Merza Gábor: Még mindent lehet (vidám történetek az elmúlásról) címmel Serteperte blogon megjelent írásait rendezte egybe, így, aki ezt olvasta, az túl van Merza összesen. A cím amúgy hatásvadász és félrevezető, az elmúlás szót kissé nagyvonalúan kezelve, ahogy a „regényrészlet” meghatározások is, valójában egy leendő novellafüzér már meglévő darabjai. A fedlap komor hangulata a korpulens szerző festett képével első blikkre talán nietzschei mélységeket sejtet, itt azonban (szerencsére) erről szó sincs. Valóban vidám/hangulatos írásokat olvashatunk egy lelkes amatőrtől, a dilettantizmus minden szegmensét elkerülve. A szösszenetek túlnyomórészt a sörről szólnak, avagy sörrel kapcsolatos filmekről, bár a nyitó opus az „Unicum” címet viseli és bármily hihetetlen, arról is szól. A szöveget egy megdöntött gömbszörp fapados satírozott fekete-fehér képe zárja és ezzel a „frappáns" átvezetéssel rá is térhetünk az amúgysem túl igényes kötetke szörnyen hervasztó illusztrációira. Soha nem hittem a „kevesebb több lett volna” elméletben, de most bizonyítást nyert, akár egy hihetetlen ezoterikus agymenés. Ezek a lustaságból odavetett unalomszobrok valahonnan a ’80-as, ’90-es évekből tévedtek ide, mint egy divatból kiment, már megijeszteni sem tudó béna szellem, amikor még hittünk a Pac-man és a Nintendo vagy a Daredevil Dennis örökkévalóságában és úgy gondoltuk, hogy a digitális forradalom csúcspontja, ha egérrel le tudtunk képezni 2 D-ben egy valós tárgyat. Van itt mellé nyúlás is, az odafagyott muslicák c. szösszenet felett pl. közönséges házilegyek láthatók (de minek!). A kegyelemdöfést a könyv hátlapja adja, az ízléstelenség és az ötlettelenség olyan szintű násztáncával, amire különösebb mondatokat sem érdemes fecsérelni. Merza Gábor írásai lendületesek és olvasmányosak, többet érdemelt volna egy ilyen hirtelen összebaszott könyvnél. Ez, persze a szerző felelőssége is, mint ahogy a szöveg stilisztikai része is. Bakó Krisztián szöveggondozóval lenne miről beszélgetnem. Itt van rögtön a Lordok háza bevezető mondta: „Ha a helység szellemének van még jelentősége az egyre materializálódó világban, akkor a Körtéri McDonalds’s-nak bizony nincs sok esélye beilleszkedni a világ nemzeti vagy multinacionális rendjébe.” Ha nem lenne világos, kicserélem a hibás szót arra, amit így jelent: „Ha a település szellemének van még jelentősége az egyre materializálódó világban, akkor a Körtéri McDonalds’s-nak bizony nincs sok esélye beilleszkedni a világ nemzeti vagy multinacionális rendjébe.” Ott van aztán a jó öreg -ba, -be, -ban, -ben probléma. Verbálisan nem érdekes. Nyilván nem életszerű (bár közszereplőktől elvárható lenne) hogy pontosan alkalmazzák. Írott formában viszont nagyon is zavaró, ha egy ilyen kezdetű mondatot olvas a tisztelt nagyérdemű: „Felvettük a pénztárba az előleget…” vagy: „ – A színházba azt mondom, hogy Derzsi művész urat kérem a színpadra, te bemész és játszol…” Ha a valóban elhangzott szöveghű mondatokat szeretném leírni (mert ennek is megvan néha a helye), akkor viszont elkél egy aposztróf. Ahogy az a kis vesszőcske is a „Túrós csusza a la Szeged” esetében az „a” -ra, hisz ezt a mai napig franciásan írjuk. Ha már ennél az írásnál tartunk, a „De enni kell, mondta az öreg Kiss” elcsépelt mondás szerepel az azt megelőző Annak kell lenned, aki vagy c. novellában, igaz ott még eredeti, unalomig ismételt formájában. A tárgyi tévedések már nem a szöveggondozó hibája, neki nem kell feltétlenül értenie a sörökhöz. „Dreher Pale Ale. Magyarul ez annyit tesz, felsőerjesztésű, világos, prémium minőségű. keserű ízű (sic!) sör.” Nem, nem ennyit tesz. Van benne igazság, de ez így csúsztatás. Aki először olvas a pale ale-ről és pont ezt a mondatot, ráadásul meg is jegyzi, az azt hiszi, hogy ez a pontos meghatározás. Majd tovább adja más tájékozatlan barátainak és máris megszületett egy városi legenda. A Pilsner Urquell elírt alkohol százalékába nem kötnék bele (4.5%), ha nem ez lenne Merza Gábor kedvenc söre. Ha már a világ legjobb sörének kiáltotta ki önhatalmúlag, szerencsétlen, legalább annyit érdemeljen meg, hogy pontosan közlik a paramétereit.
Mindezen hibák ellenére egy nagyon hangulatos, derűs, a nem túl régmúlt időket is megidéző könyvet vehet kezébe az olvasó, s a néha kissé suta, botladozó mondatok ellenére is csak azért csukja be csalódottan, mert vége. Túl hamar vége.
