Beers & Books

Beers & Books

Felturbózva - T30, a ser

2018. január 12. - Dr. Mabuse

unnamed_1.jpg

Reczer Gábor 2015 óta főz sört, első söre a Séf volt. A rákövetkező év február 5-ére meglepte saját magát és a tisztelt nagyérdeműt 30. születésnapjára lefőzött T30 Coffee Milk Stout sörével, ami 2 hónapra rá, egy Kentuckyban rendezett nemzetközi sörversenyen ezüstérmet nyert. Ezt követte a Satu, ami az Anna and the Barbies zenekar hivatalos söre, majd jött a Voodoo nevű búzasör, aztán ez idáig némi szünet következett. Közben a HopTop sörfőzdében is serénykedett, de mostanra önállósult, mondhatni, már nagy kanállal falja a jövőt. Ha így folytatja, mi is nagy jövőt jósolhatunk neki, mert tényleg egy csökkent értelmi képességű nyomorultnak kell ahhoz lenni, hogy ne érezzük, a T30 egy nagyon fasza sör. Én a tavaly nyári Krafton döntöttem be egyet először és már akkor is rendkívül jó véleménnyel voltam róla, ami nálam (mondjuk meg őszintén) nem alap felszerelés. Megérkezett a palackos kiszerelés is, úgyhogy a héten egy - a sörösök hadi útját megjárt - barátommal csináltam egy vaktesztet, akinek kissé öregedő vonásai lesimultak, a haja kiegyenesedett és újból hinni kezdett a reményteli jövőben. Ragyogó szemekkel simán lekurvajó sörözte. Ennél nagyobb dicséret nem igen kell, de persze elfogadunk még bármit.

Mit lehet ehhez még hozzátenni? Azért leírom a tapasztalataimat, hátha érdekel valakit. Minimális habzás, tört fehér hab, ami pillanatok alatt lemegy. Fekete szín. Kakaós, csokis, enyhén élesztős illat. Pörkölt malátás, capuccinos, karamelles, kissé étcsokis íz világ, némi gyümölcsös fanyarsággal. Izgalmas, testes sör.

A sör ingyenes kóstolóval egybekötött bemutatója február 8-án 18 órától lesz a Beers & Books-ban.

t30-2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://beersandbookskft.blog.hu/api/trackback/id/tr3913570143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Skwisgaar Skwigelf 2018.10.13. 11:45:08

Guszta, nagyon kíváncsi vagyok. Ahogy hallom, ez lesz a méltán világhíres FitFat zenekar hivatalos söre is :D
süti beállítások módosítása