Van az úgy, hogy az embernek esze ágában sincs sört venni, teljesen másért megy egy élelmiszer boltba, aztán tessék, megtörténik a baj. Mert ott figyel a polcon, amit már minden blogger kapott és ivott és írt is róla, csak a szárazdokkos, sehova nem járó nyomorult nem, aki már kereste ugyan idáig, de nem lelte, most viszont, hogy nem kereste, megtalálta végre, amire annyira kíváncsi volt, s most egy délibáb manifesztálódik legott. Dobozos, fél literes kiszerelésben sikerült megcsípni, bőven 300 forint alatti áron (ebből mi lesz, hátsó gondolattal), de azért hazaérve már takarodott is be a hűtőbe, felkészül: Soproni Óvatos duhaj porter. Volt csinnadratta körülötte, a Soproni, azaz a Heineken Hungária házi sörfőző versenyt írt ki porter ügyileg, amit aztán Stubna Ágoston sörfőző nyert, a gondos zsűri, gondos döntése alapján, de ezt már úgyis mindenki kívülről fújja. A dobozon lévő feliratok is biztatók, hisz olyanok vannak rajta, minthogy krémes, testes, Stubna Ágoston, meg sörkülönlegesség. Akárhogy is, itt kisüzem és nagyüzem násztáncát orrontjuk, nyilván nem véletlenül.
Porter és stout ügyben amúgy is kihegyezett figyelemmel vagyok, nagyon szeretem a műfajt, természetes, hogy nagy várakozással és nagy bizalommal néztem a jövő elé. Nagyüzemi porterünk nem volt jó pár évtizede, kérdés, hogy hiányzik-e egyáltalán a nagyközönségnek. Egy biztos: a hűvös eleganciát adó ezüstszürke szín nyilván sokakból vált ki feltétlen bizalmat, míg mások talán észre sem veszik, nincs szín kavalkád. Az említett szürkén kívül a fehér és az arany dominál, ez utóbbi kontúrosan vagy kontúrhatással, plusz egy pötty piros, ami a Soproni sajátja a logóban, ugyebár. Na, és azért ott figyel egy stilizált érem is, miszerint nyertes sör, igen, tudjuk, egy házilag kiírt versenyen. 5.2%-os alkoholfokával pont betalált egy olyan sávba, ami a se nem erős, se nem gyenge népszerű vonalat erősíti. Az ajánlott fogyasztási hőmérsékletet is feltüntették, nagyon helyesen. Igazán jó kondíciókkal indul tehát, ennyi pozitívum után tényleg annyira várja már a tisztelt fogyasztó, hogy mit kap, hogy a dobozt úgy bontja fel, mint Pandora szelencéjét vagy a Frigyládát.
Némi gyermeki izgalommal és pozitív prekoncepcióval töltjük ki a pohárba, először a habzását figyeljük meg: remek. Marad is sokáig egy masszív tört fehér avagy bézs hab, ezt mindenki döntse el önmaga. Fekete szín, tejkaramelles, égetett cukros illat. Ez, így elsőre kissé hervasztó, de ne vonjunk le ebből még messze menő következtetéseket, csalt már meg illat erre-arra. A korty eleje fanyar, sötét bogyós gyümölcsös, némi jó indulattal meggy és aszalt szilva is felfedezhető. Ezt követi egy krémes, tejkaramelles, égetett cukros íz világ, kifejezetten kellemetlen zaccos keserű lecsengéssel. Közepesen testes és szénsavas, tehát a dobozon említett testet szomorkásan hiányoljuk. Na, nem arról van szó persze, hogy vizes lenne, de az a fajta test, amit a leírás alapján várnánk, közel sincs.
Összességében jó nagy csalódás ez a porter, ezzel az ingadozó, meglepetés szerűen ugráló íz világgal, de ez még mind megbocsájtható is lenne, hanem azt a borzasztó zaccos véget nagyon nehéz feledni. (Stirlic is tudta, hogy az utolsó mondat ragad meg az emberekben.) Vajúdtak a hegyek, aztán csak egy vers jutott eszembe, amit még nagyapámtól tanultam gyerekkoromban, hogy aszongya:
Jöttem nagy sebbel-lobbal
Lógott rajtam gatya, ing
Azt hittem, hogy nagyot szarok,
S lett belőle egy kis fing.
