Beers & Books

Reczer & Fit Fat

2018. november 17. - Dr. Mabuse

reczer_fit_fat.JPG

Úgy néz ki, kezdenek feléledni a magyar zenekaros sörök, ami nekem már régi vesszőparipám. Két út állt előttem Reczer Gábor Fit Fat sörével kapcsolatban. Vagy írok róla vagy nem. Ez önmagában nem reveláció, viszont, ha írok, megint két lehetőség adódott. Vagy maradok az outsider blogger szerepében vagy színt vallok, miszerint nagyon is van közöm a bandához. Hosszas latolgatás után az utóbbinál maradtam. Egyrészt sokan tudják rólam, hogy alapító tag voltam, s mint ilyen, elég sok közöm volt e sör megszületésében is, másrészt álságosnak tartottam volna, ha a kívülálló szerepében tetszelgek. Magáról a sörről nagyon nincs mit írni, tulajdonképpen egy receptváltoztatás nélküli átcímkézett T30. Hogy egy kávés stout mennyire jó zenekari sörnek, azzal kapcsolatban az elejétől fogva komoly averzióim voltak, viszont tény, hogy ezzel a (Schleki által tervezett logós) címkével ránézésre nagyon pofás kis sör született. Hogy milyen lesz a fogadtatás, azt később fogjuk megtudni, mindenesetre, aki szereti a tökös milk stoutokat, az nem fog csalódni. A Fit Fat-nek nincs nagy rajongótábora, sőt, semmilyen nincs neki, de ez nem a zenekar hibája, egész egyszerűen ilyen a stílus. Már annak idején Amerikában, az 1960-as években, a műfaj létrejöttekor sem hódított meg tömegeket. Pedig a rock 'n' roll és popzene elegyéből létrejött zenei stílus kifejezetten óriási előnnyel indult, hisz pont az akkor újdonságnak számító gitáreffektekre építette fel zenei világát. Instrumentális műfajként szerepelt és a mai napig is ez a markáns vonal jellemzi, bár már annak idején is létezett egy vokális vonal (pl. The Surfaris), igaz, ezek a bandák nagyon "takarékosan" bántak az énekkel. (Sajnos) semmiképp nem mehetünk el a Beach Boys mellett, amit minden szakcikk vokális surf rocknak titulál, szerintem teljesen tévesen. Strand zenének mondanám leginkább, már ha egyáltalán foglalkozni kell velük. A surf rocknak alapból semmi köze sem a sporthoz, sem a tengerparthoz. Azért nevezték el így a műfajt, mert mikor megjelentek az effektek, a zenészek használatkor úgy érezték, mintha a hanghullámokon lovagolnának. Ami Jimi Hendrixnek volt a wah-wah effekt, az volt a surfnek a rugós zengető. Egyfajta védjeggyé vált, amivel könnyen meg tudtak küldeni egy Shadows alapú zenét. Aztán, hogy a sportolók, illetve a strandolók is magukévá tették a műfajt, az, már szinte adta magát. Mint ahogy az is, hogy természetesen a zene is "visszaköszönt" új táborának, így végül a kör bezárult. Azóta sok víz lefolyt a Hudson-ön, a Mississippin, sőt a Dunán is és ezek a vizek lassan egybeértek. Hazánkban Faragó "Judy" István játszott hasonló zenét, miután Komár Lászlótól szóló pályára lépett. Rajta kívül nem is tudunk egyéb ilyesfajta próbálkozásról. Aztán, ahogy a Stray Cats létre hozta a neo-rockabillyt, úgy lassan feltámadt a surf rock is. Persze, pont abban a volumenben, ahogy az régen is volt. Viszonylag kevesen szeretik, azok viszont elkötelezett hívei. Quentin Tarantino az 1990-es években újra divatba hozta a műfajt, bár amennyi jót tett vele, annyi rosszat is. Kill Bill című minősíthetetlenül rossz filmjében szerepeltetett egy csapnivaló japán surf rock bandát, ami iskolapéldája annak, hogy hogyan lehet elszarni egy amúgy egyszerű zenei stílust.

A közel 10 éve alakult Fit Fat jó ritmusban csatlakozott be ebbe a marginális zenei világba. Három punk/underground zenész alapította a bandát. Schlekman Dániel (dobok és ütőhangszerek) kalapálta össze az együttest, miután Yellow Spots nevű bandájával nem tudta megvalósítani surf rock jellegű törekvéseit. Így, a banda szerencsére sok (vidám) turnét lezavart a Yellow Spots-szal, aminek a végső konklúziója az maradt, hogy "igyál egy felest, baz'meg!". A zenekar nevét Éles W. Róbert gitáros adta, jómagam pedig csatlakoztam basszusgitárral. Kezdetekkor több alternatíva is felmerült, például az, hogy játsszunk ragtime-ot. Aztán feldolgozásokból és saját szerzeményekből állítottuk össze a kezdő repertoárt. Kialakítottunk végül egy nagyon frankó progresszív surf rockot, amivel sikerült egy kis egyéni ízt belevinnünk ebbe a zenei világba. Még egy Paul Desmond által írt jazz klasszikust is beemeltünk a repertoárba (Take Five). Ezt a vonalat sajnos nagyon hamar felváltotta az úgynevezett gasztro surf, amit a magam részéről nem szeretnék kommentálni. Az együttes amúgy a Grabanc előtt is fellépet az első Főzdefeszten és később is rendszeres előadó volt ezen a jelentős fesztivál sorozaton. A banda néhány fellépés erejéig a zseniális Ferencz kísérő zenekara is volt. Pár évvel később Schleki bátyja Schlekman János csatlakozott az együtteshez, egy jól sikerült közös esküvői zenélés után. A kvartetté avanzsált Fit Fat ekkor vált nagykorúvá. Jani, aki a metal szcénából jött, teljes lelkesedéssel vetette bele magát ebbe a zenei világba. Üstökösként robbant be stabil zenei tudásával, feszes tempójával és jó ízlésével. Cirka öt éve váltott a poszton Lukács Gyula, akit a magam részéről méltó utódomnak tartok. Pregnáns, pontos, fegyelmezett játékával erősíti a banda stabilitását. Minden elismerésem Reczer Gáboré, hogy már megint nem hazudtolta meg magát és az underground műfajból is mert a legszéléről csipegetni.

reczer_fit_fat.jpg

A surf rocknak számos leágazása van az autentikustól a horroron át a punkig. A Dead Kennedy's iskolapéldája annak, hogyan lehet punk zenét surf gitárhangzással játszani. Akit, picit is vonz ez a zenei világ, a következő bandákat érdemes meghallgatnia:

- The Surfaris

- Dick Dale & The Deltones

- The Ventures

- Duane Eddy and The Rebels

- Man or Astro-man?

- Messer Chups

- The Surf Coasters

- The Bambi Molesters

- Bitch Boys

- Surfin Zhiguli

- Fit Fat

Érintett még jazz vonalról: Smárton Trio

"A pofon egyszerű" - Reczer Easy-peasy

a_pofon_egyszeru_reczer_easy-peasy_2.JPG

Reczer Gábor – minden jel erre mutat – beleszeretett az egyszerűségbe, legalábbis ami a sörök névadását illeti. Az Egyszeregy után most kijött Easy-peasy (Pofonegyszerű) nevű sörével, ami a neve ellenére (nomen est omen) kissé kalandos utat járt be, így ez lett ez idáig a "legritkább" Reczer sör. Egyszerű elgondolásokból/hozzáállásokból sok nagyszerű dolog született már, erre a természet is számos példát nyújt. Maga, a sörkészítés sem túl bonyolult, ha csak az alapokat vesszük. A szerteágazó kísérletek/befutott típusok teszik valamennyire bonyolulttá. Ha már itt járunk, van egy manapság divatos kifejezés (főként NEIPA-kra): baracklészerűen ködös. Nos, Reczer Gábor ezt megoldotta egyszerűen, a maga barackos sörével.

No, menjünk rá erre a vállalhatatlanul rossz címkére, ami ezt (a nagyon fasza sört) egész egyszerűen legyalázza. Nem igazán értem, hogy Reczer Gábor, aki ma Magyarország egyik legnagyobb sörfőző tehetsége, hogy elégedhet meg egy ilyennel. A népies romantikával megfűszerezett naiv festészetre hajazó dizájn, még csak hagyján. Nem rossz ötlet amúgy, lenne is itt mozgástere a "művésznek", de valahogy, mintha szándékosan kerülné azt. A barackokkal való zsonglőrködést még értem, jobbra az erőltetett lambéria is elmegy, de, hogy balra mi a tökömet keres egy kinyitott gyerekszekrény, előtte egy (ha jól veszem ki) festékes palettával, az teljes rejtély. A két sörfőző stilizált alakja is felvet némi kételyt, még akkor is, ha csak jópofára vesszük a stílust. Valahogy a Reczer sörök címkéivel amúgy is mindig ez volt a baj. Nemcsak az alakok elrajzoltsága veri agyon az összhatást, hanem az a fajta zsúfoltság is, ami nem feltétlenül fogja meg a vásárlót. Érvként felhozható lenne, hogy ezeket a címkéket meg kell nézni közelről és alaposan, mert apró műalkotások, de nem. Nem azok. Egy lelkes amatőr munkái, akinek ha közelebbről megnézzük a rajzait, azt kívánjuk, hogy inkább maradtunk volna távol. Reczer Gábor részéről érthető egyrészt, hogy egyszeri főzeteiknek nem tulajdonít nagy jelentőséget a címkékre nézve, másfelől viszont érthetetlen, mert az jön le, hogy amit csinál, azt nagyon is komolyan gondolja, akkor viszont semmi más nem marad magyarázatként, csak az ízlésficam.

a_pofon_egyszeru_reczer_easy-peasy_0.jpg

A sör viszont nagyon büfé lett. Ez az egyik legjobban sikerült Reczer sör, olyannyira, hogy sour ale kategóriában még engem is meggyőzött. Ahogy a bevezetőben már utaltam rá, limitáltnál is limitáltabb mennyiség készült belőle: összesen 194 palack és néhány hordó. A 200 kilogramm kajszibarackból készült sör 20 kilogramm joghurttal lett savanyítva. A barack viszont oly mértékben besűrűsödött, hogy egy jó rész kiszerelhetetlenné vált, ettől lett kevesebb, mint a kívánt mennyiség. Ami viszont maradt, az nagyon jót tett nekünk. A bemutatón a sört hab nélkül, sörből készült jégkásával csapolták, kvázi ez helyettesítette a habot. Rendkívüli kulináris élmény volt. A palackozott változat sem maradt le semmiben, hiszen:

kitöltéskor megfelelő habzás, viszonylag hamar összeesik. Opálos tejszerű szalmasárga szín. Friss gyümölcsös, barackos illat. Elsőre kifejezetten fanyar barackos íz, középen befigyel egy kis kekszes malátás íz, majd kellemes komló keserűvel zár. Közepesen testes és szénsavas, összetett, meggyőző, finom sör.

a_pofon_egyszeru_reczer_easy-peasy_1.jpg

Nem kell fosni Kraft!

10271286_636968126414076_2725370575605795515_o.jpg

Ez az írás egyfajta válasz Kovács Gábor Maláta "Mi lesz veled kraft?" című Drink unionos blog bejegyzésére.

Ritkán adódik ilyen, de a viszonylag rövid bejegyzés számszerű tényeit kivéve, szinte egy mondatával sem értek egyet. Az írás azt fejtegeti ugyebár, hogy a nagyüzemek, látva a mikrofőzdék sikerességét, rá akarnak tenyerelni / be akarják kebelezni a kisüzemi söröket, hogy aztán (ismét) egyeduralkodóvá váljanak a piacon, mialatt az ötleteket persze lenyúlták, hogy csak az ő söreikből tudjon ismét vásárolni a fogyasztó. Ez a kissé paranoiás elképzelés sajnos eléggé jellemző kis hazánkra, de a piac ennél jóval összetettebb és racionálisabb is, szerencsére. Sem a multiknak, sem a nagyüzemeknek nem célja a kicsik ellehetetlenítése, bekebelezése, épp ellenkezőleg. Nagyon is jót tesz nekik, hogy vannak ők a maguk kísérleteivel, apró sikereivel. Mindössze arról van szó, hogy a nagyok sem szeretnének kimaradni a buliból. Miért is tennék? A szakma közös. Mindenki azt visz bele, amit tud – gondol – akar. A kicsik az innovációt, a nagyok a stabilitást, a bejáratott brand-et. De, miről is van szó, konkrétan, miért kongatjuk már most a vészharangot? Kihozta a Dreher az ilyen-olyan komlós söreit, illetve a Pale ale-jét, a Soproni egy APA-t, az Óvatos duhaj (NE IPA)-t és annak barna tesóját, az Óvatos duhaj démont. A Pécsi Sörgyár is kirukkolt egy APA-val, a Soproni pedig a közel jövőben kihoz egy portert, amit Stubna Ágoston házi sörfőző receptje alapján készítenek el, aki megnyerte a cég által kiírt sörversenyt. Itt adódik az első kérdés. Említett úriembernek hogy nem derogál, hogy részt vegyen házi sörfőzőként egy nagyüzem meghirdetett versenyén? A válasz egyszerű és talán jó pár kisüzem dédelgetett álma is, hogy felfigyeljen rá egy nagy. A nagyok tulajdonképpen már mindenkire felfigyeltek, ha nem is külön-külön, de összességében rájöttek, hogy nem élhetnek úgy tovább, mit a dinoszauruszok, akikre a kicsit magára is adó sörfogyasztó (is) rálegyint, hogy ugyan már, ezek leragadtak és nem is akarnak sehová fejlődni. Az öntudatos kisüzemi fogyasztót úgysem tudják át-, visszacsábítani, akinek mindegy, csak sör legyen, annak megfelel a legolcsóbb is, sőt úri huncutságnak tartja a kisüzemit (már, ha egyáltalán tud róla), az a viszonylag szűk réteg pedig, amelyik rugalmas és nyitott erre is arra is, pontosan ki fogja tudni súlyozni, hogy mikor mire van szüksége, mi éri meg neki. A hazai fő problémát nem a csúnya, éhes nagyok és a kicsik ádáz heroikus küzdelmében látom, hanem abban, hogy nincsenek közepesek. Ez, szerintem, ami igazán hiányzik a tudatos sörfogyasztónak, ahogy a (stabil) középosztály is nagyon hiányzik a magyar társadalomból. A közepest általában lenézik, pedig jó közepes terméket előállítani nem is olyan könnyű, viszont a kereslet nagyon stabil rá. A Rizmajer, a Békésszentandrási és a Fóti tekinthető talán közepes (kapacitású) főzdének, de a söreik nem jutnak el az átlag fogyasztóhoz, ahogy a Legenda sem. Nincs az, hogy leugrom a haverokkal pár sörre a külvárosban vagy a lakótelepen és nem kell feltétlenül teljesen otthon hagynom az igény szintemet, mert meg tudok (legalább) egy fajta felső közepes minőségű sört inni, ami mondjuk meg őszintén nem sokkal drágább, viszont valóban tartalmasabb, mint a nagyok által terjesztett csapolt lötty. Ezeket a söröket meg lehet kapni megfelelő áron, a megfelelő helyen, de ahhoz oda kell menni a forráshoz. Manapság a fake news-ok, összeesküvés-elméletek és fuzionálások korában nem csoda, ha többen a "rothadó kapitalizmus" eszméjéhez nyúlnak vissza. Nem kívánom idecitálni a már unalomig idézett churchilli mondást, de a helyzet az, hogy amíg korrekt verseny van, addig senki nem vádolható semmivel. Arról nem is beszélve, hogy a nagyok hideg fejjel gondolkoznak. Belemennek a népszerű felsőerjesztésű sörökbe, de kíváncsi lennék, hogy mikor jönne elő bármelyik is egy sour ale-el, egy barley wine-nal, egy imperial rozzsal és még hosszan folytathatnám. Ha a Ford kihozna egy hot rod típust, azt minden custom car építő tudná, hogy ez egy üzleti fogás, amivel az átlag fogyasztót célozzák meg, de az egyéni gyártókat ezzel még az se veri agyon, ha kijön még ilyennel 8-10 mogul, mert megvan nekik a saját kiterjedt igényes vevőkörük.

A magyar kraft összetartó erő (néhány apró súrlódást leszámítva). Rendre tartanak csapfoglalásokat, sörfesztiválokat és sorra nyílnak taproom-ok. Ennek a szegmensnek (szerencsére) már a nemzetközi piacon is egyre nagyobb a súlya.

Végül tételezzük fel, hogy tényleg eljön az a világ, mikor a nagyüzemek, mint megannyi fekete lyuk magukba szippantanak mindent, ami kicsi. A Földön az élet mindenhol megtalálható, még a magas nyomású tengermélyeken is. Valahol, valaki(k) mindig fog(nak) "kotyvasztani". Ha bevág egy meteorit, ami kipusztítja az őslényeket, akkor kialakul az underground élet és kezdődik minden elölről, maximum más formában. Ha már félteném valamitől a kraftot, akkor az a széthúzás, de egyelőre ennek még (a Keserű méz fiaskót leszámítva) szerencsére nincs jele.

32887334_1659207800822539_9021426037556248576_n.jpg

Kollab írás. Reczer Ser – Beercase: Egyszeregy

kollab_iras_reczer_ser_beercase-_egyszeregy_1.JPG

Elöljáróban annyit, hogy ez a bejegyzés a Serteperte bloggal közösen jelenik meg. A téma közös, megjelenés előtt azonban direkt nem olvastuk el egymás írását. Ha már sört főzni nem tudunk, legalább írjunk egy időben (ha nem is együtt).

Meg kell, hogy mondjam őszintén, a matematika soha nem tartozott a kedvenc tantárgyaim közé. Nem meglepő módon nem is voltam jó belőle, bár általános iskola első két évében nagyon tehetségesnek tartottak. Aztán folyamatosan csak romlottam, ezt a negatív tendenciát pedig egészen addig tudtam fokozni, míg az érettségin, kis híján megbuktam. Helyesebben szerintem meg is buktam (1 pont hiányzott a ketteshez), viszont magyar irodalomból évfolyam első lettem, kiemelt dicsérettel, így "találtak" nekem egy pontot. Nyilván presztízskérdést csináltak belőle. Azt mégsem lehet, hogy kiállítjuk a csávót, mint az iskola egyik büszkeségét, matekból meg meghúzzuk 1 pont miatt. Azt gondolom, nem feltétlenül az értelmi képességemmel volt baj, egyszerűen csak nem voltam eléggé motivált. A szorzótáblát megtanulta mindenki, annak láttam is értelmét, de érdekes módon pont mostanában gondolkoztam el rajta, hogy a számok ugyan kommutatívak, mégsem tudom mindig oda-vissza. Mire gondolok, kérdezhetik, joggal. Ha pl. azt mondom, hogy 8x4, arra rögtön rávágom, 32, de a 4x8-nál már nem jön. Mérsékelten érdekes probléma, annyira, semmi esetre sem köt le, hogy megpróbáljam megfejteni a titkát. Nekem bőven elég, hogy tudom a végeredményt, nem izgat milyen módon érem el. Amúgy a négy alapműveletet sem feltétlenül tudnám már papíron elvégezni. Na, jó, az összeadás meg a kivonás nyilván menne. Fejben viszont egészen jól számolok, nem véletlenül, rengetegszer volt szükségem rá. Ez fontos. Mert ez nálam valahogy így működik. A hatványozásnak, gyökvonásnak még láttam értelmét, de valahol, úgy a szögfüggvények tájékán dobhattam be a törülközőt. A logaritmusnak és társainak már csak messziről integettem, meg sem adva nekik egy közelebbi ismeretség illúzióját. Középiskolában 1 évig tanultunk statisztikát is, ott már viszonyszámok is előkerültek, de ennél többre nem emlékszem, sőt azokról sem tudnék egy tőmondatot se mondani. Sokan gondolhatják úgy, mint én, hogy sok fölösleges marhaságot akartak nekünk megtanítani, erről árulkodnak olyan vicces Facebook bejegyzések is, mint pl. "A ma is eltelt egy olyan nap, amikor nem kellett logaritmust számolnom". A közelmúltig hasonlóan gondolkodtam magam is, azonban egy nemrég hallott rádió interjú kissé árnyalta a képet. Ha jól emlékszem egy színházi munkát végző hölggyel folyt a diskurzus, aki magas szintű matematikát (is) tanult. A kérdező beszélgetőtárs kajánul arra kérdezett rá, hogy mikor használta utoljára ezeket az ismereteit a minden napi életben, mire azt a választ kapta, hogy természetesen nem szokta, de nem ez a lényeg, hanem hogy megtanult egy újfajta gondolkodásmódot, amit igenis szokott alkalmazni és felhozott egy példát. Jó volt ezt hallani, mert így utólag azért már valamelyest összeállt a kép, sőt, talán még a matematika is tudna ezek után érdekelni. Egy baj van csak, hogy ezt annak idején nem mondta el nekünk senki, így mi, akik gyengék voltunk ebből a tantárgyból, lemaradtunk az effajta gondolkodásmódról.

kollab_iras_reczer_ser_beercase-_egyszeregy_2.JPG

Mindezek a Reczer Ser – Beercase legújabb Egyszeregy nevű kollab white IPA-ja kapcsán jutottak eszembe. A bájosan játékos címke egy számtanfüzet emlékét idézi fel, rajta 1 tortával (ami nyilván a Beercase 1 éves szülinapjára utal), 2 citrommal, 3 komlóval és 4 naranccsal. Tőlük balra Reczer tanár úr mutat pálcájával egy táblára, a vignettán pedig a sör neve olvasható. Véleményem szerint ez lett idáig a legjobb címke, amit egy Reczer kollab szériás sör kapott. Egyszerű, vidám és az embert tényleg arra készteti, hogy megkóstolja ezt a majdnem iskola kezdés idejére időzített sört. A névadás egy szofisztikált sörre utal, ami a fogyasztónak közérthető, egyszerűnek tűnő, az elkészítéséhez azonban mégis jobban bele kellett menni a szorzótábla rejtelmeibe, hogy egy ide illő fogalomzavarral éljek. Remek sör született, mondom ezt úgy, hogy nem vagyok a műfaj elkötelezett híve. Kitöltve a habzás megfelelő, hamar összeesik. Aranysárga szín, lehengerlő gyümölcsös, picit mézes aroma komló illatfelhő. Lágy, selymes korty érzet, ami a hozzáadott nagy mennyiségű zabpehelynek köszönhető. Citrus héjas, mangós, trópusi gyümölcsös, füves, enyhén karamelles íz világ, szőlő héjas, közepesen keserű lecsengéssel. Citrusosságát az amerikai komlókon túl a hidegkomlózás során beletett reszelt citrom- és narancshéj adja. Közepesen testes és szénsavas, bármikor jól fogyasztható sör. Különösen ajánlott társaságban, magányosan, szerelmi bánatkor, tévézés közben, csőtöréskor, bankrablás előtt és után (ha sikerült) és közgyűlés, valamint matematikai képletek megoldása helyett. Rendkívül jól csúszik csúszdán és hullámvasúton.
kollab_iras_reczer_ser_beercase-_egyszeregy_3.JPG

Állatorvosi ló - Primátor update sör

img_5184.JPG

Kiskereskedőként hivatalból utálnom kéne a plázákat, ez nálam még sincs így. Nem mondom, hogy rajongok értük, de semmi bajom nincs velük, sőt olykor nagyon jó szolgálatot tesznek, hisz alapból utálok vásárolni és célirányosan jó pár dolgot le lehet rendezni, viszonylag hamar. Különben is, van mozi, fagyi (télen is), művirág, meg rongyos kifli. Kell ennél több? Ma semmi dolgom nem volt arra, csak azért rongyoltam végig a West End legalsó szintjén, hogy a Nyugati aluljárójában kössek ki. Nem szokásom kirakatokat nézegetni, de most egy Norbi update üzlet előtt elhaladva megütötte a szemem egy sör, aminek a címkéjére ráadásul az volt írva, hogy cseh. "OK, Májkül", gondoltam, biztos csak elírás, azt akarták írni a nyomorultak, hogy cseh típusú, de nem. Ez egy valódi Primátor termék. Így is, úgyis megvettem volna. Ha nem cseh azért, ha meg az, akkor azért, a kör bezárult.

Ügyes ez a Norbi fiú és ezt most kereskedőként, az elismerés hangján mondom. Nem tudom mennyire új a termék (gyanítom, hogy az), azt se, hogy bejön-e neki (gyanítom, hogy igen), de az tény, hogy halad a korral. Feltehetőleg egy profi team áll mögötte, amely megállapította, hogy sörforradalom van vagy miafasz, már a nagyok is beleálltak, úgyhogy ők se maradnának le, ha nem muszáj. Arról nem is beszélve, hogy szegény (egész életükre) diétára ítéltek is szeretnének meginni olykor egy-egy jó sört, hát csináljunk nekik! Összeül az agytröszt és arra az elhatározásra jutnak, hogy legyen nagyüzemi (elérhető árú), de azért mégis új hullámosnak tűnő és valódi cseh prodoktum. Mert a cseh az jó, hívószónak első osztályú. Az, úgy, hát nem is tudom elvtikéim, de valahogy mindig beválik. A 0.33-as palack meg úgy adja magát, hisz nem csak sikkes, trendi, de megnyugtató érzést is ad, miszerint mégsem fél liter, nem is olyan sok az. Ennyi belefér. Na, igen, de van egy rossz vagy jó hírem, ezt mindenki döntse el maga. Sajnos nincs egy született atléta alkatom, a fél életemet átfogyókúráztam már, rutinos csóka vagyok, egy valamit azonban leszögezhetek: napi egy sör, még ha az a legtestesebb imperial stout is, belefér. Csak, hát ugye az van, hogy a sör "tiltott gyümölcs", mert hizlal. Valójában minden élelmiszer, bevitt tápanyag ezt teszi, de hát, édes Istenem, ez a dolguk. A megfejtés az önuralomban leledzik. Attól, hogy valaki diétázik, nem kell feladnia a jó sörök fogyasztását. Ha eddig még nem volt az, decens ivóvá kell válnia. Ha ez nem sikerül, tök mindegy mit iszik, hisz onnantól kezdve, hogy megérzi az alkohol hatását, pont leszarja, hogy update sört ivott vagy mást, hisz a hatás után szalad. Innentől kezdve kijelenthetjük (sőt, ki is jelentjük), hogy a Primátor update söre a sörgyártás állatorvosi lova. Észérvekre hagyatkozva már a puszta léte is teljesen értelmetlennek tűnik, akkor vajon mi bizonyítja a létjogosultságát? A választ nyilván mindenki tudja: az illúzió. És, amikor azt írom, hogy ügyes üzleti fogás volt kihozni ezt a terméket, akkor pont erre gondolok. A magam részéről soha a büdös életben nem jártam még ilyen boltban, nem fundamentalista okokból, egész egyszerűen csak azért, mert obligon kívül esik. Volt szerencsém kb. másfél percet sorban állni és picit körbe nézve az a döbbenetes látvány fogadott, hogy szinte csak olyan élelmiszereket láttam magam körül, amit diétázók elvileg nem fogyaszthatnak. Csupa (csökkentett) szénhidrát alapú termék figyelt a polcokról, sok kívánatosnak kinéző pékáruval, amik amúgy biztos finomak is, de ez valahogy mégis csak egy nietzschei gondolatot juttat eszembe, miszerint az emberek amennyit egymásnak hazudnak elenyésző ahhoz képest, mint amennyit önmaguknak. Itt, ezen a ponton, azt gondolom, helyben is vagyunk. Minden kiadott cél eléréséhez egy jó stratégia szükségeltetik, a megvalósításhoz pedig a – mondhatni – katonás fegyelem. Az összes ilyen iparág ezt a terhet veszi le látszólag a fogyasztóról. Félreértés ne essék, senkit nem akarok lebeszélni, hogy efféle boltokba járjon, én is vettem már szénhidrát csökkentett terméket párszor életemben (ha nem is ilyen boltban). Erről ennyit, essék pár mondat magáról a sörről is most már.

Az a helyzet, hogy egyfajta prekoncepció alapján egy fokkal rosszabbra számítottam, mint amit kaptam. Hangsúlyozom, csak az olyan kalandférgek próbálkozzanak vele, mint amilyen én vagyok illetve mindenki, aki megkóstolja, adja fel a "sört iszom" élményt. A habzás remek, tart is végig egy habtakarót. Tükrös aranysárga szín. Elsőre egy bántóan erős fémszag jön, ami kb. fél perc elteltével letisztul egy tipkus lageres malátás illatra. Erőteljes gabonás, napraforgó magos, enyhén füves íz világ, határozott, de nem tolakodó keserű lecsengéssel. Közepesen testes és szénsavas, laza, 4%-os alkoholtartalommal. Iható, összességében, de még egyet nem kérek belőle, köszönöm.

img_5190.JPG

Félidő - Reczer Collabrew Series népünnepély

41462136_2127267300681059_32069163589566464_o.jpg

Ahogy azt már a Mangover kapcsán megírtuk Reczer Gábor gerilla sörfőző hivatalosan is tervezett kollab szériája feléhez ért. Ennek apropóján úgy döntött, hogy csapfoglalásos népünnepélyt szervez a budai Bölcső Bar & Food-ban. Megalapozott gyanúnk, hogy nem hirtelen felindulásból, hanem előre kitervelt, fondorlatos módon tette ezt, hisz minden eddigi söréből félretett egy hordóval, amiket a helyszínen természetesen megszúrnak. Reméljük, lesznek jelentkezők bőven, akiket felizgat, hogy vajon milyen egy féléves fekete búza, egy 5 hónapos imperial rozs, egy 4 hónapos borsos saison stb. És ha ez még mind nem lenne elég, a Grabovszky Beertending mindegyik sörből készít sörkoktélt, illetve minden sörcímke kézzel készített tervei is megtekinthetők lesznek az illusztrátor személyes jelenléte mellett. Legjobb tudomásunk szerint – Rage kivételével – az összes sötétben bujkáló kollaboráns tiszteletét teszi a seregszemlén, ami már önmagában is jelentőssé teszi a megmozdulást.

Csapon lesznek tehát:

- #1 Dark Wheater, 6% - Black wheat/Wheat stout, kollaboráns: Ábrahám Máté
- #2 Rye Hard, 8% - Imperial criminal roggenbier, kollaboráns: Kővári-Marschall Gergely
- #3 Kollabors, 6,2% - Insanely pink pepperd saisson, kollaboráns: Batár Gábor (Rage) és Utassy Roland
- #4 Sabotage, 4,2% - Feketeszedres Berliner weisse, kollaboráns: Dimbo Lab
- #5 Hop Quijote, 5,8% - IPA, kollaboráns: Marosvári László (Ogre)
- #6 Mangover, 6,4% - Mangós strong pale ale, kollaboráns: Fehér Nyúl Brewery
+1
- T30, 5,5% - Coffee Milk Stout - hamisítatlan Reczer Ser

Izgalmas eseménynek ígérkezik, úgyhogy szárazdokkosok kalandra fel!

Helyszín: Bölcső Bar & Food. 1111, Budapest, Lágymányosi utca 19.

Időpont: 2018. szeptember 21. 17-23 óra

Sör és szívószál

20180907_210553.jpg

Azt gondolom, hogy minden olyan embernek, aki már írt ezt-azt életében eljön egy olyan pillanat, amikor szeretne tömény marhaságokat leírni teljesen értelmetlen dolgokról úgy, hogy azt azért mások is elolvassák. Én azért (bevallom) már rég túl vagyok ezen, nem is állt szándékomban az ilyesmi, most azonban, hogy úgy mondjam alkalom szülte a tolvajt.

Nagyjából szerintem mindenki előtt ismert az a jelenség, hogy valaki szívószállal issza a sört. Kevesen vannak, de azok elég masszívan tartják magukat. Én is megpróbáltam fiatal koromban, amikor még tartotta magát az a városi legenda (s talán tartja magát még ma is), hogy ha így iszod, akkor már egy sörtől is be fogsz rúgni. Nem nagyon hittem benne, de egy próbát azért tettem (rám ne mondja senki, hogy nem vagyok szakavatott). Semmi értelme nem volt, cserébe viszont tök szar volt az egész, s a megszégyenültségtől úgy éreztem, hogy úgy nézek ki, mint egy telifosott búvárruha. Jó lenne most egy doktori disszertációval felérő értekezést írni sör és szívószál viszonyáról, de sajnos ez most nem fog összejönni. Legyen elég annyi, hogy az első szívószálakat a sumérok készítették és sörivásra használták, Dél-Amerikában pedig a tea rostjainak kiszűrésére alkalmazták. Jó szolgálatot tesz még a kórházi ágyon, ha valakit törött orral műtöttek, illetve ha valaki rendszeresen fogyaszt szénsavas üdítő italokat, annak ajánlott, mert jelentősen csökkentheti a fogszuvasodás eshetőségét. A magam részéről úgy tartom, hogy ez az a készség, ami arra hívatott, hogy tönkre verjen mindenféle íz élményt, még akkor is, ha csak egy kóláról van szó. A jégkásán kívül nem érzem, hogy lenne létjogosultsága, ott viszont tényleg indokolt. Ha már itt tartunk annyi agymenés van a sörfőzésben, hátha előáll valaki egy sör jégkásával, amihez majd lógózott szívószálat mellékel és akkor végre elmondhatjuk, hogy sikerült elsimítanunk minden anomáliát.

A képen látható hölgy nem csak illusztráció, maga a tömény valóság. A kép nem beállított, ő valóban így issza a sört (jelen esetben egy Primátor Antonínt). Kérdésemre, hogy ezt miért teszi, azt a lakonikus választ adta, hogy állandóan leissza magát és ez így biztosan nem fog előfordulni. Ez tény, de azért nem győzött meg teljesen. Szerintem egyszerűen csak így szereti.

Reczer Collabrew Series #6: Mangover

img_5065.JPG

Reczer Gábor kitolta 6. kollab sörét és ezzel a tervezett évad feléhez érkezett hivatalosan is. A Fehér Nyúllal elkövetett Mangover címkéjén már olvasható egyfajta szabadkozás, miszerint tisztában vannak vele, hogy szóvicc, no vicc, ennek ellenére szabadjon megjegyeznem, hogy ez nem tartozik a legrosszabbak közé, sőt! Azt gondolom, hogy a Csupor féle Tántorgó ParIPA rég leverte a limbo lécet, s azóta se merte még felvenni senki. Viszont, ha már eddig is ez volt vonal, akkor talán érdemes lenne megtartani, hisz ez egyfajta széria névjeggyé is válhat. Arról nem is beszélve – hogy bár ez a nyelvi lökdösődés elhibázottan rossz – a Reczer Ser kollab szériája soha nem ment el a vállalhatatlan névadásokig. Maga a címke is utal a Másnaposok hangulatára (középen egy fehér nyúllal). Tudom, hogy nem könnyű a névválasztás, amihez hozzá kell rendelni a megfelelő címkét, de az összkép sajnos elég hervasztóan hat. Jó, hát végül is egyszeri főzetről van szó, nem a Wembley kapuit döngetik.

Mangós pale ale-t főzni kifejezetten jó ötlet, hisz nincs telítve vele a magyar piac. Frissen komlózott IPA-knál is elég gyakran érzünk némi mangós felhangot, így ez a fajta gyümölcsös íz régi, jó ismerősünk. Két sarokkövet ismerünk a hazai palettán: a Mad Scientist kissé túltolt desszert Mango Bay-ét és a Zip's kifejezetten jól sikerült (elsősorban zöldséges aromákat felmutató) Mango pale ale-jét. E kettő közé ékelődött be - ha csak átmenetileg is - a Mangover. A bemutatót meglehetősen nagy érdektelenség övezte, de ez talán betudható a nyári finisnek is, a Kupak és Dugóban amúgy sem tolongtak. A Fehér Nyúl már elég jól szerepel a hazai piacon, ha még hangolnának a recepten, akár meg is tarthatnák állandó szortimentjükben a Mangovert.

Kellemes, felső közepes sört sikerült alkotnia a Reczer Kollbab Kraft(werk)nek, ami nem is kevés. Pohárba kitöltve megfelelő habzású, a hab hamar összeesik. Opálos aranysárga szín, mangós illat. Trópusi gyümölcsös, mangós íz világ. Középen befigyel egy kis fanyar íz, eztán jön egy határozott keserű, majd kandis cukros édessel zár. A lecsengése keser-édes. Valahogy külön életet élnek az ízek, ettől függetlenül ízlett, nem a keskeny nyomtávon mozog.

Angol sör (3 betű) - Vandál IPA

37265212_628223864215717_8817148923282980864_n.png

Minimum 15 éve nem fejtek keresztrejtvényt, de ezt a kérdést soha nem felejtem el. Azt már egyszerű, prosztó kiscsákóként is tudtam, hogy a sör angolul beer, németül bier, de mi lehet 3 betű? Olyan volt ez, mint a szélhárfa, egyszer kellett csak, hogy kijöjjön, onnantól kezdve mindenki beírta rutinból, anélkül, hogy tudta volna, miről van szó. Persze, nem ez volt a kérdés, de ki a franc volt tisztában azzal még annak idején mi az, az ale? Még lagerről sem hallottunk. Volt világos, barna (ritkán), meg Nektár, azt' jó idő. Azóta már mindenki kurvára meg van okosodva, séróból beírja a megfejtést (ha még létezik ilyen kérdés, bár miért ne létezne?).

Megint jönnek, kopogtatnak, s az ember alig hisz a szemének, hát egy IPA áll a házhoz. Új gerilla, új sör, új IPA. Múltkor a Hop Quijote kapcsán már megjegyeztem, hogy IPA nagyhatalom lettünk, ezennel a stílust hungarikum címre jelölném, mert mára szerintem már beszélhetünk magyar IPA-ról. Egyes vitriolos megjegyzések szerint ezt a sört a legkönnyebb csinálni, hisz csak tele kell kúrni komlóval és kész. Hogy ez mennyire nem állja meg a helyét, arra a különböző minőségű India pale ale-k cáfolnak rá. Nincs olyan, hogy könnyű műfaj. Mindenhez kell odafigyelés, türelem és szakmai szeretet. Aki séróból, ne adj Isten megbízás alapján letol egy adott sört, az lehet ugyan jó, de soha nem lesz emlékezetes.

A Vandál HopTop-nál lefőzött debütáló IPA-ja megjelenésre nem nagy kihívás. A kellemes színarányokkal dolgozó, ám semmit mondó címke, olyan, mintha egy fapados számítógépes játékban találnánk magunkat, ami innentől kezdve bármit feltételezhet. Vagy kiirtom a hegyek közt rejtőzködő zombikat vagy teszek egy ennél békésebb, ám cseppet sem veszélytelen kalandtúrát. Nem akarom most darabokra cincálni a címkét, legyen elég annyi, hogy a retróra(?) vett dizájn, ezekkel a külön életet élő feliratokkal + szögletesség, nem hinném, hogy versenyképes lenne manapság. A címkén olvasható sör leírás korrekt, a "bódítóan gyümölcsös" habisztit viszont nem véletlen, hogy nem értem. Mindezektől függetlenül véleményem szerint egy nagyon korrekt IPA született, sőt, azt kell, hogy mondjam, hogy magyar vonalon a legkellemesebbek közt van. Ma már azt mondják, akik ilyet csinálnak, hogy egy könnyen fogyasztható sört szerettünk volna csinálni. Miért, az eredeti mire volt hivatott?

Konklúzió:

Megfelelő habzás, aranysárga szín. Gyümölcsös aroma komló illat. Citrusos, trópusi gyümölcsös íz világ, némi citromos felhanggal, szolid gyantássággal, visszafogott keserű lecsengéssel. Közepesen testes és szénsavas, valóban mindenkor jól fogyasztható, remek sör. Ez a lényeg.

Házőrző Blues. Dimbo Lab - Riesling Saison

20180729_210358.jpg

Ha létezik bátran kísérletező, az aktuális trendekre magasan tevő magyar gerilla cég, akkor az a Dimbo Lab. Nem érdekes manapság mi újság a faliújság, ők adják az ívet rendületlenül és ez mindenképpen becsülendő. Ahogy a punkosra vett, kissé kaotikus dizájnjuk is. Itt tennék egy zárójeles megjegyzést. Az 1980-as években, még aktív punkként nem gondoltam volna, hogy a magyar sörfőzés valaha is felhasználja a maga javára ezt a marginális zenei/művészeti stílust. A magam részéről örülök neki, hisz a gerillák egyben underground szinten is vannak valahol és a punkot sem egy az egyben veszik át, transzponálják a kornak megfelelően. A Dimbo Lab torz kutyája ma már védjegy, mindenki számára messziről felismerhető karakterről beszélhetünk. És ha már kutya, meg punk is, nekem erről óhatatlanul mindig a House-dog Blues jut eszembe a Gorillától. A Riesling Saison címkéje nálam mindent visz. Nemcsak magyar, de most hirtelen nemzetközi szinten sem tudnék olyat mondani, ami ráveri a tromfot. Engem a holografikus hatás fogott meg elsőre. Dobozos sörön nem nehéz ilyet alkotni, de üvegesen elérni a fémes-tükrös hatást, az már valami. Ehhez természetesen kell a precíz, gyűrődésmentes felragasztás, ami ez esetben hibátlan. A fekete háttér helyett el tudnék képzelni egy negro kéket, de nem akarok kukacoskodni, hisz az aszimmetrikus vágásokkal így is közel tökéletes lett a címke. Egy ilyen üveget még üresen is érdemes birtokolni, ha másért nem, hát a címkéről visszaverődő fényhatás miatt. A fénytörés mindig megfogja az embert és ezt a Dimbo Lab nagyon ügyesen fordította a maga hasznára.

A sörtől viszont (szerencsére) nem azt kaptam, amit vártam. Ismerve a sour ale-k iránti elkötelezettségüket, még akkor is, ha egy musttal erjesztett sörről van szó, azt gondoltam, mindenképp túltolták és bár a múltkor azt írtam, hogy a műfaj iránt minimális érdeklődést sem tanúsítok, úgy látszik, még én is fejlődőképes vagyok, hisz teljesen tudatosan próbálkoztam ezzel a sörrel. Meg kell mondjam, hogy nagyon elégedett vagyok és bármikor szívesen "kidobnám" rá azt a párszáz forintot. A habzása kiváló, belga száraz alekre jellemző fanyar, enyhén gyümölcsös illat, aranysárga szín. Szőlős, tökös, almás, kissé dinnyés íz, némi fűszerességgel. Leginkább koriander és szegfűbors érezhető. Kellemesen szárazra erjesztett sör.

20180729_202711.jpg