Beers & Books

Guinness Hop House 13 lager – Bitburger - Sierra Nevada Triple Hop'd Lager

2020. március 24. - Dr. Mabuse

    Jó lesz.

    Van 2 új sör a magyar piacon, az egyik új, a másik újabb. Látszólag semmi közük egymáshoz, de azért mégis. Mindkettő lager és mindkettőnek van angolszász gyökere. Az egyiknek nagy volt a visszhangja, a másiknak nem vagy nem annyira. Nézzük először ezt.

img_8899.JPG

A Guinnesst senkinek nem kell bemutatni, nekik köszönhetjük a stout-ot, meg a világrekordok dokumentálását is. A stout doboza / üvege fekete, most meg kitoltak egy lagert, aminek fehér a doboza, rajta egy vörös tizenhármassal. A 13 utalás, egy volt raktár helyiségükre. Az átlag fogyasztó ezt nem tudja, de nem is kell, hogy feltétlenül érdekelje. Én is így álltam hozzá, sőt, még ígyebb. Prekoncepció nélkül, mondhatni gyermeki kíváncsisággal próbáltam teszteltni egy olyan lagert, amihez valójában nem volt túl sok bizalmam (bevallom, előtte rákacsinottam a RateBeer-re is és az sem hozta meg túlzottan a kedvemet). Kísérletező és hál' Istennek nem kísérleti alany vagyok ami abból is látszik, hogy én fogyasztok és nem engem fogyasztanak, plusz a mai napig legalábbis Magyarországon hülyének lenni nem törvénybe ütköző. A lényeg, hogy kifejezetten kellemes meglepetés ért, hogy őszinte legyek, sokkal rosszabbra számítottam. 

Megfelelő habzás, a hab pillanatok alatt összeesik. Tükrös aranysárga szín. Édeskés, kellemes maláta illat. Gabonás, kissé szénás, enyhén gyümölcsös íz világ, visszafogott karamell lecsengéssel. Közepesen testes és szénsavas.

A következő

img_8903.JPGa Bitburger és a Sierra Nevada közös söre a Triple Hop'd Lager. Ha az ember picit körbenéz, utána olvas ennek a sörnek, csak szuperlatívuszokban megfogalmazott mondatokat olvashat. A Bitburgertől jó sört én még nem igen ittam, bár, a Premium Pils-ük azért egész kellemes. Hogy a legendás Sierrea Nevada-val összeálltak (nem először) abban én erős marketing fogást orrontok. Megjelentek persze cikkek, hogy hú, meg ha, meg hogy mennyire egymásra találtak. hát, ja. Annyira hiszem el, mint egy pornofilmben ábrázolt szerelmet. Ettől még lehet jó ez a sör, de nem az. Pontosítok, nem annyira jó. Nem értem mitől van a szakma elájulva, mi az a reveláció, amit ebben a sörben éreztek? Leírni bármit lehet, meg hivatalból elájulni is, de  hol marad a realitás? Ízlésről vitázni természetesen értelmetlen, én sem mennék ebbe bele, csak jó lett volna érezni azt a hatalmas truvájt, amit egyébként az alacsony ár is gyanússá tett. Amúgy a Ratebeer-en is jól szerepel, amit én csak a szájmaszkos szemellenzős sznobizmusnak tudok be. Nekem olyan ez, mintha összeönték egy fasza sört egy alsó közepessel.

Tükrös aranysárga szín. Megfelelő habzás, a hab pillanatok alatt összeesik. Nagyon enyhe aroma komló illat. Gabonás, szénás, karamelles íz világ, közepesen gyantás, karamelles, kissé mézes, keserédes lecsengéssel. Közepesen testes és szénsavas.

A bejegyzés trackback címe:

https://beersandbookskft.blog.hu/api/trackback/id/tr9715545718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.