A Kísérleti Nyúl kezdett egy amerikai IPA-val, majd Fehér Nyúllá avanzsált és kijött 4 sörrel, megújult megjelenéssel. Ez volt a végcél, a Kísérleti Nyúl csak átmeneti név volt, ahogy a minimalista címke is. A névvel a dizájn is megújult, a XX. század első felének dadaista, expresszionista kollázs művészetét visszatükrözve a sör címkéken. Leképezi ugyan ezeket a művészeti irányzatokat, de művészetté mégsem válik, ami persze nem is elvárás egy sör megjelenésénél. Azért nem árt egy kicsit jobban körbenézni a nagyvilágban, ugyanis a sör megjelenése kezd már tényleg művészi szintre fejlődni (mint régen a lemezborítók), ahogy a tartalom is. Címkét tervezni nem lehet könnyű dolog - már ha igényesek vagyunk - hisz itt már egy apró műalkotásról is lehet szó. A Fehér Nyúl határozottan jó úton halad, de sajnos a foglalkoztatás mégsem érte el maradéktalanul a célját. A logó és a felirat fontos, de itt külön életet él a képektől. Vagy ez, vagy az és itt a nagy buktató. A hatalmas fehér betűk és a logó ugyanis teljesen eluralja és ezzel agyonveri a címke képi világát. Össze lehet ezeket hozni, de ide kéne az igazi művészi érzék. Jó, hát ne legyünk olyan szigorúak, mondhatnánk, de annyira szembetűnő a művészi törekvés, hogy ezt mégsem lehet szó nélkül hagyni. A logót végképp nem értem. Olyan, mint egy lápba szorult Aliennel beoltott kacsacsőrű emlős, de ezen már nem fogok rugózni.

A Fehér Nyúl IPA-jának receptje megegyezik a Kísérleti Nyúl amerikai IPA-jával. Remek habzás, aranysárga szín, az aroma komló és a maláta illat remekül erősíti egymást. Kortynál határozottan jön a komló, de nem tolakodóan. Trópusi gyümölcsös, mandarinos, narancshéjas ízvilág, némi gyantával, határozott keserű véggel.

Az Imperial IPA-nak megfelelő a habzása és jó a habtapadása is. Fátyolos aranysárga szín, aroma komló, némi maláta illat. A komló keserűje és némi karamell maláta együtt lép be, grapefruitos, trópusi gyümölcsös, füves ízzel. A lecsengése masszív keserű, ami sokáig tart. Testes sör. (Ha már volt szó a címkékről, a dadaizmust itt vélem leginkább felfedezni).

APA (kocsit hajt, de minimum felhőkarcolók közt lovon vágtató cowboyokat, nyílvesszőktől veszélyeztetve) remek habzással és borostyán színnel. Citrusos aroma komlóillat. Kulturáltan jön a komló némi citrusos, enyhén trópusi gyümölcsös felhanggal, majd lesimítja a maláta. Lecsengése hosszan tartó, kellemes keserű. Közepesen testes sör.

A Stout-ot csak bónusznak teszem be, szerintem még finomításra vár a recept. Remek habzás, szépen tart végig egy masszív habot. Fekete szín, kávés, étcsokis illat. Testesebb sörre számítottam. Nálam ez stout vonalon elég gyengén muzsikál. Enyhe savanykásság jön be először, majd vizesség érzet. Aztán van némi kávé, étcsoki aroma, de elég kevés. Összességében rossznak nem mondanám, de jónak sem.

Családi vacsorán vettem részt egy Wasabi étteremben, ahol a bemelegítő szaké után kértem egy sört. Wasabi volt a neve. Fasza, gondoltam, biztos egy japán specialitás, netán az étterem láncnak külön gyártott sör... Láttam az árát, de gondoltam, egyszer élünk, egyszer inhalálunk. A csalódás leírhatatlan, de a poén jól látszik a hátsó címke fotóján. (Elnézést a képek minőségéért, telefonnal rögtönöztem, gyér világítás mellett). Na, kérem: 980 forint, de ügyes! Így kell a szart eladni olimpiai áron. Ezt a fost bárhol megkapod nagyjából 250 forintért, na persze nem Wasabi címkével. Megettem, egyszer. De, hogy ti ne egyétek meg egyszer sem, ezért rögtönöztem ezt a szösszenetet.

A Bors Győrzámolyi Serfőzde 1992 óta van a magyar piacon, ami igen szép eredmény. Honlapjukon a söreiket előszeretettel és következetesen nevezik sernek. Ilyenkor kedvem lenne Hunyadi Jánossal leülni egy pár krigli mellé és partiba vágni a szép fogadósnét, majd nyárson megsütni 50 törököt. Ez már csak azért is ül, mert a Robin Hood legenda körül forgó sörök címkéjén ott található egy-egy 8 soros vers. Maga a címke dizájn, beleértve a (sajnos) nem bájosan amatőr grafikai kidolgozást, kifejezetten elrettentő. Ez már a ’90-es években is rossz volt (nem mintha a minőség korfüggő lenne), de mai szemmel már - amikor minden gyártó a magas minőség és a játékosság jegyében „csomagolja” söreit - kifejezetten vállalhatatlan. Ráférne a megjelenésre egy alapos ráncfelvarrás, mert a Sherwood semleges címkéjén kívül az összes kifejezetten ciki. (Személyes „kedvencem” a Little John aránytalan, elrajzolt figurája, amiről egy down kóros hippi jut eszembe, akinek még fingja sincs mit kezdjen a dorongjával). Érdemes megjegyezni, hogy a „craft” kifejezés már akkor megjelent a söreiken, amikor Magyarországon még a kézműves/kisüzemi megjelölés dívott. Maradtak is a „c” betűs írásmódnál nem váltottak a magyaros kraftra, ami nem baj, de a recepteken talán már érdemes lenne változtatni. Ne szépítsük, a Bors felett eljárt az idő. Mindegyik 0.33-as sörük (beleértve az IPA-t is) édeskés, de inkább íz idegen, nem a desszert sör kategória. No, akkor vegyük sorba:

Skarlát Will szezon ale                                                                                                                       

Habzása megfelelő, nem esik össze hamar. Opálos aranysárga szín, kissé gyümölcsös illat. Elsőre a maláta édessége jön, majd felbukkan a komló, de lecsengésében az édeskés íz marad, ez a domináns.

Little John pale ale

Megfelelő habzás, aranysárga szín. Élesztős, enyhén citrusos illat. Kortyban az „édes-mézes” támad, s az az ember érzése, hogy komlót nyomokban tartalmazhat (nekem nem sikerült felfedeznem). A korty végén jön némi gyantás íz, ami számomra felüdülést hoz, de hamar leoltja a méz íz. 7%-os alkoholtartalma lehet némi vigasz azoknak, akik édes sörtől szeretnének fejre állni.

Mortiana IPA

Természetesen a Borsnak is van IPA-ja, de számlájukra legyen írva, az övék még a Nagy Magyar IPA Forradalom előtt született. Olyan is. 2-300 forinttal olcsóbb a magyar csúcs IPA-knál, de inkább snóblizzuk ki azt a kis aprót, megéri. Nagyon gyenge habzás jellemzi, a hab pillanatok alatt el is tűnik, szinte nyomtalanul. Borostyán szín, édeskés illat. Kortyban jön a komló, majd megint az az álnok mézes íz oltja le. Lecsengése szerencsére kesernyés, de a 100-as IBU, ami a (szerencsére korszerűsített) honlapjukon olvasható, nálam jó indulattal 35. Összehasonlításképpen említeném, hogy a Doctor Brew Double IPA-ja 99 IBU-s és jó keserű. Pedzegetik, hogy hanyagolni kéne az IBU számokat, mert lassan már semmit nem jelent… nos a Bors IPA-ja ezt a felvetést megerősíti.

Maid Marian mézes búza

No, itt a méz legalább már felvállalt, nagy meglepetés nem érhet vagy mégis? Fékezett habzású sör, opálos aranybarna színnel, kellemes élesztős illattal. Édeskés ízvilág kissé banános, narancsos ízzel és láss csodát, a méz pont itt nem tolakodó! „Ki érti ezt, ki érti ezt, én nem”.

Tuck Barát barna dubbel

Tudtommal ez a belga típusú ale a Bors zászlós hajója és büszkesége. Kitöltéskor barna szín mutatkozik, megfelelő habzással. Enyhe pörkölt malátás, égetett cukros illat jön. Íze leginkább a grillázsra emlékeztet, némi karamellel, háttérben egy kis komlóval. Itt is csak megerősíteni tudom, amit már leírtam, ezt a szintet már bőven megugrották más főzdék. Haladni kéne a korral (hardcore-ral, grindcore-ral, Co. by Főnök).

Sherwood stout

Kitöltésnél szépen felhabzik, a hab hamar eltűnik. Színe fekete, enyhe vörös árnyalattal. Étcsokis, karamelles, enyhén kávés illat jön. Kávés, pörkölt malátás, enyhén savanykás íz, a háttérben befigyel a komló is. Iható, de volt (és lesz) ennél (sokkal) jobb is.

Seven Sins: Lust vörös IPA

0.75-ös kiszerelésben, duci, far nehéz üvegben, a parafa dugó fémkosárral zárva. Nyilván az exkluzív megjelenés lett megcélozva, de sajnos nekem erről az a fapados gondolkodás jut eszembe, mint mikor a legnagyobb tavunkat egész egyszerűen lemagyartengerezzük. A habzás megfelelő és elég jól tartja is magát. Vöröses barna szín. Intenzív illat, de inkább a maláta érezhető, sem mint a komló. Kesernyés, zöld fűszeres íz, enyhe karamellel megtámogatva, határozott, erős kesernyés, kissé karcos lecsengéssel. Nem túl meggyőző.

Seven Sins: Wrath fekete IPA

A kiszerelés ugyanaz, mint a Seven Sins-nél. Megfelelő habzás, a hab elég jól tartja magát. Enyhe kávé illat, fekete szín. Jön a komló, majd a pörkölt maláta, erősen kesernyés lecsengéssel. Nem nagy szám. A többi 5 főbűnt még nem kóstoltam (ha van), de gyanítom, hogy nem fogom összetörni magam értük.

Szombaton zajlott a Múzeumok éjszakája, aminek keretében a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum tematikus sör napot tartott, ha szabad ezt így mondanom. Hogy őszinte legyek, elvártam volna a magyar sörszakma prominens képviselőinek minimum a 10%-át, de sajnos csak egy embert láttam, ő is csak a vége fele jött oda. Volt (és lesz is) már egy pár sörfeszt, ahol nyilván seregszemle is zajlott, nemcsak önfeledt vedelés, de valahogy a kultúra (miközben a gyártók egyre gyakrabban hivatkoznak sörtörténelemre) nem vonzza a szakmai elitet.

A sörfesztekre visszatérve csak egy mondat erejéig, én csak kettőn voltam: a Corvin negyednél meg a Cseh Sörfeszten, azon viszont háromszor. Minden fanyalgás ellenére azt mondom: kurva jó volt.

Visszatérve a szombatra, a belépőhöz egy sör is járt, nevezetesen egy enyhén hűvös dobozos Dréher. Picit furcsán állt a kezemben, de állati szomjas voltam, úgyhogy leküldtem 1 perc alatt, hát mit mondjak… …jó régen ittam, rosszabbra emlékeztem. Célirányosan érkeztem amúgy, Árpa Jankó (alias Kovács Gábor Maláta) előadására, ami a múzeum udvarán zajlott, 3 részben. Közben és egyébként, meg úgy álatlában sramli zene szólt, meg minden, ami ebbe az óbudai Krúdy negyedbe belefér zeneileg. Az, hogy maga a múzeum világszínvonalú, szerintem nem vita tárgya, sikerült ezt az estét is szépen összehozniuk. Lehetett kapni kenyérlángost és csapolt sört is: nevezetesen Soproni lagert és IPA-t, ezeket viszont 6 decis korsókban, 20% ingyen felirattal. Az IPA döglött volt, a mellette lévő vendéglőben viszont elég friss - a franc se érti - pedig állítólag onnan hozták. Srégen szemben viszont ott virított a Fehér Nyúl (leánykori nevén Kísérleti Nyúl) „söntése”, a kraft képviseletében egy APA-val és egy IPA-val 2 kedves és szerény(!) fiatalemberrel. (Remélem ez utóbbi jó tulajdonságukat hosszú távon is megőrzik, mert jó úton járnak).

Gábor előadásának első része hatkor kezdődött kissé még izgulósan, ami tőle amúgy nem megszokott, de nem volt zavaró. A nyolcas és tízes kezdés értelemszerűen már oldottabban zajlott, de addigra már az egész múzeum szinte egy nagycsaláddá vált. Kis izgalom ide vagy oda, mindent megkaptunk, ami a Maláta című folyóirat egykori főszerkesztőjétől megszoktunk és szeretünk. Oldott volt és színes, informatív, orgonapont szerűen vicces és érthető.  Ez utóbbi azért is nagyon fontos, mert (vélhetően) laikus közönségnek beszélt, akik szemmel láthatóan élvezték az előadást. A végén (szokás szerint) volt kérdésekre is lehetőség, úgyhogy minden szabályosan zajlott, de nem szabályszerűen.

Nos, ők a mi láthatatlan hőseink. A jó fesztivált szervezők, a világszínvonalú múzeulógusok és Árpa Jankó, aki évtizedek óta a sör magyar nagykövete. Sokáig legyen így!

Itt van Pazinczár Peti és a Mad Scientist viszonylag új söre a Sugar Daddy. Mielőtt rátérnénk a lényegre, szót kell ejteni a kivitelezésről is. Sajnos többet kell róla beszélni, mint magáról a sörről. A címkéről nem szeretnék sokat értekezni, szerintem taszító, de lehet, hogy másoknak bejön. Amint a képen is látható, az üveg nyaka kapott egy viasz borítást. Nos, ezzel van a legtöbb gond. Bár ránézésre elegáns, remek dizájn, valószínűleg inkább múzeumokba kéne kirakni, mint bármilyen boltba, mert hozzá nyúlni veszélyes! Persze, ott sem lenne biztonságban, hisz nálam pár hónap tárolás után a viasz nagy része körszerűen levált, ezzel nem kevés takarítani valót okozva. És most itt rá is térhetünk a lényegre. Ha magát a sört felbontjuk, készüljünk a következőkre: seprű vagy partvis, lapát és egy porszívó. Nálam ez a kombináció működött, nem kis bosszúságot okozva. Így, utólag azt tanácsolom, hogy egy mosogató tálca felett nyissuk ki vagy szabadtéren. De még így sem úszhatjuk meg a sörbe kerülő apró viasz darabokat. Miután kihalászgattuk őket, megkezdhetjük a kortyolást.

A habzása”kólás”. Ez nem feltétlenül baj, csak furcsa. Hirtelen felhabzik, majd pillanatok alatt tűnik el a hab, mintha 100 fokos serpenyőbe dobnánk egy jégkockát. Sötét, fekete cseresznye színe van. Az íze édeskés, kissé kávés, karamelles, megdobva jó kis aroma komlóval. Ez mindenképpen pozitív, hisz egy barna desszert sörről nem feltétlenül a komló jut eszünkbe. Sajnos ár/érték arányban nincs rendben, viszont a szavatossági ideje 10 év! Azért ez, bocs... (kár, hogy a viaszra nem vonatkozik). Aki ezt a dizájnt megálmodta, annak viszont még van hova fejlődnie viasz ügyben. Ennyi voltam mára, tisztelettel.

Elkezdődött. Nem most, globálisan már évtizedekkel ezelőtt, csak nem ilyen intenzitással. Nálunk viszont nem rég, épp csak pár éve. A nemzetközi verseny is egyre nagyobb, Magyarország viszont jobban akar teljesíteni. És, mondjuk meg őszintén, néha sikerül is neki. Őrület van sör színtéren, őrületes verseny. Fogyasztói szemszögből (pénz, máj szükséges) kifejezetten elkényeztet a piac. Enyhe túlzással hetente születnek új sörök, amikből néhány díjakat is hoz el innen-onnan (naná!). Ezeket meg kell kóstolnia minden sör szerető/sörfigyelő bajtársnak. Aztán, ha megvolt, uccu, tovább! Hisz, ott van a következő. A kávémalátás, banános, mangós, csilis, füves, zöld teás, mézes, kávés, kakaós már uncsi. Tegnap még új volt, de ma már a tőzeges, tehéntrágyás, almaecetes megy. Holnap meg a cigarettahamus, macska pisis. Ókori receptek kerülnek elő hirtelen, lelkes isteni ajánlásokkal, meg középkori hagyományok (paleo sörről még nem tudok). Magyarországon is jön a fahordós érlelés. So what? Divatok vannak, utazások, nyugvópontok nélkül. Tanuló antikvárius koromban egy idősebb kollégám egyszer azt mondta, a könyvek hitvány dolgok. Akkor ölni tudtam volna ezért a mondatért. Ma, vessenek meg (nem bánom), csak annyit mondanék, a sör az csak sör. Tegyenek vele akármit, a kezdet és a vég valahol ugyanaz. És, ha most azt gondolná bárki, hogy én a sör revolúció ellensége vagyok, hát nem! Épp ellenkezőleg. Élvezem, rettenetesen, csak kérdés, hova fut ki végül ez az egész? Persze, aki vállalkozó kedvű és szereti csinálni, hajrá! Palackozzon, kupakoljon, aztán adja el, ha tudja és persze szigorúan 0.33-as kiszerelésben, mert a hagyományos fél lityi már nem trendi. Egy palackra, pohárra, korsóra mindig van vevő. Divatos kocsmákban, hopp! elnézést, sörözőkben még csapot is lehet foglalni. Egyszer. Ezt azonban nem lehet nagyon kicsiben csinálni fővállalkozásként. Ennyi pici erre a piacra sok. Itt nagyot kell borítani és persze mindenki azt akar. Vagy? Csinálni egy népszerű (tényleg jó) lager/pils sört és azt népszerűsíteni. Sörivóként gondolkodom, nem éceszgéberként. Nem vagyok ellene a kifinomult ízlésnek, de megmondom őszintén, hogy azon kb. 100 féle IPA-ból amit kóstoltam, ha meg kéne mondanom, hogy mi volt maradandó, mondanék úgy tízet. És annál meg is maradnék. Mert arról biztosan tudom, hogy jó. Szívesen kísérletezem én is, csak mikor szinte óránként áradnak le a legújabb ántepd, rétbír értékelések, akkor elgondolkodom. És nem arról, hogy én mekkora faszkalap maradi disznó vagyok, hanem, hogy szegény sörök hol végzik egy értékelésen túl. A rosszlanyok.hu mintájára talán érdemes lenne létre hozni a josorok.hu-t, ahol leértékelnek, tovább állnak, esetleg visszatérnek, ha annyira elégedettek. De - és ami a lényeg - mindig tovább állnak. Mindig új „húst” vadásznak. Az a gyanúm, hogy ma már nincs első sör, csak második. Az a bizonyos skandináv cafka… (csak felment az ára).

http://serteperte.blog.hu/2013/02/19/az_elso_sor_antologia

„A sör élvezetet jelent számunkra, a könyvekkel csak a bosszúságunk van” (J. W. Goethe)

Tudtam, hogy Goethének kifinomult szarkasztikus humora volt, ez a kijelentése azonban még engem is meglepett. Pedig ilyen és hasonló idézetek olvashatók az Etyeki Sörmanufaktúra címkéin. Azokon a címkéken, amiken egy-egy fametszetes könyvillusztrációkat idéző kép látható vajfehér felületen. Így, a múltidéző látvány, a csatos üvegekkel és ezzel a névvel: Sörmanufaktúra, hát azért bocs. Minimum jót sejtet. Mondjuk, ezzel a „manufaktúra” megjelöléssel kb. 20 éve körbe röhögtük volna a fejünket (akkor még volt egy egészséges ízléshatár), ma már a fogyasztók rezignáltan veszik tudomásul, már ha egyáltalán eljut a tudatukig. És itt – bocsánatot kérek – nem a sör ivót akarom degradálni, épp ellenkezőleg. Ahogy egy kedves barátom és igaz sörtársam fogalmazott: „mennyivel boldogabb lenne a világ, ha létezne 150 féle igazán jó sör és kész”. Beütött ugyanis a mainstream, úgy, mint a zenében. Ott se tudjuk mi a lófaszt jelent, csak hallgatjuk, feltartjuk a hüvelykujjunkat, bólogatunk és azt mondjuk, ez kurva jó. Az Etyeki Sörmanufaktúra viszont nem maszatol. Éles villanófénybe rakja ki a termékeit és ez becsülendő. Az egész cégről, úgy, ahogy van, rendkívül jó véleményem van, kár, hogy a söreik nem (igazán) jók. Így, bármily szimpatikus is a kivitel, olyan rezignáltan kellett szemlélnem a szembesített alanyokat, ahogy csak Alain Delon tudott nézni Jean-Pierre Melville A szamuráj című filmjében.

ROCINANTE BLONDE

A habzása első osztályú, a színe szép borostyán. Kellemes élesztős illat. Jellegtelen, kissé vizes íz. Utóízként marad egy pici komló, ami hamar elvész. Vállalható, de nagy szám.

AMBRÓZIA BELGA BÚZA

Húha! Ambrózia is (mi az? – tudjuk, persze de mégis), meg belga is, meg búza is… No, ha már egy halhatatlan búzáról van szó, nézzük. Kitűnő habzás, szép aranysárga szín. Erősen szódás illata van a drágának és kortyban is eluralja a szénsav a terepet. Közepes, de ez még kevés. Ha már belga, hol van a jellegzetes élesztős aroma? Egyáltalán hol van bármi, kérdezem, nagy tisztelettel.

PREMIER PALE ALE

Nem tudom, mit lehet írni egy jellegtelen, de iható sörről. Megpróbálom, azért. A habzása megfelelő, de hamar összeesik (ez nem feltétlenül baj). Áttetsző, szép borostyán színe van, illata nincs különösebb. Kortyban jön a maláta, aztán a komló. But, so what? Jellegtelen.

ETYEK-IPA

Komolyan mondom, ha az etyekiek nem csináltak volna IPA-t, rögtön felkötöm magam. Magyarországon ez olyan elvárás (úgy látom) egy sörfőzdétől, mint a villázás egy rotyomák P-Mobil koncerten a ’80-as években. A habzása kiváló, szép borostyán színnel. Intenzív aroma komlós, enyhén gyümölcsös illat. Az íze viszont óriási csalódás. Mintha a komló keserűje valamit elfedne. Nem tudni mit, mert mást nem érezni.

BOOKKEEPER’S BITTER ALE

Ebben az egy sörben látok egyedül fantáziát, de azért nem állom meg, hogy a cég fecsegő leírását ne idézzem:

„Egy hosszú nap végén, amikor már annyit bámultad a képernyőt, hogy összefolynak a
számok a szemed elött (sic!), a Bitter Ale megtalálja a módját, hogy ellazítson. Könnyen csúszó,
merészen komlózott felsőerjesztésű világos sör.
A Bitter Ale átmenetet képez az enyhén komlózott, általában fiatalon csapra vert pale alek
és a hosszan érlelt, gyakran magasabb alkoholtartalmú, erőteljesen komlózott, magas
keserűértékű IPA-k között.
A sör testét a müncheni malátával kiegészített Maris Otter Ale maláta teszi robosztussá,
amit egy csipetnyi búzamalátával finomítottunk. A “bitterséget” pedig a gazdagon adagolt
hallertaui Magnumnak és az amerikai Centennialnak köszönheti. Az “i”-re a pontot a hidegkomlózás során hozzáadott Centennial teszi fel.”

Aztakurva! A habzás első osztályú. Nagyon szép borostyán színe van, illata nincs különösebb. Kellemesen kesernyés, hosszan megül, szépen terül. A lenyugvó napfényben érezhető a serfőző hatalmas alfeli sóhajtása, ahogy a búzakalászok is rábólintottak, a keserű élet megfogantatás mibenlétére, miszerint egy apáca könnycseppje érezhető hátul, de harsány komlózással bólint felénk Stüszi Vadász, amint a hajnal hasad, de érezzük a maláta lágyságát, akárha egy szűzlány udvarolná körbe masszív várunkat, s középen befigyel egy nemesen karcos vitéz, ki csak annyit mond: - - - - Kiegyensúlyozott sör amúgy, ez bármikor jöhet.

BARD PORTER

Megfelelő habzás. Illat semmi. Pörkölt malátás íz. Tucat sör.

Itt vagyok. Most Pazinczár Péterrel készítettem interjút, aki a Joanna Gone Mad Imperial Orange IPA megalkotója. Előbb nézzük mit mond, majd a végén gizdulok én is a véleményemmel.

- Elsőként arra lennék kíváncsi mi indított el a sörfőzés felé és mennyi idődbe telt ezt a nagyszerű sört megalkotnod?

Amolyan gasztrocsávónak tartom magam, valójában a gasztronómia szeretete hajt, a sörök közül is csak az izgat, amelyikben ott van az ínyencfaktor. Mindig is imádtam otthon kajákat összeütni, kísérletezni elsőre nem oda illőnek tűnő alapanyagokkal, ízekkel játszani. Ha nem otthon vagyok, megy a steetfood, és a beülős kaják. Na meg persze a mellé passzintott italok. Nem voltam ám nagy sörös mindig, mert az általam sokáig sörként azonosított folyadék nem tudta nyújtani a wow érzést. Amikor ittam, inkább csak víz helyett ittam. Sokkal inkább szerettem a jófajta borokat, mindig is lenyűgözött a fanatizmus, ahogy újhullámos borászok mesélnek egy bor megszületéséről. Az apró paraméterekkel való játék, az ízekkel, anyagokkal, technológiával való kísérletezés. 10+ éve keresem a kapcsolódási pontot: gaszto és én. Én és a gasztro. Nem állt össze a kép sokáig. Aztán egyszer csak úgy alakult, hogy kb. 4 évvel ezelőtt megismerkedtem komolyabb sörökkel. Cseh sörök, BrewDog, a hazai színtér, amcsi cuccok, Mikkeller, külföldi sörözők, sörfesztek, menthetetlen lettem, na. Ja, hogy így is hozzá lehet nyúlni a sörhöz? 2,5 évvel ezelőtt Németh Anti házisörfőző-tanfolyamára is elkeveredtem egy hirtelen ötlettől vezérelve, ahol rájöttem, hogy hoppá, ez az, amit kerestem, ezt nekem találták ki. Sok otthon lefőzött sör után rájöttem, hogy pont úgy, mint amikor ételeket főzök, az én utam a kísérletezés, a hagyományok, a „sörtisztasági törvény” minden ponton való felrúgása, a végletekig elmenő extrémitás, de természetesen az emberi fogyaszthatóság határain belül. Nem sokat szarakodtam, amikor úgy éreztem, hogy van már pár működő receptem, egyből el akartam indulni a kisüzemi sörfőzés felé (bár fogalmam sem volt az ott használt technológiákról), kipróbálni magam a sörpiacon. A Mikkeller nevű dán gerilla főzde által bejárt út az abszolút minta. Idén volt lehetőségem az általuk fémjelzett – egyébként a legkomolyabb európai – sörfesztiválon részt venni Koppenhágában, figyelem a legmenőbb európai, és amerikai főzdék által képviselt trendeket. Az ilyen eredetű tapasztalatokból merített ihlet szülte a Joanna Gone MAD-et is, mint az általam jegyzett, jelenleg egyszemélyes gerilla főzdeként működő TuffBuzz első állandó sörét. A Joanna egy Imperial narancsos IPA.

- Beavatnál a sör, illetve a cég nevének eredetébe?

TuffBuzz = tough booze. Nem tudom megmondani, hogy miért ez. Valami kellett, ami hangzatos, rövid, és szabad volt a .com. Na meg a .buzz.

A Joanna Gone MAD-nek volt egy elődje, ami Joanna Gimme HOP névre hallgatott, a címét egy klasszikus reggae dal címének a torzításából kapta. A mostani verziót a kőbányai Mad Scientist-nél főztem. A név a recepttel együtt kicsit módosult, amolyan pacsi ez a srácoknak, baromi sokat segítettek.  

- Tervezel-e újabb söröket?

Igen, mindenképp, nincs megállás, még csak most kezd beindulni a fantázia. Egy imperial stout lesz a következő állomás, a Mad Scientist ebben is könyékig benne lesz, de többet egyelőre nem árulnék el róla.

- Van elképzelésed arról, hogy hol helyezkedsz el a hazai mezőnyben?

Gerilla főzőként olyan söröket kell készítenem, ami a kereskedelmi nyomás alatt működő főzdéknek messze nem érné meg. Olyan extrém, az itthoni sörfogyasztási szokásokat semmibe vevő koncepció van a fejemben, amiben benne van, hogy bármikor elbukhatok vele, de muszáj feszegetnem a határokat. A profit szót nem is akarom egyelőre hallani, hobbi ez, egy nyavalyás misszió.

- Pár éven belül letisztul ez a kézműves/kraft piac. Sokan el fognak vérezni. Felkészültél-e erre, látod-e magad előtt a jövőt?

Máshova szeretném pozícionálni a TuffBuzz-t, mint ahova a jelenlegi hazai kisüzemi piac résztvevőinek többsége. Olyan – minden szempontból túltolt – sörök készítését tűztem ki célul, ahol a tömeggyártás nem opció, limitált szériás sörökről van szó. Kevesen pörgünk itthon még ezen a vonalon, gyakorlatilag még piac sincs. Azaz van, 100-150 beergeek kollegából áll a felvevő része, akiknek többségét név szerint ismerem.  Hogy sikerül-e itthon valódi piacot teremteni az ilyen söröknek, nem egyértelmű, mindenképpen építenem kell a nálunk megforduló, prémium sörökre érzékeny turistákra, illetve moccanni kell majd valahogy az országhatáron túlra is. A képletben még egyelőre sok az ismeretlen. De egy biztos, ütős sör szortiment kell hozzá.

- Vannak jó kapcsolataid?

Ez egy durván belterjes szcéna, de azt vettem észre, hogy jó sörök villantása esetén könnyen nyílnak a kapuk. Igyekszem mindenhol személyesen ott lenni, ahol megjelenik a söröm, gyűjtöm a kontaktokat, a visszajelzéseket, és próbálok ebből hosszú távon profitálni.

- Zenéltél, zenélsz. Mennyire vagy aktív ez ügyben?

A zenélés egy szép hobbi. 15 évesen pár gimis cimborával úgy döntöttünk, hogy a punk rock a mi utunk. Ez aztán megy azóta is több szálon. Viszont sokkal kisebb intenzitással már, pont csak úgy, ahogy még nem indokolatlan. A Rotten Tomatoes egy 22 éve létező formáció, vagy 4 albumnyi saját dal született. Emellett van a Timebomb, ami egy Rancid tribute. Rengeteg melót és pénzt pakoltunk ezekbe, baromi jó dolgokat éltünk meg együtt, de nem tudtunk egy ponton túllendülni, egyszerűen a befektetett meló már nem áll pariban azzal, amit nekem ez a dolog visszaad. A sörfőzés az új rockandroll.

Ennyi a duma, nézzük, mit tud a buborék. Kitöltéskor szépen felhabzik és végig tart egy masszív habtakarót. Fátyolos aranybarna szín. Citrusos, enyhén karamelles illat. Testes sör, rafinált íz világ. Várjuk a komló harapását, mint Lucky Luke a Daltonokat, de nem jön, csak lecsengésében érzünk egy visszafogott, de határozott keserűt. A maláta bevegyítve némi citrussal, enyhe juharszirupos felhanggal és némi karamellel nagyon szépen simítja, egyensúlyozza ki a keserűt, ami hátul szolidan mégis megül. Állatira csúszik, de vigyázzunk - többször elmondtam, de nem lehet elégszer: „óvatosan azzal a folyékony baltával, Jenő!” – az alkoholtartalma magas: 7.6%.

Akit érdekel, a Beers & Books-ban mindig kapható.

Az idei év első bejegyzése ez. Legyen ünnepi is, hisz ma van egy régi (sörös) barátom születésnapja, aki nemcsak szakmailag állt mindig mellettem, de az írásaimat is rendre népszerűsítette saját lapján. Neki dedikálom ezt a dolgozatot, aminek három Chimay sör a tárgya. Ha az ember ránéz a duci kis palackokra, óhatatlanul is a francia trikolór ugrik be. És ha már itt tartunk, akkor már közel járunk Kieślowski hármasához, amit a szabadság – egyenlőség – testvériség jegyében forgatott. Hogy ezen szépen hangzó jelszavak mennyire hazuggá váltak, mondhatni pillanatok alatt, abba most ne menjünk bele. Bőven elég nyitott szemmel szétnézni kis hazánkban, majd tájékozódni egy kicsit a nagyvilágban, hogy éppen hol melyik idióta pojácát választják meg államfőnek. Visszatérve a derék dokumentumfilmesnek indult rendezőhöz, a párhuzamot nemcsak azért vonom ide, mert annyira adja magát ezekhez a sörökhöz, hanem azért is, mert majdnem úgy jártam a sörökkel, mint a filmekkel. Majdnem, mondom, mert ez a sörök esetében szerencsére csak annyira igaz, hogy itt is a fehér jött be a legjobban, de azért a másik kettő is nagyon ízlett. A filmekről csak annyit, hogy a Piros nézhető volt ugyan, de unalmas, míg a Kéket végig szenvedtem, minden percben a megváltó stáblistára várva. Sajnos még a lehelet finom szépségű és kivételes tehetségű Juliette Binoche sem tudta elvinni a két mozit. A Fehér viszont döbbenet, amit rendre újra megnézek pár év elmúltával. Egy kisemmizett, megalázott ember felemelkedésének és nemes bosszújának a története, nyitott véggel. Az akarat diadala, mondhatnánk, ha nem utalna ez egy másik rossz emlékű, bár kétségtelen professzionális filmre. Maradjunk akkor a kitaposott nehézkeréknyomban, nézzük a söröket a francia zászló színeinek sorrendjében.

Bleue

Sötét ale típusú sör. 0.75 literes kiszerelésben Grand Réserve néven hozzák forgalomba. Kitöltéskor a habzás megfelelő, végig megőriz egy habtakarót. Élesztős, nemes sajtokra emlékeztető illat. Fekete cseresznye szín. Szénsavas, gyümölcsös, enyhén borsos íz, pöttyet befigyel egy kis savanyú is. Visszafogottan jön a komló is, de lecsengésében a maláta a meghatározó. Kellemes, nem tolakodó alkoholos utóízzel. Nagyon rendben van.

Blanche

Tripel ale. 0.75 literes kiszerelésben Cinq Cents néven. Kitöltéskor tömör fehér hab, ami fogyasztáskor végig marad, mint az állat. Enyhén élesztős, pezsgős, picit gyümölcsös illat, aranysárga szín. A kortyérzet annyira kerek, összetett, hogy nehéz kielemezni. Először a komló jön, majd a maláta egy narancsos, mézes, élesztős, enyhén korianderes, füves ízzel. Grapefruitos, kellemesen hosszan tartó lecsengéssel. A hab, mintegy utóéletet él, akárha egy fátylat terítene a szájüregben. Baszott jó.

Roge

Barna ale. 0.75 literes kiszerelésben Premiére néven fut. Fékezett habzás, ami hamar lemegy, viszont végig megőriz egy habkarimát. A Kékhez képest illatban nem érzek semmi különbséget. A színe érett meggyre, vörösrézre emlékeztet. Kortynál először a szénsav jön, határozott komlós felütéssel. Élesztős, gyümölcsös, olajos magvakra emlékeztető íze mellett befigyel egy kis borsos aroma is. Harmonikus íz világ. Fény felé tartva megfigyelhető az élesztő is.

Három szín. Bármelyikhez legyen is kedvünk, csalódást egyik sem fog okozni. Akár mindhármat is leguríthatjuk, nem fogunk tőle belilulni. Kipróbáltam, tudom.

Nemrég zárult a MONYO – Mad Scientist porter párbaj, az eredményt tudjuk: a Mad Scientist nyert. „Párbaj helyszín” volt a Beers & Books is, az érdeklődés itt, hogy úgy mondjam erősen mérsékelt volt. Volt szavazó kártya is, meg plakát, mégsem nyerte el a foglalkoztatás a célját. Konkrétan egy ember vitt mindkét sörből, de a szavazó kártyát ő sem hozta vissza. Kaptam kóstolót mindkét sörből, így a koronazárak eltávolításával automatikusan kvalifikáltam magam a versenyre, aminek az eredményéről rögtön be is számolok.

Mivel a győztes a Mad Scientist CCP 550 lett, így talán illő ezzel kezdeni. Hát, hogy finoman fogalmazzak, nem vagyok egy Mad Scientist sör fan és ez a porter sem volt számomra túl meggyőző. Ami élből feltűnik az címke dizájn és hozzá a kupak jól megválasztott aranybarna színe. Ha már a dizájnt említettem, itt jegyezném meg, hogy véleményem szerint magasan a legjobb magyar mezőnyben. A címkék játékosan művésziek, fantázia dúsak, esztétikusak. Összességében egységes képet mutatnak, ami alapján a sörök már messziről felismerhetők. Ez nagy előny. Kár, hogy a tartalommal nem igazán vagyok kibékülve. Ez a sör kitöltéskor kicsit felhabzik, majd a hab hamar összeesik. A színe fekete, az illata pedig intenzíven kakaós. Kortyoláskor határozottan jön a kakaó, meg a víz, enyhe kókuszos lecsengéssel. (Mérsékelten) érdekes világ, nincs vele különösebb gondom, de nekem üres. Megiszom szívesen bármikor, ha elém tolják, de magamtól nem keresném.

A MONYO cég söreivel pont fordítva vagyok, mint a Mad Scientist termékeivel külalak/belbecs tekintetében. Vannak a cégnek egész jó címkéi is, de itt már nem látom azt a rögtön felismerhető markáns vonalat. Sokkal inkább van egy olyan érzésem, mintha minden címkéjük egy kísérleti darab lenne. Nos, a söreik viszont kárpótolnak mindezért, végül is ez a lényeg, nem? A Birthday Cake-ben sem kellett csalódnom, nekem kifejezetten bejött. Legjobb tudomásom szerint a cég sajt magát lepte meg a második szülinapjára ezzel a „tortás” sörrel. Mert a címkén egy torta látható mindenféle komlós széria felszereléssel ellátva. A hátoldalon egy „Happy Birthday to You” felirat is olvasható, alatta üres mezőbe be lehet írni az ajándékozott nevét. Ötletes. Az eredeti elgondolás szerint a sörnek egy Fekete erdő tortára kell hajaznia, gondolom így született meg a dizájn. Ennek a sörnek a habzásáról gyakorlatilag ugyanaz mondható el, mint CCP 550-ről. A szín itt is fekete, az illat pedig itt is kakaós. Korty érzetnél a meggypüré, a kakaó és az alkohol jön, határozott, hosszas kakaós lecsengéssel. Testes sör, én nagyon elégedett vagyok vele, szerintem profi munka. Talán mondanom sem kell, nálam ez nyert.