Beers & Books

Rosszabbul nem is mehetne (Peter Handke)

2020. május 17. - Dr. Mabuse

covers_11073.jpg

Bő egy hete el kellett hoznom nagyjából 250 könyvet, amiért fizetnem nem kellett. Az volt az egyetlen kritérium, hogy mindent vigyek el. 3. emelet, lift nincs. Vakrepülés odáig, amíg nem látja az ember, miről van szó, de még utólag is lehet nemet mondani. Nem ez történt, jött minden.

A boltban aztán megy a szétválogatás. Árazható / kuka. Kuka lett volna Peter Handke könyve is, hisz nagyjából 25 éve eladhatatlan. Hagyjuk most a miérteket, rengeteg példát lehetne felhozni, s a (még) olvasó jónép szörnyülködhetne is, de ők se adnak érte egy petákot sem. De, nem is ez a lényeg. Nem a pénz, mert kit érdekel, az a pár forint, hanem, hogy veszik-e rá a hajlandósságot, szánnak-e rá időt, hogy elolvassák. A kérdés nemcsak másoknak szól, de önmagamnak leginkább. Handkével régóta szimpatizáltam (Berlin felett az ég, ugye), ráadásul véknya kis könyvei voltak sokszor a kezemben egy kollégám szavaival élve baszottkák (nem pejorative)  és nagyon jól éreztem, hogy nem csak az tud jól írni, aki teleír egy Makótól Jeruzsálemig tartó tekercset, sőt, a legnagyobb feladat talán, pár oldalban elmondani mindent, amit szeretnénk. Ráéreztem, hogy itt a nagy alkalom, mielőtt végleg kukáznék. Bő 110 oldal, jól olvasható, kellemes szedéstükörrel, ami a RaRe Könyvtár sajátja volt amúgy. A borítót Pécsi Gábor, megboldogult antikvárius kolléga készítette, több munkája e sorozat fed lapja. Valaha, amikor még létezett antikvárius szakma és éltek még valódi Mándy / Csurka írásokat ihlető karakterek, Mező Jóska (Műszaki Antikvárium / Parnasszus Antikvárium) egyszer azt találta mondani Gábornak egy már elszabadult közös ivászatkor, hogy „Milyen grafikus vagy te? Le tudsz például rajzolni egy lovat?”

Handke egy rovatcikk közlésével kezdi írását, ami a vegyesek közt jelent meg, miszerint egy 51 éves háztartásbeli öngyilkosságot követett el. A következő bővített mondatban fel is fedi, hogy saját anyjáról van szó, de annyira távolságtartóan, tárgyilagosan teszi mindezt, hogy az olvasóban kétségek támadnak, vajon jól értelmezte-e, amit olvasott. Ez, a kissé ridegnek tűnő magatartás végig megmarad az egész elbeszélés alatt, sőt, ha olykor nem helyezné bele magát saját családja részeként, az lehetne az érzésünk, hogy idegenekről ír. Az elbeszélés a vége felé kulminálódik, mikor a szerző bevezeti az olvasót legsötétebb énjébe, miszerint büszkeséggel tölti el anyja öngyilkossága. „Másnap este, halála hírére Ausztriába repültem. A repülőgépen kevés utas, a légi út zavartalan, nyugodt, a levegő tiszta, semmi köd, mélyen odalenn egymást követő városok fényei. Miközben az ablakon, föloldódtam valamiféle kellemes fáradtságban, személytelenségben. Bizony, ismételgettem, meg azt is, amire gondoltam, rendre, aggályosan: HÁT ÍGY, HÁT ÍGY, HÁT ÍGY, NAGYON JÓ, NAGYON JÓ, NAGYON JÓ. És amíg repültem, egyfolytában majd szétvetett a büszkeség, hogy az anyám öngyilkos lett.” Handke szemtelenül őszinte bátorsága nem az olvasónak szól, csakis magának, aki – miután elhatározta, hogy 1 órát marad anyja halálos ágyánál és folyamatosan nézi óráját, majd az önmagának kiszabott idő elteltével sem tud távozni – nem képes másképp feldolgozni egy olyan reménytelenül szeretetmentes családi környezetet, amiben felnőtt, csak azzal a kintről figyelő pragmatizmussal, ami egy külső szemlélő sajátja. Látszólag az anyjáról szól ez az elbeszélés, de valójában saját magát írja le benne. A magányt, amit osztályrészül kapott vagy hagyatékként, kinek hogy tetszik, a lényeg, hogy már születésétől fogva az övé volt.

Rendkívül rafinált írásnak is mondhatnám, persze nem az, maximum így jön le. Elsőre úgy néz ki, semmi az egész, egy felskiccelt családtörténet, annak sem túl mozgalmas, nem is túl érdekes, de valahogy a lendületes írásmód, a szikár stílus torkon ragadja az olvasót és végig nem engedi el. Gyengéden fojtogat, de nagyon következetesen, egy pillanatra sem veszítve a kezdeti lendületből. Elképesztő tűz mozgatja az egész írást, de ez nem lángolás, egy kiolthatatlannak tűnő izzó parázs. E tekintetben szoros rokonságot mutat a noir történetetekkel, ahol, mint tudjuk, nem a cselekmény a fontos. Az eredeti cím: Rosszabbul nem is mehetne (Wunschlos Unglück) sokkal kifejezőbb, mint a Bor Ambrus fordító féle szájbarágós címadás: Vágy nélkül, boldogtalan. Nem feltétlenül biztos, persze, hogy a fordító adta a címet, sőt, feltételezhetjük, hogy inkább a Magvető követte el, követve azt a (máig) nem szűnő gyakorlatot, ami filmeknél talán a leggyakrabban tetten érhető, miszerint a címeket nem fordítják, hanem adják. A már említett szikár, mondhatni tényfeltáró újságírói stílus zavarba ejtő eszköztelensége szinte minden leírást nélkülöz és a jelzőkkel is igen takarékosan bánik követve ezzel (ha nem is tudatosan) Scott Fitzgerald princípiumát. Az egyetlen filmszerű leírás, egy, az anschlusst követő újságcikkből olvasható, ami a maga valójában rendkívül émelyítő, ám nem ostoba cikk. „A Führer, miután a Bedenweiler Marsch hangjától kísérve diadalmasan átvonult Klagenfurt utcáin, 16 óra 15 perckor megérkezett. A Tömeg ujjongása szinte nem ismert határt. A jegétől már megszabadult Wörthi-tó ezrével tükrözte az üdülőhelyek és nyaralók horogkeresztes zászlóit. Az Anyaország repülői meg a mieink versenyt szálltak a felhőkkel.” Handke az anyja példáján kapaszkodik a jelenbe és valósítja meg életében, azt, amit anyjának nem sikerült soha (bár mindig tervezte) hogy elérjen valamit. Mert mindig ez van. Nyomot, jelet hagyni a világban (ami már önmagában is tévedés), miért éltem, miért így, illetve bűn-e az öngyilkosság vagy egy nagyon is bátor tett, amire nemhogy illik, kell is büszkének lennünk.

„Ma tegnap volt, tegnap minden úgy, mint rég. Ezen a napon is túl volnánk, megint elmúlt egy hét, oda egy szép új esztendő. Mit eszünk holnap? Járt már itt a postás? Mit csináltál itthon egész áldott nap?”

A bejegyzés trackback címe:

https://beersandbookskft.blog.hu/api/trackback/id/tr6715703732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.