondjuk 100-120 lapot. Amikor Gábornak volt autója, akkor azzal nyomultunk. Volt úgy, hogy külsős is segített a fuvarozásban, szóval megoldottuk.

B. & B.: Te csak szakmai cikkeket írtál, úgy emlékszem.
V. Gy.: Többnyire igen. Volt egy-két szösszenetem, de inkább szakmai dolgokat írtam és gyakorlatilag a teljes gasztro rovatot én csináltam az elejétől kezdve. Meg, hát a vezércikkeket is felváltva írtuk Gáborral, néhányat írt Ludwig Emil is.

B. & B.: Utólag, hogy ítéled meg, mennyire volt fontos a lap?
V. Gy.: Vegyes. Sokan emlékeznek rá. Aztán meg Gábor is, én is, a mai napig hivatkozunk ott megjelent írásokra, aminek az aktualitása nem változott.

B. & B.: Nem múlt el akkor nyomtalanul szerinted sem?
V. Gy.: Nem, már csak azért sem, mert mindketten – ha külön utakon is – ebben a témában mozgunk a mai napig is. A Maláta után közel húsz évig dolgoztam különböző vendéglátóipari és gasztro szaklapoknak. Meg persze az a közel két tucat könyv sem lett volna, aminek szerzője, vagy társszerzője, szerkesztője voltam. Mint például a Sörmentén sorozat kötetei vagy a sörforradalmat feldolgozó Sörkönyv. Meg persze a Hetedik Lépcső című cseh sör és kultúra lapja, amit jelenleg is csinálok.

(Az illusztrációkért köszönet Vétek Györgynek. Grafikus: Szentgáli József (Maláta alapító tag) sógora.)