Reczer Gábor – minden jel erre mutat – beleszeretett az egyszerűségbe, legalábbis ami a sörök névadását illeti. Az Egyszeregy után most kijött Easy-peasy (Pofonegyszerű) nevű sörével, ami a neve ellenére (nomen est omen) kissé kalandos utat járt be, így ez lett ez idáig a "legritkább" Reczer sör. Egyszerű elgondolásokból/hozzáállásokból sok nagyszerű dolog született már, erre a természet is számos példát nyújt. Maga, a sörkészítés sem túl bonyolult, ha csak az alapokat vesszük. A szerteágazó kísérletek/befutott típusok teszik valamennyire bonyolulttá. Ha már itt járunk, van egy manapság divatos kifejezés (főként NEIPA-kra): baracklészerűen ködös. Nos, Reczer Gábor ezt megoldotta egyszerűen, a maga barackos sörével.

No, menjünk rá erre a vállalhatatlanul rossz címkére, ami ezt (a nagyon fasza sört) egész egyszerűen legyalázza. Nem igazán értem, hogy Reczer Gábor, aki ma Magyarország egyik legnagyobb sörfőző tehetsége, hogy elégedhet meg egy ilyennel. A népies romantikával megfűszerezett naiv festészetre hajazó dizájn, még csak hagyján. Nem rossz ötlet amúgy, lenne is itt mozgástere a "művésznek", de valahogy, mintha szándékosan kerülné azt. A barackokkal való zsonglőrködést még értem, jobbra az erőltetett lambéria is elmegy, de, hogy balra mi a tökömet keres egy kinyitott gyerekszekrény, előtte egy (ha jól veszem ki) festékes palettával, az teljes rejtély. A két sörfőző stilizált alakja is felvet némi kételyt, még akkor is, ha csak jópofára vesszük a stílust. Valahogy a Reczer sörök címkéivel amúgy is mindig ez volt a baj. Nemcsak az alakok elrajzoltsága veri agyon az összhatást, hanem az a fajta zsúfoltság is, ami nem feltétlenül fogja meg a vásárlót. Érvként felhozható lenne, hogy ezeket a címkéket meg kell nézni közelről és alaposan, mert apró műalkotások, de nem. Nem azok. Egy lelkes amatőr munkái, akinek ha közelebbről megnézzük a rajzait, azt kívánjuk, hogy inkább maradtunk volna távol. Reczer Gábor részéről érthető egyrészt, hogy egyszeri főzeteiknek nem tulajdonít nagy jelentőséget a címkékre nézve, másfelől viszont érthetetlen, mert az jön le, hogy amit csinál, azt nagyon is komolyan gondolja, akkor viszont semmi más nem marad magyarázatként, csak az ízlésficam.

A sör viszont nagyon büfé lett. Ez az egyik legjobban sikerült Reczer sör, olyannyira, hogy sour ale kategóriában még engem is meggyőzött. Ahogy a bevezetőben már utaltam rá, limitáltnál is limitáltabb mennyiség készült belőle: összesen 194 palack és néhány hordó. A 200 kilogramm kajszibarackból készült sör 20 kilogramm joghurttal lett savanyítva. A barack viszont oly mértékben besűrűsödött, hogy egy jó rész kiszerelhetetlenné vált, ettől lett kevesebb, mint a kívánt mennyiség. Ami viszont maradt, az nagyon jót tett nekünk. A bemutatón a sört hab nélkül, sörből készült jégkásával csapolták, kvázi ez helyettesítette a habot. Rendkívüli kulináris élmény volt. A palackozott változat sem maradt le semmiben, hiszen:

kitöltéskor megfelelő habzás, viszonylag hamar összeesik. Opálos tejszerű szalmasárga szín. Friss gyümölcsös, barackos illat. Elsőre kifejezetten fanyar barackos íz, középen befigyel egy kis kekszes malátás íz, majd kellemes komló keserűvel zár. Közepesen testes és szénsavas, összetett, meggyőző, finom sör.