Winkler Róbertet sok támadás éri sörfronton, nyilván elsősorban azoktól, akik profin értenek hozzá vagy komolyan foglalkoznak vele, pedig nem biztos, hogy jó a megközelítés. Hogy jön egy autókkal, motorokkal és kutyákkal foglalkozó újságíró ahhoz, hogy a sörszakértő szerepében tetszelegjen? Nos, ha azt veszem, hogy egy ember DNS-e 50%-ban megegyezik egy banánéval, a válasz nem is kérdéses. Winkler viszont egyáltalán nem biztos, hogy szakértőként akarja feltüntetni magát, sőt, az általam megtekintett cirka 50 videó alapján egyre kevésbé gondolnám ezt róla. Ahogy azt sem, hogy kókler lenne. Szórakoztató műfaj ez, legyen szó sörről vagy bármi másról. Azt utóbbi két évtizedben annyira profivá vált a világszemlélet, hogy aki nem ezt nyomja, azt pillanatok alatt leírják, cserébe sokszor beáldozva a humort. Ha kicsit jobban körbenézünk és elkezdünk magunk körül a mindennapokban színvonalas humoros műsort keresni bármely médiafelületen, rájövünk, hogy nagyon siralmas állapotok uralkodnak. A sokáig (még a Kádár rendszerben is) szintet tartó Rádiókabaré pár éve hallgathatatlan, jó érzésű ember sugárba hány attól, amik ott néha elhangzanak. A TV különböző csatornáin néha elcsíphető humoros műsorok mind ismétlések, ahogy a stand up comedyk változó színvonalú zöme is, a magukat humor csatornaként aposztrofáló adók pedig végtelen sivatagok, az összes jópofának szánt szarásig ismételt amerikai sorozataikkal. Ezek után marad az internet, azon belül is a Youtube, ami már a kezdetekkor is úgy indult, hogy bárki megmutathatta magát, akárhogy. A (Winkler által is preferált) punk zene is így született meg annak idején. Nem az volt a lényege, hogy ne tudj zenélni, hanem, hogy mindegy, hogy tudsz-e zenélni. A lényeg a szabadság és a buli, hogy élvezd azt, amit csinálsz és ha lehet, élvezzék mások is. Itt visszacsatolnék a megközelítésre. Zenei példánál maradva, ha valaki meghallgat egy Waszlavik felvételt vagy elmegy a koncertjére és attól konkrét zenei élményt vár, az óriásit fog csalódni. Ha viszont poénnak fogja fel és az ő hullámhosszán mozog, akkor jól fog szórakozni. Emellett persze zene ez, ahogy Tom Dissevelt & Kid Baltan 1960-as évekbeli felvételei is, amik érdekessége, hogy hangszerek egyáltalán nem szerepelnek benne. Aki szakmázni akar, annak természetesen megadatnak a megfelelő fórumok a szakszerű, szikár színvonalas leírástól kezdve egészen, a szinte már drámai fordulatokat felvonultató, olykor önmagába gabalyodó legmodorosabbig.

Természetesen megvannak ezeknek a felvételeknek a hibái bőven, ahogy a kínos pillanatai is. Amikor Winkler egy IPA kóstolásnál fenyőtű ízről beszél – bár nem jár messze az igazságtól – az valójában  gyanta vagy mikor azt mondja "Igazából nem is tudom, milyen az American pale ale" (18:44), akkor az egyszerű sörivó paraszt annyit mond, hogy de, tudd bazmeg, ha már ilyen videókat csinálsz. Gyakran a sör kitöltésével van a legnagyobb gond, amihez csak egy pici türelem és a sör iránti szeretet szükségeltetik. Nem olyan nehéz az. Dobozból is lehet cseppmentesen kitölteni, ha megvan az imént említett két feltétel. Ahogy a poharakkal sem kéne annyit buziskodni (Winkler kedvenc szójárása) elég lenne egy teku minden kóstoláshoz, az nagyjából minden sörhöz jó, illene viszont minden kóstolás után elöblíteni, hisz az előző sör maradék befolyásolhatja például a következő sör habzását. Ugyanez áll a nyilvános kóstolókra is. Túl azon, hogy rossz nézni, hogy Winkler füles korsóba tölt egy IPA-t, az még rosszabb látvány, hogy a közönség műanyag poharakkal harcol. A teku nem olcsó (itt baráti áron kapható) és nem is kell feltétlenül mindenkinek azt adni, de egészen biztos vagyok benne, hogy meg lehet ezt valahogy oldani. Végül itt vannak az altesti poénok és az ordítva böfögések. Én speciel büfi párti vagyok, de itt Kőhalmi Zoltánt állítanám példaként, aki egy interjúban elmondta, hogy ő a magánéletben meglehetősen csúnyán beszél, de a színpadon direkt elfelejti a vulgáris beszédet, ahogy az említett altesti poénokat is, mert ezek ócska trükkök, hogy megnevettessünk valakit. Winkler védelmére legyen mondva, ő nem ebből él, ezt (úgy gondolom) hobbi szinten csinálja, így megbocsájtható neki, kérdés, mennyire unalmas ez már egy idő után. A legjobb felvételek szerintem, amikor meghívott vendéggel küzdi le a söröket. Nyilván a legtutibb, ha egy hozzáértővel iszogat (hisz ebből még tanulni is lehet), de bájos a feleségével felvett videó is (amiben döbbenetes, hogy a Lindemans Kieket kiköpi) és kellemes meglepetés volt a Mogács Dániellel felvett film is, aki, megtekintés után, számomra legalább 2 fokkal lett kevésbé ellenszenves. Winkler folyamatosan és pörgősen beszél, mégis érthetően és tisztán, nagy magabiztossággal, nem eresztve egy pillanatra sem a lendületből. Született frontember, hatalmas egoval, akit nézni kell, ennek azonban ott fizetjük meg az árát, hogy cserébe nem képes hosszabb távon figyelni a vendégére, így értékes információkat sem tud sokszor befogadni, ahogy a néző sem, hisz nem egyszer belefojtja a szót a vendégbe, sokszor csak azért, hogy ő szerepelhessen. Érthetetlennek tűnik ezek után, hogy miért nem nyílik ki a bicska a néző szemében. Talán, mert könnyed stílusával, szarkasztikus humorával és vitriolos megjegyzéseivel úgy teszi feledhetővé ezeket az apró bosszúságokat, mint egy rommá komlózott IPA az esetleges íz hibákat. Úgynevezett szakmai videókkal is találkozhatunk, ahol élesben főz sört, nem győzi hangoztatni, hogy nem törekszik a tökéletességre, ami nem is olyan nagy baj, hisz a sörfőzés nem egzakt tudomány.

Összességében nincs semmi baj ezekkel a felvételekkel és ezzel a hozzáállással, ha a helyi értékén tudjuk kezelni. Sajnos maga a műfaj hamar kifullad. Szűk határok közt mozog, egy idő után képtelen megújulni. Winkler viszont egy jópofa, szimpatikus jampi, aki legalább (legjobb tudomásom szerint) nem akart főpolgármester lenni. Ez manapság nem is kevés.