Donald Trump ahelyett, hogy Kínával baszakodna, megnézhetné, hogy mennyi IPA-t főznek a magyarok, s akkor talán elgondolkodna, hogy IPA/négyzetméter arányban ki a nyerő, s elkezdhetne rettegni, hogy lenyomjuk az USA-t. Történelmünkben volt már olyan "meghitt" pillanat, amikor hadat üzentünk az Államoknak, de az valahogy érdeklődés hiányában elsikkadt. Reczer Gábor, aki eddig szemmel láthatólag kerülte a pale ale – APA – IPA Bermuda háromszöget, most fél kézzel letolta nekünk a tutit IPA vonalon. Jó is ez, csak valahogy a megjelenés is tükrözhetné a minőséget… A Hop Quijote elnevezést értjük, meg úgy-ahogy ötletesnek is tartjuk, ám ezzel a naiv művészetbe oltott fantasy könyv borítókat idéző címkével azt gondolom, ezért járna, mondjuk 3 havi közmunka.

A címkén a regény legelhíresültebb (ezáltal legközhelyesebb) jelenete szerepel, miszerint Don Quijote egy szélmalmot készül megrohamozni. A pikareszk regény, mint műfaj, akárcsak Miguel de Cervantes Saavedra közel áll Reczer Gáborhoz, ezt nagyon jól érzi. Don Quijote hibbant, betegesen megszállott alakjával azonban maximum csak kinézetében tudnánk azonosítani. Ogrét Sachoval még ennyiben sem. Arról a kínos "tény"-ről nem is beszélve, hogy a regényben Sacho Don Quijote-t a szélmalom elleni harctól minden erejével próbálja megvédeni (a címke épp az ellenkezőjét tükrözi). Ő az az együgyű pragmatikus "buta paraszt", aki ugyan szervilis módon képes magát alávetni minden kisebb parancsnak, ha azonban ostobaságba ütközik, tanácsaival próbálja urát védeni. Természetesen mindhiába. A szélmalom elleni harc valóban filmszerű, nem véletlen vált szállóigévé, de korántsem a regény legerősebb része, sőt! Aki olvasta, tudja jól, hogy amikor imádott Dulcíneája szénné alázza vagy amikor kis híján halára verik egy fogadóban azok sokkal erősebb történetek. A szélmalom csak felvezeti ezeket a tragikus eseményeket, bár meg kell mondani valóban stílusosan. Talán még maga Cervantes sem gondolta, hogy ez ennyire erős lesz, nagy valószínűséggel a komolyabb megaláztatásokra "hajtott", persze, ezt nem tudhatjuk biztosan. A regény vége ugyan nagyon szomorú, de mégsem tragikus.

Reczer Gábor Ogréval megalkotott egy közel tökéletes IPA-t, aminek a habzása megfelelő, ám hamar összeesik. Opálos világos borostyán szín. Maláta és aroma komló illat. Füves, gyógynövényes, kissé gyantás, citrusos, enyhén banános íz, picike savanykás felhanggal. Közepesen keserű lecsengéssel. Közepesen testes és szénsavas, remek sör.

Két újabb MONYO - orosz kollab sört vizsgálunk, a Bakunyin után. Maradt az édes vonal / desszert sör kategória, így a sor viszonylag egységes képet mutat, de minimum következetességet feltételez. A cég dizájnja nemrég teljes arculatváltáson esett át. A fantáziátlan, néha mérsékelten vicceskedő (bár jó szín arányokat alkalmazó) címkék után a Spongyabob kockanadrág utánérzés következett és maradt a mai napig is. Infantilizmus és némi idiotizmus jellemzi az új arculatot, vélhetően egy azon művésztől, viszont szintén remek szín arányokkal operálva. Félre értés ne essék, semmi baj nincs ezzel, ha ez eladható, én is ezt csinálnám. A radical széria ehhez képest egyértelmű BrewDog hatást mutat, amit követ a kollab, kiegészítve egy-egy grafikával. Itt a cég, azt gondolom, elérte a csúcspontot. A feliratok egyszerűek és érthetők, hamar befogadhatók. Reméljük, az olyan sör nevek, mint például a - barokk könyv címlapokat idéző -  "Coal Miners Never Torture Pink Donkeys" csak múló divatnak betudható dinoszauruszok voltak és hamar eltűnnek. Visszatérve a kollab szériára, a dizájn, kiemelve a grafikát kifejezetten üdítő hatású. Fiatalos, játékos és bár messze nem eredeti, mégsem plágium. Úgy jó az egész, ahogy van. A színválasztás ízléses, az összkép harmonikus, logózott kupakkal jó kézbe venni egy ilyen palackot. Mind a marcipán, mind a gesztenyepüré rendkívül jó választás egy-egy sör ízesítésére. Itt csak egy zárójeles megjegyzést tennék: kifejezetten nem vagyok édesszájú, de ezt a kettőt nagyon szeretem. Mindkét édesség izgalmas önmagában is, sörben meg teljesen jól tudja kivenni magát, ha jók az arányok.

A Marzyparty a moszkvai Bottle Share mikro sörfőzdével született meg. 8% alkoholtartalmú extra milk stout mandulával és marcipánnal. A habzás megfelelő, a hab hamar eltűnik, ami egy stout-nál teljesen rendben van. Fekete szín, enyhe kakaó illat. Kakaós, rumos szilvás íz, lecsengésében jön a mandula és a marcipán, ami utóízében érezhető leginkább.

Már kiskoromban is szerettem a gesztenyepürét és minden jel arra mutat, hogy a sört is. Fater mesélte, hogy egyszer tikkasztó hőségben tolta a babakocsit Újpest külvárosában, majd beugrott egy kori sörre, egy krimóba, amit természetesen kihozott, mert nem hagyott volna egyedül egy percre sem. Állati szomjas lehettem, mert vallási őrületbe esett izgalommal követeltem magamnak azt a sört, amit nem nekem rendelt. Két korty után állítólag erőszakkal kellett elvenni tőlem. Azt nem mondom, hogy a Nutty Moose így hatott rám, de a kettő közül ez jött be jobban. A Konig Brewery-vel készült rézvörös színű barley wine habzása megfelelő, a hab viszont hamar összeesik. Tölgyfa chips-szen érlelt sör, enyhe rumos gesztenye illattal. Mézes, édes, kissé rumos íz. A gesztenye lecsengésében jön intenzíven. Felső kategóriás desszert sör.

Kollab van, hölgyeim és uraim, ez nem is vitás. Volt erre már példa régebben is, de most, mintha felélénkült volna egy kissé dolog. Van olyan gerillánk is – Reczer Gábor személyében – aki kifejezetten erre állt rá és most már a sörfőzdékben is kezd elharapódzni a műfaj. MONYO is előrukkolt egy mandulás barley wine-nal, a szentpétervári Bakunyin sörfőzdével együttműködve. Az orosz főzde névadója egy XIX. századi nemesi családból származó derék lúzer anarchista volt, aki fiatalon katonatiszti pályáját félbehagyva megismerkedett az akkori baloldali eszmékkel. Volt szabadkőműves és előszeretettel vett részt bukásra ítélt forradalmakban, miközben 6 évet töltött cári börtönökben, ahol megírta Gyónás című könyvét, amiben a cár bocsánatáért esedezett. A foglalkozás nem érte el a célját, így Szibériába száműzték, ahonnan 1861-ben Japánon keresztül sikerült Európába szöknie. A boogie azonban benne maradt a lábában, így Olaszországban (ahol élt) építgette Alliance nevű anarchista mozgalmát, genfi székhellyel. Ezt szerette volna elismertetni az internacionálé részének, azonban Karl Marx komoly ellenállásába ütközött, aki a mozgalmát erősen szektásnak ítélte. Végül nézetei és szervezkedései miatt kizárták az I. Internacionáléból, de addigra már az anarchizmus eszméjének terjedését szinte lehetetlen volt meggátolni. Harcolt a kommün oldalán is, majd annak bukása után Svájcba menekült, de mielőtt Bernben meghalt volna, még beugrott egy bolognai forradalmi kísérletre. Hogy mi vitt rá egy főzdét arra, hogy egy nem túl jelentős, ám annál érdektelenebb született vesztes nevét vegye fel, arról hosszasan lehetne elmélkedni,. Ezek után viszont ne csodálkozzunk, ha kifosztott kis hazánkban megjelenik egy Matuska Brewery. Bármily meglepő, nekem a névválasztás (kis fogalomzavarral érve) logikusnak tűnik. Ha azt a szikár tényt veszem alapul, hogy a világegyetemben teljes káosz uralkodik – aminek részeként porszemek (sem) vagyunk – Bakunyin tökéletesen illeszkedik a "rendszerbe". Azt tudjuk, hogy mikor hűl ki a Nap (és nem szeretnénk megérni), ám azzal a szomorú ténnyel nem tudunk mit kezdeni, hogy az univerzumban minden ütközési pontban van. Így bármikor jöhet egy meteorit, s pipiskedhet a szerencsétlen nyomorult egy tekuval a kezében komlóról meg felső erjesztésről magyarázva, mire a korty végére érne, vége a bulinak. Ahogy Örkény István fogalmazta meg oly szépen ezt az élményt: "Vidámság ide vagy oda, szénné égtek."

A magam részéről állati kíváncsi voltam erre a fél literes sörre, a mandula ugyanis a kedvenc gyümölcsöm. (Nem, nem csonthéjas, száraztermésű). A koronazár cirill betűs felirata kizárólag az orosz főzdét hirdeti. A fapados, orosz bisztrókat idéző lila címke csupa mandula, helyesebben annak a grafikája. (Lásd René Magritte: Ez nem egy pipa). Itt is a cirill betűs cím az uralkodó, alatta azonban már tájékozódhatunk (angolul) a sör pontos behatárolásáról. Kitöltve a habzása minimális, vöröses barna szín. Alkoholos, enyhén édeskés illat. Tömény édes mézes íz némi konyakos meggyel, mandula lecsengéssel, enyhe kakaó utóízzel. Túl édes, testes, enyhén szénsavas sör. Rendesen túltolták. Ezt még Bakunyin sem igazán értené, pedig ő már sok mindent nem értett.

Előre bocsátom, nem vagyok a savanyú sörök nagy kedvelője, így nem feltétlenül kompetens a véleményem, hisz egy olyan műfajról van szó, ami iránt minimális érdeklődést tanúsítok. Ittam már jót, meg olyat is, amire azt mondják, hogy az, engem viszont levert a víz, olyat viszont még egyet sem, amiből kértem volna még egyet. Amikor kiderült, hogy Reczer Gábor a Dimbo Lab-bel főzi le legújabb kollab sörét, akkor már lehetett sejteni, hogy ez nem lesz játék. A bemutató előtti beharangozóban a Facebookon fel is tette a költői kérdést: "Mennyire rántja össze az arcod?" Ismerek olyat, akinél a pavlovi reflex már egy pohár elfogyasztása után is kialakult, gyakorlatilag megváltozik az arcberendezése a Sabotage név hallatán. Értem én, meg szimpatikus is ez a hozzáállás a Dimbo Lab részéről, hogy mikor majd' mindenki kötelezően pale ale-zik, stout-ozik, búzázik, akkor ők ráállnak a legradikálisabb vonalra, oszt' tolják a savanyút. Én is szambáztam már le U. K. Subs koncertre Led-Zeppelin pólóban, hisz', ha lázadás, akkor legyen teljes körű, ne kíméljük a punkot sem. Kaptam is megjegyzést, nem értették min röhögök. Ezek azonban csak külsőségek/emberi játszmák, nem szervezetbe bevitt fogyasztásról van szó. Divatosak lettek mostanában sour ale-k, a magam részéről zöld lámpát adok és tisztelettel integetek nekik egy távolabbi párhuzamos pályáról. A divat úgy néz ki utol érte a Dimbo Lab-et, akik ezzel (akaratlanul is) beléptek a trendek világába, innentől pedig nincs menekvés. Ha tartják a vonalat, radikalizálódniuk kell, de így is belecsontosodnak majd a szortimentbe, sőt, még elavulttá is válhatnak, de nyugi, egyszer minden újra divatba jön.

A Sabotage névválasztás nem túl fantáziadús, de értjük miről van szó, a célnak megfelel. A rendkívül jó szín kombinációval operáló címke jellegzetes Dimbo Lab fehér kutyája egy detonátorra kéjes kacajjal nekiveselkedve erre még rá is erősít. Mikor megszagoltam a remek habzású, opálos mély rózsaszín színű, ránézésre egy smoothie italra emlékeztető sört, azt gondoltam, ez most meg fogja változtatni minden savanyított sörről alkotott véleményem. Az illata (még most is az orromban érzem) akár egy felső kategóriás szedres gyümölcs joghurtté. Ízben egészen mást vártam (talán az édes joghurt asszociáció miatt), belekortyolva kezdtem azonosulni a címkén említett viadukttal, megfejelve a kijózanító realitással, hogy még én sem tudok a vízen járni. Kifejezetten savanyú íz világ, valahol már a citrom és az ecet határán. Lecsengésében jön a szeder (miután elmúlt a savanyú attak) és itt már a búza maláta is érvényesül valamelyest. Egyértelműen el lett túlozva, de minden jel arra utal, hogy ez volt az elképzelés.

A következő írás a HVG Gasztro utazás mostani kiadványában jelent meg, ami ezúttal sör tematikájú. Ahogy ez lenni szokott, némileg megkurtítva és átírva jelent meg. Közlöm az eredeti szöveget azok számára, akiket érdekel. A címet, amit a szerkesztő adott, megtartottam. Illusztrációkét ugyanazokat a képeket tettem be, amik a lapban is megjelentek.

Az utóbbi években a hazai kisüzemi sörgyártás óriási fejlődésen ment keresztül. A verseny egyre kiélezettebb, ám résztvevői barátságos mérkőzéseket vívnak. Világszínvonalú sörök is születtek már, a tartalomhoz azonban nem árt, ha társul a megfelelő forma is, hisz az első mindig a vizuális ingerencia (leszámítva azt az esetet, ha a fogyasztó célzottan keres egy terméket). A sörcímke, felületi nagyságát tekintve nem egy hálás dolog. Nem könnyű egyszerre figyelemfelkeltő és kellőképpen informatív címkét alkotni, pláne, ha a megjelenés még egyéniségre is törekszik. Komoly hagyománya volt ennek az 1945 előtti időkben, hisz akkor még létezett egészséges piaci verseny, amit aztán a háború utáni államosítások sikerrel kiirtottak. Minden egyszerűbbé, fapadosabbá vált, nyilván a sör sem volt ez alól kivétel. A díszes grafikai megjelenést felváltotta a szikár információ, minimális dizájnnal. Nem száműzték teljes mértékben a grafikát, de a jó ízlést és a fantáziát igen. Ami majdnem minden, ebből az időszakból fellelhető sörcímkén látható, az a bizonyos sör címer. A rendszerváltás közvetlenül sem a hazai sör piacon, sem a megjelenésen nem változtatott, bő két évtizedet kellett várnunk, hogy eljussunk addig a kiélesedett versenyig, ahol ma tartunk. A kézműves fogalmát szinte végleg felváltotta a mostanság használatos kraft, amit ma már egyfajta rangként is viselnek a hazai kisüzemi sörfőzők. Voltak, akik már a kezdetektől is fontosnak tartották a megjelenést, míg mások elsősorban csak magára a sörre koncentráltak. A mostani viszonyok mellett már nincs olyan, aki ne tartaná fontosnak a külalakot.

Alapvetően két főcsapás irányról beszélhetünk: informatív és grafikus megjelenésről. Létezik metszéspont, természetesen, de nem túl nagy számban. Példaként a Reczer T30, a Csupor, a Gólem, a Burlesque, a Horizont és a Békésszentandrási Sörfőzde említhető. Az informatív megjelenést talán még ennél is kevesebben képviselik. Erre példa a Zip's, a RothBeer és a MONYO Radical szériája is, ami (akárcsak a Csupor korábbi dizájnja) erőteljes BrewDog hatást mutat. Naná, hogy legtöbben a grafikus megjelenést választották/választják, hisz itt szabadulhat el leginkább a fantázia. Van is minden, ami csak elképzelhető, az elrettentő példától kezdve a viccesen át egészen az elegánsig. Minden cégnek fontos, hogy termékeik egyből felismerhetők legyenek, ezért lényeges egy jellemző, egységes dizájn kialakítása. Néhány merészebb versenyző megmutatta, hogy nem kell feltétlenül leragadni egy, már bevált modellnél. A Mad Scientist például nemcsak sörgyártásban erős, de a megjelenéssel is a legdinamikusabban zsonglőrködő cég. Természetesen ők is meglépték azt, amit a Balkezes már a kezdetektől magáénak tudhat, nevezetesen, hogy a címkék formájával is el lehet játszani. A MONYO és a Csupor nemrég teljes arculatváltáson esett át és ezt már a Horizont is kezdi kapirgálni. Az ő Pilot sorozatuk, egy tipikusan szép példa arra, hogy sokszor a legegyszerűbb megoldások a leghatásosabbak. Egy szám is hathat képszerűen, ha az jól ki van találva, hát még, ha betűkkel teszik meg ugyanezt. A Mad Scientist Mengyelejev táblázatra hajazó dizájnja, illetve Tokyo Lemonade és The Duke of the Budapest söreik, valamint a RothBeer Apollo Program sorozata és a Fehér Nyúl Rafája mind ezt bizonyítják. Külön érdemes megemlíteni azt a jelenséget, amikor a címke "pofára" semmilyen információt nem tartalmaz, csak képet látunk, majd az üveget elforgatva tudhatjuk meg mit is fogdosunk pontosan maszatos kis ujjainkkal. Kevesen éltek ezzel a lehetőséggel, de ez a kevés talán elég is. Amely sörök ezt a színfoltot képviselik: Balaton17 Winter Bríz, Balkezes Grey Joy és LD50, MONYO Quimby, valamint a Spirit Brewery termékei. A már említett Fehér Nyúl pedig már konkrétan némi művészetet is becsempészett dadaista kollázsokra emlékeztető címkéivel.

A hagyományos könnyen leáztatható papír címkék korszaka leáldozóban van, ahogy az első, hátsó címkés megoldás is. Legelterjedtebb a műnyomó papíros körcímke matrica, de számos példát lehetne hozni a papírt teljesen nélkülöző matricákra is. Jó pár cég használ még nyakcímkét is, ami elsősorban arra lenne hivatott, hogy (plusz) eleganciát adjon a megjelenésnek. Nos, sajnos rossz hírem van: a foglalkoztatás nem érte el a célját. Olyannyira, hogy a főcímkékhez képest látható elcsúszások, ferdeségek kifejezetten slampossá, már-már nevetségessé teszik az összképet. Sajnos, egy üdítő kivételt sem tudok említeni. Nyakkendő nélkül is lehet jó megjelenést produkálni, de ha már kötünk, akkor az álljon úgy, ahogyan az elő van írva, különben értelmetlen és groteszkül hat. Ezen a téren még bőven van tenni való, reméljük, sikerül hamarosan orvosolni ezt a problémát. Sokan értékelnek söröket az interneten, írnak blogokat, akár egyszerre űzik a kettőt is, ami nagyon jó, mert sokszor segíthet abban, hogy érdemes-e egy adott sörrel próbálkoznunk, a megjelenés, a dizájn azonban mintha kevésbé foglalkoztatná sörben fuldokló ítészeinket. Pedig, azt gondolom, nem ártana ezzel is talán kicsit jobban foglalkozni, hisz így a cégek is kapnának visszajelzéseket, egy-egy megfontolásra ítélt építő jellegű kritikával pedig idáig még mindenki jól járt.

Reczer Gábor ígéretéhez méltón kijött legújabb Kollabors névre keresztelt sörével, melyet Utassy Rolanddal és Rage-dzsel követett el, kinek polgári nevét már a TEK is kutatja. Itt a tavasz (...), gondolták és lefőztek egy saisont. A tavasz elmaradt, a sörbemutató viszont nem, azon az estén a Polyhistor pub-ban ülte torát a hedonizmussal enyhén fűszerezett kíváncsiság. A mérsékelt érdeklődés mellett nagyon sok rózsaborsot lehetett találni poharakban a pultnál, amit mindenki maga adagolhatott, kóstolhatott nyakló nélkül, kinek-kinek vérmérséklete szerint. A saison egy jó választás, az évszaknak megfelelő, és ha még gazda-tüntetés is lett volna, simán el tudtam volna képzelni egy traktor lámpa mellett. A típus (amit hívnak farmhouse ale-nek is) amúgy egy kifejezetten frissítő sörnek készült a vallon dél-belga mezőgazdasági munkásoknak, viszonylag alacsony alkohol tartalommal. Főztek egy erősebb változatot is az esti kocsmázásra, aztán a múlt század '50-es éveitől már kezdett a paletta kiszélesedni. A saison élesztő és a hozzáadott megfelelő maláta és komló már eleve ad egy markáns fűszeres ízérzetet, ami leginkább szegfűszeg jellegű, de ha a fenolok jelen vannak, akkor az íz érzet inkább borsos. A típus – főként, mióta amerikai sörbubusok is beszálltak a gyártásába – a változatos fűszerezéstől kezdve az egészen világostól a sötét színárnyalatokon keresztül a különböző alkohol tartalmakig terjed. Gyümölcsös ízérzetben megjelenhet az alma, körte, barack, illetve a citrus félék is. A savanykásság teljesen elfogadott, olyannyira, hogy a keserűségnél simán lehet dominánsabb. Reczer Gábor és két tettestársa a saison széles palettáján az arany középutat választotta 6.2-es alkoholtartalmával, ám Roli és Rage hathatós közbenjárására kapott egy kulturált adag rózsaborsot. A végeredmény kielégítő, és ami velem (talán) még nem fordult elő, a palackos változat jobban ízlett, mint a csapolt. Ennek számos oka lehet, kezdve a sörbemutató estjének csillag állásaitól az előző inkarnációimig, amikor is talán egy vallon arató voltam (remélhetőleg gyakran látogatva bizonyos szénakazlakat). Akárhogy is, a magam részéről a következőket állapítottam meg.

Megfelelő habzás, viszonylag hamar összeesik, opálos szalmasárga szín. Enyhén sajtos élesztő- és némi maláta illat. Picit élesztős, banános, citrusos íz, miközben a komló is érezteti a jelenlétét, enyhe fanyar lecsengéssel. A bors utóízében jön leginkább (bár a korty közepén is érezni) nagyon szolidan, de azért kellő határozottsággal. Kiegyensúlyozott, jóleső sör.

A daliás időkben, amikor még volt értelme antikváriusnak lenni, születtek mára már legendás történetek. Volt nagy jövés-menés, hozták, vitték a könyveket tonna számra és napi rendszerességgel jelentek meg az örök vadászok is, akik kitartóan kutattak egy-egy ritkább példány után. És hát, ugye, voltak a mindig kérdezők, akik lelkesen kerestek Hoffman – Szekfűt, Elfújta a nőt vagy Winnetoutól a Bibliát, ám a szerénységbe burkolódzó, már majd' a feledés homályába vesző, mai napig behozhatatlan rekorder, amikor a szakma több évszázados fennállásának örömünnepét ülte, azon eset volt, amikor az illető a Központi Antikváriumban Budapest földgömböt szeretett volna venni. Ilyen géniusz – lássuk be – ötszáz évente talán egy születik, így a következő felbukkanásakor jó, ha még emberiség létezik, nemhogy antikvárius. Így, aztán csoda-e, ha a megfáradt szaki "pár perc és jövök" jelszóval hagyta el a szellemileg már kissé túlcsordult objektumot és a közeli Ferenczy István utcában székelő Csendesben talált menedékre. Merthogy kocsma mindig akadt a közelben. Kinek a Csendes, kinek a Carmen, kinek a Potyka, minden antikváriusnak megvolt a maga keresztje. Érdekes lenne egyszer ennek is utána nézni, vajh mért alakult ez így, de mintha már az Ősrobbanás után félórával megszületett volna ez a mai napig is működő szimbiózis. Saly Noéminek talán testhez álló feladat lenne ezen siker rögös útjának visszafejtése, de lehet, hogy csalódás lenne és kiderülne, hogy nincs itt semmiféle titok, egész egyszerűen csak történelmileg így alakult. Napközben a szakmában a "halk, gyors" Unicum járta, de előfordult, hogy valaki hosszabb időre is kimaradt, így aztán tudunk olyan kollégáról is, akinek sikerült olyan poétikusra innia magát, hogy kitiltották a Csendesből. Ez persze amúgy nem nagy szám, de munkaidőben volt benne kraft bőven, ezután még visszaállni a vételi pult mögé és letolni a maradék műszakot, mester fokozatot jelent, ami már akkor is felért egy kisdoktorival. Élettapasztalat és rengeteg munka volt ebben, nem véletlen, ha kissé irigy, de elismerő tekintetek kísérték minden léptét. A rövidebb kiruccanások alkalmával természetesen gyakran csattant el egy-egy sör vagy több, ha ebédidőben mentek a gyakorlottabbak, ne adj Isten több antikváriumból is egy meghatározott harcálláspontra. Ilyenkor jó volt a Dreher (csak jó hideg legyen) vagy Dréber, ahogy a múlt század 90-es évei elején mondták jó páran, az írástudók alkonyának kezdetén, a miatt a kis kalligrafikus hasas "h" betű miatt. Naná, hogy a zöld címkés, ami talán egy becsületes magyar pils hiánya okozta űrt igyekezett teljes mértékben lefedni. Volt egy ideig piros címkés, az a valódi jellegtelen édes lager, aminek felbontása után a tisztelt versenyzőnek pszichedelikus kukorica mezőkön már címerezni támadt kedve. (Megjegyzem: főzésre egész jó volt). A kék címkésre meg komoly ember rá sem nézett, nem volt méltó a Krúdy örökséghez. Felelősség teljes, komoly döntéseket pedig nem lehet porzó vesével hozni, ezt mindenki beláthatja, hisz bármikor beeshet az utcáról egy komplett Schedel krónika (a Közpiben a '70-es években állítólag egyszer megtörtént) azt meg nem lehet csak úgy, kedélytelenül, kissé fásultan megszakérteni. Arról meg nem is beszélve, mikor az alkohol felhőt, mint kimutatható aurát hordozó becsüs olyan hitelesen tudott bemondani ezer forintot egy ötvenezres könyvre, hogy mikor a kissé elbizonytalanodott palimadárnak nézett kuncsaft, aki nem hagyta ott a könyvet "szaré-húgyé", még ő dohogott, hogy hát nem tudom mit képzelt, az ilyeneknek az Isten pénze nem elég.

Változik a világ, kiveszőfélben van az oldschool antikvárius, aki még fejből vágja az ÁKV által belső használatra kiadott Irányárjegyzéket és fél kézzel kollacionál még ma is egy 5 kötetes Graczát, akár 5-6 Dréber – Unicum vegyes szuper után is. Helyükbe léptek az elhavazott dinamikus kereskedők, akik már nem tartják el a közeli krimókat, hisz azok is átalakultak, múzeumba illő kultúrtörténetté csontosodott a múlt.

Próbálja tartani a lépést a Dreher is, legutóbb kijöttek a lakonikus Pale ale névre keresztelt első felső erjesztésű sörükkel. Értelmét megfejteni sajnos a mai napig nem sikerült, olyan talány marad (talán örökre), mint a Volkswagen polo, amiről végül az lett a sommás konklúzió, hogy olyan, mint egy hormonzavaros Golf. A pale ale mint olyan, amúgy is egy szűk keretek közt mozgó műfaj, nem véletlen, hogy a kisüzemek is a sokkal nagyobb fantáziára sarkalló APA, IPA, AIPA csapásirányt célozták meg. Tudjuk, persze, helyzet van, a Soproni is borított egy IPA-t, akkor az ilyen, olyan komlós variációk után nekik is kéne valami trendit hozni. A magam részéről soha nem értettem ezt a verseny kényszert, miért kell feltétlenül egy tradicionális sörgyárnak a divatot követnie? Inkább csinálnának már végre egy becsületes, iható lagert, meg egy pilst megfelelő ár/érték aránnyal, aztán majd beszélgethetünk. Megtehetnék. Hát, én is vettem egy palackkal és gyűröttebb fejű kollégáimra emlékezvén szigorúan munkaidő alatt fogyasztottam el, igaz, az utolsó órában. Nagyon nehezen gurult le, pedig a fogyasztási hőmérsékletet is elég jól beállítottam. A habzása nagyon gyenge és hamar összeesik. Aranysárga szín és enyhe maláta, lageres illat, komló még mutatóban sincs. Az íze egy rossz lageré. Édeskés malátás íz, egy pötty fanyarsággal. Lecsengésében érvényesül a komló, de nagyon haloványan és az is gyorsan elillan. Marad egy kifejezetten kellemetlen lageres útóíz és egy rettenetesen rossz emlék. Vizes, közepesen szénsavas. Szerény véleményem szerint egy fillért nem ér.

Azt mondta az öreg Kis, ne csak igyunk, olvassunk is. Ez a mérsékelten szellemes bevezető mondat rögtön rámutat dolgozatunk tárgyára: sörirodalom. Sör kedvelőként és gyakorló antikváriusként kíváncsi voltam mennyi sör témájú magyar nyelvű könyv jelenhetett meg hazánkban. Az 1990 előtti időszakot hamar ki lehet végezni - 1945 előttről is csak kettőt találtam - azóta viszont eltelt közel 30 év és ahhoz képest nem állunk valami fényesen (bár az utóbbi időben kicsit belehúztunk). Az újhullámos/kézműves/kraft sör jelenleg csúcsra van járatva. Divatos, fiatalos, bőven van felvevő piaca, bizonyítva, hogy a magyar nem (csak) borívó nép. A sör hálás dolog, készítése szinte végtelennek tűnő variációs lehetőségeket tartalmaz. Élnek is ezzel a sörfőzők, hisz a legegyszerűbb lagerektől az egészen hajmeresztő kísérletekig már minden megtalálható. A sörkultúra azonban messzebbre mutat, hisz van nekünk vendéglátós múltunk elég szépen, amit egyszer talán a sörre is ki lehetne hegyezni. Régi üvegek, korsók, poharak, címkék, alátétek, koronazárak, számolócédulák, plakátok, egyéb szóró anyagok, mind könyvbe illő téma, ezek önállóan is elbírnának egy-egy kiadványt. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum egy kiállítás erejéig tett az ügy érdekében (májusig még megtekinthető) egy impozáns, hangulatos kiállítással.

Bár nem könyv, feltétlenül meg kell említenünk a 9 évfolyamot megélt Maláta folyóiratot, ami 1993 és 2001 jelent meg havi rendszerességgel. Főszerkesztője Kovács Gábor Maláta, aki sokszor könyvtárakban zizegve végezte áldozatos kutató munkáját kiegészítve saját tudását és tapasztalatait. Fontos, meghatározó periodika volt, enyhe fogalomzavarral élve megelőzte a korát, ami persze így nettó baromság, hisz a sör szerető, gasztrokultúra iránt érdeklődő emberek már annak idején is rendszeresen fogyasztották. (Saját tapasztalatból tudom, hisz annak idején én is árultam a boltomban, hogy mind egy szálig elfogyott). Ha ez a folyóirat annak idején találkozik egy ilyen szintű magyar sörfogyasztással… nos, be sem fejezem a mondatot. Kereskedőként nem állom meg, hogy eljátsszam a gondolattal, vajon mit érhet egy hiánytalan, intakt állapotban lévő teljes sorozat… Ma, az eszmei értéke valószínűleg nagyobb, pár évtized múlva simán el tudom képzelni árverési tételként. A lap szakmai cikkek mellett helyet adott a szépirodalomnak is, sőt emlékeim szerint még keresztrejtvény is volt benne. Méltatlan lenne, ha nem említenénk meg Vétek György nevét, aki Gábornak nemcsak társszerzője, szerkesztője, tördelője, de terjesztője is volt.

Az alább felsorolt könyvek nincsenek kronológiailag rendszerezve, ha bárki hiányt tapasztal és hozzá tud tenni, azt szívesen veszem.

- Bevilaqua Borsody Béla: A magyar serfőzés története (Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., 1931)

- Rázga Zoltán: A sörfőzésről (Dreher - Haggenmacher Első Magyar Részvényserfőződe, 1942)

- Rázga Zoltán: Malátagyártás és sörfőzés (Élelmiszeripari és Begyűjtési Könyv- és Lapkiadó Vállalat, 1954)

- Michael Jackson: Sör - A sör új világa - A legjobb főzetek - Kóstolási tippek - A legjobb készítők (M-érték, 2008)

- Michael Jackson: 500 sör a világ legjobbjaiból – Nagy sörlexikon (Arena 2000, 2004)

- Michael Jackson: Sör világkalauz (Orex, 1995)

- Wolfgang Kunze: A sörfőzés és a malátázás technológiája (Mezőgazdasági Kiadó, 1983)

- Berry Verhoef: Sörök enciklopédiája - Képes ismertető több mint 1200 sörfajtáról (Alexandra, 2010)

- Emil Ulischberger: Sörivóknak való (Mezőgazdasági Kiadó, 1982)

- Gaál Ernő: A sör az ókori Egyiptomban és Mezopotámiában (Gondolat, 1988)

- Sör aranykönyv (Dreher Sörgyárak - Fiction Kreatív Stúdió, 2003)

- Hagymásy András: Prágai kocsmakalauz (Alinea, 2010)

- Polgár László - Simkó György: Prágai sörkalauz (Kelenföld Kiadó, 1989)

- Sörmentén Prága - Útikalauz sörivóknak 1-4. (Hibernia Nova, 2005, 2013, 2016)

- Kocsis Péter - Vétek György - Marton Jenő: Sörmentén Csehország (Hibernia Nova, 2007)

- Kovács Gábor - Vétek György: Sörmentén Bécs (Hibernia Nova, 2003)

- Kovács Gábor - Vétek György: Sörtéka (Aréna 2000, 2008)

- Kovács Gábor - Vétek György: Sörmentén Budapest (Hibernia Nova, 2004)

- Kovács Gábor - Vétek György: A sörök világa, a világ sörei (Raabe Klett, é. n.)

- Vétek György - Rosenstein Róbert: Sörkönyv - Sörforradalom, sörgasztronómia, sörös receptek, sörkoktélok (Corvina, 2015)

- Wolfgang Vogel: Sör házi készítése (HOGYF Editio, 2000)

- Szabó Ernő - Szigeti Andor Sörlexikon, sörtörténelem (Akadémiai Kiadó, 1996)

- Dr. Harcos Ottó: A Pécsi Pannónia Sörgyár története (TIT Baranya megyei Szervezete, 1973)

- Kiss Béla - Horváth Imre: Söripari szótár (OMIKK, 1991)

- Ludwig Narziss: A sörgyártás (Mezőgazdasági Kiadó, 1981)

- Faragó József: Kézművessör-kalauz (Alinea, 2015)

- Bajkai Tibor - Barla - Jenei - Róth: Sörfőzés otthon, egyszerűen (Első Magyar Házisörfőző Egyesület, 2016)

- Mucha Attila: Konyha, sör, főzés - Így főzök sört a konyhában (Athenaeum, 2016)

- Házi sörfőzde (Libri, 2014)

- Dlusztus Imre: A jó magyar sör (Nemzeti Értékek Könyvkiadó, 2017)

- "Iszom a sört, szívem mámorban fürdik" - Epizódok a sörfogyasztás történetéből (Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar, 2009)

- "Iszom a sört, szívem mámorban fürdik" - Epizódok a sörgyártás és sörfogyasztás történetéből (Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar, 2009)

- A Soproni Sörgyár története (Geopen, 2017)

- Ez sör! A sernevelőtől a sörgyárig - A magyarországi sörgyártás és fogyasztás története (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 2018)

- Szemere István - Szemere Zsuzsa: Söröskorsók könyve I-IV. (Söröskorsó és Pohárgyűjtő Egyesület, 2011-2015)

érintőlegesen:

- Sörben nincs hazugság! - A sör füveskönyve (Lazi, 2017)

- Az élet habos oldala (Magyarországi Sörivók Egyesülete, 1998)

- Maláta - Sör, irodalom, kocsma, kultúra (Quóta, 2009)

- Habkönnyű antológia (Quóta, 1999)

- Folyékony sziget - Ír kocsmakulturális antológia (Quóta, 1999)

- Sörkalendárium 2001 (Quóta, 2000)

- Benkő B. László: Vásárhelyi pálinka bor sör (?, 2019)

- Egyperces történetek a sörről (Ganésha, 2010)

- A sör szerelmesének - Idézetek sörivóknak (Szalay, 2013)

- Óda a sörhöz. Antológia (Corvina, 2016)

- A 100 legjobb recept sörrel és borral (STB, 2004)

- Szepessy Vilma: Borral, sörrel, mézzel készült ételek (Aquila, 2006)

- Frank Júlia: A legfinomabb sörös-boros receptek (Corvina, 2011)

- Kalla Kálmán - Hunyaddobrai Csaba: Sörös ételek (Ékezet Produkciós & Marketing Iroda, 2004)

- Kovács József: Gyógyítások sörrel - Ősi magyar gyógymódok I. (Reménygyógyulás, 2016)

- Guba Péter: Mesék habbal (avagy borsodi sörmesék) (?)

- A sör jobb, mint a nők, mert... (Animus, 2000)

képregény:

- Jean Van Hamme - Francis Vallés: Sörmesterek - A Steenfort család - Charles, 1854 (Képes, 2006)

- Jean Van Hamme - Francis Vallés: Sörmesterek 2. - A Steenfort család - Charles, 1886 (Képes, 2008)

(A lista összeállításához nyújtott segítségéért köszönet Kovács Gábor Maláta Árpa Jankónak).

A Spirit is beleállt a tutiba. Egy izgalmas belga búza és egy ginzenges APA után kirukkolt első IPA-jával, a Druid Superfluiddal. Haladni kell a korral és meg is kell élni valamiből, így ma az IPA megkerülhetetlen, mint a múlt században IBUSZ-ba fojtott deutsche turistának a védhetetlen gulás - Hortobágy - téli szalámi Bermuda háromszög. Elterjedt tévhit, hogy IPA-t főzni a legkönnyebb. Csak tele kell tolni komlóval, oszt' jó napot! Aztán mikor szegény IPA-k sorra előjegyeztetik magukat és minek utána a zember egyre rutinosabban vizsgálgatja őket, rájön, hogy jó IPA-t csinálni nem is olyan könnyű. Mitől lenne az? Zenei tanulmányaiból tudom, mikor valaki halad lépésről lépésre, azt' egyszer csak ránéz a következő kottaképre és azt mondja, ez meg mi? Már fél évvel ezelőtt is bonyolultabbakat játszottam. Aztán vannak benne olyan szünetek, meg tizenhatodok, hogy még a szomszédban is rágyújtanak, amikor már vagy húszadszor kúrod el. Nincs könnyű műfaj. Slágert írni az egyik legnehezebb feladat. Ennek a sörnek sem ez a hivatása, valószínűleg ez nem is volt cél. Közép mezőnyben jónak lenni sem kis dolog. Ez viszont maradéktalanul sikerült. A dizájn nem változott, a címke vonzó és játékos, amihez színben alkalmazkodik a kék koronazár. Kitöltéskor remek habzás, opálos borostyán szín fogad, a szokásos aroma komló illattal. Grapefruitos, citrusos, füves, enyhén trópusi gyümölcsös íz világ, enyhe fanyarsággal, határozott, de nem bántó keserű lecsengéssel. Közepesen testes és szénsavas. Összességében egy szerethető, fasza kis sör. 4 brit tudós közül 9 ezt ajánlaná.

Reczer Gábor lefőzte második kollab sörét, ezúttal Kővári-Marscahall Armando_otchoa_b_c Gergővel, akinek így már hosszabb neve van, mint egy spanyol donnak. Minden jel arra mutat, hogy Reczer maestro hiánypótló "művekkel" szándékszik meglepni havonta a magyar piacot és a sörgyíkokat. Szándékosan vállalt pünkösdi királysága (mindössze 1000 liter egy alkalommal), némiképp rendhagyó, de nem rossz taktika/elgondolás. Ha valóban lefőzi a tutikat az ország legjobb sörfőzőivel, azzal stabilan megalapozhatja a karrierjét, amivel talán még egy biankó csekket is válthat a Sör Mennyországba. Dicséretes, hogy kísérletező vállalkozó hozzáállásával a mára már közhelyesnek számító APA, IPA vonal helyett, a kockázatosabb és egyben nehezebb utat választotta, na, de kis merészségért mit adnak, ugyebár? A Dark Wheater után itt a szintén angol szóviccre ráhúzott Rye Hard imperial bajor rozssör. Ütős darab, a maga 8 százalékos alkoholtartalmával. 30 órán át készült, rozstartalma közel 40%, amerikai komlókkal főzött, francia komlóval hidegkomlózott, belga élesztővel erjesztett kismiújság. Volt bemutató is a Hopaholicban, ahol egy pohár ingyen sört kaphatott, aki beöltözött John McClane-nek. Én a két sörfőzőn kívül nem láttam egy ilyen figurát sem, remélem ők legalább megkapták az ingyen sörüket. Mondjuk, nekem az az este elég poétikusra sikeredett, így lehet, hogy benéztem egy pár akcióhőst.

És most, a 21st Century Fox a két John McClane főszereplésével bemutatja a Rye Hardot: Kitöltve a habzás remek, ami viszonylag hamar összeesik. Opálos borostyán szín, a maláta illat mellett szépen kinyílik az aroma komló is. Bársonyos kortyérzet. Enyhén fanyar, citrusos ízzel indít, majd jön a jellegzetes kenyeres rozs. Kissé banános, szegfűszeges, karamelles íz világ, némi bogyós gyümölcsös, szilvás felhanggal. A komló diszkréten, de azért érezhetően jelen van. A lecsengése enyhén alkoholos, leginkább whiskys, nekem egy pöttyel több a kelleténél. Testes, közepesen szénsavas, kiegyensúlyozott sör.