Beers & Books

Beers & Books

MÁSIK SÖR

2016. december 05. - Dr. Mabuse

img_6363.JPG

Emlékszem, még a Wekerle telepen laktam, a közelben, a sarkon volt egy kis élelmiszerbolt, elég szegényes választékkal. Néha volt kenyér, meg egy kevés tej is, konzerv, tészta, pár fűszer, meg Túró Rudi. No, meg persze kommersz pia, az viszont dögivel. Így nem csoda, hogy inkább funkcionált bögre csárdaként, mint élelmiszer üzletként, ahol a helyi kannavárók egy Kőbaltás, Dréber vagy plastic cuvée mellett elmagyarázták egymásnak és közvetlen mikrokozmoszuknak, hogy mi a tuti, mi a frankó, mi a lé. Kispénzű „filozófusok” voltak, a boltot nem tartották el, élelmiszerért, meg nem volt értelme odajárni, csak ha valami nagyon alapvető cucc hiányzott, mint például a só. A tulajdonos eladók sem voltak túl lelkesek, szarból nem lehet aranyat csinálni, bele volt építve az üzletbe a halál. Nem is kellett sokat várni, szinte egyik napról a másikra virág bolttá változott, új tulajjal. De, valahogy ez sem volt az igazi, elég átlagos volt, semmi különös, fantáziátlan, szerintem nem is mehetett túl jól. Aztán jött Fábi (Willmann Fábián), aki borkedvelő lévén szó szerint, egy – a boltból leválasztott – pár négyzetméteren árult minőségi borokat kellő lelkesedéssel és szakértelemmel. Már akkor is tisztán kirajzolódott, hogy hisz a magas minőségben, de figyelembe vette az eladhatóságot is, így zömmel elérhető árú borokat forgalmazott. Néha én is vásároltam nála (bár nem vagyok nagy borkedvelő és ez idővel egyre csak romlott), ilyenkor mindig el is beszélgettünk (akkor még volt erre ideje). Volt egy mélypont (így emlékszem), de ezen - kitartó, szorgalmas emberként - szerencsére hamar túllendült és onnantól kezdve elindult a diadalmenet. Aztán a borok mellett megjelentek a lekvárok, csokik és szörpök is, kicsit bővült a választék. Később, feleségével átvették a virágboltot is, ami szintén hatalmas minőségi változáson ment keresztül és (ha jól emlékszem) a bolt már Borvirág néven futott. Aztán Fábi átcuccolt a közeli Kós Károly térre, ahol egy ingatlan irodába vackolta be magát, szintén egy terület megosztással. Hogy-hogy nem, az ingatlanos egy idő után elpucolt, így már a helyiség teljes alapterültén működhetett a Másik bolt. A bor persze megmaradt (ha már nem is fő csapás irányként), de a választék már jelentősen kibővült, mindig a magas minőséget tartva szem előtt. Nem kívánom felsorolni a teljes repertoárt, csak annyit, hogy a fűszerek, olajok, ecetek, teák, csokik és lekvárok mellett megjelentek a zöldségek, gyümölcsök, pékáruk, szalámik, kolbászok, whiskyk és persze néhány kisüzemi sör is. Úgy látszik, innen egyenes út vezetett, hogy megszülessen a bolt saját söre is, a Másik sör. Saját recept alapján az Etyeki Sörmanufaktúra „boszorkánykonyhájában” főzették le, kvázi gerilla sör. A címke lakonikusan egyszerű. Fehér alapon a bolt piros logója és a sör neve. Alatta felirat, miszerint nem jutott eszükbe semmi frappáns (nem baj!), inkább kóstoljuk meg, jó lesz. Pont ezt tettem én is ezzel az American amber ale típúsú felsőerjesztésű sörrel. Picit félve lélegeztettem meg a palackot, mi van, ha mégsem lesz jó, de annyira azért nem féltem, bíztam Fábi maximalizmusában. Nagyjából azt kaptam, amire számítottam, sőt, attól valamivel jobbat.

A habzás perfekt és végig tart egy szép habtakarót. Vörösréz szín, malátás, visszafogottan aromakomlós illat. Kissé vizes, a szénsavasság viszont pont megfelelő. Ízben először határozottan jön a komló, aztán rögtön telibe a maláta, kellemes kesernyés lecsengéssel, enyhe gyümölcsös felhanggal. Összességében egy nagyon korrekt,jól eltalált, felső középkategóriás sör. Szerintem ez így, teljesen rendben van. Érezhetően nem akarja megváltani a világot, nem akar mindenáron versenyezni, díjakat elhozni, egyszerűen csak jól akar esni. Nekem jól esett, remélem másnak is jól fog.

img_7835.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://beersandbookskft.blog.hu/api/trackback/id/tr8612026489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása